A német fasiszta csapatok kiűzése a Baltikumból
(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)
A háború elhúzására irányuló terveikben a fasiszta Németország vezetői fontos helyet szántak Észtországnak, Lettországnak és Litvániának. E fiatal szovjetköztársaságok 1941-ben az elsők közt váltak a fasiszta agresszió áldozatává, és a megszállók görcsösen ragaszkodtak hozzájuk. A Baltikum birtoklása lehetővé tette Németország számára, hogy északkelet felől fedezze Kelet-Poroszországot, biztosította a hitlerista hadiflotta uralmát a Balti-tengeren, valamint a Finnországgal és Svédországgal való összeköttetést.
Ezért a Baltikumba vezető utakat a németek hatalmas és nagy harci erejű csoportosításai védték. Itt, a Finn-öböltől Polockig terjedő arcvonalon összpontosították az „Észak” hadseregcsoport csapatait (a „Narwa” hadműveleti csoportot, a 18. és a 16. hadsereget), valamint a „Közép” hadseregcsoport 3. páncéloshadseregének bizonyos erőit. Júniusig mintegy 48 hadosztályra töltődött fel a hadseregcsoport állománya. Az arcvonaltól a Balti-tenger partjáig terjedő egész területet jól megerődített védelmi vonalak hálózták be. A német fasiszta hadvezetőség azt remélte, hogy ezekre támaszkodva a szovjet csapatok jelentős erőit kötheti le.
A szovjet hadsereg belorussziai döntő célú támadása keresztülhúzta az ellenség számításait. Már a belorussziai hadművelet idején megkezdődött a balti köztársaságok felszabadítása a fasiszta hódítóktól. Július 4-én az 1. Balti Front csapatai Daugavpilstől délkeletre elérték a lett és a litván határt, a 3. Belorusz Front magasabbegységei pedig három nap alatt Vilniustól keletre Litvánia területére léptek. A szovjet csapatok előrenyomulva Kelet-Poroszország határai felé, délről egyre jobban átkarolták az „Észak” hadseregcsoportot. A fenyegető veszély elől a fasiszta hadvezetés kénytelen volt a Baltikumból nyolc gyalogos- és egy páncéloshadosztályt átdobni Belorussziába. Megértek az egész Baltikum felszabadításának kedvező feltételei.
Kihasználva a Belorussziában elért sikereket, a 2. Balti Front csapatai (parancsnoka A. I. Jerjomenko tábornok, a haditanács tagja V. N. Bogatkin tábornok) július 10-én támadásba mentek át. Rezekne irányában M. I. Kazakov tábornok 10. gárdahadseregének és V. A. Juskevics tábornok 3. csapásmérő hadseregének magasabbegységei, a Nyugati-Dvina jobb partja mentén pedig G. P. Korotkov tábornok 22. és P. F. Malisev tábornok 4. csapásmérő hadseregének csapatai mértek csapást. Tevékenységüket N. F. Naumenko tábornok 15. légi hadseregének repülői támogatták. Az ellenség képtelen volt kivédeni a szovjet csapatok csapásait. A front magasabbegységei átkeltek a Velikaja-folyón, és július 16-án a harccselekményeket a Lett SZSZK területére vitték át. Az elsők között léptek hazájuk földjére a D. K. Brantkaln tábornok parancsnoksága alatt álló 130. lett lövészhadtest katonái. A 22. hadsereg állományában harcoló lett katonák nagy lelkesedéssel fogtak hozzá köztársaságuk felszabadításához. Egymás után küzdve le az ellenséges védőszakaszokat, a front csapatai július 27-én felszabadították Rezeknét, és az 1. Balti Fronttal együtt Daugavpilst. Július végére kijutottak a Lubani-alföldre. Daugavpils és Rezekne városok felszabadításáért a 2. Balti Front parancsnoka, A. I. Jerjomenko megkapta a Szovjetunió Hőse címet.
- október 20-tól ennek a frontnak a törzsét a jól képzett, a seregtestek nagyarányú hadműveleteinek irányításában gazdag tapasztalattal rendelkező L. M. Szandalov altábornagy vezette. Béke idején az egyik lovas-gépesített hadosztály törzsfőnökeként működött hat éven át, elvégezte a vezérkari akadémiát, dolgozott a Belorusz Katonai Körzet törzsében. Az ellenség betörését Bresztnél, a 4. hadsereg törzsfőnökeként élte meg. Majd a háború alatt a 20. hadsereg, első megalakulásakor a Központi Front, azután mindhárom formájában a Brjanszki Front és más frontok törzseit vezette. Korábbi gyakorlati tevékenysége segítségére volt abban, hogy a Baltikum bonyolult viszonyai között is jól megszervezze a csapatok vezetésével kapcsolatos törzsmunkát.
