A „Bagratyion”-hadművelet Belorussziában – 1
(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)
A Nagy Honvédő Háború negyedik évének kezdetét a szovjet fegyveres erők nagyarányú támadása jelezte. A központi irányban döntő célú ütközetet indítottak, hogy felszabadítsák a belorusz földet a hitlerista hódítóktól.
A német hadvezetés igen nagy jelentőséget tulajdonított annak, hogy megtartsa Belorussziát. S ez érthető is volt. Az itt tartózkodó csapatok fedezték a Kelet-Poroszország és Lengyelország felé vezető legrövidebb utakat. Belorussziában a repülőterek kiterjedt hálózatával rendelkeztek, ahonnét a német fasiszta repülőerők még Moszkva körzetét is veszélyeztethették. Belorusszia védelme a Baltikumban és a Pripjatytól délre levő hitlerista csapatok helyzetét volt hivatva biztosítani.
Tevékenységi tervének és csapatai csoportosításának meghatározásakor az ellenséges hadvezetés abból a feltételezésből indult ki, hogy 1944 nyarán a szovjet csapatok fő erőkifejtésüket a szovjet-német arcvonal déli szárnyára összpontosítják. K. Tippelskirch, a 4. német hadsereg parancsnoka azt írja, hogy Model tábornoknak, a Pripjatytól délre levő „Észak-Ukrajna” hadseregcsoport parancsnokának véleménye szerint akkor az oroszok sehol máshol nem támadhattak, mint az ő arcvonalszakaszán. Ebben teljesen egyetértett vele a legfelsőbb fasiszta hadvezetés is. Ezért 117 ellenséges hadosztály Poleszjétől délre bontakozott szét.
Belorussziában az ellenség csak korlátozott célú támadást várt. Mindamellett ezen a szakaszon is nagy csapatcsoportosításokat összpontosítottak. Védelmének magját itt a Busch tábornagy parancsnoksága alatt álló igen erős „Közép” hadseregcsoport alkotta, amelybe a 3. páncéloshadsereg és a 4., 9. és 2. gyalogoshadsereg tartozott. Ami a szovjet támadás övezetében működő „Észak” és „Észak-Ukrajna” hadseregcsoport erőit illeti, az ellenség itt 63 hadosztályt és 3 dandárt vont össze, amelyeknek állományába 1 200 000 ember, 9500 löveg és aknavető, 900 harckocsi és rohamlöveg, valamint a 6. légi flotta 1350 harci repülőgépe tartozott.
A fasiszta parancsnokság a folyókra, a tavakra, a mocsarakra, az erdőkre támaszkodva mélyen lépcsőzött és jól előkészített védelmet épített ki. A legjobban megerődített körletek Vityebszk, Orsa, Mogiljov, Bobrujszk térségében voltak. Itt összpontosultak az ellenséges hadseregek főerői. A csapatoknak megparancsolták, hogy mindenáron tartsák az elfoglalt védőszakaszokat.
Az ellenség belorussziai csoportosításának szétzúzása az I. H. Bagramjan tábornok vezette 1. Balti Frontra, az I. D. Csernyahovszkij tábornok vezetése alatt álló 3. Belorusz Frontra, G. F. Zaharov tábornok 2. Belorusz Frontjára és a K. K. Rokosszovszkij tábornok parancsnoksága alatt álló 1. Belorusz Frontra várt. Velük együtt kellett tevékenykednie a Dnyeperi Katonai Flottillának, a távolsági repülőerőknek, a honi légvédelmi csapatok hadműveleti magasabbegységeinek, valamint a belorusz partizán-magasabbegységeknek.
