(idézet: Világtörténelmi kisenciklopédia)
A Nagy Honvédő Háború (1941 jún.-1945)
A fasiszta Németország 1941. jún. 22-én hadüzenet nélkül, hitszegő módon rátámadt a Szovjetunióra. Megkezdődött a szovjet népek történetének legsúlyosabb háborúja. A fasiszta betolakodók átmeneti előnyei (az európai anyagi erőforrások nagy részének felhasználása, a meglepetésszerű támadás tényezőjének kihasználása stb.), amelyekhez a háború elején hozzájárult Sztálin hibás katonai-stratégiai helyzetértékelése, arra kényszerítette a Vörös Hadsereget, hogy mélyen visszahúzódjék az ország belsejébe. 1941 késő őszén az ellenség komolyan fenyegette Leningrádot és Moszkvát. 1941 decemberében azonban a Vörös Hadsereg a moszkvai csatában a második világháború első nagy vereségét mérte a fasiszta seregekre.
Az elkeseredett volgai csatában (1942. júl.—1943. febr.) aratott szovjet győzelem az 1942 novemberében megkezdett ellenoffenzívával fordulatot hozott a Nagy Honvédő Háború, ezáltal pedig az egész második világháború menetében. Miközben a Hitler-ellenes koalíció megszilárdult, és a vezető hatalmak – a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia – megegyeztek a háború alatti és utáni együttműködésben, a fasiszta tömb felbomlott. A háború legsúlyosabb éveiben a szocialista társadalmi rend, valamint a Szovjetunió népeinek barátsága kiállta a próbát, fejlődött és erősödött a szovjet hazafiság. A Vörös Hadsereggel együtt küzdött a szovjet partizánok egyre erősödő serege, súlyos csapásokat mérve a hitleristákra a hátországban. Az SZK(b)P, a szakszervezetek és a Komszomol által mozgósított szovjet munkások, parasztok, tudósok és technikusok lankadatlan munkával teremtették meg a háborús fordulat anyagi feltételeit.
A volgai csata után a Vörös Hadsereg megkezdte a fasiszta megszállók kiűzését a Szovjetunió területéről. A hitleri főparancsnokság 1943-as nyári kísérlete, hogy Kurszknál és Orjolnál még egyszer magához ragadja a kezdeményezést, újabb megsemmisítő vereséggel végződött. A következő két év folyamán a Vörös Hadsereg felszabadította a német fasiszták által ideiglenesen megszállva tartott szovjet területeket, valamint Románia, Lengyelország, Magyarország, Csehszlovákia, Ausztria és más országok területét. 1945 májusában Berlinben, a fasiszták szétverésével befejezte az európai főagresszor elleni háborút. 1945 augusztusában a Szovjetunió belépett a Japán elleni háborúba, és szétverte a Kvantung-hadsereget.
A Szovjetuniónak a második világháborúban aratott győzelme annál is jelentősebb, mert a szovjet hadsereg önállóan vívta azt ki. A Hitler-ellenes koalíció többi tagja egészen 1944 nyaráig halogatta az európai második front létrehozását, s ekkor már régen bekövetkezett a fordulat a háború menetében, s a Szovjetunió megmutatta, hogy saját erejéből is képes egész Európát megszabadítani a fasiszta agresszoroktól.
A fasiszta Németország alattomos támadása óriási károkat okozott a Szovjetuniónak. A szovjet emberek milliói estek el a hazáért vívott harcban, más milliókat a bestiális betolakodók mészároltak le. A fasiszták 1710 várost, több mint 70 000 falut, 31 850 ipari létesítményt, 98 000 kolhozt, 65 000 kilométer hosszú vasútvonalat semmisítettek meg; számos iskolát, kórházat, múzeumot stb. romboltak le és fosztottak ki. A megsemmisített és elrabolt javak értékét 679 milliárd rubelre becsülik. További 1900 milliárd rubel kár származott abból, hogy át kellett állni a haditermelésre, óriási anyagi eszközöket kellett fordítani a hadviselésre, és nagy volt a termeléskiesés az ellenség által megszállt területek ideiglenes elvesztése következtében.
A Nagy Honvédő Háború a második világháború legfőbb alkotóeleme és döntő tényezője volt. A Szovjetunió győzelme gyökeres változásokat idézett elő a nemzetközi erőviszonyokban, kedvező feltételeket teremtett a népeknek a békéért, a demokráciáért és a szocializmusért vívott további harcához, és lehetővé tette a népi demokrácia győzelmét számos európai és ázsiai országban.
