A szocializmus építése a Szovjetunióban

A szocialista mezőgazdaság

A szocializmus építése a Szovjetunióban

(idézet: Politikai gazdaságtan tankönyv – SZIKRA)

 

A szocialista mezőgazdaság helye és szerepe a népgazdaságban. A szocialista mezőgazdasági rendszer a termelőeszközök állami tulajdonán (köztulajdonán) és szövetkezeti-kolhoztulajdonán alapul, s a kolhozokat, a gép- és traktorállomásokat és a szovhozokat foglalja magában.

A szocialista mezőgazdaságra fontos szerep hárul annak a fő feladatnak a megoldásában, amelynek a szocialista termelés alá van rendelve: az egész társadalom állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségletei maximális kielégítésének biztosításában. A szocialista mezőgazdaság a lakosság táplálkozási cikkekkel való ellátásának élelmiszerbázisa és a közszükségleti cikkeket gyártó könnyű– és élelmiszeripar nyersanyagbázisa.

Az ipar a mezőgazdaság tekintetében vezető szerepet tölt be, a mezőgazdaság pedig nyersanyaggal és élelmiszerrel látja el az ipart. „A szocialista társadalom az ipari és mezőgazdasági dolgozók termelési és fogyasztási társulása. Ha ebben a társulásban az ipar nincsen összeegyeztetve a mezőgazdasággal, amely a nyersanyagot és az élelmiszert adja, és az ipar készítményeit felszívja, ha tehát az ipar és a mezőgazdaság nem alkot egységes népgazdasági egészet, akkor ebből nem lesz semmiféle szocializmus”.: Sztálin. Kérdések és feleletek. Lásd Sztálin Művei. 7. köt. Szikra 1951. 212. old.*

A messzemenően gépesített nagyüzemi mezőgazdaság óriási mértékben függ az ipartól, amely a traktorokat, kombájnokat és egyéb mezőgazdasági gépeket, a hozzájuk való pótalkatrészeket, az üzemanyagot, a műtrágyát, a mezőgazdasági kártevők elleni harchoz szükséges vegyszereket stb. előállítja. A szocialista mezőgazdaság szakadatlan fejlődése csak akkor biztosítható, ha gyorsan növekszik a szocialista ipar által a mezőgazdaságnak szállított termelőeszközök termelése.

Ugyanakkor az ipar és más népgazdasági ágak fejlődése a mezőgazdasági termelés szakadatlan, gyors növekedésétől függ. A nép jólétének fokozódása, a városi lakosság számának gyarapodása megköveteli a gabona, hús, tej, burgonya, zöldségfélék és egyéb mezőgazdasági termékek termelésének növelését. Az iparcikkek termelésének bővítése csak abban az esetben lehetséges, ha a mezőgazdaság egyre több nyersanyagot: gyapotot, lent, gyapjút, cukorrépát, olajosmagvú növényeket stb. termel a könnyűipar különböző ágai, köztük az élelmiszeripar számara.

A szocialista mezőgazdasági rendszer biztosítja a mezőgazdasági termelés hozamának és árutermelésének szüntelen növekedését. A szocialista mezőgazdaságban a munka termelékenysége háromszor olyan magas, mint a forradalom előtti mezőgazdaságban volt, ami a kolhoz- és szovhoztermelés nagy előnyeiről tanúskodik.

A mezőgazdaság árutermelése 1926—1927-től 1952—1953-ig a következőképpen növekedett: gabonafélék — 10,3 millió tonnáról 40.4 millió tonnára, burgonya — 3 millió tonnáról 12,5 millió tonnára, hús (élősúlyban) — 2,4 millió tonnáról 5 millió tonnára, tej — 4,3 millió tonnáról 13,2 millió tonnára. Nagy sikerek születtek a gyapot, a cukorrépa és egyes más ipari növények termelése terén.

A Szovjetunió mezőgazdasági termelésének eddigi színvonala még nem elégíti ki a lakosság állandóan növekvő élelmiszerszükségletét és a könnyűipar egyre nagyobb mezőgazdasági nyersanyag-szükségletét. Ez a színvonal nincs összhangban a mezőgazdaságnak a gépesítés terén elért magas fokával és a szocialista mezőgazdasági rendszerben rejlő lehetőségekkel.