A belorussziai hadművelet előkészítésének fontos részét alkotta a tervek kidolgozása és a szükséges erő- és eszközcsoportosítás létrehozása. A hadműveleti tervet eredetileg a vezérkarban dolgozták ki, figyelembe véve az 1. és a 2. Belorusz Front haditanácsának elgondolásait. A május 20-át követő napokban a főhadiszállás megvitatta a „Bagratyion”-tervet az 1. Balti Front és az 1. Belorusz Front parancsnokainak, haditanácsaik tagjainak, a haderőnemek parancsnokainak és a szovjet hadsereg hadtápfőnökének részvételével. Ezt követően megvizsgálták a 3. Belorusz Front hadműveleti tervét is. Bizonyos módosítások és kiegészítések után a főhadiszállás jóváhagyta a terveket, s konkrét feladatokat adott a frontparancsnokoknak a hadművelet első szakaszára vonatkozóan. A frontok tevékenységét a főhadiszállás képviselőinek, G. K. Zsukov és A. M. Vaszilevszkij marsalloknak kellett összehangolniuk.
Az ily módon kidolgozott terv döntő célokat követett. A hadműveleti elgondolás az volt, hogy a négy frontnak a vityebszki, orsai, mogiljovi és bobrujszki irányban mért csapásaival hat szakaszon áttörik az ellenség védelmét, bekerítik és megsemmisítik először a Vityebszk és Bobrujszk térségében levő szárnycsoportosításokat, majd a 3. és az 1. Belorusz Front találkozó irányú előretörésével, valamint a 2. Belorusz Front keleti irányból mért csapásával bekerítik és megsemmisítik a „Közép” hadseregcsoport főerőit Minszktől keletre, szilárdan biztosítva csapataink ténykedését északnyugat felől. A továbbiakban új erők bekapcsolásával tovább kellett fejleszteni a támadást Lengyelország és Kelet-Poroszország határai felé.
A hadműveletek céljára a főhadiszállás a frontokat jelentős erőkkel töltötte fel. Nagyarányú csapat- és technikaieszköz-átcsoportosítást hajtottak végre. A hátországból és az arcvonal más szakaszairól összfegyvernemi, harckocsi-, tüzér-, repülő-, műszaki magasabbegységek vonultak Belorusszia felé, egyre folyt a harci technikai eszközök, a lőszer, az üzemanyag és egyéb anyagi eszközök szállítása. A hadműveletben több mint kétmillió ember vett részt, továbbá 31 700 löveget és aknavetőt, 5200 harckocsit és rohamlöveget, négy légi hadsereg körülbelül 5000 harci repülőgépét és a távolsági repülőerők több mint 1000 gépét vonták be.
Nagy művészettel alakították ki a csapásmérő csoportosításokat és határozták meg legjobb alkalmazási módjaikat. Az éppen nem tevékenykedő arcvonalszakaszokat meggyöngítették, a főcsapások irányában pedig döntő erő- és eszközfölényt hoztak létre. Nagy erőket összpontosítottak elsősorban a harcászati védelem áttörésére. A támadás kifejlesztésére erős gyorsan mozgó csoportokat jelöltek ki.
A nehéz terep korlátozta a hadmozdulatokat, ezért különös pontossággal kellett összehangolni a különböző fegyvernemek tevékenységét. Közös gyakorlatokon pontosan kidolgozták a gyalogság, a tüzérség, a harckocsik és a repülők közti együttműködést. A műszaki csapatok felkészültek az erdős-mocsaras terep leküzdésére, a vízi akadályokon való erőszakos átkelésre, a híradósok ellenőrizték a vezetési eszközök megbízhatóságát. A hadtápszervek körültekintően gondoskodtak a csapatok anyagi ellátásáról. Három hét alatt több mint 75 000 technikai eszközökkel, lőszerrel, üzemanyaggal és élelemmel megrakott vasúti kocsi érkezett az arcvonalra. Számos új vasútvonalat, műutat és talajutat építettek, illetve javítottak meg. Nagyon fontos volt, hogy a szovjet parancsnokság szándéka titokban maradjon, és váratlanul támadhassanak. Ezért jól jött volna, ha a hitleristák azt gondolják, hogy 1944 nyarán a szovjet hadsereg délen és a Baltikumban méri főcsapásait. E célból májusban a iasi irányban és a 3. Balti Front övezetében nagyarányú megtévesztő csapatösszpontosításokat hajtottak végre. A hat harckocsihadseregből öt délen maradt, ami szintén az ellenség megtévesztésére szolgált. A hadműveleti tervet a legnagyobb titokban dolgozták ki. A támadás céljára kijelölt roppant tömegű csapat és technika mozgatása titokban történt, az álcázási rendszabályok legszigorúbb betartatásával. A csapatok elvégezték a védelem tökéletesítésével kapcsolatos munkákat, s a sajtó és a szóbeli propaganda is széles körben foglalkozott védelmi kérdésekkel. A rádióállomások működését ideiglenesen beszüntették. Több mint 633 000 kommunista segítette a parancsnokokat és a politikai munkásokat abban, hogy a katonákat az előttük álló hadműveletre mozgósítsák. A csapatokat támadószellem töltötte el.