A népgazdaság helyreállítása és fejlesztése (1945-52)
A fasizmus fölötti győzelem után a feladat a népgazdaságnak a békés termelésre való átállítása, a háború által szétdúlt területek újjáépítése, a népgazdaság háború előtti színvonalának elérése, ugyanakkor a szocialista építőmunkában való további előrehaladás volt. E feladatok konkrét mutatószámait a negyedik ötéves terv (1946-50) tartalmazta, amelynek teljesítéséért a dolgozók milliói kapcsolódtak bele a szocialista munkaversenybe, és nagyarányú újítómozgalom indult meg. 1946 szeptemberének közepén megjelent az „Intézkedések a mezőgazdasági artyel alapszabályzatába ütköző cselekmények kiküszöbölésére a kolhozokban” című rendelet. 1947 februárjában az SZK(b)P KB intézkedéseket határozott el a mezőgazdaság fellendítésére. A megfeszített munka jelentős sikerekkel járt. Az ipar 1948-ban elérte, 1950-ben pedig 73%-kal túlszárnyalta a háború előtti szintet. 1950-ben, a negyedik ötéves terv végén, lényegében befejeződött a mezőgazdaság szocialista átalakítása azokban a köztársaságokban és azokon a területeken, amelyek csak a Nagy Honvédő Háború előestéjén, illetve a háború eredményeként csatlakoztak a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségéhez. 1950-ben nagyszabású mozgalom indult meg a kisebb kollektív gazdaságok összevonásáért. 1950-től 1953-ig 254 000 kolhozból 93 000 nagygazdaság alakult. 1952. máj. 31-én üzembe helyezték a Volga-Don-csatornát.
1952 októberében ülésezett az SZK(b)P XIX. kongresszusa, amely megvonta az 1939 óta végbement fejlődés mérlegét, jóváhagyta az ötödik ötéves terv (1951-55) irányelveit, és új szervezeti szabályzatot fogadott el. A párt nevéből törölték a korábbi „bolsevik” kiegészítő jelzőt.
Külpolitikai téren a Szovjetunió ebben az időszakban a béke megszilárdításáért és átfogó államközi kapcsolatokért szállt síkra. A potsdami értekezleten (1945. júl. 17-aug. 2) megvédte a német népet egy imperialista rablóbékétől. A szovjet küldöttség olyan határozatokat harcolt ki, amelyeknek célja: kiirtani a militarizmust és a fasizmust, és lehetővé tenni a német nép számára egy békeszerető és demokratikus Németország felépítését. A náci Németország egykori szövetségeseivel a szovjet politika jóvoltából 1947-ben demokratikus szellemű békeszerződéseket írtak alá. Ezen túlmenően a Szovjetunió síkraszállt azért, hogy Németországgal is minél hamarabb létrejöjjön a békeszerződés.
A Szovjetunió intézkedéseket követelt a leszerelés érdekében. Javasolta a hadseregek létszámának és a katonai kiadásoknak a csökkentését, és újra meg újra követelte a nukleáris fegyverek betiltását. A Szovjetunió következetes békepolitikája döntő mértékben hozzájárult, hogy az imperialisták 1953-ban kénytelenek voltak véget vetni a Koreai NDK elleni agressziójuknak.
Teljesen új típusú kapcsolatok alakultak ki a háború utáni első években a fiatal népi demokratikus államokkal. E kapcsolatok legfontosabb ismérve a testvéri együttműködés és a kölcsönös segítség. 1952-ig a Szovjetunió 15 milliárd rubel összegű hosszú lejáratú hitelt bocsátott a népi demokratikus országok rendelkezésére. Nyersanyagokat szállított, dokumentációkat adott át, szakembereket képezett ki, biztosította a fiatal munkás-paraszt-államok függetlenségét és népgazdaságuk gyors fellendülését. 1949-ben a Szovjetunió más szocialista országokkal együtt megalapította a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsát (KGST), amely szervezi a tapasztalatcseréket, integrálja az egyes tagállamok gazdasági terveit, s ezzel közelebb hozza egymáshoz a szocialista országokat.
