“A Kárpátoktól prágai irányban” bővebben

"/>

A Kárpátoktól prágai irányban

A Balatontól Bécsig

(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)

Miután a szovjet csapatok behatoltak Szlovákia keleti és déli körzeteibe, s jelentős sikereket értek el Lengyelországban és más arcvonalszakaszokon is, a csehek és a szlovákok egyre nagyobb bizakodással várták, hogy hamarosan egész országuk felszabadul a fasiszta megszállók és kiszolgálóik uralma alól. Miközben Benes londoni emigráns kormánya a cseh burzsoázia passzív kivárási taktikáját érvényesítette, Csehszlovákia lakosságának mind szélesebb rétegei kapcsolódtak be a nemzeti felszabadító harcba.

A Csehszlovákia felszabadítását célzó harctevékenység szerves része volt a szovjet hadsereg hadászati támadásának. Januárban kezdődött el, és szakadatlanul folyt egész télen. Január első felében a Wisloka- és Ondava- folyók terepszakaszáról támadásba ment át a 4. Ukrán Front. Szlovákia déli körzeteiben újból megkezdték a harctevékenységet a 2. Ukrán Front csapatai. Ezek a frontok nagy nehézségek közepette, kemény télben, erdős, hegyes terepen nyomultak előre, január-február folyamán nagy veszteségeket okoztak az ellenségnek, s felszabadították Lengyelország déli körzeteit és Szlovákia területének nagy részét. Február végére a szovjet csapatok kijutottak a Visztula felső folyásához, megkezdték a harcot a Moravská Ostrava-i iparvidék megközelítési útjain, és folytatták a Szlovák Érchegység nyugati lejtőin és a Garam-folyónál.

Március 10-én a 4. Ukrán Front újból támadásba lendült. A harcok elkeseredetté, elhúzódó jellegűvé váltak. A csapatok súlyos harcok árán, lassan nyomultak előre. Április 22-én P. A. Kurocskin tábornoknak a front állományába került 60. hadserege elfoglalta Opava várost, április 30-án pedig A. A. Grecsko tábornok 1. gárdahadserege és K. Sz. Moszkalenko tábornok 38. hadserege felszabadította Moravská Ostravát, a nagy iparvidék központját. Az ellenség, átkarolástól tartva észak felől, elkezdte visszavonni csapatait a front balszárny-csapatai előtt. A. I. Gasztyilovics tábornok 18. hadseregének és az 1. csehszlovák hadtestnek a magasabbegységei az ellenséget üldözve kijutottak az 1. gárdahadsereg vonalához.

Március 25-én a 2. Ukrán Front csapatai támadást indítottak a Dunától északra. Váratlanul átkeltek a Garam-folyón, és gyors ütemben törtek előre nyugat felé. Csehszlovákia egyik körzetét a másik után szabadították fel. Április 4-én felszabadították Bratislavát, Szlovákia fővárosát, majd a támadást folytatva április 26-án elfoglalták Brnót.

A szovjet hadsereg által felszabadított körzetben helyreállt a normális élet. A kommunista párt vezetésével demokratikus reformokat léptettek életbe. Ennek az időszaknak fontos eseménye a Csehek és Szlovákok Nemzeti Frontjának megalakulása, majd a kommunista párt által kidolgozott kosicei kormányprogram elfogadása 1945. április 5-én.

A kormány a programban kijelentette, hogy minden erőt mozgósítani kell a fasiszta megszállók szétzúzására és minden segítséget meg kell adni a szovjet hadseregnek. A helyi hatalmi szervek funkcióit a nép által választott nemzeti bizottságok vették át. A program előirányozta a megszállók és a hazaárulók vagyonának elkobzását, a kulcsfontosságú iparágak államosítását és a földreform végrehajtását. A kosicei program a munkásosztály által vezetett demokratikus forradalom programja volt. A Benes vezette burzsoá emigráció kénytelen volt beleegyezni e program elfogadásába.

A Balatontól Bécsig

Február 13-án befejeződött Budapest felszabadítása; sok ezer főnyi helyőrségét foglyul ejtették. Ezáltal a szovjet csapatok kedvező kilátásokkal fejleszthették tovább a támadást Bécs irányában. Ám ezt a lehetőséget akkor nem sikerült kihasználniuk.

A fasiszta vezetés a lehető legnagyobb jelentőséget tulajdonított a megmaradt magyar területek és Ausztria tartásának, hiszen Bécstől délre és a Balatontól nyugatra nagy olaj mezők húzódtak, amelyek üzemanyaggal látták el a hitleri hadsereget. A fasiszta klikk nem mondott le arról a politikai számításáról sem, hogy a Balkánt Erisz almájaként használja fel a Szovjetunió és Anglia közti viszály szítására, ezért igyekezett mindenáron visszavetni a szovjet csapatokat a Duna mögé.

