Magyarország legfontosabb emberéhez fordulunk, hogy a véleményét kérjük hazánk jövőjével kapcsolatban: Önhöz. Önhöz, mert hisszük, hogy a következő kormány sikere attól függ, hogy milyen változást ér el az Ön életében és mindennapjaiban, milyen választ ad az Ön mindennapi kihívásaira és nehézségeire. Ez a dokumentum arról szól, hogy hogyan lesz Magyarország olyan hely, amely Önről szól.
Magyarország jövőjével, aktuális gondjaival és tennivalóival kapcsolatban többféle elképzelés létezik, és mindegyikben van igazság. Mi, magyarok sokfélék vagyunk, sokféle nézőpont szerint látjuk a hazánkat, és mindannyiunk számára vannak fontosabb és kevésbé fontos kérdések. Ez a sokszínűség ránk, ellenzékiekre is igaz. Ezért arra vállalkoztunk az ellenzéki együttműködés pártjainak – a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd – vezetőiként, hogy egy olyan programot fogunk alkotni, amely közös nevezője lesz a jövő Magyarországának, és valóban az egész ország érdekét fogja szolgálni.
A programról szóló hatpárti egyeztetés hónapok óta tart, és nem is akartuk ezt siettetni: azt akartuk, hogy minden mondata olyan legyen, amelyben mindegyikünk egyetért; amelyben mindannyiunk értékei, szempontjai érvényesülnek. Most elkészültünk egy dokumentummal, és az elé bocsátjuk, akire igazán tartozik: Önre, magyar választóra. Ez nem egy kész választási- vagy kormányprogram, mert annak megalkotása nem lehet a pártok belső ügye. Ez a dokumentum feladatok leírása: olyan feladatoké, amelyeket egy új kormányzat feladatainak tartunk.
Amikor a választók bizalmát kérjük ahhoz, hogy a programot megvalósítsuk, akkor ennek az első lépése az, hogy a választóknak megmutassuk, hogy mire jutottunk, és megkérdezzük: van-e, ami kimaradt? Jól látjuk-e, hogy ez mindannyiunk összehangolt érdeke? Jól látjuk-e, hogy ez a program megtartja azt, ami a jelenlegi helyzetben jó, és megteremti azt, ami hiányzik belőle? Ez most olyan, mintha vizsgáznánk, és Ön, mint magyar választó fog minket elbírálni. Minden kiegészítést, hozzászólást köszönettel fogadunk, mert az eltökéltségünk nemcsak a választás napjáig tart, hanem a következő választási ciklus végéig: olyan program megvalósításához kérjük a felhatalmazását – majd utána a folyamatos együttműködést, civil megfigyelést és ellenőrzést -, amely valóban mindannyiunk programja. Számítunk a segítségére!
A rendszerváltáskor azt hazudozták, hogy hamarosan Bécsben nyithatunk cukrászdát, és hogy úgy fogunk élni, mint a nyugatiak. Nos, ezzel szemben a valóság az, hogy magyarok dolgoznak az osztrák cukrászdákban, és csak azoknak elérhető a nyugati életszínvonal, akik elmenekültek Magyarországról.
Zsinagóga lesz,a jelöltek kizárólag biboldók.
Erről baszéltem .
Az egyik sz@rt lecserélni a másikra .
Nincs jelentősége a leendő miniszter személyének !
Úgy fogunk járni mint az olaszok vagy izrael ; két év alatt hat kormány alakítás és a végén a még hivatalban levő bronzos megbizza a mini napóleont kormányalahitásra .
Nem sz@r, ami most van, bár vannak hibái. Bronzos meg mini Napóleon jelzők sem tetszenek.
Egyébként alapjában véve jól látod.
A szélso jobb is Arturo Sosa fasiszták propagandáját nyomja.
Te faszopo Tyirityán hol van itt kommunizmus 2021-ben?
30 év fasiszmus után nyomja Arturo Sosa fasiszta propagandáját.
Az ellenzék is fasiszta Tyirityán a DK nem kommunista
https://www.youtube.com/watch?v=wt3M4ejzoBE
Cigány keménymag megkapta rolad a paramétereket.
Sory Tyirityán már bent vagy a fokuszukban.
Kis faszopo mossad agent vagy csontok és koponyák clubbol.
A legvadabb cigányoknak,már elmagyaráztuk,hogy gyulolod a fajtájukat
https://www.youtube.com/watch?v=dXdk1OBUchY
Mi soltunk elore a mossadosoknak,hogy Oroszország nem játék.
Nem lesz tobb Majdan Kiev.
