A leningrádi ostromzár áttörése
(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)
A szovjet hadsereg 1942-1943-as téli hadászati támadásának igen fontos része volt a Leningrádi és a Volhovi Front támadó hadművelete a leningrádi ostromzár áttörésére. 1942 folyamán ebből a célból több támadást szerveztek, de sikertelenül. A hős Leningrádot 16 hónapon át ostromolták a fasiszta megszállók. Ezalatt a város lakói két nehéz háborús telet éltek at. Különösen az 1941—1942-es tél volt súlyos. De se az állandó ellenséges rohamok, se a barbár bombázások és tüzérségi össztüzek, se az éhezés megpróbáltatásai nem törték meg a hős leningrádiakat. A fasiszták sehogy sem akartak beletörődni kudarcukba. Még 1941-ben rögzítették a német parancsnokság egyik titkos okmányában: „Ha a városban kialakult helyzet hatására megoldást kérnek, ezt elutasítjuk …” „Leningrád, majd később Moszkva kapitulációját nem fogadjuk el”. De ilyen kérésekre hiába várt az ellenség. Egymás után fulladtak kudarcba a Leningrád elleni rohamok. Hitler a saját illúzióiban ringatta magát, amikor kijelentette: „A német gránátosok, akik Kelet-Poroszországtól Leningrád külvárosáig győzelmesen járták meg az utat, találnak még magukban erőt ahhoz, hogy a hátralevő néhány kilométernyi távolságot is megtegyék.”
A Néva-parti hős város kitartott, és kivárta felszabadulását. A dicső forradalmi hagyományok városa, Lenin városa nem hajtott térdet az ellenség előtt. Az ostromlott városba vezető utak gigantikus malomkövekké váltak, amelyben összezúzódtak a válogatott Wehrmacht-hadosztályok.
1943 elejére lényegesen javult Leningrád helyzete, de még mindig súlyos maradt. Minthogy nem volt szárazföldi összeköttetése az országgal, rendkívül nehezen tudták ellátni az ipar számára szükséges fűtő- és nyersanyaggal, s nem tudták megfelelően kielégíteni a csapatok és a lakosság szükségleteit.
- december közepén ismét megnyílt az „élet útja”. Éjjel-nappal használták a rendkívül súlyos körülmények között, az ellenséges légierő állandó támadásai közepette. Naponta átlagban 5-6000 tonnányi, különböző összetételű szállítmányokat, fegyvert, lőszert, üzemanyagot, élelmet, fűtőanyagot stb. – juttattak el rajta Leningrádba. De mind az anyagi eszközöknek, mind a fegyverszállítmányoknak ez a mennyisége kevés volt a lakosság és a csapatok szükségleteihez mérten.
Alexander Werth, angol újságíró, a Nagy Honvédő Háború sok eseményének szemtanúja írta: „A németek minden lehetőt megtettek, hogy zavarják mind a Kabonba vezető vasútvonal építését, mind pedig a jégutakon való közlekedést. Repülőgépeik bombázták, tüzérségük lőtte ezeket az utakat. A szovjet vadászgépek azonban a lehetőségekhez képest fedezték őket.”
Leningrád a blokád szorításában maradt. A város utcáin és terein gránátok és bombák robbantak. Naponta ezrek vesztették életüket.
A hadműveleti-hadászati helyzet Leningrád alatt továbbra is bonyolult volt. A városba délről, délkeletről és északnyugatról vezető utakat védő Leningrádi Front csapatait elszigetelték a harcoló hadsereg többi erőitől, a Balti Flottát pedig a Finn-öböl keleti részébe szorították. Az arcvonal továbbra is közvetlenül Leningrád közelében húzódott: délen mindössze 4 kilométerre, északnyugaton és délkeleten pedig 25-30 kilométerre a várostól.
Miután a Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása átnézte a Leningrádi Front haditanácsának az 1942-1943. év telén folytatandó további tevékenységére vonatkozó elképzelését, december első napjaiban megparancsolta a Leningrádi és a Volhovi Frontnak, hogy készítsék elő és hajtsák végre a leningrádi ostromzár áttörésére irányuló hadműveletet.
