„Döbrögisztáni ragályhelyzet” bővebben

"/>

Döbrögisztáni ragályhelyzet

A balrad.ru mai (2021 06. 18.) ragályinfojának megírása kezdetéig (08:30) a qrmányvetítölde még nem kezdte meg a döbögisztáni ragálytermés adatait is bemutató matinéját.

Az erre a hétre ránk mért pénteki rádiós vajdaszeánszon meg Döbrögi nem is közölt terméseredményeket. Találgatni meg nem akarunk. Úgyhogy ma nincsenek számok! (Az ismert okokból pedig hétfőig nem is lesznek.)

Ezért aztán ma be kell érnie a Nyájas Olvasónak a rádiós igehirdetés atv.hu – ról copyzott összefoglalójával. Íme:

„Orbán Viktort aggasztja, hogy van 3 millió ember, aki nem oltatta be magát

A miniszterelnök szerint mindenkit meg fog találni a koronavírus, aki eddig nem oltatta be magát.

Az oltások tekintetében van egy másfél-két hónapnyi előnyünk az Európai Unió többi országával szemben, mert hamarabb szereztünk vakcinát. Az élet újraindításában is nagyon elől vagyunk, ezért most mindenki megkönnyebbült Magyarországon – erről beszélt Orbán Viktor a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök hozzátette: „én vagyok az egyetlen kivétel, engem nagyon aggaszt, hogy van 3 millió ember, aki nem oltatta be magát”. Mint mondta, amiként a közvetlen veszély enyhül, a magyar azt gondolja, túl vagyunk rajta, pedig aki nem oltatta be magát, meg fogja találni a vírus. „Ez egy olyan vírus, ami nem múlik, itt lesz közöttünk” – szögezte le. Mindenkit arra kért, hogy ne üljön fel a szép nyári hangulatnak.

Akik be vannak oltva, “az Amerika, nyaralás, ció-káció-vakáció”, vagy “heppiség”. A szakemberek egyelőre nem jelzik, hogy lenne olyan variáns, amivel szemben ne védenének a vakcinák. Viszont megjelenhetnek mutánsok. Ezért mindenkit arra kér, hogy oltassa be magát, mert a vírussal szemben csak az oltás jelent védelmet. Aki beoltatja magát, az a védett – mondta Orbán Viktor a műsorvezető Nagy Katalin kérdésére, hogy az angoloknál megjelent a delta mutáns…”

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Döbrögisztáni ragályhelyzet” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Náci tobzódás helyett egy kis rögvalóság:

    *****

    A jóvátétel programja. Ha lenne más, akkor másra szavaznék, de ha nem ez, akkor csak a trágyalé marad.

    https://kilencvenkilenc.hu/a-jovatetel-programpontjai/?fbclid=IwAR1JWk5UqmCe09JOnaZxF50akYqbFbiLc4Obxy7JDonUxCaKVzQyrV-e0lA

    Jóvátétel az elmúlt 10 évért

    Jóvátételt adunk a munka világának! A rabszolgatörvényként ismert szabályokat haladéktalanul eltöröljük, a munkáltatókkal és a szakszervezetekkel együtt kidolgozzuk a Munka Törvénykönyvének a munkavállalói jogokat jobban biztosító módosítását.

    Jóvátesszük az Orbán-rendszer bűnét, második esélyt adunk azoknak, akik az elmúlt évtizedben végzettség nélkül morzsolódtak le a 16 évre leszállított tankötelezettség és az esélyeket igazságtalanul elosztó iskolarendszer révén. Az érintett fiataloknak európai jó gyakorlatok mintájára biztosítjuk a következő ciklusban, hogy megszerezhetik azt a szakmunkás-oklevelet vagy érettségit, ami megadja számukra a második esélyt az életben.

    Évtizedes igazságtalanságot teszünk jóvá, nem hagyjuk kizsákmányolni a közmunkásokat: a közmunkabért felemeljük a minimálbér szintjére.

    A jóvátétel elvének a felsőoktatásban is érvényesülnie kell. Várjuk vissza a politikai okokból meghurcolt CEU-t! Visszaállítjuk az egyetemi autonómiát, és ahol a szenátus kéri, felülvizsgáljuk az egyetemi modellváltást.

    Jóvátételt kell adni azoknak az egyházi státuszukat vesztett, valódi egyházaknak, amelyek fontos intézményfenntartó munkával segítik a magyar társadalmat, és akiket az új szabályozás nyomán jelentős anyagi kár ért.

