Hétindító ragálymatiné – sorozatának mai (2021 10. 25.) előadásában azt a produkciót adja elő NEKÜNK a qrmányvetítölde, hogy: „A hétvégi összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 5 938 665 fő, közülük 5 718 873 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 104 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. Az elmúlt három nap összesen 6688 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 850 513 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 75 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 30 567 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 795 562 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 24 384 főre emelkedett. 1 588 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 191-en vannak lélegeztetőgépen…”
KÖSZÖNJÜK A HITELES TÁJÉKOZTATÁST!
Taps jár érte!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

https://www.facebook.com/photo/?fbid=10216691212266412&set=gm.1037802767005220
https://civilekatisztanlatasert.hu/vigano-ersek-a-pandemias-szanhedrin-a-covid-hazugsagok-labirintusat-szovi/
Az érsek beszéde világos!
Az érsek beszéde világos ! … Igen az, de sajnos a vallási vezetők többsége a tőkések szekerét tolja,
sőt maguk is a hatalom részesei. Itt már kevés a szónoklat, tettekre van szükség !!!!
https://magyarjelen.hu/titkos-szerzodeseket-kotott-vakcinairol-a-pfizer/
Smith 2021-10-25 – 12:56
Az se normális aki a Pfizer halálgyárral egyáltalán szóba áll!
„A vakcinák hatékonyságának csökkenése nem közelíti meg tünetmentesen a nullát, hanem idővel egyenesen átmegy a nullán, majd veszélyesen negatív lesz, ami azt jelenti, hogy a vakcinák mérgezővé válnak az immunrendszerre. Aztán hétről hétre lineárisan negatívabb lesz a romboló hatás. Ha ez így folytatódik, akkor a vakcinák január végéig teljesen elpusztítják a természetes immunrendszer azon részét, amely a Covid-tüskefehérjével felvehetné a küzdelmet.A 30-59 évesek karácsonyig nulla Covid/vírus elleni védekezésben és egyfajta szerzett immunhiányos szindrómában szenvednek és minden 30 év feletti duplán oltott ember teljesen elveszíti immunrendszerének azt a részét, amely leküzdhetné a Covid-19-et szervezetében jövő év januárjáig.”
Ha beoltattad magad és súlyosan beteg lettél tőle , csak önmagadat hibáztathatod, mert a (KÍSÉRLETI) vakcinagyártók minden szerződésükben dokumentáltan elhárítják saját felelősségüket az oltásból származó, esetlegesen bekövetkezett egészségkárosító vagy halálos eseményekért.
https://theexpose-uk.translate.goog/2021/10/15/its-worse-than-we-thought-fully-covid-vaccinated-ade/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=nui
Mindenki figyelmébe ajánlom!!!FONTOS!!!
Az egyik legfontosabb rendkívül széleskörűen és tárgyilagosan tájékoztató oldal a Covid-19 ellen kotyvasztott mérgező „vakcina” koktélokról – Mentsétek le az értékesnek talált részeket a linkkel együtt!
https://everydayconcerned-net.translate.goog/2021/08/28/newsbreak-133-team-of-scientists-confirm-presence-of-toxins-graphene-aluminium-cadmium-selenide-stainless-steel-lnp-go-capsids-parasites-other-toxins-variously-in-4-covid-vaccines-pfizer-mode/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=nui
Az angol nyelvű oldal linkje:
https://everydayconcerned.net/2021/08/28/newsbreak-133-team-of-scientists-confirm-presence-of-toxins-graphene-aluminium-cadmium-selenide-stainless-steel-lnp-go%20-kapszidok-parazit%C3%A1k-egy%C3%A9b-toxinok-v%C3%A1ltozatosan-4-covid-vaccines-pfizer-mode/
Az amerikai veteránok háborúra készülnek.A Biden-adminisztráció megtagadja az egészségügyi ellátást minden nem oltott veterántól.Az amerikai hadsereg taktikai fasiszta vakcinázása most zajlik. / 2021. október 21., csütörtök/
„Becslések szerint 350 000 katonaszolgálatos tagunkat becsületsértő módon bocsátják el, mert nem hajlandók beadatni egy teljesen felesleges és kísérleti mRNS nanotechnológiai injekciót, amelyről mára bebizonyosodott, hogy lerontja az immunrendszert és számos súlyos mellékhatást okoz.Tovább rontja a helyzetet, hogy a közelmúltban a becslések szerint 450 000 szolgálati tagot injekcióztak be az FDA által nem jóváhagyott Pfizer injekcióval, noha sokan bután azt hitték, hogy az FDA által jóváhagyott verziót kapják, ehelyett olyat kaptak, amely még az Egyesült Államokban sem elérhető.
Értékeléseink alapján világossá vált, hogy a Globális Magán Katonai Komplexum elfoglalta az Egyesült Államok katonai parancsnoki láncának csúcsát, és a nemzeti polgári hadseregek gyengítését célzó globális stratégia részeként szisztematikusan lebontja az amerikai hadsereget.
Lényeg a lényeg: ha túl akarjuk élni ezeket a folyamatban lévő támadásokat ellenünk, akkor sebészileg kell végrehajtanunk az ellentámadásokat és a lézerrel a kígyó fejére kell fókuszálnunk.