A Kommunista Párt és a szovjet állam következetesen érvényesítette a nehézipar nagyarányú fejlesztésének irányvonalát, mert a nehézipar fejlesztése elengedhetetlen feltétele annak, hogy a népgazdaság minden ága sikeresen fejlődjön. Ennek az elsőrendű népgazdasági feladatnak a megoldására fordította az eszközök zömét, ide irányította a legjobb kádereket. Ugyanakkor nem volt lehetőség a nehézipar és a mezőgazdaság egyidejű gyors fejlődési ütemének biztosítására. Ennek következtében bizonyos aránytalanság keletkezett az ipar és a mezőgazdaság között. A mezőgazdaság fejlődése elmaradt az ipar fejlődése mögött. Különösen erősen elmaradt a gabonatermelés, az állattenyésztés, a burgonya- és zöldségtermelés.

A nehézipar fejlesztésében elért nagy sikerek lehetővé tették a Kommunista Párt és a szovjet kormány számára, hogy 1953—1954-ben hozzálássanak a mezőgazdasági termelés minden ágának rohamos fellendítését szolgáló átfogó program végrehajtásához.

A jelenlegi szakaszban a leglényegesebb és legfontosabb népgazdasági feladat az, hogy ugyanakkor, amikor továbbra is minden módon fejlesztjük a nehézipart, elérjük a mezőgazdaság valamennyi ágának rohamos fellendülését, és két-három esztendő alatt erősen növeljük országunk egész lakosságának élelmiszerellátását, s egyszersmind az egész kolhozparasztság számára biztosítsuk az anyagi jólét magasabb színvonalát”.: Hruscsov. A Szovjetunió mezőgazdaságának továbbfejlesztését szolgáló intézkedésekről. Beszámoló az SZKP KB plénumán. 1953 szeptember 3-án. Szikra 1953. 3—4. old.*

A lakosság különféle élelmiszerekben mutatkozó szükségleteinek fedezése és a könnyűipar különböző ágainak nagyarányú fejlesztése érdekében nem csupán az egész mezőgazdasági termelés gyors növelésére, hanem egyszersmind összetételének megjavítására (az állattenyésztés, az értékes növényfajták stb. arányának növelésére) is szükség van.

Ezzel kapcsolatban különösen nagy jelentősége van a gabonatermelés növelésének. A gabonatermelés az egész mezőgazdasági termelés alapja. Az állattenyésztés problémájának a legrövidebb időn belüli megoldása céljából az egész állatállományt el kell látni szemestakarmánnyal: kukoricával, árpával és zabbal. A gyapot, len, cukorrépa, napraforgó és egyéb ipari növények termelésének növelése megköveteli az e növények termesztésével foglalkozó emberek kenyérgabona-ellátásának biztosítását. Így tehát egy vagy más formában a mezőgazdaság valamennyi ágának fejlődése a gabonatermelés fellendülésétől függ.

A mezőgazdasági termelés magas színvonalának elérése feltételezi a közfogyasztás növelésében óriási szerepet játszó állattenyésztés sokoldalú fejlődését. Minél jobban él a nép, annál nagyobb helyet foglal el a fogyasztásban a hús, a zsír, a tej és mindenféle tejtermék. Ezért az állattenyésztés minél gyorsabb fellendítésének életbevágó jelentősége van a fogyasztás összetételének megjavítása szempontjából. Az állattenyésztési probléma megoldásának fő útja változatlanul a társadalmasított kolhoz- és szovhoz-állattenyésztés fellendítése: szilárd takarmánybázis létesítése, jó istállók, ólak stb. építése az állatok számára, az állattenyésztéssel összefüggő munkák messzemenő gépesítése, az állatállomány megjavítása, nagyhozamú új igás- és haszonállat-fajták kitenyésztése, s ezen az alapon az állatállomány gyarapítása, hozamának egyidejű erős emelése.

A lakosság élelmiszerszükségletének minél sokoldalúbb kielégítése és a táplálkozás összetételének megjavítása a mezőgazdaság valamennyi többi ágának: a burgonyatermesztésnek, a zöldségfélék termelésének, a kertészetnek, a szőlészetnek stb. továbbfejlesztését is megköveteli. A szocialista mezőgazdaság nagy és még korántsem kihasznált lehetőségekkel rendelkezik ahhoz, hogy rövid időn belül meg lehessen teremteni az országban a mezőgazdasági termékek bőségét.