    Elfogadhatatlan, hogy ma az állam a saját iskoláival szemben az egyháziakat részesíti kiemelt támogatásban. Ezt az aránytalanságot helyreállítjuk: az állam saját iskoláinak támogatását az egyházi iskolák támogatásának szintjére emeljük. A helyi közösségeknek biztosítjuk az irányítási autonómiát a közoktatásban.

    A mezőgazdaságban is sürgős kárrendezésre van szükség. Felülvizsgáljuk az állami földprivatizáció folyamatát és eredményeit, felmondjuk az adófizetőket megkárosító, tisztességtelen haszonbérleti szerződéseket.

    Jóvátételre van szükség a trafikmutyi során elkövetett bűnökért is. Újraszabályozzuk a trafikpiacot, és ismét lehetővé tesszük, hogy bárki nyithasson trafikot, ne csak a fideszes haverok.

    A rokkantnyugdíjasokat kárpótolni kell az elmúlt évtizedben elszenvedett, alkotmányellenes döntésen alapuló sérelmeikért: a tíz év alatt jogsértően elvett járadékokat a törvény erejével kompenzáljuk.

    1. Na a rokkantakra kíváncsi leszek, mi fog megvalósulni.
      Én inkább szeretném globálisan, európai módon rendezni, vagyis csatlakozni az európai minimál nyugdíjhoz.

  2. A közmunkásokat érintő dolgokat inkább hagyjuk,tisztelet a kivételnek!A munkájuk annyit mint a bérük!!!
    Ha nem ismernék a környezetemből olyan ifiasszonyokat akiknek se szakmája, se semmilyen végzettsége nincs,az adott oktatásra pl:Varrónőnek tanulni,amit természetesen fizetve van,vállvonogatva mondanak nemet,mert nekik fontosabb az okos teló nyomogatása közmunka közben,biztos hogy a kibaszott nagy fáradságukat pihenik ki közben!?
    Egy adott cég tulaja és ügyvezetője kínjában EMBEREKET keresett volna nyári mezőgazdasági munkára hagymaszedés géppel és persze osztályozás,válogatás,csomagolás stb,stb dinnye ami előtt állunk,s még rengeteget dolgot lehetne mondani úgy szeptember végéig,szóval az adott főnök megkeresett helyi önkormányzatokat hogy Emberek kellenének ilyen,meg ilyen munkára!Napi bejelentővel,elég jónak mondható órabérért stb,stb…
    Volt olyan polgármester aki szó szerint azt mondta a górénak,ugyan uram nézzen már rá ezekre az emberekre,mégis mit akarna tőlük!?
    Szóval ezt a munka világát nagyon át kellene gondolni,és olyanoknak nyilatkozni benne, aki tudnak és akarnak, illetve tudtak és akartak dolgozni,érintse az az élet bármely területét!!!

  3. „A miniszterelnök szerint mindenkit meg fog találni a koronavírus, aki eddig nem oltatta be magát.”

    Több mint 1 millió magyart megtalált, és ebből csak 30 ezren haltak bele (többségében idős, krónikus beteg, akiket a szezonális influenza is elvitte volna).