Július 17-én Pszkovtól délre indult meg a 3. Balti Front csapatainak támadása (a front parancsnoka I. I. Maszlennyikov tábornok, a haditanács tagja M. V. Rudakov tábornok volt). Gulbenére az első csapást N. D. Zahvatajev tábornok 1. csapásmérő és Sz. V. Roginszkij tábornok 54. hadserege mérte. Ettől északra, Vire irányában V. P. Szviridov tábornok 42. és V. Z. Romanovszkij tábornok 67. hadserege támadott.
- P. Zsuravljov tábornok 14. légi hadseregének csapásai által támogatva a front csapatai leküzdötték az ellenség Velikaja-folyóra támaszkodó védelmét, és július 19-én Lettország területére léptek. Július 23-án felszabadították Pszkovot.
A harccselekmények arcvonala a Baltikumban kiszélesedett, ugyanakkor a szovjet csapatok egyre nehezebben nyomultak előre. A visszavonuló fasiszták szétrombolták a vasutakat, az utakat, felrobbantották a hidakat, mindent elaknásítottak. Megtörve az ellenség fokozódó ellenállását, a szovjet csapatok lassan, de szívósan nyomultak előre. Augusztus elején a 3. Balti Front hadseregei Észtország délkeleti részére léptek. Északnyugat és nyugat felé támadva augusztus 25-én felszabadították Tartut, és a hónap végére kijutottak az ellenség „Walga” elnevezésű védővonalához.
A Riga felé vezető úton nehéz akadályként állt a 2. Balti Front csapatai előtt a Lubani-alföld. Úgy tűnt, nincs olyan erő, amely megbirkózhatna ezzel a nagy kiterjedésű mocsaras tereppel. A szovjet csapatok azonban képesek voltak erre. Az áthatolhatatlannak tűnő ingoványon áttörve szétzúzták az ellenség védelmét, és augusztus végére szintén elérték a „Walga” védelmi vonalat. A szovjet katonák hősiességét méltatva Jerjomenko tábornok frontparancsnok parancsában ezt írta: „A lubani mocsarakon való áthatolás kimagasló katonai hőstett. A kilométerek tucatjain át húzódó lápos terepen á hitlerista tábornokok lehetetlennek tartottak minden harctevékenységet, kiváltképp nagyobb magasabbegységekkel. A szovjet katonák azonban a hevenyészve készített rőzseutakon, olykor derékig, sőt nyakig érő iszapos vízben gázolva, magukkal cipelve fegyvereiket, hatoltak előre és győztek. Dicsőség a lubani áttörés katonáinak és tisztjeinek!”
Heves harccselekmények eredményeképpen a balti frontok csapatai július-augusztus folyamán több mint 200 kilométert nyomultak előre nyugat felé. A Leningrádi Front, amely július 24-én indította meg támadását I. I. Fedjunyinszkij tábornok 2. csapásmérő hadseregének magasabbegységeivel, Sz. D. Ribalcsenko tábornok 13. légi hadseregének támogatásával két nap alatt birtokba vette Narvát, és kiszélesítette a Narva-folyó nyugati partján létesített hídfőállást.
A felszabadított körzetek helyi lakossága mindennel segítette a szovjet hadsereg előnyomulását. Sokan önként beléptek a hadsereg soraiba, közvetlenül is részt akartak venni a fasiszta területrablók szétzúzásában.
Szeptember elejére a német fasiszta csapatok súlyos helyzetbe kerültek a Baltikumban. Megsemmisülésük elkerülhetetlen volt. A hitlerista hadvezetés azonban megpróbálta továbbra is kezében tartani a Baltikum megmaradt területeit, és számottevően megerősítette itt működő csoportosításait. A Finn-öböltől a Nyeman-folyóig terjedő arcvonalon az ellenségnek több mint 57 hadosztálya volt, ami a fasiszta Németország keleti arcvonalon levő csapatainak csaknem egynegyedét tette ki. E csoportosítás állományába több mint 700 000 ember, mintegy 7000 löveg és aknavető, több mint 1200 harckocsi és rohamlöveg tartozott. 400 repülőgép támogatta őket. A hitlerista csapatok jól kiépített védővonalakra támaszkodtak.
A Baltikumban levő ellenség szétzúzására a főhadiszállás a Leningrádi Frontot, a három balti frontot és a Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flottát vonta be. A frontok állománya 900 000 embert, mintegy 17 500 löveget és aknavetőt, körülbelül 3100 harckocsit és rohamlöveget s több mint 2600 harci repülőgépet számlált. Ezenkívül a hadműveletben részt kellett vennie a flotta repülőinek és a távolsági repülőerőknek is. A balti frontok tevékenységének általános irányítását a főhadiszállás képviselője, A. M. Vaszilevszkij marsall végezte.
