„Jogos…” bővebben

"/>

Jogos…

Jakab beleállt a vajdába a qrmányrendelet miatt: „Ennyit arról az orbáni ígéretről. Nem az egészségünkért aggódnak, hanem a multikért.”

Ahogy arról korábban beszámoltunk a kormányszóvivő sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a 4. hullám felfutása miatt Magyarországon kötelezővé teheti a munkáltató az oltást. Jakab Péter közösségi oldalán kommentálta az eseményeket.

Jakab beleállt Orbánba a kormányrendelet miatt: "Ennyit arról az orbáni ígéretről. Nem az egészségünkért aggódnak, hanem a multikért."
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Megjelent a kormányrendelet, mely szerint az oltást megtagadókat egyéves fizetés nélküli szabadságra lehet küldeni, majd ki lehet rúgni.

– kezdte bejegyzését, majd hozzátette:

Ennyit arról az orbáni ígéretről, hogy az oltást nem lehet kötelezővé tenni. Úgy tűnik, meggondolta magát: kötelezővé lehet tenni.

Jakab arról is írt, hogy fontosnak tartja az oltást saját maga és mások védelmében is, megjegyezte azt is, hogy hamarosan igényelni fogja a harmadik felvételét is.

Jogomban áll. De másnak is joga van nem kérni, és ez nem járhat azzal a büntetéssel, hogy elveszem tőle a kenyeret. A kormány most mégis ezt teszi.

Azzal folytatta:

Persze ők nyilván nem az egészségünkért aggódnak – akkor nem verték volna szét az egészségügyet –, hanem a multikért, amelyek most – ahogy a szakszervezetek fogalmaztak – egy csapásra elintézhetnek akár egy nagyobb elbocsátási hullámot is a mostani kormányrendeletre hivatkozva.

Hozzátette:

Úgy tűnik, még mindig nem elég rugalmas nekik a Fidesz rabszolgatörvénye, a „szabadságharcos” Orbán pedig első szóra ugrik.

                         (propeller)

Bal-Rad komm: Jakab Péter mondataival mindösszesen csak egyetlen bajunk van.  Kollégái hallgatása a témában!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Jogos…” bejegyzéshez 20 hozzászólás

  1. „De másnak is joga van nem kérni, és ez nem járhat azzal a büntetéssel, hogy elveszem tőle a kenyeret. A kormány most mégis ezt teszi.”

    Tisztában vannak azzal a honatyák/honanyák, hogy mivel jár az, ha az a embereknek már nem marad semmi veszítenivalójuk? Hát gondolkozzanak el ezen! Szívmelengető volt látni, ahogy tegnap a New York-i tűzoltók és rendőrök meneteltek a megélhetésükért, merthogy nincsenek beoltva és ezért hamarosan elfogják küldeni őket. Ezek az emberek hazafik, akik nem a politikusokat, hanem valóban a városukat és a polgárokat szolgálják, akiknek van családjuk és lakáshitelük. Most még csak perre készülnek menni, de ha nem járnak sikerrel, akkor ennél tovább is fognak menni.

    1. Ne. Ne gondolkozzanak. Feszítsék csak a húrt, mi meg várjunk ugrásra készen.

  2. Látszólag nem a témához kapcsolódik, de csak első pillantásra:
    Szép csendben, amíg a jónép figyelmét a kofid-események, a labda-kergető bajnokság, meg a “hova is menjek nyaralni halálos világjárvány idején” és ezért oltassak/ne oltassak kérdéskör köti le, addig az Európa parlament egy csinos kis törvényt szavazott meg.

    “Igen a totális megfigyelésre: A Fidesz, az RMDSZ Dobrev Klárával és a Momentum képviselőivel együtt szavazott.

    Az elmúlt napokban a nagy nyilvánosságot elkerülte, hogy egy nem mindennapi döntést fogadtak el az Európai Unió parlamentjében. Az esetről a magyar nyelvű médiákban semmilyen információ nem jelent meg, pedig az ügy érdekelheti a szavazó állampolgárokat, hiszen nem másról van szó, minthogy az EU jóváhagyta a magánkommunikáció megfigyelését, ez pedig minden tagállamra kötelező.

    Még egyértelműbben: a gyerekek jogaira hivatkozó csomagolásban megszületett a jogi kerete az állampolgárok totális megfigyelésének. Azaz a kormányok, a globális cégek felhatalmazást kapnak a személyes kommunikáció követésére, még egyszerűbben fogalmazva: bírósági felhatalmazás nélkül, puszta gyanú alapján ezentúl bárhol, bármikor belenézhetnek az elektronikus postaládájába, elolvashatják az üzeneteit.”

