A szovjet hátország védelmére
(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)
A háború elején rendkívül nagy jelentősége volt az arcvonalközeli körzetek védelmének. Mindenekelőtt az ellenséges ejtőernyősök, diverzánsok és kémek elleni harcot kellett megszervezni. Az ellenség azért vetette be őket, hogy meghiúsítsák az üzemek működését, a vasúti és közúti forgalmat, rémhíreket terjesszenek, és pánikot keltsenek a polgári lakosság körében.
A nyugat-európai országokban a hitleristáknak ezúton sikerült nagymértékben megkönnyíteniük csapataik előnyomulását. A német fasiszta hadvezetés a Szovjetunió elleni háborúban is nagy figyelmet fordított a szovjet hátország dezorganizálására, lakosai erkölcsi állapotának aláásására.
A frontkörzeteknek az ellenséges ejtőernyősöktől és diverzánsoktól való védelmét illetően a párt a lenini útmutatásokból indult ki, amelyeket Lenin és Dzerzsinszkij „Óvakodjatok a kémektől!” című, 1919. május 31-én megjelent felhívása szabatosan meghatározott.
A felhívás a többi között ezt mondja: „… a fehéreknek az egész frontövezetben, minden nagyobb városban kiterjedt szervezetük van, amelynek feladata kémkedés, árulás, hidak felrobbantása, felkelések kirobbantása a hátországban, kommunistáknak és a munkásszervezetek neves tagjainak meggyilkolása.
Mindenkinek résen kell lennie.
Mindenütt meg kell kettőzni az éberséget, fontolóra kell venni és a legszigorúbban életbe kell léptetni több rendszabályt a kémek és a fehér összeesküvők kinyomozása és elfogásuk érdekében …
Minden öntudatos munkásnak és parasztnak testével kell védelmeznie a szovjethatalmat, fel kell vennie a harcot a kémekkel és fehérgárdista árulókkal. Álljon mindenki az őrhelyén – állandó, katonai módon megszervezett kapcsolatban a pártbizottságokkal, a Rendkívüli Bizottsággal, a megbízhatóbb és legtapasztaltabb elvtársakkal a szovjetfunkcionáriusok közül.”3 – Lenin összes Művei. 38. köt. Kossuth Könyvkiadó 1973. 388—389. old.*
A párt és a kormány a frontövezet védelmét megszervezve a Nagy Honvédő Háború éveiben is, a dolgozók széles tömegeire támaszkodott.
Az SZSZKSZ Népbiztosainak Tanácsa 1941. június 24-én rendeletet adott ki „Az ejtőernyős deszantok és diverzánsok elleni harc rendszabályairól”. E rendeletnek megfelelően különleges katonai jellegű – vadászzászlóaljakat alakítottak. Ezek feladatai közé tartozott: az ellenséges ejtőernyősök és diverzánsok felkutatása és megsemmisítése, az ipari vállalatok, villanytelepek, vasúti és közúti objektumok, hírközlési vonalak, hidak stb. őrzése, őrjáratok szervezése és a rendőrségi szervekkel való együttműködés a közrend fenntartásában ellenséges berepülések idején.
A vadászzászlóaljak személyi állományát a pártbizottságok irányításával a legteljesebb önkéntesség alapján egészítették ki. Felállításukat a Belügyi Népbiztosság szervei végezték. Tagjaik az esetek többségében nem mentesültek az üzemi és hivatali munka alól. Íme, a leningrádi fémmegmunkáló üzem munkásának, a vadászzászlóalj harcosának, B. A. Belovnak a feljegyzése: „Július 2-a óta vadászzászlóalj harcosa vagyok. 9 órát dolgozom, 4 órát katonai kiképzésben részesülök. Laktanyai viszonyok közt élek. Naponta 5-6 óra pihenés …”
A viszonylag „nyugalmas” időkben volt így. A vadászzászlóaljak harcosainak és parancsnokainak azonban rendszerint megfeszítetten kellett dolgozniuk a vállalatoknál, és mindenféle szolgálatot kellett ellátniuk az objektumok őrzése, az ellenséges ejtőernyősök és kémek megsemmisítése végett.