Hatalmas tüzérségi tűzzel és a repülők nagy erejű csapásaival a három Balti Front szeptember 14-én megújította támadását. Először a legnagyobb sikert az 1. Balti Front 43. és 4. csapásmérő hadseregei érték el. Áttörték az ellenség védelmét, három nap alatt 50 kilométert nyomultak előre, és Rigától délkeletre kijutottak a Nyugati-Dvinához. Az „Észak” hadseregcsoport elszigetelődése reális veszéllyé vált. A hitlerista főhadiszállás végül is kénytelen volt engedélyezni az „Észak” hadseregcsoport parancsnokának, hogy egymás után visszavonja csapatait a Finn-öböltől Rigáig terjedő egész arcvonalon.
A fasiszta csapatoknak azonban nem sikerült tervszerűen visszavonulniuk. Megkísérelték feltartóztatni az 1. Balti Front támadását és egyidejűleg kiszélesíteni a Rigától nyugatra támadt rést, s ezért nagy erőkkel két ellencsapást próbáltak mérni; a front csapatai azonban elhárították az ellencsapásokat. Keletről a 3. és a 2. Balti Front magasabbegységei fokozták a nyomást.
Szeptember 17-én bekapcsolódtak a támadásba a Leningrádi Front csapatai is. 2. csapásmérő hadseregük, amely ezalatt Tartu körzetébe csoportosult át, északi irányban mért csapást, és áttörte az ellenség védelmét. A hadsereg állományában sikeresen harcolt az L. A. Perna tábornok parancsnoksága alatt álló 8. észt lövészhadtest. A Csud-tó nyugati partja mentén támadva az észt nép fiai heves harcokban verték az ellenséget, s felszabadították hazájuk földjét. A Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta folyami-hajósdandára eredményesen támogatta őket tüzével.
A szovjet csapatok északi irányú előnyomulása miatt a hitleristáknak gyorsabban kellett kiüríteniük Észtországot. Ezt kihasználva F. N. Sztarikov tábornok 8. hadseregének csapatai, szeptember 19-én éjszaka leküzdve az ellenség Narvától nyugatra kiépített védőállásait, megkezdték az ellenség üldözését a Finn-öböl partján. Az ellenség visszavonulása menekülésbe csapott át. Szeptember 22-én a front csapatai felszabadították Észtország fővárosát, Tallinnt. I. T. Lumiste hadnagy, a 8. észt hadtest tisztje kitűzte a vörös zászlót a város ősi tornyára.
A szovjet csapatok nem hagytak időt az ellenségnek arra, hogy magához térjen. Délnyugati irányban támadtak tovább, s a Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta támogatásukra tengerészgyalogos-deszantot szállított partra a Finn-öböl szigetein és kikötőiben. Szeptember 26-ra megtisztították a fasiszta megszállóktól Észtország egész szárazföldi részét. Ez idő alatt a 3. és a 2. Balti Front hadseregei visszavetették az ellenséget a Rigát északról és keletről fedező védelmi szakaszra. Az elkeseredett harcokban az „Észak” hadseregcsoport súlyos veszteségeket szenvedett. A szovjet csapatoknak azonban mégsem sikerült az ellenség csoportosítását részekre tagolni a Baltikumban.
E feladat megoldása végett a szovjet hadvezetés megparancsolta az 1. Balti Front csapatainak, hogy Siauliai körzetéből Klaipéda irányában jussanak ki a Balti-tenger partjára, és vágják el az ellenség visszavonulási útját Kelet-Poroszországba. E cél érdekében rövid idő alatt a frontnak csaknem minden erőit az új irányba csoportosították át, és rejtve felkészítették a csapás mérésére. Október 5-én a 6., a 43. és a 2. gárdahadsereg a repülőerők támogatásával támadásba lendült. A csapás váratlanul érte az ellenséget: már az első napon áttörték a védelmét. Ütközetbe lépett az 5. gárda harckocsihadsereg és két harckocsihadtest, majd pedig az erőkifejtés fokozására, mint a front második lépcsője, az 51. hadsereg. Megindította a támadást a 4. csapásmérő hadsereg is. Ezekben a harcokban sikeresen tevékenykedett a 2. gárdahadsereg állományában az A. I. Urbsas ezredes parancsnoksága alatt álló 16. litván lövészhadosztály. A hadosztály katonái igyekeztek minél hamarább megtisztítani köztársaságukat a fasiszta hódítóktól.
