Gyenyikin leverése
(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)
Gyenyikin első rohamát visszaverte a szovjet haderő. Világos volt azonban, hogy az ellenség nem fog megállni, s az első ütközeteket további, még hosszabb és véresebb ütközetek követik.
A párt és a szovjetország előtt az a feladat állott, hogy minden eszközzel, a legrövidebb időn belül megerősítse a déli frontot, ugyanúgy, ahogy annak idején a párt, a munkásosztály és a dolgozó parasztság a keleti frontot megerősítette. Ehhez mindenekelőtt arra volt szükség, hogy a dolgozó tömegek forradalmi energiája a Gyenyikin-haderő — a háborúnak ebben a szakaszában a legfőbb veszély — ellen irányuljon.
A szovjetköztársaság védelmi képességének további fokozásában fontos szerepet töltött be a párt Központi Bizottságának 1919. július 3—4-i plénuma, amely Lenin közvetlen irányításával zajlott le. Az ülés határozata alapján újjászervezték a legfelsőbb katonai szervet, a Köztársasági Forradalmi Katonai Tanácsot. Tagjainak számát 15-ről 6-ra csökkentették; s a Központi Bizottság kötelezte a Tanács minden tagját, hogy rendszeresen vegyen részt a Vörös Hadsereg és a Flotta kollektív vezetésében. Ugyancsak határozatot hozott az ülés a főparancsnok leváltásáról. Vacetyisz helyére, aki nemegyszer téves és a honvédelem szempontjából káros döntéseket hozott, Sz. Sz. Kamenyevet, a szovjethatalomhoz hű, tapasztalt katonai szakembert nevezték ki, aki a keleti front parancsnoki posztján rászolgált a bizalomra. A Központi Bizottság más központi katonai szerveket és arcvonalbeli forradalmi katonai tanácsokat is megerősített azzal, hogy a legjobb parancsnokokat és politikai munkatársakat helyezte a felelős posztokra. Javaslatára a keleti frontnak Frunze, a déli frontnak Jegorjev, a nyugati frontnak pedig Gittyisz lett a parancsnoka.
Ugyancsak több fontos határozatot hozott a Központi Bizottság a további mozgósításokról. Elhatározta, hogy megfelelő kormányintézkedésekkel fokozza a dolgozók katonai kiképzését, a minimumra csökkenti azoknak az intézményeknek a számát, amelyeknek tevékenysége nem közvetlenül honvédelmi jelentőségű, s a felszabaduló munkaerőt a hadseregbe küldi. Egyszersmind úgy döntött, hogy a jövőben nem hajt végre tömeges pártmozgósítást, mivel a helyi, különösen a falusi pártszervezetek már nagyon meggyengültek, s „a megmaradt tagok behívása a pártszervezetek széthullásával fenyegetett”7. Beszámoló az OK(b)P Központi Bizottságának 1919. július 1-től szeptember 15-ig folytatott tevékenységéről. Az OK(b)P Központi Bizottságának beszámolói a VIII. kongresszus és a X. kongresszus között eltelt időszakban. Az OK(b)P KB kiadása. 1921. 10. old.* Emellett azonban a Központi Bizottság utasítása értelmében nagyobb ütemben folytatódott a felelős párt-, szovjet- és gazdasági vezetők személyes mozgósítása, őket katonai biztosoknak, politikai munkatársnak, hadtápszervezőnek és más hasonló minőségben küldték a frontra. A Vörös Hadsereg politikai irányító szerve már júliusban több mint 430 felelős pártmunkást vezényelt a frontra; ugyanennyit augusztusban is, szeptemberben pedig 1030 volt az újonnan jött politikai munkatársak száma. A Központi Bizottság meghatalmazottjainak jelentős részét a déli kormányzóságokba (a tulai, az orjoli, a kurszki, a kalugai, a tambovi, a voronyezsi és a szarátovi kormányzóságba) helyezték át a megerősített katonai körzetekben végzendő szervező munkára.
