1956 október 23-november 3 – ellenforradalom Magyarországon

(idézet: A magyar népidemokrácia története 1944-1962)

1

1956 szeptemberében az MDP Politikai Bizottsága határozatot hozott arról, hogy a „koncepciós perek” áldozatául esett kommunisták – Rajk László, Pálffy György, Szőnyi Tibor, Szalai András és mások – hamvait méltó módon, díszsírhelyen kell elhelyezni. Rajk László és mártírtársai temetésére október 6-án, a honvédség és a rendőrség mártírjainak a temetésére október 13-án és 20-án került sor – sok ezer ember részvételével. A revizionista csoport – s nem kevésbé a polgári restauráció többi irányzatai – a temetéseket, a törvénytelenségek okozta morális megrendülést az érzelmek felkorbácsolására, a rendszer elleni uszításra használták fel. Október 6-án jobboldali csoportok már kisebb méretű politikai tüntetéseket is rendeztek Budapest egyes pontjain. Október 17-én az írószövetség pártszervezetének vezetősége határozatot hozott, amelyben kérte a pártkongresszus összehívását, s határozatát a sajtóban nyilvánosságra hozta. Október közepétől kezdve az egyetemeken és főiskolákon lázas hangulat uralkodott, ami rövidesen átterjedt a diákok fiatalabb korosztályaira is. (A revizionisták és más jobboldali csoportok a diákok elégedetlenségének a felszítására a szociális problémákat, az oktatási intézmények belső rendjének bizonyos merevségeit, az orosz nyelv kötelező oktatását és az oktatási intézmények DISZ-szervezetei irányításának korábbi hibáit használták fel.) Október 16-án a szegedi egyetemisták gyűlése kimondta, hogy kiválik a DISZ-ből és megalakítja – az egyetemi és főiskolai hallgatók egykori egységes szövetsége mintájára – a MEFESZ-t. Október 22-én a budapesti, a miskolci, a szegedi, a pécsi és a soproni egyetemeken, illetőleg főiskolákon megtartott diákgyűlések – ahol az irányítók nem egy esetben külső személyek voltak – határozatot hoztak a MEFESZ-hez való csatlakozásról és pontokba foglalták követeléseiket. A Budapesti Műszaki Egyetem diákgyűlése másnapra tüntetésre hívott fel, mely felhíváshoz azután a többi budapesti egyetem is csatlakozott. A Petőfi Kör vezetőségi ülése október 22-én ugyancsak „határozatot” hozott, amelyben követelte a párt Központi Vezetőségének az összehívását, Nagy Imrének és csoportja több más tagjának a vezetésbe való bevonását, Rákosi Mátyásnak a KV-ból való kizárását, Farkas Mihály ügyének nyílt tárgyalását (Farkast ti. október első felében a rendőrhatóságok a szocialista törvényesség megsértése miatt letartóztatták), valamint a Petőfi Körre vonatkozó és más párthatározatok felülvizsgálatát.

A revizionisták az október 23-i tömegdemonstrációt színleg a lengyel kommunisták melletti szimpátiatüntetésként propagálták és szervezték. Az MDP Politikai Bizottsága és a kormány október 23-án délelőtt a tüntetés ellen foglalt állást, illetőleg betiltotta azt, néhány órával később azonban – a revizionisták által szervezett tiltakozások hatására – visszavonta előbbi döntését és engedélyezte a tüntetést. Ráadásul a Politikai Bizottság és a DISZ Központi Vezetősége felszólította budapesti szervezetei egy részét, hogy vegyenek részt a tüntetésen és akadályozzák meg annak esetleges elfajulását.

A tüntetés délután három órakor kezdődött Petőfi Sándor szobránál. Innen a tömeg a Bem térre, onnan pedig a Parlament elé vonult, ahol Nagy Imre mondott beszédet. A tüntetők közt meghúzódó revizionista és szervezett polgári jobboldali csoportok – akik nacionalista és szovjetellenes jelszavakat hangoztattak, a magyar nemzeti lobogóból kivágták a Magyar Népköztársaság címerét, letépték a vörös zászlókat és leverték az intézmények homlokzatáról a vörös csillagokat – estig a tömeg egy részét a maguk befolyása alá vonták, s a városnak azokra a pontjaira irányították, ahol valamely intézmény ellen fegyveres támadást készítettek elő. Az esti és éjszakai órákban a fegyveres ellenforradalmi csoportok megtámadták a Magyar Rádió, valamint a Szabad Nép székházát, a telefonközpontot, a Lakihegyi rádióadót, továbbá fegyverek és gépjárművek szerzése végett több fegyverraktárat, laktanyát, rendőrőrsöt, üzemet és egyéb intézményeket. A Dózsa György úton pedig – hangulat- keltés céljából – ledöntötték a Sztálin-szobrot.

