Itt az új Anonymus-videó: most a budapesti ingatlaneladások kerültek szóba
Megint jelentkezett az Anonymus-maszkos alak, most a „Shieldoftruth”, azaz az igazság pajzsa álnéven jelentkezett titkosított e-mail-címről. Az aktuális videóban arról beszél, hogy Budapest jópár ingatlanját akarták fű alatt, közvetítők segítségével értékesíteni, többnyire külföldi befektetőknek.

Fotó: Pixabay
Az új videóban a következő hangzik el:
„Azt hittem végre felfogták. De úgy látszik, még mindig nem érti a főváros vezetése, hogy miről is van itt szó. Pedig megvolt a lehetőség, hogy őszintén elmondják az igazságot. Ehelyett mindent és mindenkit letagadnak, és sebtében összehívott sajtótájékoztatón próbálnak előre menekülni. De minden hiába, lassan be kellene vallani a dolgokat. Az igazság az, hogy a főváros jópár ingatlanját akarta fű alatt közvetítők révén értékesíteni. Főleg külföldi üzleti köröknek jutalékért cserébe. A városháza miatt már legalább öt külföldi hátterű befektetői csoporttal tárgyaltak. Erre bizonyíték is van. Persze a politikusok azt állítják, hogy semmiről nem tudtak és senkit sem ismernek. Adok akkor egy kis segítséget, hátha egy fényképről már megismerik a szereplőket.”
A videón látható Gansperger Gyula és Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök is, de konkrétumok most sem hangzanak el. (propeller)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: Kissé olyan vajdaizzadság szagú ez az egész sorozat, amellyel a fővárosi maffiát akarják VALAKIK(!) bemószerolni, A SAJÁT MÓDSZEREIKET RÁJUK VETÍTVE!
Távol áll a balrad.ru – tól még a gondolata is, hogy a döbrögisztáni fővárost uraló ilyen – olyan polythykay maffiabandák bármelyikét is védelmezze. De…
-EZIDÁIG MINDÖSSZESEN CSAK AZT HALLOTTUK, HOGY EL AKARTÁK ADNI…! Ezt meg azt.
AKARTÁK! DE NEM TETTÉK MEG! (Ellentétben a vajdabanda cselekményeivel!)
Mert ugyebár a szándék az még mindig nem azonos a tettel!
Nem mindegy ám hogy „idd ki a bilit, vagy vidd ki a bilit!”

Tényleg nem mindegy hogy „idd ki a bilit, vagy vidd ki a bilit”, mint ahogyan az sem : ” fal mel-
lett szarni, vagy szar mellett falni”. … A Magyar Nép 1990 óta a kapitalizmus szara mellett,
próbál a jég hátán is megélni, … röviden falni . Pedig már régen , a reánk erőltetett helyzeten
kellene változtatnunk. Ahogyan Hofi mondta a „legyeket kergető római katona tettét idézve:
hadjad fiam, utánnuk csak éhesebbek jönnek !!! … A nagy vagyonokat meg kell adóztatni ! A
társadalmi javak újraelosztására van szükség , nem arra ami évtizedek óta folyik: kevesek gazda-
godnak, milliók pedig szegénységben tengetik az életüket . …. Igen, lépni kell, nem egyhelyben
totyogni !!!
hábészerint:
2021-11-19 – 11:03
A nagy vagyonokat meg kell vizsgálni, és ha a legkisebb gyanúja is felmerül a tisztességtelenségnek, el kell kobozni. Viszont, ha minden tuti, akkor ott kell hagyni a tulajnál.