A „Szikra” fedőnevet viselő hadműveleti elképzelés lényege az volt, hogy egyidejű találkozó irányú csapásokkal a Leningrádi Front csapatai nyugat felől, a Volhovi Front csapatai kelet felől Szinyavino irányában támadva, a Balti Flottával együttműködésben szétzúzzák a Ladoga-tótól délre levő német fasiszta csapatokat, felszámolják a schlüsselburg-szinyavinói ellenséges kiszögellést, majd Mga irányában észak felől mért csapással felszabadítják a volhov-leningrádi vasútvonalat, a Ladoga-tótól déli irányban visszaszorítják az ellenséget, és megteremtik a feltételeket a Leningráddal való zavartalan szárazföldi összeköttetéshez. A két front és a flotta tevékenységének összehangolásával K. J. Vorosilov marsallt és G. K. Zsukov hadseregtábornokot bízták meg.
A főhadiszállás konkretizálta a hadműveleti feladatokat, és meghatározta végrehajtásuk sorrendjét. Január folyamán a Volhovi és a Leningrádi Front csapatainak közös erővel szét kellett zúzniuk a schlüsselburg-szinyavinói kiszögellésben védő német fasiszta csoportosítást, a hónap végére el kellett érniük a Mojka-folyó—Mihajlovszkij település-Tortolovo-vonalat, és itt megvetve lábukat, biztosítaniuk kellett a Leningrádi Front utánpótlási vonalait. E feladatok teljesítése után február első felében Mga körzetében újabb támadást kellett indítani a kirovi vasútvonal felszabadításáért. E hadművelet eredményeképp a szovjet csapatoknak el kellett érniük a Voronovo-Vojtolovo-Voszkreszenszk-vonalat.
A Volhovi Front (parancsnok K. A. Mereckov tábornok) és a Leningrádi Front (parancsnok L. A. Govorov tábornok) csapatai 1943. január 12-én lendültek támadásba. Ekkor a leningrádi ostromzár egyik legfontosabb szakaszát alkotó schlüsselburg-szinyavinói kiszögellésben a 18. német hadseregnek mintegy öt hadosztálya tartózkodott. Ezek a hadosztályok jól fel voltak töltve, és gazdag harci tapasztalatokkal rendelkeztek az e szakaszon vívott harcokban.
Meg kell említeni azt is, hogy a schlüsselburg-szinyavinói kiszögellés erdős-mocsaras terepen húzódott, s ez nagyon megkönnyítette az ellenség számára a tűzeszközökkel és élőerőkkel alaposan megrakott, jól megerődített védelem létrehozását. A szovjet harcosoknak le kellett küzdeniük a Néva meredek jeges partjait, a be nem fagyott tőzegmocsaras részeket, a hótorlaszokat, a rengeteg ellenállási támpontot és gócot, amelyeket az ellenség a munkástelepüléseken rendezett be. Mindez nagy fizikai és pszichikai erőfeszítést és magas fokú katonai szaktudást követelt a csapatoktól.
A Volhovi Front parancsnoka úgy döntött, hogy a főcsapást V. Z. Romanovszkij tábornok 2. csapásmérő hadserege méri. Ez támadásba is lendült a Lipka-Gajtolovo közötti arcvonalszakaszon. Feladata az volt, hogy a Ladoga-tótól délre áttörje az ellenséges védelmet, foglalja el Szinyavinót, majd miután itt egyesült a Leningrádi Front 67. hadseregének egységeivel, ezekkel együtt fejezze be a Szinyavinótól északra levő hitlerista csapatok szétzúzását. Tőle délre F. N. Sztarikov tábornok 8. hadserege mért csapást. A két hadsereg támadását I. P. Zsuravljov tábornok 14. légi hadserege biztosította.
A Volhovi Front csapataival való találkozás céljából M. P. Duhanov tábornok 67. hadseregének át kellett kelnie a Néva felső szakaszán, Schlüsselburgtól délre meg kellett törnie az ellenség védelmét és kifejlesztenie a csapást Szinyavino felé. A Leningrádi Front támadó csapatait Sz. D. Ribalcsenko tábornok 13. légi hadserege fedezte. A hadműveletbe bekapcsolódtak a távolsági repülőerők, valamint a Balti Flotta tüzérsége és katonai repülőerői is.