A Központi Bizottság júliusi ülésén úgy határozott, hogy összehívja Moszkvában az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottságnak, a moszkvai szovjetnek, a Szakszervezetek Központi Tanácsának és az üzemi bizottságok képviselőinek együttes ülését. Ennek az értekezletnek az volt a célja, hogy megvilágítsa a párt-, szovjet- és gazdasági aktivisták — a dolgozó tömegek szervezői és vezetői előtt a párt és az állam időszerű feladatait. Az együttes ülés július 4-én zajlott le. A beszámolót a Központi Bizottság megbízásából Lenin tartotta „A szovjethatalom jelenlegi helyzetéről és legközelebbi feladatairól” címmel. „… A legközelebbi hónapokban — mondotta — minden erőt a katonai munkának kell szentelnünk. És meg kell mondanunk: ahogy keleten segítettünk, ugyanúgy most is nekigyürkőzünk, hogy segítséget nyújtsunk délnek, és ott győzelmet arassunk.”8 Lenin Művei. 29. köt. 474. old.*
Az ülés részvevői felhívást intéztek valamennyi munkáshoz, paraszthoz, vöröskatonához és tengerészhez. Ez a felhívás július 6-án jelent meg a központi lapokban.
És három nappal később, július 9-én a szovjetköztársaság dolgozói a polgárháború korszakának egyik legfontosabb dokumentumát olvashatták a lapokban: a Központi Bizottságnak „Mind egy szálig harcra Gyenyikin ellen!” kezdetű, a pártszervezetekhez intézett levelét, amelyet Lenin írt.
„A munkásoknak és parasztoknak meg kell feszíteniük minden erejüket, a szovjetköztársaságnak meg kell feszítenie minden erejét, hogy visszaverjük Gyenyikin támadását és legyőzzük őt anélkül, hogy a Vörös Hadsereg győzelmes támadását az Urálban és Szibériában megállítanók. Ez
A JELEN PILLANAT ALAPVETŐ FELADATA”9 Ugyanott, 445—446. old.* — így szólt Lenin és a párt felhívása.
Egyike volt ez a legnehezebb feladatoknak, amelyeket a szocialista forradalomnak valaha is meg kellett oldania. Végrehajtása megkövetelte minden kommunistától, hogy katonásan helytálljon, és minden erőfeszítését a köztársaság védelmére összpontosítsa. A párt Központi Bizottsága újra meg újra hangsúlyozta, hogy az ellenségtől ostromlott szovjetországnak egységes katonai táborrá kell válnia. A Központi Bizottság rámutatott arra, hogy elkeseredett harcok idején fokozni kell az államapparátusban minden egyes munkatárs egyéni felelősségét. A kérdések testületi eldöntésére szükség van a fontos állami ügyekben, de: „A testületi vezetésnek minden esetben és kivétel nélkül minden körülmények között együtt kell járnia azzal, hogy pontosan megállapítjuk minden egyes személy egyéni felelősségét valamely pontosan meghatározott munkáért. A testületi vezetésre való hivatkozással leplezett felelőtlenség a legveszedelmesebb baj, amely mindenkit fenyeget, akinek nincs igen nagy tapasztalata a gyakorlati testületi munkában, s amely a katonai ügyekben lépten-nyomon elkerülhetetlenül katasztrófára, zűrzavarra, pánikra, egymásnak ellentmondó parancsolgatásra, vereségre vezet.”10 Ugyanott, 447 old.*
A Központi Bizottság óva intett a szükségtelen szervezgetéstől, különféle új intézmények létesítésétől, lévén a honvédelem számára tökéletesen elegendő, ha a már meglevő intézményeket háborús vágányra helyezik át.
A Központi Bizottság levele utasította a pártszervezeteket, hogy fokozzák a politikai munkát a tömegek között, s az agitációban és a propagandában arra helyezzék a súlyt, hogy megvilágítsák a nép előtt Kolcsak és Gyenyikin valódi mivoltát. Fordítsanak különös figyelmet a Vörös Hadseregbe behívottak közötti munkára, gondoskodjanak politikai felvilágosításukról, nevelésükről, a lehető leggyorsabb és legjobb katonai kiképzésükről.