A fegyveres ellenforradalmi lázadás kirobbantása, amely szemmel láthatólag tervszerű – politikailag és katonailag jól átgondolt – akció eredménye volt, szorosan összefüggött a nemzetközi helyzet alakulásával.

A nemzetközi erőviszonyok megváltozása a nyugati imperialista hatalmakat válaszút elé állította: vagy szakítanak a hidegháborús módszerekkel és elfogadják az enyhülést, vagy megkísérlik a szocialista erők és a nemzeti felszabadító mozgalmak visszaszorítását. 1956 folyamán e két irányzat közül – a vezető imperialista államokban – ismét a második kerekedett felül. Ennek több oka volt. A leszerelési irányzat érzékenyen érintette a hadiiparral kapcsolatban álló monopóliumokat. A genfi csúcsértekezlet után a tőkés világban erősödtek a semlegességi irányzatok, éleződtek a tőkés országok közötti ellentétek, erősödött az USA hegemóniájának és a NATO-nak a bírálata. 1956 tavaszán Franciaországban és Olaszországban nőtt a kommunista párt és általában a baloldal befolyása, valamint annak a lehetősége, hogy új népfrontmozgalom alakul ki. Ugyanakkor Ázsiában és a Közel-Keleten az imperialista politika újabb jelentős nehézségekbe ütközött. 1956. július 26-án Egyiptom államosította a Szuezi-csatornát. A nemzetközi olajmonopóliumok ezt veszedelmes precedensnek tekintették, melyet – ha megtorlatlan marad – követhet a közel-keleti olajkutak államosítása is. Anglia és Franciaország előbb diplomáciai nyomással próbálta térdre kényszeríteni Egyiptomot, mivel azonban ez nem sikerült, október felső felében a nyílt katonai beavatkozás mellett döntött, melynek végső terveit október 16-án egyeztették Eden, Lloyd, Mollet és Pineau párizsi találkozóján. Az enyhülési irányzat térhódításának a megakadályozása és a szocialista erők visszaszorításának a szándéka mellett ez a háborús terv volt az oka annak, hogy az imperialisták a szocialista táboron belül olyan zavart igyekeztek kelteni ügynökeik révén, ami politikailag és katonailag leköti, illetőleg megakadályozza a Szovjetuniót abban, hogy támogassa Egyiptomot. Ezt a célt szolgálta a magyarországi ellenforradalom is, amelyet azonban elsősorban az USA agresszív erői készítettek elő az angol és francia imperialista körök támogatásával. (Az Egyiptom elleni támadást Izrael indította meg október 29-én. Anglia és Franciaország október 31-én csatlakozott az intervencióhoz. A szovjet kormány azonban – a magyarországi ellenforradalom ellenére – fegyveres segítséget ígért a megtámadott Egyiptomnak, ami meghátrálásra késztette az agresszorokat.)

A fegyveres lázadás kirobbanása után éjjel összeült az MDP Központi Vezetősége. Állást foglalt amellett, hogy ellenforradalom robbant ki, ugyanakkor Nagy Imrét és csoportjának több tagját – mivel elismerték, hogy ellenforradalom kezdődött és megígérték, hogy közreműködnek a lázadás leverésében – bevonta a maga soraiba. (Nagy Imre és Losonczy Géza tagja lett a Politikai Bizottságnak is.) Egyúttal javasolta az Elnöki Tanácsnak, hogy Hegedűs András helyett Nagy Imrét nevezze ki miniszterelnöknek. Nagy Imre október 24-én foglalta el hivatalát. Ettől kezdve a kormány összetétele szinte naponként módosult. Október 26-án a következő személyekből állt: Nagy Imre miniszterelnök, Apró Antal, Bognár József és Erdei Ferenc miniszterelnök-helyettesek, Tildy Zoltán államminiszter, Ribiánszky Miklós az állami gazdaságok minisztere, Czottner Sándor bánya- és energiaügyi, Gyenes Antal begyűjtési, Babits Antal egészségügyi, Nyers Rezső élelmiszeripari, Apró Antal építésügyi, Kovács Béla földművelésügyi, Janza Károly honvédelmi, Molnár Erik igazságügyi, Csergő János kohó- és gépipari, Nagy Józsefné könnyűipari, Bebrits Lajos közlekedés és postaügyi, Bognár József külkereskedelmi, Lukács György népművelési, Horváth Imre külügy-, Kónya Albert oktatásügyi, Kossa István pénzügy-, Nezvál Ferenc város- és községgazdálkodási és Szabó Gergely vegyipari miniszter. A minisztertanács létszáma 24 főre emelkedett és mintegy felerészben kicserélődött. Ezt követően, október 29-én Bebrits Lajos közlekedés- és postaügyi minisztert Csanádi György váltotta fel. Október 31-én pedig Kádár János és Losonczy Géza került be államminiszteri rangban a kormányba.

