Frontok gyűrűjében
(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)
Az antant nyílt fegyveres intervenciójának első felvonása Murmanszk meghódítása volt. S nem egészen egy hónap múlva mérték az imperialisták a második csapást Szovjet-Oroszországra: 1918. április 5-én japán, majd angol csapatok szálltak partra Vlagyivosztokban. Az északi tragédia megismétlődött az ország távol-keleti határvidékein.
Az antant-imperialisták hosszú ideig és gondosan készültek az orosz Távol-Keletre való behatolásra. Hivatalos indoklásul itt is azt a hazug verziót használták fel, hogy biztosítani kell a hadviselő szövetséges hatalmak érdekeit. Igaz, ezúttal nem emlegették a közvetlen „német veszélyt”, mivel Vlagyivosztok vonatkozásában ez ugyancsak ostobán hangzott volna. De az antanthatalmak kormányzó körei és a burzsoá sajtó — ha már a német hadsereg támadása nem volt mumusnak felhasználható — nem átallották kijelenteni, hogy a német hadifoglyok részéről veszély fenyegeti a távol-keleti hadianyagkészleteket és a transzszibériai vasutat. Ezenkívül egy másik, nem kevésbé lehetetlen magyarázattal is előálltak: a távol-keleti intervenciót eszerint az ott élő külföldi állampolgárok élet- és vagyonbiztonságának megvédése tette szükségessé. Világos, hogy a külföldi állampolgárokat senki sem fenyegette, ami pedig a hadianyagkészleteket és a transzszibériai vasutat illeti, az antant csupán arra törekedett, hogy ezek ne kerüljenek a szovjethatalom birtokába.
Erről teljes tervszerűséggel írt Lansingnak Jusserand washingtoni francia nagykövet 1918. január 8-án. „Mint Excellenciád előtt ismeretes — írta Jusserand, amikor a közös szibériai hadműveletek tervének megvitatását javasolta —, a legutóbbi párizsi értekezleten a szövetségesek figyelme az együttes fellépés szükségességére irányult, hogy a lehetőség szerint megóvjuk Szibériát a bolsevista mételytől, biztosítsuk Dél-Oroszországnak a transzszibériai vasút, a szövetségeseknek az orosz vasutak használatát. Vlagyivosztok elszigetelése révén — ha még nem késő — megőrizzük a városban felhalmozott készleteket.”22 Ugyanott, 20—21. old.*
A szövetséges hatalmak ügynökei már jóval a nyílt fegyveres beavatkozás előtt hozzáláttak Távol-Keleten a helyi ellenforradalmi erők megszervezéséhez. Nagy létszámú fehérgárdista bandák alakultak az amerikai, a japán és az angol imperialisták segítségével: Szemjonov atamán bandája a Bajkálontúlon, Gamové és Kuznyecové az Amuri területen, Kalmikové a Tengermelléken garázdálkodott. Így alakultak ki ezeken a vidékeken imperialista támogatással a polgárháborús frontok.
1917 decemberében titkos tárgyalások kezdődtek angol és japán diplomaták között a transzszibériai vasút és a vlagyivosztoki katonai raktárak „védelmével” kapcsolatos intézkedésekről.
Már 1917 novemberében Vlagyivosztok kikötőjében horgonyzott a „Brooklyn” amerikai cirkáló, fedélzetén Austin Knight tengernaggyal, az Egyesült Államok ázsiai flottájának parancsnokával. Az intervenciósoknak az volt az elgondolásuk, hogy a cirkáló puszta jelenléte megakadályozza Vlagyivosztokban a szovjethatalom megteremtését, és felbátorítja a helyi ellenforradalmi erőket. A vlagyivosztoki szovjet követelésére az amerikai kormány 1917 decemberében kénytelen volt egy időre kivonni a cirkálót a kikötőből. De 1918 januárjában Vlagyivosztokba érkezett az „Ivami” és az „Aszahi” nevű japán, valamint a „Suffolk” nevű angol cirkáló. S március 1-én a „Brooklyn” is visszatért a vlagyivosztoki kikötőbe.
Ám az intervenciósok, midőn hadihajókat küldtek a szovjet partokhoz, még nem szánták rá magukat a Távol-Kelet megszállására. Abban az időben folytak a breszt-litovszki béketárgyalások, s az antant kormányzó körei attól tartottak, hogy csapataik vlagyivosztoki partraszállása meggyorsítaná a szovjet—német tárgyalások sikeres befejezését. Ez volt a legfőbb oka annak, hogy az antant kissé elodázta a nyílt hadműveletek megkezdését. Voltak azonban más okok is. Többek között bizonyos szerepük volt azoknak az ellentéteknek, amelyek egyfelől az Egyesült Államok, másfelől az angolok és a franciák között fennállottak. Ez utóbbiak úgy gondolták, hogy a szovjetország elleni távol-keleti háborút a legcélszerűbb a japán fegyveres erőkre bízni. 1918. február 20-án az antant főtanácsa amellett foglalt állást, hogy Japán szállja meg a transzszibériai vasutat Vlagyivosztoktól Cseljabinszkig.
Az angol és francia kormány álláspontját tükrözte a „Daily Chronicle” angol újság, amikor 1918. március 2-án ezt írta: „Reméljük, hogy a szövetségesek nem fognak sokat vitatkozni a japán intervenció formájáról és jellegéről. A helyzet teljesen világos: a japán hadsereg gyorsan meg tudja teremteni az ellenőrzést a transzszibériai vasút felett. A szövetségesek közül erre senki más nem képes.”