A szocializmus építésének befejezése (1952-58)
Az 1953-as esztendővel olyan időszak köszöntött be a Szovjetunió történetében, amely a népgazdaság hatalmas arányú fellendülésével és a szocializmus építésének véghezvitelével jellemezhető. 1953. márc. 5-én meghalt I. V. Sztálin, aki 1922-től a párt főtitkára volt, 1941-től pedig a Népbiztosok Tanácsa, illetőleg a Minisztertanács elnökének tisztét is betöltötte, és mint szervező és teoretikus nagy érdemeket szerzett a szocializmus szovjetunióbeli felépítésében és a kommunista világmozgalom erősítésében. Életének utolsó éveiben személye körül kultusz fejlődött ki, amely ártott a párt- és az államvezetésnek. A párt erélyes intézkedéseket tett a személyi kultusz következményeinek felszámolására. Helyreállította a pártmunka és az államvezetés lenini normáit, kiküszöbölte az előző évek során elkövetett hibákat, és minden igazságtalanul megvádolt funkcionáriust rehabilitált. Mindezeket az intézkedéseket az SZKP 1956. februári XX. kongresszusa hagyta jóvá. A kongresszus ezenkívül kijelölte a népgazdaság további fejlesztésének irányvonalát, behatóan elemezte a belső és a nemzetközi helyzetet, és egy sereg új marxista-leninista elméleti megállapításra jutott a békés egymás mellett élésről szóló lenini tanítást, a háború megakadályozásának reális lehetőségét, a szocializmusba való átmenet különböző formáit, valamint a szocializmusból a kommunizmusba való átmenet jellegét illetően.
Ebben az időszakban a párt és a kormány hatalmas erőfeszítéseket tett a mezőgazdaság elmaradottságának leküzdésére. Az 1953. szeptemberi plénum határozata alapján az anyagi ösztönzés növelése végett emelték a legfontosabb mezőgazdasági termékek begyűjtési és felvásárlási árát, és csökkentették a kötelező gabona-, zöldség-, burgonya- és olajosmag-beadásnak, valamint az állami termékek kötelező beszolgáltatásának mértékét. A mezőgazdaságra lényegesen nagyobb beruházási összeget fordítottak, jóval több gépet és felszerelést biztosítottak részére, mint azelőtt. Több mint 120 000 mezőgazdasági szakembert és mintegy 20 000 pártmunkást állítottak munkába a kolhozokban és a szovhozokban. A kollektív gazdaságok jogot kaptak ahhoz, hogy maguk állapítsák meg az egyes mezőgazdasági növények vetésterületét és az állatállomány darabszámát.
A gabonahozam gyors növelésének legfőbb módszere ebben az időben a szűzföldek és megműveletlen területek feltárása volt. Az SZKP Központi Bizottsága 1954-ben célul tűzte ki, hogy 1956-ig legalább 28-30 millió hektár megműveletlen területet kell termővé tenni. Ebben az időben összesen több mint 40 millió hektárt tártak fel, elsősorban Kazahsztánban, de Szibériában, a Volga-vidéken, az Urálban és Észak-Kaukázusban is. Több mint 350 000 szovjet ember települt át a szűzföldekre.
Nagy jelentőségű volt az 1958. februári pártplénumnak az a határozata, amelynek alapján a gépállomásokat – amelyek betöltötték történelmi feladatukat – gépjavító állomásokká szervezték át. A gépállomások gépeit és felszerelését eladták a kolhozoknak.
Egyidejűleg a párt és a kormány a népgazdaság egyéb ágazatait is igyekezett fellendíteni. Az 1955 júliusi plénum elsősorban a termelés jobb megszervezésére, valamint a tudomány és a technika legújabb vívmányainak meghonosítására irányította a figyelmet. Feladatul tűzte ki a specializáció és a kooperáció maximális fejlesztését az iparban, a munka jobb megszervezését és a bérrendszer tökéletesítését. Az SZKP KB 1958. májusi plénuma a vegyipar gyorsabb fejlesztését határozta el.
Nagy változások történtek a művelődésügy területén is. Az általános és középiskolák, valamint az egyetemek és a főiskolák oktató- és nevelőmunkáját összekapcsolták a termelő tevékenységgel, és az általános tankötelezettség időtartamát hét évről nyolc évre emelték.
A párt és a kormány sokoldalú intézkedéseinek eredményeként, valamint a szovjet embereknek a munkában tanúsított hősiessége révén a Szovjetunió ebben az időszakban befejezhette a szocializmus felépítését. 1958 végén az ipar bruttó termelése már 36-szorosa volt az 1913. évinek. A szocialista nemzetek közötti gazdasági egyenlőtlenséget gyakorlatilag felszámolták. A tőkésállamokkal folytatott békés gazdasági versenyben a Szovjetunió néhány igen fontos iparcikk gyártásában nemcsak a fejlődési ütem, hanem az abszolút termelésnövekedés tekintetében is túlszárnyalta az Egyesült Államokat.