    1. „Az adatok azt mutatják, hogy az Ivermectin gyógyszer képes megakadályozni a COVID-19-et, képes megakadályozni a korai tünetekkel küzdők átjutását a betegség hiper-gyulladásos fázisába, sőt segíteni a kritikus betegek gyógyulását.… Számos klinikai vizsgálat – ideértve a szakértők által felülvizsgált, randomizált, kontrollált vizsgálatokat is – az ivermectin nagyfokú előnyeit mutatta meg a megelőzésben, a korai kezelésben és a késői stádiumú betegségekben is. Összességében … a világ minden tájáról megjelent klinikai vizsgálatok tucatjai elég jelentősek ahhoz, hogy megbízhatónak értékeljék a klinikai hatékonyságot.” – akkor miért nem ezt használják kétes összetételű és hatású, súlyos ismeretlen mellékhatásokat okozó vakcina helyett?
      Az ivermectin gyógyító hatásának elsöprő bizonyítékai:
      2020 áprilisában egy ausztrál csoport kimutatta, hogy az ivermectin minden vizsgált vírust 48 órán belül felszámolt a petri-csészében. A világ rendkívüli állapota miatt néhány ország, köztük Peru, úgy döntött, hogy az ivermectint ajánlja lakosságának. Köztudott volt, hogy a gyógyszer biztonságos, ezért ennek egyéb kockázata nagyon alacsony.Eddig minden ivermectin-kezelési kampány az esetek és a halálesetek rohamos csökkenését eredményezte.Szó szerint az emberek tízezrei meghalnak, mert nem tudnak erről a gyógyszerről. A szolgáltatóknak azt mondják, hogy ne használják ezt a gyógyszert … És én még soha nem találtam olyan gyógyszert, amelynek ennél több bizonyítéka lenne. ~ nyilatkozta Dr. Pierre Kory
      A IVERMECTIN gyógyszer:
      -Több útvonalon keresztül gátolja a gyulladást
      -Csökkenti a vírusterhelést
      -Véd a szervi károsodása ellen
      -Megakadályozza a SARS-CoV-2 terjedését, ha az expozíció előtt vagy után történik; gyorsítja a gyógyulást, és csökkenti a kórházi kezelés és a halál kockázatát a COVID-19 betegeknél – A halálozás átlagos csökkenése 18 vizsgálat alapján 75%. A WHO által támogatott áttekintés vizsgálatok szerint az ivermektin akár 83% -kal is csökkentheti a COVID-19 mortalitását.
      Az ivermectin szándékosan elnyomott, cenzúrázott, nem szabad róla beszélni. Ha így tesz, a bejegyzését cenzúrázzák, letiltják vagy eltávolítják. Ha továbbra is kinyilvánítja álláspontját, a teljes internet fiókját eltávolítják.A nyilvánvaló kérdés továbbra is fennáll, miért? Nem akarnak életeket menteni? Nem ezért zárják le a világot?A válasz egyértelművé vált, hogy NEM…

      „Ha az ivermektint 2020-ban alkalmazták volna, -amikor az orvosi kollégák szerte a világon először figyelmeztették a hatóságokat a hatékonyságára-, életek millióit menthették volna meg, és a járványnak, s annak minden szenvedésének és veszteségének gyorsan és időben véget lehetett volna vetni…
      Mivel a politikusok és más nem orvosi személyek diktálják nekünk, mit szabad felírnunk a betegeknek és mit nem, orvosként olyan helyzetbe kerültünk, hogy a hippokratészi eskü betartásának lehetőségét is megvonták tőlünk.”
      (További fontos információk olvashatók a cikkben és a csatolt, beágyazott linkekben.)
      https://stateofthenation.co/?p=69853
      https://articles.mercola.com/sites/articles/archive/2021/05/27/mass-vaccination-triggers-spike-covid-19-cases.aspx
      https://bird-group.org/

  4. Most ez lett a narancsosok legfontosabb teendője, mert semmittevésük közepette szerintük most ennek van mindenek előtt legsürgetőbb prioritása. – „Ezeknek tényleg elmentek otthonról: méhlegelők után juhnyájat és legelő gulyát is akar a budapesti főépítész”
    Jót röhögtem az egészen agyament ötleten:A méhlegelők után újabb legelők jöhetnek létre Budapesten, ahol nyájak és gulyák legelészhetnek – mondta Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze a Qubit-nak.Csak egybe kell majd terelni a pesti birkákat, van belőlük elég, a legelő adott a festői fővárosi környezetben…ócsón megússzák a projektet.
    A főépítész köszöni szépen, a nagymama is jól van, de szerinte most a természeti értékmegőrzés (és hatalommegőrzés) a legfontosabb lényeg Magyarországon.
    https://bennfentes.net/2021/06/18/ezeknek-tenyleg-elmentek-otthonrol-mehlegelok-utan-juhnyajat-es-legelo-gulyat-is-akar-a-budapesti-foepitesz