Ám a nehézségek nem riasztották vissza a hazafiakat. A termelésben maradt dolgozók tízezrei igyekeztek bejutni a vadászzászlóaljakba. Néhány hét leforgása alatt a frontövezetben megalakultak a vadász-harcosok osztagai, amelyek az arcvonalkörzetet fedezték az ellenséges merénylőkkel szemben. Moldovában 63 vadászzászlóaljat, Belorussziában 78 zászlóaljat alakítottak, összesen 13 000 fős létszámmal, Ukrajnában több mint 650 zászlóaljat, az Oroszországi Föderáció járásaiban és területein több mint 1000 osztagot, melyek létszáma mintegy 186 000 ember volt. 1941 júliusának végéig a frontövezetben összesen 1755 vadászosztag tevékenykedett aktívan, létszámuk: több mint 328 000 ember. A vadászzászlóaljak a lakosság nagyszámú aktíváira támaszkodtak. Tízezerszámra alakultak csoportok, melyek az egész frontövezetben a vadászzászlóaljakkal együttműködtek.
Az ellenség, amely a háború kezdetétől fogva ejtőernyősöket, kémeket és diverzánsokat dobott le a szovjet hátországba, katonai módon szervezett néppel került szembe. Minden objektumot, minden helyet, ahol várható volt a fasiszta ejtőernyősök feltűnése, szüntelenül a hazafiak ezrei őriztek. A vadászzászlóaljak és együttműködési csoportok a lakosság aktív segítségével az esetek többségében idejében meghiúsították az ellenség próbálkozásait, hogy dezorganizálja a hátországot, tömeges diverzánsakciókat hajtson végre az ipari vállalatok és a szállítás ellen. Az ellenséges kémek és felforgatók ellen vívott harcban tanúsított bátorságáért és hősiességéért a vadászosztagok 600 harcosát és parancsnokát rendjelekkel és érdemérmekkel tüntették ki.
A háború kezdetén, amikor az ellenség gyorsan nyomult előre, a vadászzászlóaljak feladataik ellátása mellett közvetlenül részt vettek a harccselekményekben is. Elszántan tevékenykedtek például a moldovai vadászzászlóaljak. A kisinyovi kommunista ezred és a bengyeri, tyiraszpoli, kalarasi vadászzászlóaljak részt vállaltak a csimislijszki járás kulákfelkelésének leverésében és a szovjet csapatok hátába betört egyik román ezred szétzúzásában. A kisinyovi ezred részt vett a harcokban és a revaki vasútállomás körzetében megjelenő ejtőernyősök megsemmisítésében. A Kagul városi vadászosztag kétszer is átkelt a Pruton, és a szovjet hadsereg csapataival együtt csapásokat mért az ellenségre Románia területén.
A vadászzászlóaljak önállóan, de többnyire a népfelkelőegységekbe olvadva vagy a szovjet hadsereg soraiban részt vettek a fasiszta betolakodók elleni harcokban, Belorussziában, Ukrajnában, az orjoli és szmolenszki területen, Moszkva, Leningrád, Kijev, Odessza, Szevasztopol és Sztálingrád védelmében egyaránt. 1941 folyamán a harcoló hadsereg állományába 1350 vadászzászlóalj lépett be mintegy 250 000 fős létszámmal. Ez a szovjet csapatok igen értékes utánpótlása volt.
Egyidejűleg újabb vadászosztagokat is alakítottak. A háború alatt állományukban 400 000 ember harcolt. Az együttműködési csoportokkal vállvetve őrizték az arcvonalkörzeteket az ellenséges diverzánsok romboló tevékenységével szemben.
Derekas segítséget nyújtott a helyi légvédelmi szolgálatnak maga a polgári lakosság is. Ennek a szolgálatnak az volt a rendeltetése, hogy felszámolja az ellenséges berepülések következményeit. A háború első felében, amikor az ellenség légi fölényben volt, repülői rendszeres támadásokat intéztek városaink és egyéb lakott településeink ellen, különösen a frontövezetben. Az ellenséges repülők tömeges bombázásokat hajtottak végre Moszkva, Leningrád, Odessza, Szevasztopol, Sztálingrád és sok más város, vasúti csomópont és vasútállomás ellen. Ilyen körülmények között jelentős mértékben a helyi légvédelmi szolgálattól függött a frontközeli hátország munkája és polgári lakosságának biztonsága. Ez a légvédelmi szolgálat alá volt rendelve a belügyi szerveknek is, különleges egységei, tűzoltórészlegei stb. voltak. A háború követelte feladataikhoz képest azonban erőik nem bizonyultak elegendőeknek. Csakis a néptömegek aktív támogatásával bírták ellátni feladataikat.