Célunk, hogy őrizetbe vegyük őket, és törvényes eljárást indítsunk az emberiség elleni bűncselekmények miatt – ezért követeljük Anthony Fauci, Bill Gates, Klaus Schwab és Larry Fink azonnali letartóztatását a kormányunkba vetett hit helyreállításának első lépéseként.” – Rajta!Minél előbb, annál jobb mindenkinek!(Valahogy a demens Bident kifelejtették a sorból.)
https://tapnewswire-com.translate.goog/2021/10/justice-denied-supreme-court-again-upholds-covid-vaccine-mandates-u-s-veterans-prepare-for-war/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=nui
Vigyázat!Azt mondják nekünk, hogy a Covid „teszt” és a maszkok a biztonságunkat szolgálják, de a maszkokat és a Covid „teszteket” etilén-oxiddal impregnálják. Azt mondják, ezzel a terméket „sterilizálálják”, de ez a felhasználót is sterilizálja… Az EPA az etilén -oxidot „rendkívül veszélyes” ipari mérgező vegyi anyagnak minősítette.A Washington Állami Munkaügyi és Ipari Minisztérium 2020 áprilisában sürgős orvosi figyelmeztetést adott ki, amely szerint:
„-ez a rendkívül veszélyes mérgező vegyi anyag komoly kockázatot jelent az emberi egészségre, amely rákot okozó anyag! „Neurológiai diszfunkcióhoz is kötik, és egyéb káros hatásokat is okozhat” a szemre, a tüdőre, az agyra és az idegrendszerre és születési rendellenességeket okoz a babákban.Ja! -és egyben a fagyálló egyik kulcsfontosságú összetevője…
Fekete férgeket és/vagy élősködő kinézetű nanocsöveket már találtak maszkokban és Covid „tesztekben” szerte a világon, beágyazva az apró szálak közé. Szabad szemmel nem láthatók, de mikroszkóp alatt láthatóak. A nanocsövek mozdulatlanok mindaddig, amíg a hő és a nedvesség aktiválja őket, majd úgy mozognak, mint egy parazita.”
A „teszteket” 2020 márciusában az Egyesült Királyságba szállított koronavírus „tesztkészleteket” koronavírussal fertőzöttnek találták.
https://metro-co-uk.translate.goog/2020/03/31/testing-kits-heading-uk-contaminated-coronavirus-12481933/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=nui
A CDC Covid „tesztkészleteit”, amelyeket 2020 februárjában küldtek ki az Egyesült Államokban, szintén koronavírussal fertőzöttnek találták, ezért Trump elnök szövetségi vizsgálatot kezdeményezett.
https://www-adn-com.translate.goog/nation-world/2020/06/21/cdc-coronavirus-test-kits-were-likely-contaminated-federal-review-confirms/?_x_tr_sl=en&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=nui
Tehát ennyire „védenek” és „megbízhatóak” a teszt tamponok és az arcmaszkok.
https://ambassadorlove-wordpress-com.translate.goog/2021/04/07/masks-and-covid-tests-contain-nanotech-vaccines-without-informed-consent/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=nui
Kiegészítés: – !!!Botrányos!!! – Világszerte nő a vakcinázás miatti okból bekövetkezett halálozás, és riasztóan magas a fiatalabb, 20 és 50 év közötti munkaképes korosztályok körében. A haldoklók többsége, akik a kórházakat betöltik, teljesen beoltottak, és maguk az „egészségügyi hatóságok” is elismerik, hogy a beoltottak továbbra is terjeszthetik a „vírust” és az injekciók „hatékonysága” nagyon gyorsan lecsökken, mivel tönkreteszik a természetes immunitást és így végtelen számú „emlékeztető” oltást igényelnek.
Természetesen úgy, hogy maga a vakcina hozza létre a rezisztens új mutáns szökő változatát…így végtelenített az oltási ciklus, a természetes immunitás megsemmisítésével!!!!!!!!!!
Megáll valaha ez az őrület? Világszerte óriási munkaerőhiánnyal nézünk szembe, ami katasztrofális gazdasági következményekkel jár.
https://medicalkidnap-com.translate.goog/2021/10/23/white-house-to-quickly-vaccinate-28-million-children-age-5-11-as-deaths-and-injuries-continue-to-increase-among-12-to-19-year-olds-who-received-a-covid-19-shot/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=nui
https://medicalkidnap-com.translate.goog/2021/10/21/evidence-clearly-shows-deaths-are-increasing-worldwide-after-covid-19-shots-major-labor-shortages-loom/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=nui
A fentiekben arról van szó,hogy az oltás az immunrendszert teszi tönkre,valaki ezt a múltkor(talán petymeg kolléga?!) úgy kommentálta,hogy:hisz ez az AIDS!
És most nézzük,hogy mit tett Bolsonaro,és mit a háttérhatalom!
http://www.msn.com/hu-hu/hirek/other/a-facebook-%c3%a9s-a-youtube-is-t%c3%b6r%c3%b6lte-azt-a-vide%c3%b3t-melyben-bolsonaro-azt-%c3%a1ll%c3%adtja-a-koronav%c3%adrus-elleni-olt%c3%a1s-aids-et-okoz/ar-AAPXmNR?ocid=spartanntp