    Mire jó egy kis járvány/foci/nyaralás figyelemelterelés: például kommunista, totális megfigyelési törvény bevezetésére.

    További részletek:

    https://www.erdely.ma/igen-a-totalis-megfigyelesre-a-fidesz-dobrev-klaraval-es-a-momentumos-kepviselokkel-tamogatta-a-javaslatot

    Rá kell döbbeni végre, hogy MI vagyunk az ellenség, nem a “vírus”, nem a terroristák. Ettől nem is tehették volna egyértelműbbé, hogy nincs semmilyen különbség a kormányok között, nincs igazából politikai ellenség, ellenzék , nincs semmilyen terror vagy “kofid” fenyegetés: a globális hatalom – amely a kormányokat is kézben tartja és irányítja – egyetlen ellensége és akiktől félnivalójuk van, az a civil lakosság. Hogy netán ráébrednek mi történik és kik állnak mögötte és utánuk mennek.
    Túl nagy számban ébrednek rá az emberek, kik ejtették túszul a világot, ezért kriminalizálni kell őket
    Főleg azokat akik már képben vannak és esetleg meg is akarnak/tudnak szerveződni. Ők lesznek a jövő “terroristái”.

    …a Terror házában lehetne egy új részt nyitni a mai megfigyelési technikáknak.
    Érdekes módon nem nyitnak…

    Válasz

    1. Gundel szerint:

    2021-07-18 – 00:40

    1. stefimrich 2021-10-30 – 08:52

      „Rá kell döbbeni végre, hogy MI vagyunk az ellenség, nem a “vírus”, nem a terroristák. Ettől nem is tehették volna egyértelműbbé, hogy nincs semmilyen különbség a kormányok között, nincs igazából politikai ellenség, ellenzék , nincs semmilyen terror vagy “kofid” fenyegetés: a globális hatalom – amely a kormányokat is kézben tartja és irányítja – egyetlen ellensége és akiktől félnivalójuk van, az a civil lakosság. Hogy netán ráébrednek mi történik és kik állnak mögötte és utánuk mennek.”

      Igen.A mai zilált és önmagából kifordult világban a társadalmi állapotok korrajzát ennél jobban és tömörebben talán nem is lehetne megfogalmazni.A nagy kérdés, vajon mi lesz ennek a végkifejleménye és ez az út hová vezet.Bármi is legyen, minden történés arra utal, hogy egy óriási kataklizma, hatalmas társadalmi megrázkódtatás, esetleg egy közelgő világháború komoly előjelének lehet tekinteni.Diktatúrák szaporodnak, a társadalom polarizálódik, családok atomizálódnak, a vagyoni és megélhetési szakadék egyre mélyebb, a jog és az erkölcs viszonya a mélyponton.

  3. Aztán a Pegazus botrány kiderülésekor mekkora hangja volt az Európai Bünszervezet Úniónak,hogy ilyen lehallgatás megsérti az emberi jogokat,meg a magánélethez való jogot stb.stb.aztán sutyiban létjogosultságot adnak az emberek totális ellenőrzésének!!
    Szemét képmutató banda a hazai ellenzékkel,Dobrev Klárával,meg a momentumosokkal az élen!

  4. A szocializmusban valóban megfigyelték azokat,akik a rendszer ellen agitáltak-szervezkedtek,de ezzel pontosan annak a szemét bandának a hatalomra kerülését igyekeztek megakadályozni,amelyek ennek a fasiszta diktatúrának a visszahozásán fáradozott!Sajnos ,nem eléggé!

  5. Ne oltassuk be magunkat, de szó sem esik a c-vitaminról, d-vitaminról, egészséges életmódról. Szánalmas.
    Egyébként a neten utána lehet nézni, hogy többféle különböző vírus létezik, mely influenzát okoz.
    Ezeknek az egyike csak a koronavírus. Az átlagember régen (a koronavírus előtt), csak azt tudta, hogy elkaptam az influenza vírust. Azt hitték, hogy csak egyféle van. De egy orvos legalább többféle olyan vírust fel tudna sorolni, mely influenzát okoz.
    Idézet a wikipédiából:

    „Vírusok

    Koronavírusok a mikroszkóp alatt. Nevüket arról a korona formájú burokról kapták, amely körbeveszi a vírust
    A meghűlés a felső légúti traktus vírusos fertőzése. A leggyakrabban feltételezett kórokozó a rhinovírus (az esetek 30%-80%-a), amely a Picornaviridae víruscsaládba tartozó vírus, ahol 99 vírustípust tartanak nyilván.[15][16] Meghűlést okozó további vírusok: a coronavírus (10-15%), az influenzavírus (5-15%),[8] a humán parainfluenza-vírus, a humán légzőszervi óriássejtes vírus, az adenovírusok, az enterovírusok, és a metapneumovírus.[17] Gyakran egynél több vírus is jelen van.[18] A meghűléses fertőzéseknél összesen kétszáznál is több vírus játszik közre.[8]”.