A német fasiszta parancsnokság a „Dél” és az „F” hadseregcsoportban nagy erőket összpontosított. Nyugat-Németországból és Olaszországból páncélos- és gyalogoshadosztályokat dobott át, s az Ardennek körzetéből ideérkezett az SS 6. páncéloshadosztálya. Csupán a 3. Ukrán Fronttal szemben 31 hadosztály állt, ebből 11 páncéloshadosztály. Állományukba több mint 430 000 katona és tiszt, több mint 5600 löveg és aknavető, mintegy 900 harckocsi és rohamlöveg, körülbelül 850 repülőgép tartozott. Az ellenfél, több mint kétszeres harckocsifölénye birtokában, a csapás meglepetésszerűségére számított. De a 3. Ukrán Front csapatai felismerték az ellenség szándékát, és idejében felkészültek a csapás hárítására.

A német fasiszta csapatok március 6-án ellentámadásba mentek át. A hatalmas páncélos ököl, amelyben a Balaton térségében levő csaknem összes harckocsit és rohamlöveget összpontosították, lesújtott N. A. Gagen és N. D. Zahvatajev tábornok 26. hadseregének és 4. gárdahadseregének magasabbegységeire, amelyek a Velencei-tó és a Balaton közt védtek. A szovjet harcosok bátran fogadták az ellenség rohamát. Jól előkészítették a védelmet, és hozzáértéssel semmisítették meg az ellenséges harckocsikat. A német fasiszta parancsnokság szakadatlanul növelte a csapás erejét. De a szovjet katonák sziklaként álltak ellen. Segítségükre siettek P. D. Govorunyenko tábornok 18. és A. O. Ahmanov tábornok 23. harckocsihadtestének harckocsizói, I. N. Russzijanov tábornok 1. gárda gépesített hadtestének magasabbegységei, Sz. I. Gorskov tábornok 5. gárdahadtestének lovasai, Sz. G. Trofimenko tábornok 27. hadseregének harcosai.

Mesteri tudásról tettek tanúságot a tüzérek. Sikeres manőverrel elérték, hogy mintegy 160 löveg és aknavető összpontosult az arcvonal egy kilométerén és tüzelt az ellenség páncélosaira. A páncélelhárító lövegek közvetlen irányzással lőtték a fasiszták páncélos járműveit. Ezekben a napokban nem mindennapi hőstettet vittek véghez a 652. tüzérezred egyik ütegének katonái, akiknek Sz. T. Golub százados volt a parancsnokuk. Az üteg március 9-én megsemmisített két ellenséges páncélost és mintegy 80 fasisztát. A következő két nap folyamán felgyújtott további négy harckocsit, és elpusztított több mint 200 hitleristát. A bátor tiszt alig néhány életben maradt harcosa élén március 11-én több ellenséges rohamot hárított, és nem engedte át az ellenséges harckocsikat. Golub százados második sebesülésébe belehalt. Halála után megkapta a Szovjetunió Hőse címet.

Szakadatlanul mérték a csapásokat a páncéloshadosztályokra a 17. légi hadsereg és a vele együttműködő 5. légi hadsereg repülői. Sokukat érdemrendekkel tüntették ki. A. T. Makarov hadnagy rajparancsnokot a Szovjetunió Hőse címmel tüntették ki, A. I. Koldunov százados századparancsnok pedig másodszor kapta meg az Arany Csillagot.

Az ellenség támadását valamennyi csapat hősi erőfeszítésével a tízedik napon megállították. A páncélosoknak nem sikerült áttörniük a Dunához. A német fasiszta csapatoknak azt a próbálkozását, hogy a Balatontól délre áttörjék a védelmet és támadást fejlesszenek ki a Dráva északi partján elfoglalt hídfőkből, M. N. Sarohin tábornok 57. hadseregének magasabbegységei és az 1. bolgár, illetve a 3. jugoszláv hadsereg csapatai hiúsították meg.

Drágán fizettek meg a hitleristák a balatoni ellentámadásért. A Dunához előretörő mintegy 500 páncélosuk és rohamlövegük, több tízezer katonájuk és tisztjük semmisült meg. A többi hitleristát a szovjet katonák visszafordulásra kényszerítették.

Miközben a csapatok a Balatonnál felmorzsolták a páncéloshadosztályokat, a szovjet parancsnokság céltudatosan gyűjtötte az erőket Budapesttől nyugatra, a 2. és a 3. Ukrán Front sávhatárán. Tüzérséget, harckocsikat, lőszert szállítottak át a Dunán. A főhadiszállás tartalékából megérkezett V. V. Glagolev tábornok erős, jól feltöltött 9. gárdahadserege. A frontparancsnokok és törzseik figyelemmel kísérték a védelmi ütközet menetét, és várták az alkalmas pillanatot, hogy megindítsák az ellencsapást.

Március 16-án délután a 9. és a 4. gárdahadsereg magasabbegységei, amelyek a 3. Ukrán Front jobbszárnyán összpontosultak, támadásba mentek át. A német fasiszta csapatok makacs ellenállást tanúsítottak. A frontparancsnok ekkor ütközetbe vezette A. G. Kravcsenko tábornok 6. gárda harckocsihadseregét. A szovjet harckocsizók megindultak, hogy átkarolják az ellenség ama páncélos csoportosítását, amely korábban a Duna felé tört. És az ellenség összeomlott. Fegyvert és hadianyagot hátrahagyva menekültek a német fasiszta csapatok a Balaton partján nyugat felé.