Mindössze hét nap kellett a Volhovi és Leningrádi Front támadó csapatainak ahhoz, hogy szétzúzzák az ellenséges védelmet a schlüsselburg-szinyavinói arcvonal-kiszögellésben. 1943. január 18-án, Szinyavino körzetében sor került a 67. és a 2. csapásmérő hadsereg történelmi jelentőségű találkozására. A Ladoga-tótól délre kialakítottak egy 8-11 kilométer széles folyosót, amelyen át Leningrád és a várost védő csapatok közvetlen szárazföldi összeköttetésbe kerültek az országgal. Ez az esemény mintegy feltette a koronát a leningrádi ostromgyűrű áttöréséért folytatott harcokra, s még lendületesebb támadásra serkentette a két front csapatait.
Sok hőstett fűződött a 136. lövészhadosztály harcosainak nevéhez. Eredményes harcainak elismeréseképpen a hadosztályt 63. gárdahadosztállyá szervezték át, parancsnoka, N. P. Szimonyak tábornok pedig a Szovjetunió Hőse lett. Ugyancsak gárda magasabbegységgé változtatták N. A. Poljakov ezredes 327. lövészhadosztályát. A Leningrádi és a Volhovi Front, valamint a Balti Flotta mintegy 22 000 katonája és tisztje kapott különböző kitüntetéseket. Huszonöten megkapták a Szovjetunió Hőse címet. L. A. Govorov és K. A. Mereckov frontparancsnokokat a Szuvorov-rend 1. fokozatával, I. I. Fegyunyinszkij frontparancsnok-helyettest, M. P. Duhanov és V. Z. Romanovszkij hadseregparancsnokokat a csapatok mesteri irányításáért a Kutuzov-rend 1. fokozatával tüntették ki.
A leningrádi ostromzár áttörésének nagy katonapolitikai jelentősége volt az egész Nagy Honvédő Háború menetében. A Szovjetunió hatalmas politikai, ipari és kulturális központja, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom bölcsője, Lenin városa ismét szárazföldi összeköttetésbe került az országgal. Az ellenséges ostromzár áttörése fordulópont volt a történelmi jelentőségű leningrádi csatában. Ezzel a Leningrád körüli harcokban végérvényesen a szovjet csapatok kezébe került a hadműveleti kezdeményezés. Az ellenség ezentúl már nemcsak hogy újabb kísérleteket nem tudott tenni Leningrád elfoglalására, de még addig elfoglalt terepszakaszait is nehezen tudta tartani, s ez jelentős erőit kötötte le.
A leningrádi győzelemről szóló örömhír messze túlszárnyalt a határokon. Bejárta az egész világot. F. Roosevelt külön díszoklevélben írta Leningrád védőinek: „…sikeresen megvédelmezték szeretett városukat az 1941. szeptember 8-a és 1943. január 18-a közötti válságos időszakban. Ezzel szimbolizálták a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségében élő népek és az agresszív erőkkel szemben ellenállást tanúsító valamennyi nép rettenthetetlen elszántságát.”
Az ostromzár áttörése, valamint a Leningráddal létesített vasúti és gépkocsi-összeköttetés számottevően javította a csapatok és a lakosság lőszerrel, harci technikai eszközökkel és élelemmel való ellátását. A leningrádi ipari üzemekbe ismét jöttek a termeléshez szükséges nyersanyag- és fűtőanyag-szállítmányok. Ugrásszerűen megnövekedett a városban a villamosenergia-termelés és a fegyvergyártás.
A sikeresen végrehajtott hadművelet nyomán javult a Leningrádi Front és a Balti Flotta hadműveleti-hadászati helyzete. A helyreállított szárazföldi közlekedés lehetővé tette, hogy a csapatok és a flotta folyamatosan kapjon ember- és hadianyagpótlást. Végérvényesen kudarcba fulladt a német fasisztáknak az a kannibál terve, hogy az éhhalál csontkezével fojtsák meg Leningrád védőit.
A leningrádi ostromzár 1943. januári áttörése után a Leningrádi és a Volhovi Front fő erőfeszítéseit a város szárazföldi közlekedési vonalainak kibővítésére, valamint a Slüsszelburgot állandóan támadással fenyegető erős mgai-szinyavinói német csoportosítás felszámolására irányították. A csapatok 1943 februárjában és márciusában folytatták ugyan támadó tevékenységüket a mgai irányban, de nem értek el sikert. A Leningrádi és a Volhovi Front csapatai mindamellett tartósan lekötötték a 18. német hadsereg főerőit, s megakadályozták, hogy átdobják őket más irányba, elsősorban a déli irányba, ahol abban az időben bontakoztak ki az 1942-1943-as téli hadjárat döntő eseményei.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!