A Nemzetbiztonsági bizottság elnöke feljelentést tesz és magyar Watergate-botrányt emleget

Minél többször elolvasom a cikket, annál inkább az az érzésem, hogy ez a magyar Watergate-botránnyá nemesül – kezdte az Index kérdésére Stummer János, a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke.
Láthatjuk, hogy Varga Juditék megpróbálták letekerni a témát, egyelőre a tagadás fázisában vannak. Az, hogy mekkora ügy lesz, függ attól is, hogy milyen további információk látnak napvilágot, a közvélemény mekkora nyomást tud gyakorolni a kormányra, és a nyilvánosságban mekkora rengéseket kelt.
A jobbikos képviselőt annyira nem lepte meg, hogy Magyarországon megtörténhet egy ilyen eset, de hangsúlyozta:
A Nemzetbiztonsági bizottság rendkívüli ülésének összehívása a Fidesz-KDNP politikusain is múlik, a hét tagból négy kormánypárti. Stummer megfogalmazása szerint
akarhatunk mi rendkívüli ülést, de ha Halász Jánosék nem jönnek el, akkor hiába ültetjük be az asztal másik végére a hírszerzést, az elhárítást, az érintett szolgálatokat és a felelős politikusokat, a határozatképtelenség miatt érdemben egy mondatot sem tudunk váltani egymással.
Később kezdeményezhetik egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását is, az ellenzék tudja biztosítani az ehhez szükséges 40 aláírást, de ennek megszavazásához szükség van a kormánypártokra is.
Stummer azt is elárulta, hogy feljelentést tesz:
Feljelentést teszek ismeretlen tettes ellen személyes adattal való visszaélés, jogosulatlan adatkezelés és az információs rendszerek megsértése miatt.
A bizottság vezetője azt is leszögezte, „ha sumákol és hallgat a kormány, az egyenlő a beismeréssel”. (index.hu)
A vajdabanda szerint nem indokolt a nemzetbiztonsági bizottság ülésének összehívása
Nem indokolt a nemzetbiztonsági bizottság ülésének összehívása – közölte Halász János, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke.
A rövid közleményben azt is írja, hogy „Magyarországon a nemzetbiztonsági szervek maradéktalanul betartják a törvényeket, működésük során mindig a jogszabályoknak megfelelően járnak el. Azt várjuk el tőlük a továbbiakban is, hogy minden törvényes eszközzel védjék meg Magyarország biztonságát, jogos érdekeit”… (szeretlekmagyarorszag.hu)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: „…Minél többször elolvasom a cikket, annál inkább az az érzésem, hogy ez a magyar Watergate-botránnyá nemesül…” – így Stummer nemmzetthbiztonsághy bizoccsági elnök.
EZT BIZONY KÁR VOLT MONDANIA!
Ezzel ugyanis bevallotta, hogy a vajda által az álellenzék elé lógatott mézesmadzag nyalogatása KÖZBEN a sajtóból értesülnek a történésekről a nagy mézesbödönhöz vágyakozás közben.
Ergo: Döbrögisztán vajdaságban az ellenzéki sajtó kiderít és borít, az álellenzéki dagonyázók pedig elolvassák! – és visítoznak.
A potkánmédia meg röhögve hörög: NINCS IS ITT SEMMI LÁTNIVALÓ!
(Bár a dolgok a jelen állás szerint IGENCSAK FÖLKELTETTÉK BRÜSSZEL FIGYELMÉT! IS! Ha pedig a figyelem egy házzal odébb -a NATO központba is – átterjed, cifra dolgok történhetnek a Kárpát – medencében! Persze NEKÜNK – MAGYAROKNAK – már majdnem minden mindegy!)

Demokráciában megválasztott kormányoknak nem lehetnek rendszerellenségei, csak diktatúráknak. Nálunk azonban nem erről van szó, mert itt nem diktatúra van, hanem maffiaállam.
