Kolcsak ellen!
(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)
2
A Szibériai Bizottság vjatkai ügyosztálya által szervezett partizánosztagok és a hátországba küldött harcosok a keleti front északi szakaszán segítették a 2. és 3. hadsereg csapatainak előrenyomulását. Megrongálták az összeköttetési vonalakat, felrobbantották a vasúti töltést, megtámadtak kisebb ellenséges csoportokat. Néha a reguláris Vörös Hadsereg alakulataival együtt vettek részt a harcokban.
Július 3-án Lenin ezt írta: „A Vörös Hadsereg az egy emberként felkelt uráli munkások támogatásával hősiesen nyomul előre az Urálban, közeledik Szibériához, hogy ezt az ottani urak, a kapitalisták hallatlanul kegyetlen járma alól felszabadítsa.”23 Lenin Művei. 29. köt. 445. old.*
A kolcsakista parancsnokság az Ufai-fennsíkon elszenvedett kudarc után a Zlatousztba vezető felvonulási utakon próbálta megszervezni a védelmet. Ám a szovjet csapatok már július 11-én megkezdték a támadást Zlatouszt irányában. Különösen makacsul védték a fehérgárdisták a Bergyaus—Kusza—Jekatyerinburg frontvasútvonalat. Nagy erőket vontak össze a kuszai vasútállomáson és a kuszai üzemben (Zlatouszttól 20 kilométerre északnyugatra). Az állomást támadó 243. petrográdi ezred a kolcsakisták veszett ellenállásába ütközött. Az ellenséget egy páncélvonat is támogatta, de ez nem riasztotta vissza a vöröskatonákat. Bátran indultak rohamra, s július 11-én a kuszai vasútállomás elesett. Az ütközet folyamán a vöröskatonák sértetlen állapotban kézre kerítették a „Volzsszkij” páncélvonatot, amely nagy mennyiségű tüzérségi lövedékkel és tölténnyel ellátott négy ágyúval és nyolc géppuskával volt felszerelve. A július 11-éről 12-ére virradó éjszakán az ezred felszabadította a kuszai üzemet. A fehércsapatok maradványai Zlatouszt felé menekültek.
A harcokban tanúsított bátorságért és vitézségért a 243. petrográdi ezredet forradalmi, vörös díszzászlóval tüntették ki.
Július 13-án az 5. hadsereg egységei betörtek Zlatousztba. A fehérgárdisták gyors ütemben özönlöttek vissza Cseljabinszk felé.
Az ellenséget elűzték az Urál gerincéről. A szovjet csapatok előtt megnyílt az út a nyugat-szibériai síkság felé. Az ország visszanyerte az egyik fontos uráli ipari központot. Zlatouszt felszabadításakor a város körzetében levő üzemekben több mint 3 millió púd nyersvasat és acélt, 2 millió púd szenet és 20 000 pud rezet találtak. A Vörös Hadsereg egységei számos foglyot ejtettek, sok fegyvert és lőszert zsákmányoltak.
Július 18-án a Keleti Front Forradalmi Katonai Tanácsa a következőket jelentette a Köztársasági Forradalmi Katonai Tanácsnak: „Az 5. hadsereg dicső csapatai Tuhacsevszkij hadseregparancsnok mesteri vezetésével rendkívül heves harcokban tönkreverték az ellenség emberanyagát és átkeltek az Urálon.”24 CGASZA. 106. fólió, 1. opus. 33. ügyir. 191. old.*
Miközben az 5. hadsereg az Ufai-fennsíkon harcolt, a 2. és a 3. hadsereg hadosztályai Perm és Kungur irányában támadtak. Június végén a 2. hadsereg ezredei, miután a volgai katonai flottilla segítségével átkeltek a Kámán, elérték az Ireny folyót. Az ellenségnek nem sikerült megvetnie lábát a keleti parton: június 29-én a 28. és a 21. hadosztály egységei a fehérgárdisták kegyetlen tüze ellenére átkeltek a folyón.
A kolcsakisták a Kungur felé vezető utakon tanúsították a leghevesebb ellenállást. Az Ireny folyó keleti partján sáncokat ástak, és drótakadályokat állítottak fel. De az ellenség itt sem tudta feltartóztatni a szovjet csapatok támadását. A 21. hadosztály egységeinek éjszakai rohamát teljes siker koronázta. Július 1-én az elővédek bevonultak Kungurba. Kungur felszabadításának nagy stratégiai jelentősége volt. A 2. hadsereg csapatai számára így lehetővé vált, hogy a Kazány—Jekatyerinburg vasútvonalon kívül a Perm—Kungur—Jekatyerinburg vonalat is felhasználják, s Kungur körzete felől fenyegessék a Permtől keletre, az uráli bánya- és iparvidéken tartózkodó ellenséges hadseregcsoportot.