A szovjet ipar gigantikus teljesítőképessége, valamint a szovjet tudomány és technika magas színvonala számos világtörténelmi esemény forrása lett. 1954. június végén üzembe helyezték a világ első atomerőművét. 1957. okt. 4-én felbocsátották az első mesterséges holdat (Szputnyik I), 1957. dec. 5-én pedig útjára indult a „Lenin” atomjégtörőhajó.
1955-ben a Szovjetunió részt vett a négy nagyhatalom genfi kormányfői értekezletén. Számos intézkedés szolgálta a háborúból eredő problémák rendezését. Így 1955 februárjában a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége rendeletet adott ki a Németországgal fennálló hadiállapot megszűnéséről. 1955. máj. 15-én a Szovjetunió a többi nagyhatalommal együtt aláírta az államszerződést Ausztriával. Egy japán kormányküldöttséggel folytatott tárgyalások eredményeképpen a szovjet kormány 1956. okt.19-én befejezettnek nyilvánította a Japánnal fennálló hadiállapotot.
Jelentős mértékben bővültek a Szovjetunió kapcsolatai az európai és az ázsiai szocialista országokkal. A KGST tagállamai elmélyítették a nemzetközi szocialista munkamegosztást, megszilárdították politikai, gazdasági, kulturális és tudományos kapcsolataikat. 1955 májusában a Szovjetunió részt vett azon a varsói értekezleten, amelynek részvevői barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést írtak alá; így született meg a Varsói Szerződés, amely döntő tényező az európai népek békéjének és biztonságának megszilárdításában. Ebben az időben a Szovjetunió normalizálta kapcsolatait Jugoszláviával. Amikor pedig Magyarországon a nemzetközi és a belső reakció 1956 októberében megpróbálta megdönteni a néphatalmat, a forradalmi munkás-paraszt kormány kérésére, a Varsói Szerződésben vállalt kötelezettségekhez és a proletár nemzetköziség elveihez híven, a szovjet fegyveres erők a magyar dolgozók segítségére siettek.
Értékes, sokoldalú támogatást nyújtott a Szovjetunió az ázsiai és az afrikai nemzeti felszabadító mozgalomnak és fiatal nemzeti államoknak. 1954-ben részt vett az Indokína semlegesítését elhatározó genfi konferencián. 1956-ban a Szovjetunió következetesen szembeszállt az imperialisták szuezi agressziójával, 1958-ban pedig jelentős mértékben hozzájárult azoknak a terveknek a kudarcához, amelyeket az amerikai és a brit imperialisták libanoni és jordániai intervenciójukkal kívántak megvalósítani.
A Szovjetuniónak számos kapitalista állammal sikerült megjavítania az államközi kapcsolatokat.
A kommunista társadalom építése (1959-)
1959 elején az SZKP XXI., rendkívüli kongresszusa megállapította, hogy a Szovjetunió fejlődésének új időszakába lépett: a kommunizmus általánosan kibontakozó építésének időszakába. Ennek az időszaknak a konkrét feladatait az SZKP XXII. kongresszusa (1961. okt. 17-31) által elfogadott új (harmadik) pártprogram tartalmazza. E program szerint a legfőbb feladat: megteremteni a kommunizmus anyagi-műszaki bázisát, amely biztosítja az anyagi és a szellemi javak bőségét az egész lakosság számára, valamint a szükségletük szerinti elosztásra való áttérést; fő feladat továbbá a kommunista társadalmi viszonyok megteremtése és az emberek kommunista öntudatra nevelése.
A kommunizmus anyagi-műszaki bázisának megteremtése terén jelentős előrehaladást biztosított a XXI. pártkongresszus által elfogadott 1959-1965. évi hétéves népgazdaság-fejlesztési terv és a XXIII. pártkongresszus (1966. márc. 23-ápr. 8) által jóváhagyott nyolcadik ötéves terv (1966-70). E tervek teljesítése során ezrével keletkeztek új ipari óriások, erőművek, bányák, valamint új iparágak is, amelyek számottevően növelték a Szovjetunió gazdasági potenciálját és védelmi erejét, és amelyek a szovjet nép állandó életszínvonal-növekedésének bázisát alkotják. A XXIV. pártkongresszus (1971. márc. 30-ápr. 9) által jóváhagyott kilencedik ötéves terv (1971— 75) újabb nagy célokat tűz ki a kommunista társadalom alapjainak megteremtéséhez. Ez a terv előírja a nemzeti jövedelem 37-40%-os, az ipari termelés 42-46%-os és a mezőgazdasági termelés 20-22%-os növelését. Az életszínvonal gyorsabb emelkedésének biztosítására többek között a fogyasztási cikkek termelésének 44-48%-os növelését tervezik.
