(idézet: A Berchtesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig)
Belgium és Hollandia megtámadása — Működésben az „ötödik had- oszlop” — A szemben álló felek erőviszonya a nyugati hadszíntéren — Az Eben Emael-erőd elfoglalása — A holland hadsereg fegyverletétele — A nyugati „villámhadjárat” második hetének eredményei — A belga hadsereg tragédiája — A „Dynamo” hadművelet — Churchill jún. 4-i beszéde — Stafford Cripps kinevezése moszkvai nagykövetté
- május 10-én hajnali 2 órakor a holland rádióállomások a következő hírt közlik: szabályos időközökben keletről nyugat felé idegen repülőgéprajok repülnek be Hollandia légiterébe; bombázásról jelentés még nem érkezett.
A belga kormány néhány kisebb jelentőségű óvóintézkedést foganatosít, letartóztatják a keleti határ mentén lakó gyanús, németbarát elemeket, megerősítik a határok ellenőrzését de még mindig nem rendelnek el nagyobb arányú, katonai védelmi készültséget.
4 óra 30 perckor jelentést kap a belga kormány: német támadás indult. A német légierő bombázó egységei — előzetes hadüzenet nélkül — pusztító légitámadásokat intéznek holland és belga repülőterek ellen, hogy előkészítsék és biztosítsák az ejtőernyős alakulatok hadműveleteit. A levegőben német zuhanóbombázó rajok zúgnak Belgium és Hollandia számos helyén, így az Albert-csatorna körül; Hágában és Rotterdamban német ejtőernyősök szállnak földre, irtózatos tüzérségi előkészítés után megkezdődik a páncélos egységek előrenyomulása.
Megkezdődött a valódi háború Nyugaton is.
A megtámadott országokban működésbe lép az „ötödik hadoszlop”. Belgiumban Léon Degrelle nyíltan fasiszta Rex-mozgalmának emberei, Hollandiában pedig a felfegyverzett holland nemzeti szocialisták hátba támadják a német náci hadak ellen küzdő belga és holland csapatokat.
Paul Reynaud, francia miniszterelnök 1940. május 21-én a francia kamara ülésén tartott drámai hangú beszédében bejelenti: „Hihetetlen hibák következtében, amelyek elveszik majd büntetésüket, a Meuse (Maas) hídjait nem robbantották fel. Ezeken a hidakon keresztül német páncélos hadosztályok vonultak át, amelyek harci repülőktől megelőzve támadást intéztek a gyéren elszórt, gyöngén begyakorolt és kiképzett hadosztályok ellen.”
8 óra 30 perckor megjelenik a belga külügyminisztériumban Bülow-Schwante brüsszeli német követ, de midőn belép Spaak külügyminiszter szobájába és zsebébe nyúl, hogy a magával hozott jegyzéket felolvassa, a külügyminiszter hirtelen átveszi a szót:
— Bocsánat, követ úr, én szeretnék először szólni önhöz — majd meglehetősen ingerült hangon felolvassa a belga kormány tiltakozó jegyzékét: — „Követ Úr! A német hadsereg támadást intézett országunk ellen. Huszonöt esztendőn belül másodszor történik meg, hogy Németország bűnös támadást követett el a semleges és a lojális Belgium ellen. Ami most történt, az még gyűlöletesebb, mint az 1914-es agresszió. Semmiféle ultimátum, semmiféle jegyzék, semmiféle tiltakozás nem érkezett a belga kormányhoz. Ebből a támadásból magából értesült arról Belgium, hogy Németország megsértette 1937. október 13-án vállalt kötelezettségét … és a háború megkezdésével saját elhatározásából támadást kezdett. A Németország által indított támadás ténye, amelyre semmiféle igazolást nem lehet találni, mélyen meg fogja rázni a világ lelkiismeretét. A Német Birodalmat fogja terhelni a történelmi felelősség. Belgium el van szánva arra, hogy megvédi magát …”
Csak ezután juthat szóhoz Bülow-Schwante követ, de alig kezdi meg a német kormány jegyzékének felolvasását, amikor a belga külügyminiszter félbeszakítja és a következőket mondja: „Adja át azt az okmányt, szeretném önt megkímélni ettől a szégyenteljes feladattól.”