    Link: https://hu.wikipedia.org/wiki/Megfázás

    1. Egyébként meg oltottnak, oltatlannak üzenem, hogy szedjen megfelelően és rendesen vitaminokat!
      Megőrzi az egészségét és meggyógyul ha beteg lesz. Legalábbis nagyobb rá a remény mintha az általam az imént fentebb leírtakról semmit sem tudna.

  6. Tompika!
    Még az elején többször is elmondtuk,belinkeltük a vitaminokról stb.szóló cikkeket,amíg te aludtál!Itt a törzsgárda jó régi,minek ismételjük magunkat ebben a kérdésben.Ami pedig a covid,meglezárásos tényeket illeti,azok sokszoros figyelmet érdemelnek,a másikat pedig csak a gyengébbek kedvéért minek ismételjük!Figyelj,mint a hugyozó disznó,d e ne csak arra,amibe beleköthetsz!!
    Mi mondtuk,a hivatalos média,és virológia tagadja ,most az a kérdés ,kinek hiszel!
    Szia!

    1. Nem mindegy, hogy kinek hiszek? Másokat nem érdekel, hogy én vagy Elemér bácsi kinek hisz. Például Szent-Györgyi Albertnek lehet hinni, na mindegy. A „gyúnyolódó arcból” pedig nagyon illene visszavenni mert én nem kötöttem bele senkibe és nem is gúnyolódtam senkivel!

      1. Érzem, hogy utálsz tisztelt petymeg…… Sajnos……. Ők nélkül. Indulj akkor a választásokon és bizonyits ha képes vagy rá és nem csak a komment huszárságra! Attól, hogy kommentelsz, az életed nem megy előrébb. Vagy nem nőttek ki a gyermeki naivitást? Reálpolitikus vagy? Bizonyitson kérem mert a látszat szerint Ön annyira van távol a reálpolitikai gondolkodástól, mint én egy több diplomás sebész orvostól. Várjuk azt a védő beszédet! Amúgy Önnek ismerős pl. Karl Marx neve vagy azt gondolja, hogy az ő neve a Marx and Spencer markában létezik csak? Az sem baj, de ha olvas, akkor tudni is fog…… Ha akar persze….. Ja, amúgy N. Tamás voltam álnéven.

  7. Covidos és nem covidos!TE vagy az üzleti modell: A Moderna szerint véget nem érő „erősítő” oltásokra van/lesz szükség a covid megszüntetéséhez – sejthető volt, ez olyan mint a drogfüggővé válás.Nem lehet abbahagyni.
    „A Moderna pump-and-dump showjának legújabb epizódjában a vállalat elnöke, Noubar Afeyan bejelentette, hogy mindenkinek VÉGTELEN SZÁMÚ „erősítő” oltást kell felvennie a Moderna mRNS „oltóanyagából” hogy védett maradjon.” -ez nem gyógyszer, de nem is vakcina, hanem üzleti célú méreg/drog, amit ha egyszer megkóstoltál életed végéig szedned kell ha nem akarsz meghalni.A „csordaimmunitás”, „emlékeztető oltások”, a teljesen beoltott” definíciója már a múlté és kínjukban áttértek az úgynevezett „erősítő” oltások meghatározására, amit akár „Korona Koktélnak”-nak is elnevezhetnének, mert semmit nem változtat a lényegen.A lényeg az egészben az, hogy folyamatosan gazdagítsa a Big Pharmát és a részvényeit birtokló korrupt politikusok pénzügyi részesedését.
    „A méregkeverő fasiszta drogkartell királyok (Moderna, Pfizer, AstraZeneca, Johnson & Johnson) azt akarják, hogy végleg legyél rabja a „vakcina-drognak”, így a profitfolyamatok soha nem érnek véget, hanem tartanak egészen a halálodig.
    https://immunization-news.translate.goog/2021-10-29-moderna-never-ending-covid-booster-shots-needed.html?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=nui

  8. Orbán hatalmas öngólt rúgott a kötelező oltással, mert a hozzászólásokból az jön le, hogy aki eddig nem oltotta be magát az ezek után sem tervezi. Sok olyan hozzászólást olvasni, ahol azt írják, hogyha a munkaadója előírja az oltást, akkor azonnal felmondanak. A Zsaruellátón is rendőrök jelzik, hogy inkább leszerelnek mintsem beoltsák magukat. A kisebb vállalkozások nem fogják meglépni a kötelező oltás bevezetését, de a nagy cégek zöme biztosan (elvégre ők kérték). Legalább végre lesz a kisebb vállalkozásoknak is elegendő számú munkavállalója, akiknek nehezen megy a toborzás.