Az ország előtt álló feladatok megoldására az SZKP Központi Bizottsága, a Legfelsőbb Szovjet és a kormány több intézkedést léptetett életbe. Így például a KB 1965. szeptemberi plénuma gyökeres változásokat határozott el a népgazdaság tervezése és irányítása terén (új gazdálkodási módszerek, nagyobb vállalati önállóság, intézkedések a dolgozók anyagi érdekeltségének fokozására).
1964 júliusában A. I. Mikojant választották a Legfelsőbb Szovjet Elnökségének elnökévé. Ugyanezen év októberében L. I. Brezsnyev lett az SZKP KB első titkára (1966-tól főtitkára) és A. N. Koszigin a miniszterelnök. 1965. dec. 9-én N. V. Podgornijt választották a Legfelsőbb Szovjet Elnökségének elnökévé.
Ezekben az években a Szovjetunió korszakalkotó sikereket ért el a világűr meghódítása terén. Hatalmas hordozórakétákat fejlesztett ki, számos tudományos űrállomást lőtt fel, amelyek többek között első ízben fényképezték le a Hold túloldalát. Jurij Gagarin személyében 1961. ápr. 12-én felrepült az első ember a világűrbe, Valentyina Nyikolajeva-Tyereskova volt az első nő, aki feljutott a kozmoszba (1963. jún. 16-19). A. A. Leonov volt az első ember, aki elhagyta az űrhajót és sétát tett az űrben (1965. márc. 18—19). 1970. szept. 12-én felbocsátották a Luna 16-ot, amelyről – miután sima leszállást hajtott végre a Hold felszínén – egy űrrakéta holdkőzetet szállított a Földre. 1970. nov. 17-e óta – szintén először – automatikus, a Földről irányított jármű, tartózkodik a Holdon (Lunohod I.).
Külpolitikai téren a Szovjetunió folytatta erőfeszítéseit a béke biztosításáért és a többi országgal való együttműködés szélesítéséért. 1959. szept. 18-án az ENSZ Közgyűlésének XIV. ülésszakán nyilatkozatot terjesztett elő az általános és teljes leszerelésről. 1960. január közepén a Legfelsőbb Szovjet úgy határozott, hogy további 1,2 millió fővel csökkenti a szovjet hadsereg létszámát. Különösen intenzív erőfeszítéseket tett a Szovjetunió a nukleáris fegyverek betiltása érdekében. Ennek eredményeként jelentős részsiker született a légköri, világűrbeli és a vízalatti nukleáris kísérletek betiltásáról szóló szerződés (1963. aug. 5), majd az atomfegyverek terjesztésének betiltásáról szóló szerződés (1968. júl. 1) aláírásával.
Nagy figyelmet fordított a Szovjetunió a német kérdés megoldására. A szovjet kormány, miután már 1958 végén javasolta Nyugat-Berlinnek demilitarizált szabad várossá nyilvánítását, 1959. jan. 10-én közzétette a német békeszerződés tervezetét, és egy békekonferencia összehívását szorgalmazta. A Szovjetunió újabb meg újabb kezdeményezéseket tett az európai népek békéjének és biztonságának megszilárdítására, aktívan támogatja az NDK nemzetközi-jogi elismerését.
A szovjet nép Lenin pártjának vezetésével zászlóvivőként halad az emberiség élén. A Szovjetunióban épült fel a világ első szocialista társadalma. A szovjetország visszavert minden imperialista támadást, és elsőként lépett a kommunizmus építésének útjára.
A szovjethatalom rövid idő alatt felszámolta a gazdasági elmaradottságot, és az országot a világ második ipari nagyhatalmává tette. Az életszínvonal nagymértékben emelkedett. A Szovjetunióban felszámolták a kizsákmányoló osztályokat, csak a dolgozók baráti osztályai és csoportjai léteznek. Az egyes nemzetek és nemzetiségek között egyenlőségen, barátságon és együttműködésen alapuló viszony jött létre. A proletárdiktatúra állama az egész nép politikai szervezetévé fejlődött, amelyben a vezető szerep a munkás- osztályé.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!