(A német kormány jegyzékének tartalma: Anglia és Franciaország kormánya Belgium, Hollandia és Luxemburg megszállására készült, ezért a birodalmi kormány kénytelen ellenintézkedéseket tenni; olyan fegyveres erőt vonultat fel az angol-francia tervek megakadályozására, hogy minden ellenállás haszontalan. „A birodalmi kormány garantálja Belgium európai és tengerentúli területi integritását, valamint a dinasztia fennmaradását, azzal a feltétellel, hogy nem tanúsít ellenállást. Ha Belgium mégis ellenállna, ezzel magára vállalja azt a veszélyt, hogy az országot lerombolják, és hogy elveszti függetlenségét …”)
Ribbentrop külügyminiszter ugyancsak a támadás reggelén magához kéreti a berlini holland és belga követet és közli velük, hogy a német hadsereg parancsot kapott Belgium és Hollandia semlegességének megvédésére …
A belga és a holland kormány azonnal Angliához és Franciaországhoz fordul és katonai segítséget kér a semlegesség megvédésének ürügyén betört náci csapatok visszaverésére.
- május 10-én a nyugati hadszíntéren a nyugati szövetséges haderők és a Wehrmachterőviszonyaa következő:
| Szövetségesek: | Wehrmacht: | |
| 110 | francia hadosztály | „A” hadseregcsoport 44 hadosztály |
| 10 | angol hadosztály | „B” hadseregcsoport 28 hadosztály |
| 22 | belga hadosztály | „C” hadseregcsoport 17 hadosztály |
| 10 | holland hadosztály | az OKW tartaléka 47 hadosztály |
| összesen: 152 | hadosztály | összesen: 136 hadosztály |
A döntő különbség nem a hadosztályok számában, hanem felszerelésükben és kiképzésükben volt. Továbbá: a német hadsereg 10 páncélos hadosztályt, azaz 2439 elsőrangú páncélost tudott azonnal harcba dobni; a francia hadseregnek 2832, az angoloknak 600 harckocsijuk volt — csakhogy a 2832 francia tank közül mintegy 1000 a versailles-i parkban vesztegelt, mint a francia vezérkar „titkos tartaléka”, amelyet az új páncélos hadsereg felállításával megbízott De Gaulle ezredes csak hosszas keresés, kutatás után talált meg … Mire rátalált, már csak 100 használható tankot tudott csatasorba állítani, a többit elpusztították a francia vezérkarnál sokkal jobban tájékozott német zuhanóbombázók …
Döntő változásra kerül sor Angliában. A német offenzíva első napjának estéjén Londonban bejelentik, hogy VI. György király elfogadta a „müncheni” miniszterelnök, Chamberlain lemondását és utódjául kormányának egyik tagját, az admiralitás első lordját, Winston Churchillt nevezte ki.
Churchill, ki már hosszú hónapok óta a kormány megbízásából naponta felülvizsgálta a hadműveletek menetét, és ebben a minőségében különleges hatásköre volt, most a kormány élére került. Churchill felelőssége az eddigi balsikerekért, kudarcokért, elsősorban az északi hadjáratért vitathatatlan. Most mégis őrá esett a választás: Anglia népe bízott abban, hogy a kritikus helyzetben, amikor a háború már a szigetország felé közeledett, Churchill képes lesz arra, hogy döntő változást hozzon az angol háborús politikába, külpolitikai síkon és a hadműveletek terén egyaránt.
Érdemes megemlíteni, hogy az angol és amerikai tábornokok háborús emlékirataikban majdnem kivétel nélkül élesen bírálják Churchill hadvezetési működését.
Az első harcokról az OKW hadijelentése így számol be:
„A német csapatok ma 5 óra 30 perckor átlépték a holland, a luxemburgi és a belga határt. A határmenti ellenséges ellenállást rajtaütésszerűen, több helyen a légierőkkel szoros együttműködésben, letörték. A német csapatok a kora délutáni órákban elérték az Yssel-folyót s a Maas-folyót holland területen több helyen átlépték. A Maastricht– és az Albert-csatorna hídjai német kézben vannak. Malmédyt elfoglalták. Tőle délre, Luxemburgon át előnyomuló csapatok elérték a belga határt.