Az Urál felszabadításáért vívott harcokban a 2. hadsereg egységei nagy hősiességről tettek tanúbizonyságot. Az 5. hadosztály 39. ezredének vöröskatonái július 2-án, a Szaborda folyón való átkelés alkalmával heves ellenállásba ütköztek. Pergőtűzben keltek át a folyón, szuronyrohamra lendültek, s egy teljes fehérgárdista századot kényszerítettek megadásra. Ebben az ütközetben Prohorov, az ezred lovas felderítője betört az ellenséges csatárláncba, lelőtt egy tisztet és két géppuskást, a megzavarodott fehérgárdisták szeme láttára felragadott egy géppuskát, és visszatért vele ezredéhez.
A 2. hadseregtől északra folytatódott a 3. hadsereg sikeres támadása. Június végén ez a hadsereg elérte a Kámát. A folyó partján és magán a folyón súlyos harcok lángoltak fel. A fehérgárdisták megerősítették a keleti partot. Segítette őket a nagy létszámú és jól felszerelt fehér flottilla, amelynek kötelékében harcolt az angol intervenciósok két fölfegyverzett hajója, a „Kent” és a „Suffolk”. Később Kolcsak parancsban emlékezett meg az angolok tevékenységéről, háláját fejezve ki a hajók parancsnokainak.
A fehérgárdisták a legkülönfélébb eszközökhöz folyamodtak, hogy késleltessék a Vörös Hadsereg egységeinek támadását. Perm körzetében a fehér parancsnokság a vöröskatonák elrettentése végett buzgón terjesztette azt a hírt, hogy nagy számban érkeznek a frontra a legkorszerűbben felszerelt angol csapatok. Ennek igazolásául néhány kolcsakista ezredet angol egyenruhába öltöztettek és az első vonalba küldtek. Ám az eredmény a legsiralmasabb volt a fehérgárdisták számára. A „Times” című angol lap Perm körzetében tartózkodó tudósítója bosszúsan írta, hogy a szép brit egyenruhák, amelyekbe egyes fehéralakulatokat öltöztettek, csak arra voltak jók, hogy a vörösök még a szokottnál is elkeseredettebben küzdjenek, foglyul akarván ejteni az „angolokat”.
A 3. hadsereg támadásának üteme napról napra fokozódott. Július 1-én a 29. hadosztály egységei felszabadították Permet. E hadosztály élén támadott a dicső Putyilov-gyári lovasezred, amelynek kötelékében sok petrográdi munkás harcolt. Perm körzetében bátran küzdött ugyanennek a hadosztálynak 256. ezrede. Elfoglalta Levsinót és elvágta a fehérgárdisták visszavonulásának útját. A Köztársaság Forradalmi Katonai Tanácsa a megtisztelő forradalmi vörös zászlót adományozó parancsban így írta le az ezred hadműveleteit: „Az 1919. július 1-re virradó éjjelen az ezred 2. zászlóalja néhány csónakkal zajtalanul átkelt a Csuszovaja folyón, megkerülte és maga mögött hagyta a 3. zászlóaljjal megszállva tartott első magaslatot, majd lecsapott Levsinóra. A támadást az ezred egy része csónakokon hajtotta végre, egy másik rész pedig váratlan, heves puska- és géppuskatűzzel pánikot keltett az ellenség előretolt alakulataiban, amelyeket részben foglyul ejtett, nagyobb részben pedig az ezrednek a Kámán átkelt négy százada semmisített meg. Ezek a századok megállás nélkül tovább nyomultak előre és a menekülő fehérgárdisták nyomában elérték és elfoglalták a levsinói magaslatot, arra kényszerítve az ellenséget, hogy a Levsinótól északkeleti irányban 20 versztnyire levő Ljadiba vonuljon vissza.
Levsino-állomás elfoglalása miatt a fehéreik nem tudtak Permből vasúton visszavonulni. A levsinói csata hadizsákmánya a következőkből állt: 3 mozdony, 470 vasúti kocsi megrakva lőszerrel és más hadfelszereléssel, 3 gépkocsi, 15 gőzhajó, 3 motornaszád, több élelmiszerszállító uszály.”25 A Vörös Hadsereg csapategységeinek hőstettei (1918—1922). Dokumentumgyűjtemény. Moszkva 1957. 36—37. old.*
A fehérgárdisták visszavonulásuk alkalmával sok hajót és uszályt gyújtottak fel Permnél — köztük 50 élelmiszerrel, petróleummal és ásványolajjal megrakott hajót is. A szovjet csapatok bevonultak az égő, fekete füstfelhőbe burkolt városba. Az ellenséges katonai flottilla csaknem megsemmisült, csupán egy részének sikerült eljutnia a Csuszovaja folyóra, ahol később felgyújtották.