Nem a lopás zavarja a kormányt, hanem az, hogy lebuktatják őket. És persze hatalmon kell maradni, hogy folytathassák…
Bocsánat hogy cinikus vagyok.
Van egy felcsuti cigány,annak van egy gyerekori barátja ki gázszerelo volt.
A Cigánynak a gázszerelo a stromanja.
Ilyen komoly konspiráciot,még életemben nem láttam.
Már 10 éve nyomozunk .
Most a 10 év után láttuk át ezt a komoly osszeeskuvést.
https://www.youtube.com/watch?v=lc3IWU4r2uA
Miért ilyen cinikus a comment?
Mindenki tudta,hogy a cionisták mindenkit lehallgatnak.
Grof Anrás volt a NSA fo muftia.
Sicáriok kivégezték.
https://www.youtube.com/watch?v=r4Wj3L2JrCQ
Tiszta Sas Joska kinézetre ez a kukolo kazár geci.
Nem érdekel, hogy mit írtok! Az általatok írt ember igenis „letett valamit az asztalra”!!!!!!!
Link: https://hu.wikipedia.org/wiki/Andrew_Grove
A mai politika persze távol áll már attól a színvonaltól amit ő képviselt, de akkor is ez a mai USA vezetés rettenetes hibája és nem az övé………..
Úgyhogy kérem tartsuk be a sakk szabályait, ha már „világháborúban” gondolkodunk!
Most őszintén, ezért az infóért én golyót érdemelnék a fejembe tisztelt titkosszolgálat?
A pártatlanságom végett? Tessék elolvasni a linkben leírtakat!
Az illető állampolgár (akiről írunk) minimális pénzzel ment ki Ausztriába, a többit a linkből el lehet olvasni……… A hidegháború kezdete utáni világ olyan mint a „bungee-jumping”…….. Az ember ugrik, halálfélelme van és a kötél visszarántja………… Sok évtizeden keresztül (és most is) hülyítenek minket (a köznépet) az atomháború rémével, de az sosem következik be……….. Mire jó ez??? A népnek nem kell ez a felesleges adrenalin! Én többet tudok annál, mint amiket leírok, úgyhogy ez van…………..
És ha Önök vagy bárki által golyó lenne a fejemben akkor tájékoztatom Önöket arról, hogy lenne olyan aki ugyanazt mondaná amiket én, erőlködni nincs értelme mert be vagyok biztosítva erre az esetre is! Maguknak, összeesküvés elméleteket terjesztőknek pedig elmondom, hogy ha velem „baj lenne”, akkor csak maguknak ártanának vele ha mártír lennék! Úgyhogy kérem tisztelettel gondolják meg, mielőtt bármit is cselekszenek velem (ha már mindenáron ártani akarnak nekem)………..
Tisztelettel: Színész kolléga (aki IGENIS elismeri a szocializmus és kommunizmus előnyeit, de a kapitalizmuséit is mert John Stuart Mill elveit is ismerem, manapság ezt már jól példázza Kína is, úgyhogy nem egymagam beszélek, hanem egy világhatalom is áll mögöttem)……….. Régen is más volt Kína és most is más. Előnyére javult. SZERINTEM (nem kötelező egyetérteni velem, demokrácia van).
Én CSAK a szólásszabadság jogán írom le a véleményem. Ez szerintem maximálisan törvényes.
Washington Post: Magyarország vásárolt az izraeli kémszoftverből. Ezt tulajdonképpen félig el is ismerte Orbán zombi szopógépe, Varga Judit.
Van ám itt más érdekesség is:
https://nyugatifeny.hu/2021/07/19/dagad-a-botrany-illegalisan-magyarokon-hasznalva-teszteltek-egy-izraeli-kemprogramot-meg-2018-ban
Kicsit más téma, de nincs hova tenni – Ezt írja a bennfentes.net:
https://internetfigyelo.com/cseh-katalinrol-beszelhetett-anonymous-a-bennfentes-net-szerint/