A német légierő május 10-én hajnalban erős kötelékekkel felrepült és belga, továbbá hollandi repülőtereken számtalan egységet földre tett. A repülőterek és azok környéke ily módon rövid időn belül német kézre került. Kelet- és Közép-Franciaország repülőtereit a német légierők meglepetésszerűen bombázták, repülőgépeket és építményeket romboltak szét, továbbá kiterjedt tüzeket okoztak; Saint Omar, Vitry-le-Francois és Metz repülőtereit tartósan megrongálták.
Miután a belga kormány angol és francia csapatokat hívott az országba, és a holland kormány hadiállapotba lépett Németországgal, a német légierő támadásait belga és holland katonai célokra is kiterjesztette. A többi között Antwerpen és Brüsszel repülőtereit eredményesen bombázta. A légierő kötelékei támogatták a hadsereg előnyomulását és hathatósan közreműködtek az egyik legerősebb belga erőd bevételénél. Ez alkalommal különösen kitűntek személyes bátorságuk és vakmerőségük révén Koch százados és Witzig hadnagy. A vezér mindkettőt a vaskereszt lovagkeresztjével tüntette ki.”
A német hadijelentésben említett erőd: az Eben Emael-erőd. Elfoglalásáról Theodore Draper, amerikai haditudósító a következőket írja: „A németek 1939—40 telén felépítették az Eben Emael-erőd pontos mását német területen. Külön erre a célra kiválasztott és kiképzett műszaki csapatok és ejtőernyősök hónapokon keresztül gyakorlatoztak, míg pontosan nem ismerték a terep minden legapróbb részletét és egyenként be nem gyakorolták kijelölt feladatukat. Közben német kémek pontos értesüléseket szereztek az Albert-csatorna mellett húzódó erődrendszer és a hidak minden, katonai szempontból fontos adatáról.
A támadás a kora hajnali órákban, még teljes sötétségben indult meg. Tíz, motor nélküli német repülőgép, mindegyik 12 különlegesen felszerelt katonával és megfelelő lőszerrel, Witzig hadnagy parancsnoksága alatt észrevétlenül leszállott az erődöknek a földből kiálló felső építményére. Az egész támadás olyan meglepetésszerű gyorsasággal történt, hogy az egyes páncéltornyokban levő védők csak akkor szereztek tudomást a támadásról, mikor a német ejtőernyősök — óvatosan felkúszva a beton kupolára — a lőréseken át kézigránátokat dobtak be.
A védő sereg szinte védtelen volt a német ejtőernyősök támadásával szemben. Messziről jövő támadást — ágyúkkal és gépfegyverekkel kitűnően felszerelve — könnyen ki tudtak volna védeni. Így azonban erődeikbe beszorulva tehetetlenek voltak. Ezért a parancsnok, Jottrand őrnagy, rövidhullámú rádiókészülékén a szomszédos Pontisse és Neufchateau erődök segítségét kérte. Erre mind a két erőd srapnellel kezdte lőni Eben Emael erődrendszerét …
Amikor besötétedett, mind a németek, mind a belgák a legnagyobb zavarban voltak, és nem tudták, mitévők legyenek. Az erődök védőlegénysége kétségbeejtő helyzetbe került. Az erődök tetején ülő német ejtőernyősök kézigránátai egymás után robbantak fel az erődök belsejében, ami, ha kevés emberáldozatot kívánt is, a védőket állandó rémületben tartotta. De a támadók sem voltak jobb helyzetben. Lőszerük veszedelmesen fogyott, és komolyan aggódniok kellett, hogy a belga felmentő csapatok bármelyik pillanatban megérkezhetnek.
Másnap délelőtt 10 órakor Mikosch ezredes csapatai átvágták magukat az akadályokon és nagyerejű támadást indítottak a nagyrészt megbénított erődök ellen. Műszaki csapatok bántódás nélkül eljutottak az erődök kupolájáig és a lőrésekben robbanó anyagokat helyeztek el.
Jottrand őrnagy parancsnok ekkor már látta, hogy hiába reménykedik felmentő csapatok érkezésében és délben ½ 1-kor feladta a harcot. A védősereg vesztesége 60 halott és sebesült volt, az életben maradt és sértetlen legénység száma 1100. A németek vesztesége valószínű, hogy még ennél is kevesebb. Az erőd ostroma az első ejtőernyősök leszállásától a megadásig pontosan 36 óráig tartott.”