Az Egyesült Államok kormányzó körei más állásponton voltak. Ők sem ellenezték a japán katonaság fokozott felhasználását a szovjethatalom megdöntéséért folytatott harcban. Lansing ezzel kapcsolatban nyíltan megírta, hogy a csapatok, amelyek Szibériában tevékenykedni fognak, „elkerülhetetlenül főleg japán csapatok lesznek”. De az Egyesült Államok, Angliától és Franciaországtól eltérően, ellenezte az egyoldalú japán intervenciót, mert félt, hogy Japán — az Egyesült Államok legnagyobb távol-keleti konkurense — uralkodó helyzetbe kerül Szibériában.
Ezért ragaszkodott az Egyesült Államok ahhoz, hogy a távol-keleti és a szibériai intervenció ne egyoldalú, hanem szövetséges jellegű legyen, amerikai, angol és francia csapatok részvételével. S az Egyesült Államok nyomására az angol, a francia és a japán kormány kénytelen volt beleegyezni az amerikai tervbe. Ezek után az Egyesült Államok nem ellenezte, hogy elsőnek Japán szállítsa csapatait a szovjet partokra.
„Anglia is, Franciaország is megpróbálta, hogy ilyen módon legyűrje Oroszországot. Szerződést kötöttek Japánnal, amely alig vett részt az imperialista háborúban és amely százezernyi katonát adott, hogy a Távol-Kelet felől megfojtsák a szovjetköztársaságot …” — így értékelte Lenin később ezeket az eseményeket.23 Lenin Művei 30. köt. 384. old.*
A japán hódítók kedvelt módszerükkel, a provokációval kezdték sötét üzelmeiket. 1918. április 4-én ügynökeik megszervezték Vlagyivosztokban két japán állampolgár meggyilkolását. Másnap reggel a japán intervenciósok, állampolgáraik biztonságának védelme ürügyével, a városba vezényelték az első partra szálló egységet. Este angol csapatok is érkeztek. Megkezdődött az antant nyílt katonai intervenciója a Távol-Keleten.
A japán egység partraszállásával egy időben Szemjonov csapatai újabb támadásba kezdtek a Bajkálontúl. 1918 májusa és júliusa között azonban a bajkálontúli front csapatai Lazónak, a polgárháború legendás hírű hősének parancsnoksága alatt Mandzsúria határáig vetették vissza Szemjonov bandáit.
A szovjetköztársaság dolgozó népe haraggal és felháborodással fogadta az angol—japán hódítók távol-keleti behatolásának hírét. Április 6-án a szovjet kormány nyilatkozatban leplezte le a két japán állampolgár meggyilkolásának provokációs jellegét, megállapítva, hogy ez nélkülözhetetlen része volt az imperialista agresszió előkészítésének, s követelte a japán és az angol csapatok haladéktalan kivonását Vlagyivosztokból.
De a hódítók nem akarták kiengedni kezükből a zsákmányt. Az antantországok diplomáciai képviselői nyilatkozataikban azzal próbálták félrevezetni a szovjet kormányt, hogy a partraszállás „ideiglenes” és „korlátozott” rendészeti intézkedés, amelynek célja a külföldi állampolgárok élet- és vagyonbiztonságának megóvása.
A kommunista párt és a szovjet kormány megértette a helyzet komolyságát, világosan látta, hogy ez nem helyi konfliktus, hanem olyan fegyveres intervenció kezdete, amelyet az antant-imperialisták régóta előkészítettek és alaposan átgondoltak. Lenin 1918. április 5-én a következőket írta a Szibériai Központi Végrehajtó Bizottságnak küldött táviratában: „Világos, hogy most semmiféle nyilatkozatoknak nem adhatunk hitelt, s az egyetlen komoly garancia az alapos katonai felkészülés a mi részünkről.”24 Lenin-gyűjtemény. XXXIV. 22. old. (oroszul).* Lenin ismételten felhívta a szibériai pártmunkások és állami vezetők figyelmét arra, hogy szívós és hosszú küzdelemre kell felkészülni. Április 7-i táviratában a vlagyivosztoki szovjetet is figyelmeztette, hogy az antant nem éri majd be a partraszállással, és támadást fog indítani Szibéria belseje felé. Követelte, hogy késedelem nélkül készítsék elő az értékes készletek hátraszállítását, az utak és a hidak felrobbantását. Szibériát hadműveleti területté nyilvánították. Valamennyi szibériai kormányzóságban rövid idő alatt megalakultak a forradalmi katonai vezérkarok, hogy élére álljanak területükön az ellenállás szervezésének.
Lenin előrelátása tökéletesen beigazolódott. Az antant-imperialisták további nagyszabású hadműveletekre készültek keleten. Miközben az intervenció „korlátozott” és „helyi” jellegéről szóló frázisok mögé rejtőztek, kitervelték a Szibéria belsejébe irányuló támadást. Nagy titokban rendkívül veszélyes összeesküvést készítettek elő a szovjethatalom ellen azzal a céllal, hogy váratlanul hátba támadják a forradalmi munkásosztályt és parasztságot. Az intervenciósoknak sikerült is elérniük céljukat: orvul csapást mértek a szovjetköztársaságra a csehszlovák hadtest ellenforradalmi lázadásával, amelynek nem csekély szerepe volt a polgárháború kirobbantásában és az intervenció kiterjesztésében.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!