Politikai szempontból igen fontos volt 1919-ben a katonaszökevények közötti munka, a harc azért, hogy a szökött katonák visszatérjenek a hadseregbe. A szökésnek, ennek az 1918-ban és 1919 elején elterjedt szégyenteljes jelenségnek nagyrészt a paraszttömegek felvilágosulatlansága és öntudatlansága, a középparaszti rétegnek a szovjet- és a burzsoá hatalom közötti ingadozása volt az oka.
Az imperialista háborúban kimerült és tönkrement paraszt azonnali béke után sóvárgott. Ezt a békét csak a szovjethatalom biztosíthatta, de az ellenforradalmi erők polgárháborút kényszerítettek rá, s a békét még fegyverrel kellett kiharcolni. Ez volt az, amit sok paraszt nem értett meg, s ebből adódtak a szökések. Emellett a legtöbb szökés rendszerint ott fordult elő, ahol a pártszervezetek gyengék voltak, és nem végeztek kellő politikai munkát a tömegek között.
A VIII. pártkongresszuson a középparaszttal való szövetségről hozott határozat érvényesítése és a falusi politikai munka fokozása megváltoztatta a középparasztság magatartását. 1919 nyarára megszűntek a szökések. A paraszt látta, hogy Kolcsak és Gyenyikin még a cári időknél is rosszabb állapotokat teremt, visszaállítják a munkások és a parasztok rabságát. Felismerte, hogy a fehérgárdista önkénytől csak egyféleképpen menekülhet: ha fegyvert fog a szovjethatalom védelmében.
1919 nyarán a katonaszökevények ezrei tértek vissza önként a Vörös Hadseregbe. Sikeresen folytak a szökések ellen indított felvilágosító kampányok, újabb jelentős utánpótlást adva a frontnak.
A párt Központi Bizottsága utasította a pártszervezeteket, hogy mindenütt helyezzenek nagy súlyt a katonaszökevények közötti munkára, igyekezzenek elérni, hogy a szökött katonák visszatérjenek a hadseregbe. Az utasítás leszögezte, hogy ez a munka a párt egyik legelső és legéletbevágóbb feladata.11 Ugyanott, 450. old.*
A Központi Bizottság felhívta a munkásokat és a parasztokat, hogy fokozzák a Vörös Hadseregnek nyújtott segítséget, használjanak ki e célból minden erőforrást. Óriási jelentősége volt a kihasználatlan termelési lehetőségek feltárásának és a hadianyagraktárak számbavételének. Sok fegyver és katonai felszerelési tárgy került a lakosság kezébe. Fontos volt, hogy ezeket a fegyvereket felkutassák és átadják a Vörös Hadseregnek. A Központi Bizottság rámutatott arra, hogy a különböző helyeken és a különböző munkaterületeken a hadsereg megsegítésének különböző formáit kell kipróbálni”12. Ugyanott, 451. old.*
A Központi Bizottság, hogy a legtapasztaltabb szervezőket katonai területre irányítsa, előírta mindazon központi és helyi intézmények számának jelentős csökkentését, amelyeknek tevékenysége nem volt közvetlen összefüggésben a honvédelemmel. Általában szükség volt rá, hogy az ilyen intézményeknél a kommunistákat pártonkívüliekkel, sőt, nemegyszer burzsoá szakemberekkel helyettesítsék. A Központi Bizottság megmagyarázta, hogy ez az intézkedés több száz új politikai munkatársat biztosít a frontnak.
A Központi Bizottság levelében nyomatékosan felhívta a pártszervezetek figyelmét a frontövezetben végzendő munkára. Ez az övezet keleten, délen és Petrográdnál egyaránt szélesedett. A déli fronton, ahol a Gyenyikin-hadsereg — soraiban nagyszámú fehérkozákkal — támadott, villámgyors lovassági rajtaütések, front mögötti lovasportyák, egyes szakaszokon frontáttörések és egyéb kalandos vállalkozások voltak várhatók az ellenség részéről. Mindez pánikot kelthetett a lakosság körében, és nagy kárt okozhatott a frontnak. A bonyodalmak elkerülése végett a frontövezetben az éberség fokozására, a csapatok mögöttes területén vasfegyelemre volt szükség.