A holland hadsereg ellenállása sem erősebb. Igaz, a holland nácik hátba támadják a felvonuló alakulatokat, s a rotterdami kikötőbe svéd lobogó alatt befutott hajókból német csapatok indulnak a hollandok hátába …
Május 14-én Winckelmann tábornok, a holland hadsereg főparancsnoka már fegyverszünetet kér. Mialatt a fegyverszüneti tárgyalások folynak, a Luftwaffe nehézbombázói szörnyűséges légitámadást intéznek Rotterdam ellen. Lerombolnak 11 000 lakóházat. 31 gyárat, 1319 üzemet, 21 középületet, 12 templomot. 78 500 ember marad hajlék nélkül, a halottak száma 874 …
(A légierők élén akkor Kesselring tábornok állott … Kesselring rövid börtönbüntetéssel megúszta a második világháborús tevékenységét, de büntetését nem kellett teljesen letöltenie. Ma háborítatlanul él Nyugat-Németországban, magas nyugdíjat élvez és a második világháborús frontharcosok elnöke…)
Drámai gyorsasággal következik be a belga hadsereg összeomlása is. Május 11-én páncélos és motorizált egységek áttörnek az Albert-csatornán, a hidak épségben kerülnek a németek kezére. 13-án elesik Liége (Lüttich), a belga védelem kulcsállása, s bár egyes erődök még napokig védekeznek, két nappal később, május 15-én Meziéres és Namur között is átkelnek a Wehrmacht csapatai a Meuse-folyón; a hidak itt is épségben maradnak. Itt is működik az ötödik hadoszlop …
A hollandok május 15-én leteszik a fegyvert. S a franciák?
Május 17-én a Reuter angol hírügynökség tudósítója a következőket táviratozza a francia főhadiszállásról: „Kétségtelen, hogy Gamelin tábornoknak megvannak a tervei, amelyekkel szembeszáll a német előretöréssel, de jellemének nem felel meg az elhamarkodott cselekvés …”
Ezen a napon a közvélemény megnyugtatására Denis tábornok, belga hadügyminiszter kijelenti a Havas francia félhivatalos hírszolgálati iroda tudósítója előtt: „A helyzet bíztató. Nem szabad idegesnek lenni és főleg óvakodni kell a rosszul értesült egyénektől.”
Ugyanezen a napon a németek bevonulnak Brüsszelbe, a belga kormány Ostende-ba menekül. A valóság az, hogy éppen a nyugati szövetséges erők parancsnokai voltak a „rosszul értesült egyének” …
Csak egyetlen példát: Corap tábornok, a 9. francia hadsereg parancsnoka a front felé vezető úton autóbalesetet szenved és német fogságba esik. Utódjává Giraud tábornokot nevezik ki. Giraud elindul, hogy átvegye a parancsnokságot, és — egész törzskarával együtt az egyik észak-franciaországi városban az előretörő német páncélosok fogságába esik. Giraud tábornok értesülései kissé hiányosak voltak a német támadó hadmozdulatok irányáról …
Brüsszel német kézre jutásával egy időben még egy súlyos vereség éri a szövetségeseket. A Meuse menti gyenge francia erődvonalat a német páncélos egységek mintegy 100 kilométer szélességben áttörik.
Május 18-án közli a német hadijelentés:
„Észak-Belgiumban két helyen behatoltunk Antwerpen külső erődövébe. Mechelent és Löwent súlyos harcok árán elfoglaltuk, Brüsszelt főpolgármestere harc nélkül adta át bevonuló csapatainknak.
A Dyle-állásból visszavonuló ellenséget üldözzük.
Maubeuge-től délre német páncélos hadtestek áttörték a francia határmenti erődítéseket, két ellenséges hadosztályt szétvertek és üldözték az ellenséget a Sambre felső folyásán tovább délre, a felső Oise-ig. Gyalogos hadosztályok erőltetett menetben követik a páncélos erőket. A szétvert francia csapatokból számos foglyot ejtettünk és nagy zsákmányra tettünk szert. Sedantól délre is tovább nyertünk tért déli irányban.