Június 23-án reggel váratlanul fergeteges tüzérségi tűz és repülőbombázás árasztotta el az ellenség védőállásait. Rohamra indultak az 1. Balti Front, a 3. és a 2. Belorusz Front főerői. Másnap bekapcsolódtak az ütközetbe az 1. Belorusz Front magasabbegységei is. A támadás valamennyi irányban sikeresen bontakozott ki. Az ellenség képtelen volt ellenállni a négy front összehangolt csapásainak: két nap alatt összeomlott a védelme.
Vityebszktől északra a 6. gárda- és a 43. hadsereg csapatai, I. M. Csisztyakov, illetve A. P. Beloborodov tábornok vezetése alatt, áttörve az ellenség védelmét, június 24-én elérték a Nyugati-Dvinát. Menetből átkeltek a folyón, és hídfőt vettek birtokba annak bal partján. A szovjet csapatok az ellenség vityebszki csoportosításának a hátába kerültek. A német fasiszta parancsnokság mindent elkövetett, hogy feltartóztassa támadásukat. De minden hiábavaló volt. A következő napon az északnyugat felől támadó 1. Balti Front csapatai egyesültek a 3. Belorusz Front I. I. Ljudnyikov tábornok vezette 39. hadseregének csapataival, amelyek délkeletről nyomultak előre, és bekerítették az ellenség Vityebszk térségében védekező öt hadosztályát. Ezek megpróbáltak kitörni, de nyomban részekre tagolták, és két nap alatt megsemmisítették őket. Vityebszk, amelyet a hitlerista hadvezetés a „Baltikum pajzsának” nevezett, felszabadult. Személyes bátorságáért és hősiességéért, a csapatok szakavatott vezetéséért a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége I. D. Csernyahovszkij tábornokot már másodízben tüntette ki az Arany Csillag érdeméremmel, és hadseregtábornokká léptette elő.
A belorussziai hadműveletben teljes mértékben kibontakoztak I. H. Bagramjan hadseregtábornok, frontparancsnok hadvezéri képességei. Bagramjan a cári hadsereg zászlósa volt, majd részt vett a katonák 1920-as örményországi forradalmi megmozdulásában. 1923-tól az első örmény lovasezred parancsnoka volt. A béke éveiben különféle katonai beosztásokban szolgálva, Ivan Hriszoforovics lankadatlanul tökéletesítette katonai ismereteit, kitűnő eredménnyel végezte el a lovassági főiskolát, a Frunze Katonai Akadémiát és a Vezérkari Akadémiát. Ezredesként kezdte a háborút, a Kijevi Katonai Körzet hadműveleti osztályának törzsfőnöke volt. Ezután a Délnyugati Irány és a Délnyugati Front törzsét vezette, parancsnoka volt a 16. hadseregnek, amely a 11. gárdahadsereggé alakult át, és 1943. november 20-tól az 1. Balti Front parancsnokának tisztét töltötte be. Alapos elméleti ismeretei és harci tapasztalatai képessé tették őt a csapatok szilárd és hatékony vezetésére. A balti hadműveletekben tanúsított személyes bátorságáért és vitézségéért Bagramjan megkapta a Szovjetunió Hőse címet.
Lendületesen bontakozott ki a 3. Belorusz Front támadása is. A front csapatai Bogusevszkre és Orsára mértek csapásokat. Amíg a 39. hadsereg Vityebszk térségében megsemmisítette az ellenséget, N. I. Krilov tábornok 5. hadserege gyorsan áttörte az ellenség védelmét, és június 24-én felszabadította Bogusevszket. Az áttörésbe bevetették N. Sz. Oszlikovszkij tábornok lovas-gépesített csoportját, majd pedig P. A. Rotmisztrovnak, a páncélos csapatok marsalljának 5. gárda harckocsihadseregét. A támadás üteme fokozódott, június 26-án a gyorsan mozgó magasabbegységek Orsától nyugatra elérték a minszki műutat.
