„Óvatosság…” bővebben

"/>

Óvatosság…

Több száz küldött hiányzott a vasárnapi hordakongresszusról

Ráadásul a megjelentek közül 50-en nem szavaztak.

A küldöttek megközelítőleg negyede nem jelent meg a Fidesz hétvégi tisztújító kongresszusán – írja a Népszava a kormánypárttól kapott adatok alapján.

A tisztújítás előtt Hollik István, a Fidesz kommunikációs vezetője azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy 1472 küldött érkezik több mint 800 településről az ország minden pontjáról a kongresszusra. Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője az esemény szünetében a Hír TV-nek szintén közel 1500 jelenlévő küldöttről beszélt.

A Fidesz sajtóosztálya viszont azt közölte a lappal, hogy 1120 küldött vett részt a tisztújító kongresszuson, és 1070-en szavaztak. Tájékoztatásuk szerint az elnök, Orbán Viktor 1061 szavazatot kapott, tartózkodás és ellenszavazat pedig nem volt.

A Hollik István és a Fidesz sajtóosztálya által közölt adatok összevetéséből az olvasható ki, hogy 352-en nem jelentek meg a tisztújításon. Tehát a küldöttek mintegy 24 százaléka – csaknem negyede – hiányzott a kongresszusról, ráadásul a megjelentek közül 50-en nem szavaztak.

A Népszava szerint elképzelhető, hogy jellemzően oltatlanok hagyták ki a tisztújítást, ugyanis Hollik István tájékoztatása szerint csak olyanok vettek részt a kongresszuson, akik be vannak oltva. De az is elképzelhető, hogy a mostani járványhelyzetben sokan nem tartották jó ötletnek, hogy részt vegyenek egy zárt térben megszervezett tömegrendezvényen.                              (szmo)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm:  Eléggé logikátlannak tűnő magyarázkodás, hogy a ragály miatt maradtak távol az „Oltári Szentség Fölmutatásától” a hordapapok.

Sokkal inkább arról lehet szó, hogy számoltak a bőséggel buzgó hírfolyamokból áradó, MOSTMÁR NEM IGAZÁN KÍVÁNATOS közismertséggel. Így aztán a delegáltak negyede ÓVATOSSÁGBÓL úgy döntött, hogy inkább nem megy el a szeánszra! 

KI TUDJA MIT HOZ A JÖVŐ? – felkiáltással. (Ha meg úgy adódik, majd a ragályra hivatkoznak!)

“Óvatosság…” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. „hogy 1120 küldött vett részt a tisztújító kongresszuson, és 1070-en szavaztak. Tájékoztatásuk szerint az elnök, Orbán Viktor 1061 szavazatot kapott, tartózkodás és ellenszavazat pedig nem volt.”
    .
    Szép lett volna 1200 szavazat .

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com