A mezőgazdasági termelés valamennyi ágának fellendítéséhez szükséges egyik igen fontos feltétel a földnek mint a mezőgazdaság fő termelőeszközének lehető legteljesebb és legsokoldalúbb felhasználása. A földmagántulajdon uralma idején a paraszt éveken át gyűjti a pénzt és adósságba veri magát, hogy egy talpalatnyi földet vásárolhasson. A nacionalizált földön létesült kolhozoknak és szovhozoknak nincs szükségük arra, hogy föld vásárlására és bérlésére improduktív kiadásokat eszközöljenek. A kolhozoknak ingyenes és örökös használatra van átadva a használatukban levő föld. Ezzel a földdel a kolhozok valójában úgy rendelkeznek, mint a saját tulajdonukkal, csupán azzal a korlátozással, hogy nem adhatják el, és nem adhatják bérbe. A föld társadalmi tulajdona fontos tényező a mezőgazdasági termékek termelésének olcsóbbodása és a szovjet parasztság anyagi helyzetének állandó javulása szempontjából.

A forradalom előtti Oroszországban a szegény- és középparasztoknak körülbelül 135 millió hektár termőföldjük volt. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a kolhozrendszer győzelme következtében már 1937-ben több mint 370 millió hektár termőföld volt a kolhozparasztság használatában, vagyis majdnem háromszor annyi, mint azelőtt. Jelenleg, az Ukrán SZSZK és a Belorusz SZSZK kolhozait, a Moldva SZSZK nyugati területeinek kolhozait, továbbá a balti szovjet köztársaságok kolhozait is számításba véve, a kolhozparasztság használatában 397 millió hektár termőföld van, ez erdők és az eddig művelés alá nem vett földek számításba vételével pedig összesen 578 millió hektár föld van a kolhozok örökös használatában. Ezenkívül a kolhozok tartós és ingyenes használatra 180 millió hektárt kaptak az állami föld- és erdőalapból, amiből 66 millió hektár a termőföld.

A szovhozok használatában körülbelül 70 millió hektár, a vállalatok és intézmények melléküzemágainak és más igénylőknek a használatában pedig több mint 19 millió hektár termőföld van.

A kolhozoknak és a szovhozoknak óriási kihasználatlan tartalékaik vannak termékeny szűz- és parlagföldekből. E földek hasznosítása lehetővé teszi a mezőgazdasági termékek termelésének a legrövidebb időn belüli jelentős növelését.

Az a körülmény, hogy népgazdasági szükségességgé vált a gabonatermelésnek és más mezőgazdasági termékek termelésének növelése, hatalmas, az egész országra kiterjedő munkálatok végrehajtását követelte az ország rendelkezésére álló föld lehető legteljesebb hasznosítása érdekében. Az SZKP Központi Bizottságának 1954 február-márciusi teljes ülésén „A Szovjetunió gabonatermelésének további növeléséről s a szűz- és parlagföldek hasznosításáról” hozott határozat, s a Kommunista Párt és a szovjet kormány ezt követően hozott határozatai alapján nagyszabású programot fogadtak el a főképpen az ország keleti vidékein levő szűz- és parlagföldek hasznosítására, amelynek értelmében 1956-ban a kalászosok és más szántóföldi növények vetésterületének az újonnan művelés alá vett földeken el kell érnie a 28—30 millió hektárt. Ennek az országos feladatnak sikeres végrehajtása lehetővé tette, hogy a kolhozok és a szovhozok már 1954-ben mintegy 15 millió hektár igen termékeny szűz- és parlagföldet hasznosítsanak.

A kolhozok és szovhozok egy tömbben levő nagy kiterjedésű földjei lehetővé teszik, hogy a lehető legtermelékenyebben használják fel a traktorokat, kombájnokat és más mezőgazdasági nagygépeket, helyes vetésforgókat vezessenek be, gondoskodjanak az ennek megfelelő táblásításról, öntöző- és lecsapoló csatornákat létesítsenek, erdőket telepítsenek és így tovább. Marx megállapítása szerint a föld állandóan javul, ha helyesen bánnak vele. A szocialista rend minden lehetőséget megad a talaj termőképességének állandó növelését és a mezőgazdasági termelés lehető legmagasabb hozamát biztosító ésszerű mezőgazdasági rendszer létrehozására.