Egy nap múlva támadásba lendültek a 2. Ukrán Front állományához tartozó 46. hadsereg csapatai is, A. V. Petrusevszkij tábornok parancsnoksága alatt. Elkeseredett harcok közepette áttörték az ellenség védelmét. Ütközetbe lépett K. V. Szviridov tábornok 2. gépesített gárdahadteste, kijutott a Dunához, és elvágta az ellenség visszavonulásának útját. Eközben a Dunai Katonai Flottilla hajói G. N. Holosztyakov ellentengernagy parancsnoksága alatt deszantot szállítottak partra a Duna jobb partján, Esztergomtól nyugatra. A gyalogosok, a harckocsizók és a tengerészek, akiket a tüzérek, valamint az 5. légi hadsereg repülői támogattak, közös csapásaikkal a Dunához szorítottak és szétzúztak mintegy négy ellenséges hadosztályt.

A szovjet csapatok március 25-től intenzíven folytatták az ellenséges csapatok üldözését minden irányban. A Balatontól délre megkezdte az előnyomulást az 57. hadsereg és az 1. bolgár hadsereg. A szétvert német fasiszta hadosztályok a szovjet csapatoktól üldözve hanyatt-homlok menekültek nyugat felé. Április 4-én a szovjet hadsereg Magyarország egész területét megtisztította a német fasiszta megszállóktól. Magyar földön elhallgattak az ágyúk. A magyarok most már hozzáláthattak a békés munkához. Később ennek az eseménynek az emlékére a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa április 4-ét a magyar nép nemzeti ünnepévé nyilvánította. A törvényerejű rendeletben egyebek közt ez állt: „ … Április 4. a magyar nép soha el nem múló hálájának, forró szeretetének, a baráti és szövetségi hűségnek ünnepe felszabadítója, függetlenségének oltalmazója, a béke legfőbb őre és legerősebb támasza, a Szovjetunió, a dicsőséges szovjet hadsereg iránt.” Több mint 140 000 szovjet katona és tiszt áldozta életét a magyar föld felszabadításáért.

A náci csapatok azt remélték, hogy Ausztria keleti határán tartani tudják majd a védelmi terepszakaszokat. De hiába. A szovjet harckocsi-magasabbegységek gyorsan megtörték a németek ellenállását, és az Alpok nyúlványainak erdős szakaszait leküzdve április 5-én kijutottak Bécs megközelítési útjaira. Heves harcok bontakoztak ki itt.

A szovjet parancsnokság attól a törekvéstől vezéreltetve, hogy megkímélje az osztrák főváros műemlékeit, megmentse a várost a rombolástól, lakosait pedig a fölösleges áldozatoktól, idejekorán intézkedéseket tett a hosszas harcok elkerülése végett. A siker a gyorsaságtól és az energikus akciótól függött. A 2. és a 3. Ukrán Front csapatai nyugatról, északról és délről megkerülték a várost, és egyidejű csapásokkal a város elhagyására kényszerítették a fasiszta hadosztályokat. Április 13-án teljesen megtisztították Bécset a hitleristáktól. Ez volt a hatodik európai főváros, amelyet a szovjet hadsereg felszabadított. Ennek a győzelemnek az emlékére azok a magasabbegységek és egységek, amelyek kitűntek a városért vívott harcokban, megkapták a „Bécsi” elnevezést; a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége Bécs Bevételéért érdemérmet alapított, amellyel több mint 268 000 szovjet katonát tüntettek ki. Mintegy 26 000 szovjet katona esett el az Ausztria felszabadításáért vívott harcokban.

A délen végrehajtott támadás eredményeképpen a szovjet hadsereg súlyos veszteséget okozott az ellenségnek. Kudarcba fulladt Hitlernek az a terve, hogy az úgynevezett „déli alpesi erődre” támaszkodva hosszan tartó ellenállást szervezzen. A szovjet csapatok teljesen megtisztították a német fasiszta megszállóktól Magyarországot, bevonultak Ausztriába, felszabadították Csehszlovákia jelentős részét, és kijutottak Németország déli körzeteinek megközelítési útjaira. Ez hozzásegítette a jugoszláv népet ahhoz, hogy végleg kiűzze hazájából a megszállókat.

A szovjet fegyveres erők sikerei elősegítették az amerikai-angol csapatok támadását. Azok, miután elhárították a németek támadását az Ardennekben, visszaállították a helyzetet, majd márciusban átkeltek a Rajnán, és a Ruhr-vidéken bekerítették a „B” hadseregcsoport főerőit. Április 18-án a bekerített német fasiszta csapatok kapituláltak. Az amerikaiak előrevetett egységei ekkorra elérték az Elbát.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com