A légierő főleg a hátulsó összeköttetéseket és az ellenségnek Franciaországban és Belgiumban visszavonuló oszlopait támadta.
Ezen támadások hatása alatt az ellenség visszavonulása helyenként menekülésszerűvé vált …”
Ezen a napon a Führer elrendeli, hogy a versailles-i békeszerződésben Németországtól elcsatolt, de most a hadműveletek során német kézre került belga területeket még átmenetileg sem kell megszállt ellenséges területként kezelni, ezek a területek — Eupen, Malmédy és Moresnet — „a Német Birodalom részét képezik”.
(1939. augusztus 26-án Hitler ünnepélyesen kijelentette, hogy a Német Birodalom örökérvényűnek tekinti nyugati határait, nem gondol területi revízióra …)
Május 21-én német páncélosok és motorizált hadtestek elfoglalják Arras-t, Amiens-t és Abbeville-t; e város elfoglalásával Hitler csapatai kijutnak a La Manche-csatornához.
Reynaud francia miniszterelnök a szenátusban a következő vészkiáltással kezdi beszédét: „A németek 48 óra óta feltarthatatlan előnyomulásban vannak. A haza veszélyben forog!”
Franco, a német—olasz segítséggel hatalomra juttatott spanyol fasiszta diktátor nagy várakozással figyeli a nyugat-európai harcok alakulását; a spanyol sajtó nap mint nap nagy teret szentel Hitler győzelmes csatáinak. Az egyik spanyol lap katonai szakértője a német páncélosok sikeres áttörését a La Manche-csatornához a francóista csapatoknak a Földközi-tengerhez történt áttöréséhez hasonlítja, majd a következő megállapítást teszi:
„Azon a napon, amikor a calais-i tengerszoros francia partján német repülőterek települnek, a háború gyakorlatilag befejeződött.”
A nyugati villámhadjárat második hetének német eredményei:
- Áttörés kierőszakolása a Csatornáig, melynek során a német csapatok300 km-ttettek meg Sedantól Boulogne-ig.
- Liége és Namur teljes erődrendszere német kézre kerül.
- A flandriai csatatéren a Luftwaffe fölénye elvitathatatlan.
A hibát hibára halmozó angol—francia hadvezetőség képtelen megállítani a német előnyomulást. Május 24-én elesik Boulogne, ugyanezen a napon a németek elérik Calais-t. A német csapatok parancsnoka egyórás határidőt szab a megadásra Nicholson angol brigádtábornoknak, aki ezzel egy időben kapja kézhez Churchill miniszterelnök üzenetét: „Kitartani a végsőkig!” És az angol katonák — a flotta támogatásával — négy napon át harcolnak Calais romjai között. Május 27-ről 28-ra virradó éjszaka elesik Calais fellegvára, az angol flotta mindössze 30 életben maradt védőt tud fedélzetre venni …
E válságos helyzetben, május 27-én, Lipót belga király, a belga hadsereg legfőbb parancsnoka, az angol—francia hadvezetőség minden előzetes értesítése nélkül, fegyverszünetet kér a németektől. A fegyverszünet május 27-ről 28-ra virradó éjszaka életbe lép, 500 000 belga katona teszi le a fegyvert, a Belgiumban és Észak-Franciaországban harcoló angol—francia csapatok végzetes veszedelembe kerülnek. Most már csak egyetlen lehetőség marad számukra: menekülés a tengeren keresztül.
(A francia hivatalos lap közli azt a rendeletet, mely Lipót belga királyt törli a Becsületrend tagjai sorából …)
Május 27-én megkezdődik a dunkerque-i visszavonulás. A brit admiralitás 861, főként kis hadi-, kereskedelmi-, halászhajót és csónakot gyűjt össze Dunkerque kikötője előtt. A levegőben angol Hurricane és Spitfire vadászok küzdenek a német bombázó- és vadászrajokkal, Dunkerque kikötője előtt az angol—francia csapatok utóvédjei fedezik a csapatok hajóra szállását.
A négynapos calais-i ostrom lélegzetvételnyi időhöz juttatja a szövetségeseket: sikerül átvágni a gátakat és két méter magas vízzel elárasztani Dunkerque környékét, a német páncélosok képtelenek előnyomulni.