A Központi Bizottság, továbbra is követve a VIII. pártkongresszusnak a burzsoá szakemberek tekintetében megszabott irányvonalát, ismételten megmagyarázta, miért kell a szovjethatalomnak felhasználnia a Vörös Hadseregben és a Flottánál volt cári tábornokokat, tengernagyokat és tiszteket, mennyire fontos a fiatal szovjet haderő számára, hogy elsajátítsa harci tapasztalatukat és katonai tudásukat. A Központi Bizottság kifejtette, hogy bár e szakemberek közül sokan árulónak bizonyultak, és titkos szabotőrök is voltak közöttük, ez semmiképpen nem adott okot annak felvetésére, „hogy meg kell változtatni katonai politikánk alapelveit”13. Ugyanott, 458 old.*
A Központi Bizottság azonban utasította a kommunistákat, hogy gyorsabb ütemben sajátítsák el a katonai ismereteket, elsősorban a géppuskásoknál, a tüzérségnél és a páncélosoknál megkövetelt szakismereteket, mivel a Vörös Hadseregnek leginkább ilyenfajta szakemberekre volt szüksége.
A „Mind egy szálig harcra Gyenyikin ellen!” kezdetű levélben szó volt a forradalmi éberség fokozásának szükségességéről, és a hátországban garázdálkodó ellenforradalmi elemekkel szembeni kíméletlen harcról. A Gyenyikin-haderő támadása nyomán megélénkült a vereséget szenvedett burzsoá és kispolgári pártok maradványainak szovjetellenes összeesküvő tevékenysége. Igaz, hogy az eszer és a mensevik párt egyszerű tagjai inkább a szovjethatalom felé hajlottak, azonban egyes eszer és mensevik vezetők azt hirdették, hogy nem támogatják a szovjeteket, de nem is hívei Kolcsaknak és Gyenyikinnek, hanem valamiféle „harmadik erőt” képviselnek. A valóságban állásfoglalásukkal a fehérgárdistákat támogatták. A történelem határozottan tette fel a kérdést: vagy burzsoá diktatúra, vagy proletárdiktatúra — harmadik út nincs. Az eszer és mensevik vezérek azzal, hogy szembefordultak a szovjethatalommal, Gyenyikint és a nemzetközi imperializmust segítették.
„Meg kell tízszerezni az éberséget — szögezte le a Központi Bizottság levele —, mert az ellenforradalmi próbálkozások erről az oldalról teljesen elkerülhetetlenek éppen a jelenlegi pillanatban és a közeljövőben.”14 Ugyanott, 461. old.*
„Forradalmi módon végzett munka” az ország életének minden területén — ezt követelte a párt Központi Bizottsága minden kommunistától, minden öntudatos munkástól és paraszttól. Csakis ennek a követelésnek a következetes teljesítése biztosíthatta a győzelmet.
Napirenden volt az erők mozgósítása az antant új hadjárata ellen. A Központi Bizottság Lenin által megfogalmazott levele ennek a mozgósításnak a harci programja volt. Ez az okmány lett az alapja a párt 1919 nyarán és őszén folytatott gyakorlati tevékenységének.
Amikor a taggyűlések, a pártértekezletek, a pártbizottságok és a szovjetek végrehajtó bizottságai üléseiken megvitatták a Központi Bizottság levelét, nyomban megtették a szükséges gyakorlati intézkedéseket, hogy megerősítsék a déli frontot, és háborús vágányra állítsák át a munkát.
Ennek eredményei már júliusban megmutatkoztak. Ebben a hónapban 137 000 főnyi utánpótlás érkezett a déli frontra a júniusi 36 000 fővel szemben. Július közepén már 166 000 gyalogos és lovas katona védte az arcvonalat 3000 géppuskával és több mint 500 löveggel.
Szakadatlan áradatként haladtak az utánpótlással, fegyverrel és lőszerrel megrakott szerelvények délre, ahol a szocialista forradalom sorsa eldőlt.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogasd a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!