“A törvény célja a Haza Védelmezői emlékének a megőrzése, és a történelmi igazság jogi védelme.” bővebben

"/>

A törvény célja a Haza Védelmezői emlékének a megőrzése, és a történelmi igazság jogi védelme.

Az emlék megőrzése: az Állami Duma törvényt fogadott el a Szovjetunió és a náci Németország szerepének azonosításának elfogadhatatlanságáról

E héten szerdán, Moszkvában az Állami Duma (Parlament) a harmadik olvasatban elfogadta a “Szovjet nép győzelme emlékékének megőrzése az 1941 – 1945 – ös Nagy Honvédő Háborúban” című törvény módosítását.

Ezzel olyan módosításokat fogadtak el, amelyek szerint tilos a szovjet vezetés és katonai személyzet döntéseit és cselekedeteit nyilvánosan azonosítani a náci Németország és a vele szövetséges tengely országainak céljaival és lépéseivel a második világháború alatt.

A törvény célja a Haza Védelmezői emlékének a megőrzése, és a történelmi igazság jogi védelme.

A törvény módosításának kezdeményezői Elena Jampolszkajaka kulturális bizottság vezetője, Alekszandr Zsukov, a parlament alsóházának első alelnöke és Alekszej Puskov a Föderációs Tanács információpolitikai bizottságának elnöke voltak.

“Elvi álláspontunk az, hogy törvényi akadályt állítsunk a nagyapáinkkal és dédapáinkkal szemben kifejtett gyalázkodásoknak, a győzelmünkkel szembeni undorító spekulációknak, és ne engedjük, hogy a politikai tőke pénzt gyűjtsön őseink gyalázására. Közben pedig továbbra is garantáljuk a történelmi kutatások, tudományos megbeszélések, beleértve az egyének konkrét cselekedeteinek és tetteinek megbeszélésének lehetőségét”- fogalmaztak meg a kezdeményezés szerzői.
(Forrás: russian.rt.com)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com