  9. Megdöbbentő tényfeltáró cikk az unz.com weboldaláról:
    „Mindennek van értelme, ha ráébredsz, hogy meg akarnak ölni minket”

    „…a tudósok közel két évtizede tudják, hogy a szűken, csak egy fehérjét célzó vakcinák biztosan kudarcot vallanak. Azt mondják, hogy a tüskefehérje rendkívül alkalmazkodóképes, és képes megváltoztatni az alakját a túlélés érdekében. Azt is tudták, hogy a tüskefehérjét célzó vakcinák elkerülhetetlenül olyan változatokat termelnek, amelyek elkerülik a vakcina által generált antitesteket. Azt állítják, hogy az oltóanyag fókuszának a tüskeproteinre való leszűkítésével lehetővé tették a vírus bejutását az egészséges sejtekbe, melyek tetszés szerint szaporodnak és betegséget vagy halált okoznak. A jelenlegi mRNS oltóanyag-termelés valójában állandósítja a járványt.És – mivel a tudomány az elmúlt 16 évben világossá tette– még egy megfigyeléssel egészíthetjük ki a listát, vagyis hogy a tömeges oltás jelenlegi megközelítése nem véletlenszerűen történik. Ez kimondottan szándékos. Az oltási kampányok menedzserei (Deep State) szándékosan figyelmen kívül hagyják a tudományt, hogy az egész világon fenntartsák a tartós válsághelyzetet. A tudományt egy bűnös politikai cél elérése érdekében manipulálják…”(Great Reset)
    „Tudja, hogy mi történik a testében, miután beadják a „génalapú” vakcinák valamelyikét?
    Amint a vakcina bejut a véráramba, behatol az ereket bélelő sejtekbe, és arra kényszeríti őket, hogy tüskefehérjéket termeljenek, amelyek milliónyi mikroszkopikus tövisként nyúlnak be az érfalból a véráramba. Ezek a tövisek megakasztják a vérlemezkéket, amelyek beindítják a véralvadást, majd röviddel ezután egy immunválasz következik be, amely elpusztítja a fertőzött sejteket, így gyengíti az érrendszert, miközben elvezeti a hasznos gyilkos limfociták utánpótlását. Ily módon a vakcina kettős támadást indít a szervezet kritikus infrastruktúrája ellen, amely kiterjedt szövetkárosodást okoz az egész keringési rendszerben, miközben az immunrendszer egyre kevésbé képes kivédeni a jövőbeni fertőzéseket.
    Ha most úgy gondolod, hogy hosszú és boldog életet élhetsz működő keringési rendszer nélkül, akkor nagyot tévedsz. De ha elég okos vagy ahhoz, hogy rájöjj, hogy az érrendszered pusztítása a temetőbe vezető gyors út, akkor valószínűleg megérted, hogy ezeknek a „halálos oltásoknak” a beadása különösen rossz ötlet.”
    Mellesleg igazi bohóckodás ezeket a hibrid injekciókat „vakcináknak” nevezni. Körülbelül annyi közös vonásuk van a hagyományos vakcina oltáshoz, mint a pitonnak a dohányzóasztalhoz. Semmi. A „vakcina” becenevet azért választották, hogy megerősítsék az oltás iránti közbizalmat, ez minden. Ez egy marketingstratégia része.Nincs semmilyen igazi hasonlóság. Az emberek többsége megbízik a vakcinákban és az orvosi teljesítmény fényes példájának tekinti őket. A gyógyszergyárak meg ki akarják aknázni ezt a bizalmat és saját üzleti céljaikra akarják felhasználni. Ezért nevezték el az oltást „vakcinának” a „génterápia” helyett, amely pontosabban írja le hogy „mit is csinál a vakcina”. De – ahogy mondtuk – ez csak egy marketingstratégia.”
    (Ha lehet a Chrome böngészőt használd a cikk és a hozzászólások nagy terjedelme és gépi fordítás miatt.)
    A „tudósok” addig szórakoztak a szupergazdag világelit és a pszichopata politikusok unszolására a koronavírussal, mígnem kinyitották Pandora szelencéjét (gyilkos funkcióbővítés) és most nem tudnak vele mit kezdeni.

    https://www.unz.com/mwhitney/it-all-makes-sense-once-you-realize-they-want-to-kill-us/
    https://www-unz-com.translate.goog/mwhitney/it-all-makes-sense-once-you-realize-they-want-to-kill-us/?_x_tr_sl=en&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=nui

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com