Már 1941. június 23-án a pártszervezetek felhívására és irányításával a frontövezet egyes helységeiben – például Leningrádban és külvárosaiban, valamint a leningrádi terület 15 nagyobb településén – megkezdődött a zárt és nyitott fedezékek, óvóhelyek építése nagy számban a polgári lakosság részére. 1941. augusztus 20-ig több mint 500 000 folyóméter fedezéket ástak, amely körülbelül egymillió embernek nyújtott védelmet. A háború harmadik napján Leningrádban 18 000 épület padlásáról eltávolították a fából való választófalakat, lebontottak 50 000 fapalánkot, bódét, tetőt stb. Nagy munka folyt a város álcázásáért is. A légvédelmi létesítmények építéséről szólva a Lenenergo magasfeszültségű hálózat igazgatója, A. K. Kozlovszkij ezt írja: „Valóságos erődítmények jönnek létre. Az emberek éjjel-nappal dolgoznak, lelkesedésük határtalan. Az egész várost álcázzák, oltalmazzák. Kicsinyek és nagyok, mindannyian a város védelmén munkálkodnak …”
Hasonló lelkesedéssel fáradozott a helyi légvédelem megerősítésén más városok lakossága is. A körülmények azonban az erőfeszítések megtízszerezését követelték. A könnyű típusú fedezékek (árkok stb.) mellett egyre több óvóhely és más erős fedezék is épült. Csupán Moszkvában, főképp a polgári lakosság erejéből 1941 június-júliusában 3332 közös fedezéket létesítettek, köztük 2613 bomba elleni és 719 gázvédelmi óvóhelyet. Leningrádban 1941. augusztus végéig a lakosság 800 000 ember számára 4600 óvóhelyet épített. Fontos feladat volt mindenütt homok- és vízkészletek tárolása, s a gyújtóbombák hatástalanítására és a tüzek elfojtására szolgáló egyéb eszközök biztosítása. Ehhez a munkáskezek százezreire volt szükség. Hiszen a legrövidebb idő alatt homokbányákat kellett létesíteni, víztartályokat készíteni, a házak százezreinek padlásán tűzoltóeszközöket kellett elhelyezni. 1941. augusztus második felében naponta körülbelül 4000 köbméter homokot szállítottak Leningrádba. A város számos kerületében megtisztították a víztárolókat, és újakat építettek, artézi kutakat fúrtak és így tovább. Néhány hónap leforgása alatt a leningrádiak 220 000 köbméter földet ástak ki, vízzel töltöttek fel 500 víztárolót és 140 állandó jellegű vízszolgáltató művet szereltek fel, 150 álláshelyet építettek a tűzoltó-gépkocsik számára a vízforrások megközelítéséhez.
A fedezékek és óvóhelyek építésével egy időben különböző alakulatokat: osztagokat, ún. druzsinákat, önvédelmi csoportokat, tűzoltócsapatokat és mentőrészlegeket hoztak létre, melyek rendeltetése az ellenséges légitámadások következményeinek felszámolása volt. Ezeket a tennivalókat a helyi szovjetek irányították.
A helyi légvédelem megszervezéséről, a lakosságnak az e téren nyújtandó sok irányú segítségre való mozgósításáról mindenkor a pártszervek gondoskodtak. Ezzel foglalkoztak közvetlenül a területi, a városi, a kerületi pártbizottságok és a pártsajtó is. 1941. augusztus 24-én a „Pravdá”-ban vezércikk jelent meg „A helyi légvédelmet katonai módon szervezzük meg” címmel. A vezércikk ismertette az ellenséges repülők által elérhető övezetek helyi légvédelmi rendszerének további megerősítésével és tökéletesítésével kapcsolatos konkrét feladatokat.
A párt irányelveinek szellemében a Moszkvai Szovjet végrehajtó bizottsága 1941. június 30-án határozatot fogadott el „Moszkva város polgárai, az iparvállalatok és intézmények vezetői, a házgondnokságok légvédelemmel kapcsolatos kötelességéről”. Hasonló határozatokat hoztak más városok szovjetjeinek végrehajtó bizottságai is. Figyelemmel a helyi viszonyokra meghatározták bennük a helyi légvédelem megsegítésére szolgáló alegységek megalakításának feladatait és rendjét, a lakosság soraiból való feltöltését.
A helyi légvédelem megerősítése szempontjából nagy jelentőségű volt a Szovjetunió Népbiztosai Tanácsának 1941. július 2-i rendelete „A lakosság általános, kötelező légvédelmi kiképzéséről”. E rendelet szerint a 16-tól 60. életévig az egész felnőtt lakosságot kiképezték az ellenséges légitámadások elleni védekezés módszereire, a védekezés eszközeinek használatára. Ezt a kiképzést összekapcsolták a lakóházi és vállalati önvédelmi csoportok és légvédelmi osztagok tagjainak kiválogatásával, az ilyen alakulatok hálózatának kiszélesítésével.
