A fordulat

Gyenyikin leverése

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

3

Október 23-án, vagyis ugyanazon a napon, amikor Pavlovszk felszabadult, a szovjet csapatok Gyetszkoje Szelo felé nyomultak. Az első petrográdi gyalogsági parancsnoki tanfolyamok növendékeinek osztaga elkeseredett harcot vívott a községbe vezető utakon. Novaja faluban erős fehér alakulatokat összpontosítottak, amelyek minden támadást visszavertek. A falu körül sík a terep, s valahányszor a tisztiiskolások századai támadásba lendültek, a géppuskák sortüzei kíméletlenül lekaszálták őket. A tisztiiskolások 2. zászlóaljának parancsnoka, Oszkár Orbet, rettenthetetlen bátorságú, erős akaratú ember, elhatározta, hogy mindenáron elfoglalja a falut. De amint a támadás megindult, megszólaltak a fehérek géppuskái, mire a rohamozó katonák a földre hasaltak. A zászlóaljparancsnok tíz vakmerő harcossal mégis eljutott a faluig. A szélső házaknál ádáz harc bontakozott ki, de ekkorra már odaért az egész zászlóalj, a fehérek ellenállása megtört.

A Vörös Hadsereg és a tisztiiskolások egységei a cserepoveci kommunisták osztagával együtt elfoglalták a Gyetszkoje Szeló-i vasútállomást. A harcosok lavinaként nyomultak be Gyetszkoje Szelóba. Az utcákon az ellenség által otthagyott járművek, géppuskák álltak, az utat kidöntött oszlopok zárták el, néhány ház égett. A város közepén, Kocsubej gróf gazdagon berendezett magánvillájában a fehérek csapdát állítottak, váratlanul géppuskatüzet nyitottak, és a vöröskatonák közül sokan az útburkolatra estek. Erre az egész oszlop megrohamozta a villát, és valósággal elsöpörte a föld színéről.

Október 25-én a szovjet csapatok megkezdték a harcot Krasznoje Szelóért. A fehérgárdisták a védelem fontos csomópontjává akarták változtatni a falut, hogy alkalmas időpontban innen indítsanak újabb támadást Petrográd ellen. Itt vonták össze a front különböző szakaszairól érkezett fehérgárdista ezredeket. Csupán Krasznoje Szelo—Gatcsina körzetében öt ellenséges hadosztályt összpontosítottak. A fehérek megerősített támaszpontjaikká alakították át a Krasznoje Szelo körüli falvakat. Közülük az egyik Kaporszkaja falu volt, Krasznoje Szelótól nyugatra. A fehérgárdisták lövészárkokkal és drótakadályokkal vették körül a falut.

A moszkvai tisztiiskolások 7. ezredének egyik zászlóalja, miután több ízben sikertelenül próbált benyomulni a faluba, végül is döntő támadásra szánta el magát. „Hurrá” kiáltásokkal csatárláncban törtek előre. A fehérek pergőtűzzel válaszoltak. A fagyos földet felszaggatva csapódtak be a lövedékek és a gránátok. A rohamozok élén haladt fölegyenesedve Okolo-Kulak zászlóalj parancsnok. Úgy tűnt, mintha csodálatos módon sebezhetetlen lenne. Ez a tudat biztonsággal töltötte el katonáit. A zászlóaljparancsnok mellett azonban hirtelen robbanás hallatszott, elesett, de néhány másodperc múlva újra talpra állt, és kissé ingadozó léptekkel, de elszántan tovább haladt előre. Ekkor a tisztiiskolások útját drótakadályok zárták el, amelyeket igen nehéz volt leküzdeni. Burejev csapatparancsnok azonban áthatolási lehetőséget fedezett fel az akadályon. Előretört az ellenséges lövészárkokig és magával ragadta az egész századot. A fehérgárdisták makacsul kitartottak, de a támadó zászlóalj egyik százada megkerülte őket. A szovjet főiskolások fergeteges rohammal törtek be a faluba, elfoglaltak két fehérgárdista löveget, és lőni kezdték velük az ellenséget. A frontális és oldaltámadás megdöbbentette a fehéreket, akik pánikszerűen menekültek Kaporszkajából.

A Krasznoje Szelo felé hátráló fehérgárdisták felgyújtották az útbaeső falvakat, tönkretették az utakat és hidakat, abban a reményben, hogy így feltartóztatják a szovjet csapatok támadását. De ez a manőver is kudarcot vallott. Október 26-án a 6. hadosztály egységei rohammal elfoglalták Krasznoje Szelót. Ebben a harcban részt vett a kommunista osztagokból összevont petrográdi zászlóalj is.

