
Genf, 2022. január 10. hétfő (MB)
Az Egyesült Államok nem tett eleget Oroszország követelésének, hogy nyújtson biztonsági garanciát neki, és nem mondott le arról, hogy volt szovjetköztársaságokat vegyenek fel a NATO-ba. Hét és fél órás tanácskozása után az orosz és az amerikai fél úgy állt föl a genfi asztal mellől, hogy nem jutott megállapodásra, hanem csak jobban megismerte egymás álláspontját – jelentette a Magyar Békekör tudósítója az orosz-amerikai genfi tanácskozásról.

Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes, az orosz tárgyalóküldöttség vezetője így értékelte a teremben történteket: “A megbeszélés nehéz volt, hosszú, nagyon profi, elmélyült, konkrét, nem próbálták kerülni a forró kását. Az volt az érzésünk, hogy az amerikai fél nagyon komolyan veszi az orosz javaslatokat, és alaposan tanulmányozta őket. A megbeszélések hangvétele derűlátásra ad okot, mindazonáltal a fő kérdések még mindig a levegőben lógnak, nem látjuk, hogy amerikai részről megértenék egy olyan döntés szükségességét, amely kielégítene bennünket.”
Wendy Sherman külügyminiszter-helyettes, az amerikai küldöttség vezetője is úgy nyilatkozott a megbeszélés után, hogy nem nevezné tárgyalásnak a mait, hanem inkább vitának, amely arra irányult, hogy jobban megismerjék, a felek mit tartanak elsődlegesnek. „Az Egyesült Államok visszautasította azokat a biztonsági javaslatokat, amelyek nem képezhetnek tárgyalási alapot, beleértve Oroszország azon követeléseit, hogy ne vegyék fel Ukrajnát a NATO-ba, és hogy a szövetség fejezze be biztonsági együttműködését Ukrajnával” – mondta.
Sherman abban tanúsított engedékenységet, hogy az Egyesült Államok esetleg visszatérne a közép-hatótávolságú nukleáris fegyverek korlátozásáról szóló megállapodáshoz, melyet Trump 2019-ben felmondott, majd Oroszország is elállt tőle, mert nem akart egyoldalú kötelezettséget vállalni. „Az amerikai fél felvetette az amerikai és orosz közép-hatótávolságú rakéták elhelyezésére vonatkozó elképzeléseit, és világossá tette, hogy nyitott annak megvitatására is, hogyan szabhatunk kölcsönös határokat a hadgyakorlatok méretére és hatókörére vonatkozóan, és hogyan javíthatnánk ezeknek a gyakorlatoknak az átláthatóságát” – mondta.
Oroszország nem tervezi Ukrajna megszállását – tudatták a megbeszélésen az amerikai féllel.
A megbeszélést követő sajtótájékoztatóján Rjabkov tudatta: Moszkva nem hátrál meg a biztonsági garanciákra vonatkozó követelései elől. Értésre adta, hogy Oroszország kész mások biztonságát is szavatolni, ha az övét is szavatolják.
A Békekör tudósítója megjegyezte: egyelőre nem tudni, Moszkva milyennek ítéli a biztonsági követeléseire adott amerikai választ, lát-e reményt arra, hogy tárgyalásos megállapodás szülessék, vagy olyan műszaki-katonai eszközökhöz folyamodik, amelyeket a diplomáciai erőfeszítések sikertelensége esetére kilátásba helyezett.
Maga Rjabkov a kérdésre így válaszolt: „Nem tartom reménytelennek a helyzetet. Úgy vélem, a genfi megbeszélés hasznossága főleg abban rejlik, hogy először tudtuk megvitatni azokat a kérdéseket, amelyek korábban mintegy látatlanban jelen voltak ugyan és léteztek, de valahogy a színfalak mögött maradtak. Mindenki tudta, hogy léteznek, de úgy tettek, mintha nem kellene bolygatni őket. Most az ásót ásónak hívják, ami önmagában is terápiás hatással van a Nyugathoz fűződő kapcsolatainkra”.
Az orosz delegáció e héten még két tanácskozást bonyolít le: egyet a NATO-val, a másikat pedig az EBESZ-szel.+++