Az így végzett munka valóban eredményesnek bizonyult. Júniusban és júliusban már Moszkva minden üzemében, intézményénél, tanintézetében működtek helyi légvédelmi alegységek. A házgondnokságok 3600 önvédelmi csoportot alakítottak 81 600 részvevővel, valamint 12 736 tűzoltóosztagot 205 200 emberrel. Nagy létszámú alakulatok létesültek Leningrádban. Az építési trösztök támaszpontjain mentő-, helyreállító zászlóaljak és brigádok alakultak. Más iparvállalatoknál és a házgondnokságok keretében kisebb helyi légvédelmi alegységek létesültek. 1941. szeptember elejére Leningrád helyi légvédelmi alakulatai összesen körülbelül 270 000 tagot számláltak.
Nagyszámú helyi légvédelmi segédalakulat jött létre más városokban is. Amikor pedig az ellenség megkezdte az arcvonal menti területek városainak rendszeres bombázását, a lakosság már fel volt rá készülve.
Moszkvában az első légiriadó 1941. július 22-én hangzott fel. A főváros az ellenséges repülőket teljes fegyverzetben fogadta, s a légvédelmi eszközök szétszórták és részben megsemmisítették őket. Ám néhány repülőgépnek sikerült robbanó- és gyújtóbombáit a városra szórni. A helyi légvédelem azonban a helyén volt. Alegységeik harci tetteiben a bátor helytállás számos példája mutatkozott meg. Több mint 200 gyújtóbomba esett az l-es orvosi intézet területére. A diákok és a tanárok önvédelmi csoportjai és tűzoltóosztagai valamennyit hatástalanították. Más helyen I. Sz. Truszov ács elvtársaival együtt 17 gyújtóbombát fojtott el. Társai közül többen megsérültek, de nem hagyták ott a helyüket, és folytatták a gyújtóbombák hatástalanítását. P. Utyinszkij nyugdíjas megszervezte a tűzoltást, és veszélyes helyzetben egymaga 15 gyújtóbombát fojtott el.
Bátran működtek a házgondnokságok tűzoltóosztagai is. Közülük különösen kitűnt a Marija Haledrda vezette osztag. Moszkva gyorsan kiheverte a kapott sebeket.
Igen erős légitámadások érték Leningrádot. Ahhoz, hogy képet alkothassunk a leningrádi helyi légvédelmi szolgálat és a polgári lakosságból alakult nagyszámú segédalakulat tevékenységének méreteiről, elégséges utalni a következő adatokra. Csupán 1941. szeptember 8-án a németek 12 000 gyújtóbombát dobtak a városra. Egyedül a Moszkva kerületben 144 tűz keletkezett. A légitámadásokat az ellenség tüzérségi tűzzel is kísérte. Így szeptemberben 5364, októberben 7590, 1941 novemberében pedig 11 230 lövedéket zúdított a városra. A leningrádiaknak gyakran a nap nagy részét az óvóhelyen kellett tölteniük. Például szeptember 15-én 18 óra és 32 percen át, szeptember 17-én 18 óra 33 percen át tüzérségi tűz alatt tartották a várost.
A légitámadások következményeinek felszámolásában minden erőt latba vetettek. Az üzemi és a házgondnoksági önvédelmi csoportok és tűzoltóosztagok bámulatos bátorságot tanúsítottak. Még a gyermekek is aktívan segédkeztek. A 178-as számú iskola harmadik osztályos tanulója, Kolja Andrejev két társával együtt 43 gyújtóbombát fojtott el, a kilencéves Oleg Nyegov 14-et, a tizenkét éves Gena Tolsztoj pedig 19 ilyen bombát tett hatástalanná.
Merészen tevékenykedtek a helyi légvédelmi egészségügyi csoportok is. A mentőosztagok és önvédelmi csoportok tagjaival együtt hatoltak be a romos épületek padlására, emeleteire, pincéibe, elsősegélyt nyújtottak a sebesülteknek, részt vállaltak a tüzek oltásában. 1941 szeptemberétől decemberéig a házgondnokságok kötözőhelyei az ellenséges légitámadások és a tüzérségi belövések sebesültjeinek 19 105 esetben nyújtottak elsősegélyt.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogasd a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!