Krasznoje Szelo dolgozói örömmel fogadták a felszabadítókat. Elmondták, hogy mi mindent kellett átélniük Jugyenyics uralma alatt. A fehérgárdisták néhány napos garázdálkodásuk során igen sok ártatlan embert öltek meg; kommunistákat, szovjet hivatalnokokat, fogoly vöröskatonákat és valamilyen oknál fogva gyanúsnak tűnő egyszerű munkásokat lőttek agyon. A parasztoktól elvették az ennivalót, elhajtották a jószágot. Visszavonuláskor az agyonlövés fenyegetésével magukkal vitték a katonaköteles korban levő férfiakat. Csak a Vörös Hadsereg csapatainak bevonulása vetett véget a fehérgárdisták garázdálkodásának.

A szovjet csapatok Krasznoje Szeló-i győzelme nehéz helyzetbe hozta Jugyenyics seregét. A Vörös Hadsereg megnyerte a csatát a Petrográdba vezető legközelebbi utakon.

Ezekben a napokban a 7. hadsereg politikai osztálya a következő felhívással fordult a petrográdi munkásokhoz és a vöröskatonákhoz:

„Az ellenséges támadást megállítottuk. A vörös csapategységek támadásba mentek át a fehérek ellen.

De a veszély még nem múlt el.

A Vörös Petrográd veszélyben lesz mindaddig, amíg tönkre nem verjük Jugyenyics északnyugati hadseregét.

Petrográdi munkások! Ne adjátok ki a puskát kezetekből! Álljatok őrt! Ne csökkentsétek az éberséget! Helyezzétek teljes harci készültségbe a várost!

Vöröskatonák! Folytassátok a megkezdett támadást a győzelmes befejezésig! Gyetszkoje Szelo után Krasznoje Szelo és Gatcsina. Utána csak tovább, előre és újra előre. A le nem vert fehér söpredék még magához térhet. Agyon kell ütnünk!

Egyetlen órát se késlekedjetek!

Megállás nélkül előre!”⁵³ Dokumentumok Petrográd 1919-es hősi védelméről. Ogiz 1941. 111 old. (oroszul).*

Az ellenség még megpróbálta visszaállítani eredeti helyzetét. A fehérek sorozatos ellentámadásokat intéztek Krasznoje Szelo és Gyetszkoje Szelo környékén. Sikerült is feltartóztatniuk a szovjet csapatok előretörését, helyenként még vissza is szorították őket. (Ezekben a harcokban az angol harckocsik is részt vettek.)

Jugyenyics megsegítése céljából támadást indítottak a fehérfinnek. A finn fehérgárdisták egyik osztaga a karéliai földszoroson keresztül behatolt szovjet területre. De az itt elhelyezett vörös hadseregbeli alakulatok és a schlüsselbergi munkások osztaga, Jusztyin Zsuknak, a karéliai megerősített részleg katonatanácsa tagjának vezetésével, keményen visszavágott az ellenségnek és szétverte a fehérfinneket.

Elkeseredett harcok folytak ezekben a napokban a kaporszkajai öböl partvidékén, a Peredovij és a Krasznoflotszkij erőd térségében. A Peredovij egész helyőrsége napokig pihenés nélkül kitartott az ágyúk mellett, visszaverte a frontot áttörni akaró fehérek támadásait. Az angol hajók nagykaliberű ágyúkkal lőtték az erődöt, s a levegőben köröző repülőgépek bombákat dobtak az erődre. Ugyanilyen volt a helyzet Krasznoflotszkijban is. De a szovjet erődök bevehetetlen akadályként álltak az ellenség útjában.

Október 25-én a 15. hadsereg egységei dél felől megrohanták a fehérgárdistákat, három irányban támadva: Luga felé, a Jamburgtól délre eső körzetben és Gdov irányában. A 15. hadsereg támadó egységeinek rendkívül makacs ellenállást kellett leküzdeniük; az ellenség ugyanis mindenáron tartani akarta a pszkov—lugai országutat és vasútvonalat. A szovjet csapatok feladatát némiképpen megkönnyítette ebben a körzetben az, hogy a 7. hadsereg ellenoffenzívájának kezdete után a fehérparancsnokság jelentős erőket vezényelt át a lugai és a sztrugi-belijei szakaszról Gatcsina környékére.

Már a 15. hadsereg támadásának első eredményei gyökeresen megváltoztatták a helyzetet. Október 31-én a hadsereg egységei erőteljes rohammal felszabadították Lugát. Kork hadseregparancsnok november 2-i parancsában hangsúlyozta: „Valamennyi egység, a parancsnokkal az élén, tanúsítson különleges energiát a lehető leggyorsabb támadásban …”⁵⁴ CGASZA. 104. fólió. 4. opus, 93. ügyir. 20. old.* Ámde a két szovjet hadsereg — a 7. és a 15.— együttes offenzívájának megindulásával a Jugyenyics-csapatok helyzete hamarosan katasztrofálissá vált.