Kiadta: Magyar Békekör

Ez várható is volt! Ugyan ez az eredmény várható a holnapi Brüsszeli Orosz-NATO találkozón is. Hoszu, szerintem nagyon hoszu időre el fognak nyúlni a tárgyalások, már ha hajlandóak lesznek, mind a két fél tárgyaló asztalhoz ülni, majd meglátjuk .
Fő vonalaiban egyetértek T, ehnaton által leírtakkal. Annyit azért megjegyzek : az amerikai erők
nem a szülőföldjüket védik , az ukrajnai vezetés (oligarchák ) nem egyenlőek az Ukrán Néppel !
Az orosz vezetők is a tőkéseik érdekeit védik, lásd. a kazasztáháni oligarchák harcát, és azokat
a pénzügyi manipulációkat, amely az országban megtermelt PROFITOT , a nyugati bankokban és
offshore cégekben landoltatják. …. Tanultak tőlük a magyar nemzeti oligarchák is !
Lezárva a gondolatot : oda kellene végre eljutni, hogy BÉKÉS VILÁGBAN ÉLHESSÜNK, a becsü-
lettel végzett munkáért , tisztességes jólétben !!! …. Olyan társadalomra van szükség, ahol a több-
ség jólétben él, ahol nem kavarják a ” szarikását” az érdemtelenül megtollasodott tőkések !!!
… Az európai helyzet – sajnos – újra válságos, a fegyverkezési verseny elérkezett a robbanás-
hoz !!! Hogy mithoz a jövő ? … azon múlik , hogy az európai vezetők TÉNYLEGESEN EURÓPA
NÉPEINEK ÉRDEKEIT tartják-e szemelőtt, vagy kiszolgálják az amerikai militarista politikát !
T. hábé !
„…..az európai vezetők TÉNYLEGESEN EURÓPA
NÉPEINEK ÉRDEKEIT tartják-e szem előtt, vagy kiszolgálják az amerikai militarista politikát !”
Komolyan gondolod, hogy „ezeknek” van választási lehetőség ? ?
Nekem úgy tűnik, sokáig várni kell egy általad álmodott, békés, igazságos társadalomra…..
T.Hábé!
Az európai únió ribancaira Európa népei semmiben sem számíthatnak!Az USA,vagyis az USA-t irányító háttérhatalom teljes mértékig átszőtte talpnyalóival az EU vezetését,ugyanúgy a tagországok vezetését,azok egészségügyét,rendvédelmi szerveit,akiket zsarolással,lefizetéssel tettek a csicskásaikká.
Nincs értelme azzal foglalkozni,hogy ez igaz-e vagy sem,csak meg kell nézni,hogy melyik orvosigazgatót ,orvost látogat a díler,kiket hívnak rendszeresen szeánszra,ahol a legkevesebb az orvosi téma,azt is,hogy milyen katonákat,rendőröket stb. hol képeznek ki,milyen beosztásba kerülnek,vagy hogy kiket hívnak meg a bilderberg csoport éves szeánszaira,vagy kik végeztek Soros,vagy Klaus Schwab tanítványként(orbán,Kövér,Szél berni,Csányi,Bajnai Gordon,Leisztinger,és kiket gyjtöttek maguk köré!
(EU-ból Merkel,Macron,Görbeláb ursula,Barrosó,stb.stb) ezek mind zsarolhatók,lepénzelhetők,nincs kitől jót várni!.Ráadásul az USA ezeket fogja kihajítani a jóból,mert az EU ellenfele az USA-nak gazdaságilag,hiába csatlósai.
Az,amit meghívásos alapon csináltak a meghívottak,ami „esetleg” áldozati szeánsz is „lehet” minden résztvevőről felvétel készült,és onna nincs visszaút,még ha nem is tetszett,amit látott,csak ott volt!
Meg kell nézni a „Kabal bukása ” c.-ű sorozatot a világhelyzete,blogspoton.és akkor láztható,hogy kik,és mik irányítják a világot,és mi tartja össze a gonoszok laza szervezetit(nem ám,az nagyon szoros!)és hogy miért nem mer kiszállni belőle senki!
Pedig az új világrend tényleges urainak nem lesz szüksége egyetlen orvosra sem,aki lelkesen,vagy kevésbé lelkesen kiszolgálta például a pandémia-hisztéria tömeggyilkosságot,vagy egy politikusra sem,de európai csicskásaik közül sem kell egyik sem,pláne cinkos tanú!
Ezek megelégszenek a pillanatnyi,tovaillanó,hamis dicsőséggel,és ugyanazon az áldozati tüzon fognak elégni,mint mi,csak kicsivel késóbb,mikor velünk sikerült leszámolni!
https://orvosokatisztanlatasert.hu/a-visszaszamlalas-elkezdodott/
Nézd végig ezt a videót,és a legvégén mondja el Ivo Sasen a lényegét a történéseknek,és hogy kinek a szolgái a mai ország krémje!