  5. „A világban a bioterrorizmus két szakaszban következett be – az első hullám a koronavírus elterjesztése, a második hullám pedig a veszélyes oltások bevezetése volt.A bioterrorizmus első hulláma egy légúti vírus, amely az egész világon elterjedt és viszonylag kevés embert érintett – a sok populáció közül körülbelül egy százalékában -, de nagy félelmet váltott ki” – magyarázta Dr. McCullough az Oval Media internetes szemináriuma során más orvosoknak. Megjegyezte, hogy a vírus főleg a törékenyeket, gyenge fizikai állapotúakat és immunrendszerűeket és az időseket célozta meg, de az egyébként egészséges emberek számára ez hasonló volt egy tavaszi náthához.
    Tehát a vakcina miatt naponta több halálesetet szenvedünk el, mint a vírusos megbetegedésből. Ez alapvetően injekcióval propagált a bioterrorizmus és népirtás.Mc Cullough, amerikai orvosprofesszor és a Baylor Egyetem belgyógyász-helyettes vezetője kifejtette, hogy mind a koronavírus, mind az oltások az emberi testbe, a tüskefehérjét juttatják el, amely a bioterrorizmus-kutatás funkciójának fő célja volt.Az oltások befogadása, amely a bioterrorizmus második szakaszát képezi, nem tudjuk ki áll mögötte, de tudjuk, hogy minden áron oltani akarnak, hogy messenger RNS-t vagy adenovírus-DNS-t beinjektálhassák minden emberbe.”
    https://www.henrymakow.com/2021/06/covid-vaccines-have-already-killed.html?_ga=2.30785533.319600760.1622905010-903648786.1588285733
    Megjegyzés: (Az úgynevezett amerikai-kínai közös üzemeltetésű „vírus-funkciónyereség” biofegyver kutatás nem másra, mint a vírus fertőző-roncsoló hatásának fokozására irányult.Amerikában tiltja a törvény az ilyen kutatásokat, az amerikaiak ezért helyezték át a kínai Wuhanba, amit nem tehettek volna meg a kínai legfelsőbb politikai vezetés tudta és jóváhagyása nélkül.Kína ebből úgy profitált, hogy ő is megszerezte beépített kutatói révén az illegális kutatások eredményeit, tehát tudták ők is hogy mi a boszorkánykonyha valódi célja, feladata és csendben megfigyelték a kutatás folyamatát, lemásolva annak eredményeit. A Wuhan-labort (Wuhan Institute of Virology) eredetileg a franciák építették fel.A P4 legmagasabb biztonsági besorolású laboratórium Ázsia első, és 300 millió jüan (42 millió dollár) áron épült és 2018-ban nyitották meg.A Wuhan-labor Ázsia legnagyobb vírusbankjának ad otthont, több mint 1500 igen veszélyes vírustörzzsel.)
    A gyorsan terjedő vírus eredete még mindig homályos, a vírus eredetét kutató WHO csapata wuhani küldetése nyomán megállapította, hogy a nyilvántartásokban vagy a mintáikban senki sem találhatott valami hasonlót ehhez a járványt okozó vírushoz.2020 februárjában az ottani kutatók publikálták azt a munkát, amely arra a következtetésre jutott, hogy az új vírus genetikai felépítése körülbelül csak 80 százalékban hasonlít a SARS koronavírushoz, és mindössze 96 százalékban azonos a denevérekben található koronavírussal, így nem fogadják el azt a teóriát, miszerint a vírus természetes környezetből származott.Tehát ez a vírus nem természetes eredetű, hanem állandóan mutálódó mesterséges vírus.

    2019 augusztusától kezdve szokatlanul erős és súlyos influenzajárvány volt az USA több államában.Közelítőleg mintegy 10 ezer halálos áldozattal járt a megbetegedési hullám.
    A magas szintű betegségeket okozó anyagokat, például az Ebola-t kezelő Fort Detrick katonai laboratóriumot a marylandi Fredrickben bezárták, miután az Egyesült Államok Betegségmegelőzési és Megelőzési Központja a helyi média szerint 2019 júliusában szüneteltetési és elhagyási parancsot adott ki a szervezetnek.A „nagyszabású influenza „több mint 10 000 embert ölt meg az Egyesült Államokban 2019 augusztusában, a labor bezárását követően.A COVID-19 járvány világszerte 2020 februárjában robbant ki, miután az Egyesült Államok 2019 októberében szervezte a 201-es eseményt – egy globális pandémiás gyakorlatot.Eközben Fort Detrick bezárásáról szóló számos angol nyelvű híradást a Covid-19 járvány súlyosbodása közepette törölték. A COVID-19 járvány okkal felveti a gyanút az amerikai katonai labor váratlan bezárása és az új koronavírus közötti kapcsolatban az időben majdnem egyező amerikai súlyos „influenzajárvány” miatt.
    https://www.france24.com/en/live-news/20210331-the-wuhan-lab-at-the-heart-of-the-pandemic-origin-theory
    https://www.globaltimes.cn/content/1182694.shtml

  6. A miniszterelnök csak ne hazudozzon!
    Ime:

    ps://ujvilagtudat.blogspot.com/2021/06/egy-tanulmany-megallapitotta-hogy-sok.html#more

Hozzászólás a(z) stefimrich bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com