Az ésszerű mezőgazdasági rendszer feltételezi a mezőgazdaság belterjességét. A mezőgazdaság belterjességének fokozása azt jelenti, hogy egy bizonyos földterületen pótlólagos termelőeszköz-befektetéseket eszközölnek, és megjavítják a gazdálkodás módszereit, még pedig azért, hogy minden egyes hektár megművelt földről a lehető legtöbb terményt takarítsák be. A belterjesség fokozása feltételezi műtrágya és szerves trágyák alkalmazását, nagyhozamú állatfajták kitenyésztését, az agronómiai és zootechnikai tudomány legújabb vívmányainak alkalmazását a termelésben stb. A mezőgazdasági termékek bőségének megteremtése megköveteli valamennyi szántóföldi növény terméshozamának messzemenő emelését, az állatállomány növelését, hozamának egyidejű emelésével. Ez a szocialista mezőgazdaság fejlődésének fő vonala.

A szántóföldi növények terméshozamának emelése csak az agrotechnikai műveletek olyan összefüggő rendszerének alkalmazása útján lehetséges, amely figyelembe veszi az egyes növények termesztésének feltételeit és követelményeit, az ország minden egyes övezetének talaj- és éghajlati sajátosságait. Egy és ugyanazon agrotechnikai módszerek sablonos, minden vidékre kiterjedő alkalmazása csak akadályozhatja a mezőgazdaság termelőerőinek fejlődését.

Az SZKP Központi Bizottságának 1954 február-márciusi teljes ülése elítélte a füves vetésforgónak a tervezés gyakorlatában megengedett sablonos, az ország egyes vidékeinek sajátosságait figyelmen kívül hagyó általános alkalmazását, aminek az lett a következménye, hogy csökkent a gabona vetésterülete, gabona helyett évelő fűféléket vetettek, amelyek az aszályos és csapadékszegény vidékeken alacsony termést hoznak. Ez a tervezési gyakorlat sokat ártott az ország gabonatermelésének, és meggyengítette az állattenyésztés takarmánybázisát. A helyes vetésforgók bevezetése feltételezi a lehető legnagyobb mennyiségű termény betakarítását egy bizonyos területegységről. Ez megköveteli, hogy a fő növényfajták számára a legjobb előveteményt biztosítsák (például a len számára a lóherét, a gyapot számára a lucernát stb.), s olyan növényeket és fajtákat válasszanak ki, amelyek az illető körzet viszonyai között a legnagyobb termést hozzák.

A szocialista mezőgazdasági üzemek munkájának eredményét illetően a legfontosabb gazdasági mutató az, hogy a mezőgazdasági terület — szántó, rét, legelő minden 100 hektárjáról az egy termékegységre fordított lehető legkisebb munkával a lehető legnagyobb mennyiségű, terményt takarítják be. Ez megköveteli a soküzemágú gazdaság kifejlesztését, figyelembe véve az ország egyes vidékeinek gazdasági és természeti viszonyait. A szocialista mezőgazdaság tervezésének alapja az, hogy a különféle mezőgazdasági termékekből hektáronként a lehető legnagyobb mennyiséget kell betakarítani.

A mezőgazdaság fejlődése terén előrehaladást jelent az ország területeinek és kerületeinek kultúrák és termelési ágak szerinti specializálása. A specializálás feltételezi, először, az egyes területek és kerületek konkrét viszonyainak egy meghatározott, s a társadalom részére szükséges termék (például a Szovjetunió közép-ázsiai köztársaságaiban a gyapot) tervszerű termelésére való lehető legteljesebb kihasználását, másodszor, a gazdaság fő üzemágának és melléküzemágainak, mindenekelőtt pedig a földművelésnek és az állattenyésztésnek, a kalászosok, az ipari növények, a takarmánynövények és a zöldségfélék termesztésének helyes összekapcsolását. Az egyes területek és kerületek kultúrák és termelési ágak szerinti specializálásának biztosítania kell a lakosság bőséges ellátását a legkedvezőbb körülmények között, vagyis termékegységenként a legkisebb termelőeszköz- és munkaráfordítással termelt különféle kiváló minőségű termékekkel.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!