Kifejlesztve támadásukat, a szovjet csapatok október 10-én Klaipédától északra és délre kijutottak a Balti-tenger partjára. Az „Észak” hadseregcsoport főerőit elvágták Kelet-Poroszországtól, Klaipédát pedig a szárazföld felől ostromgyűrűbe zárták. Kudarcba fulladt a hitlerista vezetésnek az a terve, hogy az „Észak” hadseregcsoportot Kelet-Poroszországba vonja vissza.
A szovjet csapatok Klaipéda irányában elért sikerei miatt a hitlerista hadvezetés kénytelen volt október 6-ra virradó éjjel megkezdeni a Rigától északkeletre védekező hadosztályainak visszavonását. A 3. és a 2. Balti Front csapatai három irányból mért csapásaikkal október 13-án felszabadították Riga jobbparti részét, két nap múlva pedig az egész várost. Az ellenség üldözése közben, október 21-én elérték a tukumsi védőszakaszt.
A rigai és a klaipédai harcokkal egy időben a Leningrádi Front csapatai a Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta hajóival együtt, szeptember 27-én megindították harctevékenységüket a Moonsund-szigetcsoport szigeteinek felszabadítására. Elkeseredett, hosszas harcok után a szovjet csapatok november 24-én megtisztították a szigeteket a fasiszta megszállóktól, és ezzel befejezték Észtország felszabadítását. A 3. Belorusz Front csapatai, együttműködve a Klaipéda irányában támadó 1. Balti Fronttal, erőik egy részével Nyemantól északra csapást mértek Tauragéra, főerőikkel pedig a folyótól délre Gumbinnenre. Október 22-re megtisztították az ellenségtől a Nyeman jobb partját egészen a folyótorkolatig, áttörték az ellenség határmenti erődítményeit a folyótól délre, és október 30-ra mintegy 45 kilométer mélyen behatoltak Kelet-Poroszországba.
A szovjet hadsereg baltikumi győzelmének roppant nagy jelentősége volt. A szovjet csapatok megtisztították a német fasiszta hódítóktól Észtországot, Litvániát és csaknem az egész Lettországot, elérték Kelet-Poroszország határait, és a harccselekményeket annak területére vitték át. A harcok folyamán az „Észak” hadseregcsoport súlyos veszteségeket szenvedett: 26 magasabbegységét verték szét, hármat pedig teljesen megsemmisítettek. Főerőit, mintegy 38 hadosztályt, Tukums és Liepaja között Kurlandiába szorították, három hadosztályt pedig Klaipédában elszigeteltek. A Szovjet Balti Flotta nagy mozgásszabadsághoz jutott a Balti-tengeren.
A Baltikum felszabadításáért vívott harcokban a szovjet csapatok a nagyszámú védővonal leküzdésében, az erdős-mocsaras terep nehéz viszonyai között folytatott támadásban és a nagyméretű átcsoportosítások végrehajtásában magas fokú művészetet tanúsítottak. Kimagasló harci-erkölcsi tulajdonságokról és tömeges hősiességről tettek tanúbizonyságot. Több mint 332 000 katonát és tisztet tüntettek ki rendjelekkel és érdemérmekkel. Moszkvában tizennyolcszor dördült meg a lövegek díszössztüze a Baltikumot felszabadító csapatok tiszteletére. 331 magasabbegység, egység és alegység nyerte el a megtisztelő „Tallinni”, „Rigai”, „Klaipédai” nevet, 547-et érdemrenddel tüntettek ki.
Van a lett földön egy kegyelettel őrzött hely: egy magaslat, Ludza városától 30 kilométerre délre. Márvány emlékoszlop áll itt, reá vésve nyolc szovjet katona neve: a baskír H. Ahmetgalin, az ukrán P. Szirojezskin, az orosz M. Skurakov, a csuvas F. Asmarov, a tádzsik Cs. Urazov, az orosz M. Csernov, a tatár J. Sakurov és a kirgiz T. Tajgarajev. A támadás során H. Ahmetgalin őrmester szakasza azt a feladatot kapta, hogy zárja el az ellenség hátában levő utat, akadályozza meg, hogy kitérhessen a szovjet csapatok csapásai elől. Megszállták ezt a megfelelőnek látszó magaslatot, és két héten át vívták egyenlőtlen harcukat az ellenséggel. Az utolsó töltényig verekedve becsülettel teljesítették a haza iránti kötelességüket. A nyolc bátor katona életét áldozta. Haláluk után valamennyiük, úgyszintén az életben maradt üzbég U. Abdullajev és az orosz V. Andronov, megkapták a Szovjetunió Hőse címet. A közös sírba temették el V. Zajcev gárdahadnagyot, a Szovjetunió Hősét is. Ez az emlékmű a testvérnépek fegyverbarátságának jelképe.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!