Perm elfoglalásával végleg füstbe mentek a keleti ellenforradalmi és az északi intervenciós csapatok egyesüléséről szőtt ellenséges tervek. Ezután az intervenciósok helyzete Oroszország északi részén reménytelenné vált.
Lenin rendkívül fontosnak tartotta a szovjet csapatok Permnél és Kungurnál aratott győzelmét. A 3. és a 2. hadseregnek július 1-én küldött táviratában ezt írta:
„Köszöntöm a hős vöröscsapatokat Perm és Kungur elfoglalása alkalmából. Forró üdvözlet az Urál felszabadítóinak. Ezt a feladatot most már mindenáron, gyorsan és teljesen végre kell hajtani.”26 Lenin Művei. 35. köt. 388. old.*
Az uráli munkások és dolgozó parasztok lelkesen üdvözölték felszabadítóikat. A munkások egy része nyomban a felszabadulás után önként belépett a Vörös Hadsereg soraiba. Megkezdődött a fehérgárdisták által tönkretett közlekedés helyreállítása, hogy ily módon biztosítsák a csapatok további előrenyomulását. A munkások külön fegyverjavító brigádokat alakítottak, üzembe helyezték a gyárakat. Július közepére csaknem valamennyi felszabadított dél-uráli üzem megkezdte a termelést. Az Urál északi részén is hamarosan megindult a termelőmunka.
A Perm és Kungur körzetében elszenvedett csapások gyors visszavonulásra kényszerítették Kolcsak szibériai hadseregét. Ez a kelet felé irányuló visszavonulás helyenként pánikszerű meneküléssé vált. A szovjet csapatok kitartóan üldözték az ellenséget.
A 3. hadsereg parancsnoksága a demoralizált ellenség üldözésére több mint 2000 főnyi hadműveleti csoportot alakított a lovasegységekből. A csoport parancsnokává Tomint, a dél-uráli partizánok legendás hírű menetének részvevőjét nevezték ki. A szovjet lovasságra az a feladat hárult, hogy megszakítsa Jekatyerinburg és Nyizsnyij Tagil között a vasúti összeköttetést, és ezzel részekre szabdalja az ellenséges hadseregcsoportot. Július 14-én a Kungurtól 100 kilométernyire keletre összevont lovascsoport elindult, hogy betörjön a fehércsapatok közötti résbe. A vöröslovasok három nap alatt mintegy 150 kilométert tettek meg, közben sok észak-uráli üzemet szabadítottak fel, s elérték a vasútvonalat. Ennek elfoglalásával a Tomin-csoport elvágta Pepeljajev tábornok északi kötelékeit a szibériai hadsereg többi részétől. Utána a lovascsoport megtámadta a jegorsinói vasútállomást, az egyik fontos vasúti csomópontot.
A vöröslovasok portyázása rémületet keltett a fehérgárdistákban. Amikor a kolcsakisták tudomást szereztek a lovasok közeledtéről, szertefutottak az erdőkben, vagy csoportostul megadták magukat. Július 19-én a szovjet lovasság elfoglalta a jegorsinói vasútállomást, majd felszabadította írbitet, Kamislovot, Dolmatovot és Kurgant. A lovasok portyája és a 2. hadsereg egyidejű sikeres előrenyomulása teljesen dezorganizálta a szibériai hadsereg szétvert egységeinek irányítását. Ezek az egységek elvesztették az összeköttetést egymással, és megállás nélkül özönlöttek vissza a Tobol folyó felé.
Közben a 2. hadsereg egységei már megközelítették Jekatyerinburgot. Július 14-én késő este a 28. hadosztály 247. ezrede elsőnek vonult be a városba. A dolgozók vörös zászlókkal fogadták felszabadítóikat; mindenütt forradalmi dalok zengtek. Az uráli munkások és parasztok a győzelmet ünnepelték. Július 15-én Lenin ezt írta Krupszkajának: „A keleti frontokon ragyogóan állunk. Ma megtudtam, hogy Jekatyerinburgot elfoglaltuk.”27 Lenin Művei. 37. köt. Kossuth Könyvkiadó 1959. 479. old.*
Az észak-uráli sikeres hadműveletért és Jekatyerinburg felszabadításáért az összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság aranyfegyverrel tüntette ki Sorint, a 2. hadsereg parancsnokát, a régi hadsereg volt tábornokát. Sok vöröskatona és parancsnok kapott értékes ajándékot.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogasd a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!