Nehezebben ment kezdetben a K. N. Galickij tábornok vezette 11. gárdahadseregnek és V. V. Glagoljev tábornok 31. hadseregének. Erős védelmére támaszkodva az ellenség különösen elkeseredett ellenállást fejtett ki. De itt is áttörték a védelmet. A keletkezett résbe bevetették A. Sz. Burgyejnij tábornok 2. gárda harckocsihadtestét. Az ellenség képtelen volt feltartani a szovjet csapatok nyomását, és kezdett visszavonulni. Június 27-én felszabadult Orsa városa, a Minszkhez vezető út e jelentős védelmi csomópontja.
Ragyogó hősiességet tanúsított a 26. gárda lövészhadosztály sorkatonája, a Komszomol nevelte Jurij Szmirnov. Orsától északra az egyik harckocsi-deszant tagja volt, súlyosan megsebesült, és fogságba esett. A fasiszták vadállati módon kínozni kezdték a gárdistát, hogy adatokat szerezzenek tőle. Ám ő nem árulta el a katonai titkokat. Féktelen dühükben a hitleristák a hős fiút az egyik fedezék falára feszítették fel. Helytállásáért és hősiességéért, a katonai eskü iránti hűségéért J. V. Szmirnovot halála után a Szovjetunió Hőse címmel tüntették ki.
A 3. Belorusz Front gyorsan mozgó csapatai folytatták a támadást, és június 28-án elérték a Berezinát. Közvetlenül mögöttük a lövész-magasabbegységek nyomultak előre. T. T. Hrjukin tábornok 1. légi hadseregének repülői erőteljes csapásokat mértek az ellenségre. Az ellenség a Berezinánál sikertelenül próbálta feltartóztatni a front támadását. A szovjet csapatok menetből átkeltek a folyón, s heves és elkeseredett harcok után július 1-én éjszaka felszabadították Boriszov városát. Nyitva állt az út Minszk felé. Az ellenség 3. páncéloshadseregét elvágták a „Közép” hadseregcsoport főerőitől, 4. hadseregét pedig mélyen átkarolták észak felől.
A Boriszovért vívott harcokban halhatatlan hősiességet tanúsított a P. N. Rak gárdahadnagy vezette harckocsiszemélyzet. Harckocsijuk a Szha- és a Berezina-folyó aláaknázott hídján keresztül betört Boriszovba, és 16 órán át egymagában harcolt a város utcáin. Az ellenség harckocsijaival folytatott egyenlőtlen harcban a kezelőszemélyzet életét vesztette. Ezért a hőstettért P. N. Rak századpártszervező, valamint A. A. Petrjajev őrmester és A. I. Danyilov őrmester komszomolisták haláluk után megkapták a Szovjetunió Hőse címet. Boriszov városában emlékművet állítottak nekik.
Nagy sikert értek el az 1. Belorusz Front csapatai. Itt különösen jól érvényesült a tüzérségi tűzcsapások, valamint az Sz. I. Rugyenko tábornok vezette 16. légi hadsereg repülői által mért csapások hatalmas ereje. A légi hadsereg csupán a támadás első napján 3200 repülőgép-felszállást hajtott végre. Paricsitől délre P. I. Batov tábornok 65. hadseregének és A. A. Lucsinszkij tábornok 28. hadseregének csapatai az M. F. Panov tábornok parancsnoksága alatt álló 1. gárda harckocsihadtesttel együtt lendületes nyomással áttörték az ellenség védelmét, és északnyugat felé nyomultak. Sikerüket I. A. Plijev tábornok lovas-gépesített csoportja fejlesztette tovább. Június 26-án a 65. hadsereg csapatai kiértek a Berezinához Bobrujszktól délre, a 28. hadsereg pedig felszabadította Glusszkot.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!