Újabb hangfelvételen fenyegetőzik a romaügyi kormánybiztos a BM-es kapcsolataival

„Azt azért nem kell ecsetelnem, hogy mivel a BM-ben vagyok, mindenkiről tudunk mindent. Amit még nem is gondolnátok: ki, mikor, mennyit, hogyan, mire. Mindent. Hozhattam volna ide nektek egy térképet, és megmutathattam volna, és a ti neveitek is rajta lettek volna. Mindenkiről mindent tudunk, a legapróbb részletekig” – mondta a Belügyminisztériumhoz tartozó Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgatója az Országos Roma Önkormányzat Fideszhez húzó, Lungo Drom frakciószövetség egyes tagjainak a Népszavához került újabb hangfelvétel szerint.
A múlt héten egy másik, hasonló körben folytatott beszélgetésének felvételét már ismertette a lap, és a kormánybiztos már akkor is példálózott a BM-es kapcsolataival. „Mindenkiről tudok sok mindent, azt is tudom, hogy mikor beszélt kivel, meg hogyan” – mondta akkor.
És nem csak a megfigyeléssel való fenyegetőzés hasonlít az előző felvétel tartalmához. A Népszava által bemutatott, szó szerint idézett részletek – hasonlóan a múlt héten megismertekhez – arról tanúskodnak, hogy a kormánymegbízott lojalitásra szólította fel a Lungo Drom tagjait.
Néhány idézet a felvételből:
- „Higgyétek el, ha látni fogja a Fidesz, hogy tántoríthatatlanok vagytok, akkor rövid időn belül feladatba lesz adva nekik, hogy álljanak szóba veletek”
- „Csak és kizárólag ez a kör” élvezi a Fidesz bizalmát.
- „Talán ebben a körben azt is elmondhatom, hogy a Fidesz meg fogja nyerni a választást.”
- „Van egy mondás a BM-en belül, sőt a kormányzaton belül is: aki a család tagja, azt családon belül kezeljük, de kívül ezt senki nem érezheti. Az, hogy megnevelünk valakit, az azt jelenti, hogy azért tesszük, mert számítunk rá és szeretjük. Amíg a család tagja. Ha nem a család tagja, nem tudunk kezeskedni felőle.”

Miközben a Fidesz továbbra is a Lungo Dromra számít, Sztojka Attila szerint „az egyértelműen látszik, hogy Farkas Flóriánnal nem tudunk mit kezdeni” – írja a Népszava idézve Sztojkát. Farkas Flórián, a Lungo Drom elnökének neve korrupciógyanús ügyletekben merült fel.
A Népszava már az előző felvételről szóló cikk kapcsán is megkereste Sztojka Attilát. Akkor nem érkezett válasz, ám a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság később egy közleményt adott ki. Ebben az olvasható, hogy a kormánybiztos „minden olyan tevékenységet elítél, rosszindulatú hangulatkeltésnek minősít, amely a roma nemzetiségi önkormányzatok kohéziójának megteremtésére irányuló erőfeszítéseit” akadályozza. A mostani cikk megjelenése előtt sms-ben keresték a kormánybiztost, ám nem érkezett válasz. (444)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: „…a BM-ben vagyok, mindenkiről tudunk mindent. Amit még nem is gondolnátok: ki, mikor, mennyit, hogyan, mire…”
-Vajon mire célozhatott a Belügyminisztériumhoz tartozó Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgatója az integrálódzási összejövetelen.
Szerintünk CSAKIS JÓTÉKONY CÉLÚ ADOMÁNYOZÁSRA gondolhatott ezen a szűkebb családi körben elhangzott igehirdetésén. Másra – MI! – nem is gondolhatunk az ájtatos gyülekezet összetételét ismerve!