A kormány személyi összetételének módosításával a Központi Vezetőség – legalábbis ama része, amely nem tért le a forradalmi marxizmus talajáról – eredetileg azt igyekezett bizonyítani, hogy a párt teljesen szakított régi politikai irányvonalával és az ország szocialista átalakítását az eddiginél szélesebb bázisra támaszkodva, a haladás és a nemzeti felemelkedés valamennyi igaz hívével összefogva kívánja folytatni. S ezzel azt szerette volna elérni, hogy azok az emberek, akiket csupán a szocializmus építésének hibái állítottak szembe a párttal és az államhatalommal, szakítsanak a tudatos ellenforradalmárokkal és térjenek vissza a munkáshatalom hívei közé. E remény azonban nem teljesült, s a kormány mely november 3-ig működött, a fegyveres lázadást nem tudta felszámolni, és fokról fokra meghátrált az ellenforradalom előtt. A helyzet ilyen alakulásának nem az volt az oka, hogy – néhány régebbi és újabb pártonkívüli miniszter mellett – a volt kisgazdapárt két olyan vezetője is bekerült a kormányba, mint Tildy Zoltán és Kovács Béla. Az alapvető ok egyrészt a miniszterelnök árulása, másrészt a revizionisták gyors térnyerése, valamint a kommunisták között uralkodó zűrzavar és tanácstalanság volt. Ez akadályozta meg a fegyveres ellenforradalmi gócok felszámolását, ez hiúsította meg a kommunisták szervezett felsorakozását az ellenforradalom ellen, s ez tette lehetővé, hogy a Nagy-Losonczy-frakció a Központi Vezetőségben és a Politikai Bizottságban – melyek döntéseitől a kormány irányvonala is függött – a lényeges kérdésekben végül is mindig keresztül tudta vinni az akaratát. A revizionista csoportoknak olyan fontos intézményeket sikerült a kezükbe kaparintaniuk, mint a Szabad Nép szerkesztősége, a Budapesti Rendőr-főkapitányság stb.

Október 23-án este a fegyveres lázadás a párt és a kormány vezetőit felkészületlenül érte: Budapesten csak az ÁVH fegyveres alakulatai és a néphadsereg kis létszámú helyőrsége állt a kormány rendelkezésére. Először ezekből rendeltek ki néhány egységet a Rádióhoz a rend helyreállítására. A néphadsereg harckocsizó egysége azonban olyan parancsot kapott, hogy lőszert ne vigyen magával és az alakulat tisztjei rábeszéléssel igyekezzenek meggyőzni a fegyveres támadókat a harc értelmetlenségéről. Ennek az lett a következménye, hogy a lázadók a harckocsikat elfoglalták, és elhíresztelték, hogy a honvédség átállt a felkelőkhöz. A KV csak a késő esti órákban fogadott el olyan határozatot, hogy a kormány rendeljen fel Budapestre vidéki ezredeket és egyúttal kérjen segítséget a főváros körzetében tartózkodó szovjet csapatoktól a rend helyreállítására, akik azután október 24-én a Rádiót, a Szabad Nép székházát és az ellenforradalmárok által elfoglalt más objektumok többségét is visszafoglalták. A habozás oka ekkor – és később is – részben az volt, hogy az ellenforradalmi erőknek kezdetben a klérus reakciós elemei és az oktatási intézményekben működő revizionista és egyéb jobboldali csoportok segítségével sikerült több száz megtévesztett diákot, ipari tanulót és más fiatalt bevonniuk a fegyveres csoportokba, és sikerült fegyveres akcióik jelentős részét tömegmegmozdulásokkal kombinálniuk. A befolyásuk alá került fiatalokat és általában a tömegeket a tudatos ellenforradalmárok azzal tévesztették meg, hogy „forradalmároknak” álcázták magukat, a „demokratikus szocializmus”, a „nemzeti függetlenség” jelszavával operáltak, s „minden magyar” összefogására szólítottak fel. Ám azoknak a fasiszta, félfasiszta és egyéb reakciós elemeknek, valamint a mögöttük álló politikai csoportoknak, szervezeteknek, kémközpontoknak és rádióadóknak (az utóbbiak közül elsősorban a Szabad Európa Rádiónak), akik, illetve amelyek a fegyveres csoportokat irányították és az egész ellenforradalmat kezdettől fogva vezényelték, a valódi célja a tőkés rend restaurálása volt. Ezért amellett, hogy politikai eszközökkel is harcolni kellett az ellenforradalom elfojtásáért, az elsődleges feladat a fegyveres lázadás teljes felszámolása volt.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!