A 7. és a 15. hadsereg csapatai Voloszovo vasútállomásnál találkoztak, s november 7-én megkezdték a harcot ezért a fontos vasúti csomópontért. Az ellenség súlyos veszteségeket szenvedett, és kénytelen volt visszavonulni. Ugyanazokban a napokban a szovjet csapatok felszabadították Gdovot.

November 14-én a 7. és a 15. hadsereg egységei bevették Jamburgot, az utolsó nagy települést, amit Jugyenyics 1919 őszén elfoglalt.

A vasútvonalon a „Csornomorec” szovjet páncél vonat támadást indított, legénysége önkéntes tengerészekből állt, akik a balti flotta különböző hajóin szolgáltak. A páncélvonat parancsnoka, I. Gyemenyev, energikus, akaraterős ember volt. A harc hevében állandóan a páncélvonat legfelelősségteljesebb és legveszélyesebb helyein tartózkodott.

Amikor a fehérgárdisták észrevették a „Csornomorecet”, egy félig páncélozott vonatot küldtek ellene, de a „Csornomorec” visszaverte a támadást. A jamburgi vasútállomás mintegy két kilométerre volt. A „Csornomorec” ágyúi és géppuskái szüntelenül lőtték a pályatest két oldalán elhelyezett ellenséges tüzelőállásokat. Az ellenség nem bírta a heves tüzelést. A fehérkatonák csoportjai föltartott kézzel, fegyvereiket eldobva, indultak a páncélvonat felé. A Vörös Hadsereg alakulatai behatoltak a városba, megsemmisítették az ellenséges csapatok ellenállást tanúsító egységeit. Legelőször a 7. hadsereg 15. és 478. ezrede tört be Jamburgba. Hősiesen harcolt a 15 hadsereg 92. és 93. lövészezrede is.

Jugyenyics hadserege hamarosan bomlásnak indult. Ez a folyamat nemcsak a katonatömegekben indult meg, hanem a fehérgárdista tisztek között is, akik az északnyugati hadsereg gerincét alkották. Egyre gyakrabban fordult elő, hogy ellenséges katonák, sőt tisztek is, átálltak a Vörös Hadsereg oldalára.

A kis burzsoá államok, amelyeket az antant-imperialisták erőszakkal ösztökéltek a fehérgárdistákkal való szövetségre, a harc legfeszültebb pillanatában jónak látták megtagadni a segítséget Jugyenyicstól. Elsőnek Finnország jelentette be elhatározását. Ez meg tíz nappal azelőtt történt, hogy a Vörös Hadsereg bevette Jamburgot. Amikor pedig a fehérgárdista csapatok észt területre özönlöttek, hogy megmeneküljenek az üldözéstől, az észt burzsoázia is visszarettent szövetségesétől. Attól tartott ugyanis, hogy fellázadnak a néptömegek, amelyek egyre határozottabban követelték a kormánytól, hogy kössön békét Szovjet-Oroszországgal. Szélesedett a sztrájkmozgalom. A dolgozók a városokban tüntetéseket szerveztek. A fehér észt hadsereg katonái is magukévá tették azt a követelést, hogy a kormány szüntesse be a szovjetellenes intervencióban való részvételt. Egyes fehér észt ezredek katonái kereken kijelentették, hogy egyesülni akarnak a vörös észt csapatokkal, és Reval ellen akarnak indulni. A burzsoá Észtország kormánya ilyen körülmények között jobbnak látta kinyilvánítani, hogy felszámolja Jugyenyics északnyugati hadseregét, és béketárgyalásokat kezd az OSZSZSZK-val.

Ilyenformán október-november folyamán Jugyenyics serege, az ellenforradalom egyik legfontosabb támasza egyszer s mindenkorra megszűnt. Végleg kudarcba fulladt az amerikai, az angol és a francia imperialistáknak az a terve, hogy elfoglalják Petrográdot, s a déli frontról erőket vonnak el északnyugatra. Ugyancsak meddőnek bizonyult az a próbálkozás, hogy a kis burzsoá államokat (Finnországot és a balti országokat) felhasználják a Szovjet-Oroszország elleni harcban. Finnország már eleve nem-lépett nyílt háborúba, Észtország, Lettország és Litvánia részvétele pedig nem hozta meg a várt eredményt. A szovjetország nagy győzelme volt ez, része a polgárháborúban bekövetkezett általános fordulatnak.

1919. november 22-én Lenin felszólalásában a következőket mondotta a keleti népek kommunista pártszervezeteinek II. országos kongresszusán: „… most, gondosan számolva az események menetével, minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Szovjet Köztársaság ellen indított nemzetközi háborúnak nemcsak az első, hanem második szakasza is kudarccal végződött. Most már csak az van hátra, hogy legyőzzük Gyenyikin seregeit, amelyeket már félig szétvertünk.”⁵⁵LeninMűvei. 30. köt. 146 old.*

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!