„A La Manche csatorna partjai — írja egy haditudósító — soha nem láttak még ilyen furcsa összetételű hajóhadat. Még apró kirándulócsónakok is jöttek, amelyekben kitartó és bátor emberek eveztek …
Fogorvosok, taxisofőrök, iskolás diákok, mozdonyvezetők, halászok és hivatalnokok voltak közöttük. Voltak jómódúak és voltak szegények. A gazdagok kitűnően felszerelve, nagyszerű sportruhában indultak neki az útnak, a „Dynamo” hadműveletnek, a szegények rongyosan, hiányos öltözetben. Mindnyájan a tengerészek magas gumicsizmáját hordták. A hideg éjszakákon és hajnalokon dideregve eveztek, éhesek voltak és napok óta nem aludtak, de mindenki tudta, hogy azt a kötelességet, amelyet önként vállalt, végeznie kell minden erejének megfeszítésével.”
Június 3-ról 4-re virradó éjszaka 2 óra 23 perckor az angol admiralitás jelenti: Dunkerque kiürítése befejeződött; halászhajók, motorcsónakok, kis gőzösök, a francia és az angol flotta hadihajói 338 226 szövetséges katonát szállítottak át Angliába, sikerült megmenteni az angol expedíciós hadsereg négyötödét.
A flandriai győzelmes hadjáratra a német csapatok nem tudták feltenni a koronát, a győzelem — mint Görlitz német katonai szakíró megállapítja — „torzó maradt”.
De 1940. június 4-én tartott alsóházi beszédében Churchill figyelmezteti a képviselőket: „Vigyázzunk, nehogy győzelemnek mondjuk ezt a kiszabadítást. A háborúkat nem kiürítésekkel nyerik meg. Nem szabad szemet hunynunk ama tény fölött, hogy az, ami Franciaországban és Belgiumban történt, óriási méretű katonai szerencsétlenség volt. A francia hadsereg meggyengült, a belga hadsereget elvesztettük, és oda van azoknak a megerősített vonalaknak egy része is, amelyekhez annyi reményt fűztünk. A csatorna menti kikötők mind az ellenség kezére jutottak.” Anglia történelmének legválságosabb szakaszába jutott; odaveszett a hadsereg egész felszerelése: 7000 tonna muníció, 90 000 puska, 2300 ágyú, 82 000 jármű, 8000 gépfegyver, 400 tankelhárító ágyú. A hadműveletben részt vevő 861 hajó közül elveszett 243.
A német invázió előreveti fenyegető árnyékát.
Churchill leszögezi: „A végsőkig folytatjuk a harcot. Harcolni fogunk Franciaországban, harcolni fogunk a tengereken és az óceánokon, harcolni fogunk növekvő bizakodással és erővel a levegőben. Megvédjük szigetországunkat, bármibe kerüljön is. Harcolni fogunk a tenger partjain, a repülőtereken, mezőkön, utcákon, völgyeken és dombokon. Mindenütt harcolni fogunk és sohasem adjuk meg magunkat.”
Churchill kormánya a dunkerque-i kiürítés napjaiban, június 1-én, döntő külpolitikai lépésre szánja el magát: a közvélemény egyre sürgetőbb nyomására megteszi az első lépést az angol-szovjet kapcsolatok megjavítására és a kereskedelmi tárgyalások folytatására nagyköveti rangban Moszkvába küldi . Stafford Crippset, akit 1939 májusában azért zártak ki az angol munkáspártból, mert azt javasolta, hogy a fenyegető náci veszély elhárítására a liberálisoktól a kommunistákig terjedő belső frontot kell létrehozni … Cripps meggyőződéses híve volt a Szovjetunióval való minél szorosabb együttműködésnek, moszkvai nagyköveti kinevezése fordulópontot jelent az angol—szovjet viszony alakulásában. Most már az angol kormány is látja, hogy milyen végzetes politikát folytatott Chamberlain.
- június 4-én azt jelenti Londonból a „Magyar Nemzet” tudósítója, hogy az angol közhangulat megszilárdult, és ennek egyik feltűnő jele az angol állampapírok állandó árfolyamemelkedése …
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!