Proxira proxi.
A hulyék kedvéért a proxi nagyhatalmakat képviselo nemzeti csoportok,kuzdelme a teritoriumért.
Izrael a magyar szélsojobbot nyomja dozerként maga elott proxinak,céljaik eléréséhez.
Pl Toroczkaiék.
Ezekbe a rúgásokba beletartanám az állam! Semmi erő nem volt bennük! Ráadásul seggre is ült volna, mert elvesztette volna az egyensúlyát! A rúgás csípőből indul, az alsó lábszár ostorként csapódik. Gyengébbek kedvéért.
Ez csak egy youtub video a netrol. Olyan keménymeg akik egy pofonbol letépik a fejed.
Bármikor kiállhatsz veluk.
utánna néztem–ezzek a büdös cigányok már börtönben vannak—s természetesen büdös zsidok nagyobb összegü ellátást biztositanak nekik mint dolgos magyaroknak ha korházba kerülnek—egyébként akkárkire szavazol–zsidora teszed voksodat–
varga istván-monguzking szerint:
2021-06-12 – 17:16
Ez teljesen így van.
Örülök, hogy látom, remélem teljesen meggyógyult!
Olyan szép, mint Medgyeszku 100 napos programja! Emlékszem még az „Itt az idő a jóléti rendszerváltásra” vezérgondolatra. Aztán lett belőle egy „őszinte igazság beszéd” Őszödön.
Ez a söpredék egyetlen dologban ért egyet, leváltani a kormányt. És aztán mi lesz? Csak a hülye nem látja, hogy hatalmi harc és semmiképpen sem normális kormányzás.
Karácsony is csak szemétlerakatot tudott csinálni Budapestből. Nyugodtan végig lehet sétálni a Rákóczi úton az árkádok alatt. Emberi ürülék szaga terjeng, mindenhol mocsok. Erre képesek.
https://index.hu/belfold/2021/06/12/karacsony-budapest-elovalasztas-program/
Még én is sz.rok a Rákóczira, ha majd arra járok, kit érdekel, ők az a bizonyos 1 %, hadd szagolgassanak, aki strici, az sétálgasson, neki ez a szag való, és a fideszes gané szaga!
*****
Karácsony Gergely elmondta, a „magyar munkavállalókat letérdeltették” a rabszolgatörvénnyel, ezért – a dolgozókból nyerészkedő vállalkozói szférával szemben – egy új munka törvénykönyvet fogadnak majd el.
Az Orbán-kormány egyik legnagyobb bűne volt a tankötelezettségi korhatár leszállítása, a miniszterelenök-jelölt ezt is orvosolná.
Újragondolnák a közmunkaprogramot, biztosítanák számukra a minimálbért.
A felsőoktatást illetően a CEU visszahozása tűnik a fő célnak, illetve a magyar felsőoktatás autonómiáját is visszaállítanák (érdekes, hogy a Fudan Egyetem budapesti campuszáról Karácsony egyetlen szót sem szólt).
„Az állam ne mondja meg, hogy ki egyház és ki nem az” – fogalmazott, Karácsony a szabad egyházakat segítené az új szabályozással.
Önkormányzatiság, oktatásügy, autonómia: a miniszterelnök-jelöl az állami fenntartású oktatási iskolákat visszaadná az önkormányzatoknak, az egyházi iskolákkal szemben megnövelné az állami iskolák finanszírozását.
A magyar vidékkel szembeni bűnök jóvátételére is sor kerülne, vagyis felülvizsgálnák az állami földprivatizációs pályázatokat.
A trafikmutyiról is szó esett, Karácsony bárki számára biztosítaná a lehetőséget, hogy trafiküzletet nyissanak.
Rokkant nyugdíjasok kárpótlása.
Újraindítási támogatás a bajba jutott kisvállalkozásoknak.
A KKV-k két évig mentesüljenek a szociális hozzájárulási adók befizetése alól.
Álláskeresési járadék folyósítása 9 hónapig bővítenék, a koronavírus járvány alatt munkájukat elvesztőket visszamenőlegesen is támogatnák.
A járvány során igénybe vett táppénzt utólag kiegészítenék a munkavállalók számára 100%-ra.
„Nem a kormány és az elhibázott egészségügyi politika, hanem az egészségügyi és szociális dolgozók mentették meg az országot a járványtól” – mondta Karácsony Gergely, ennek szellemében egyszeri, 500 ezer forintos támogatásban részesítenék az ágazatban dolgozókat.
Az önkormányzatokat az állam támogatná az elvont iparűzési és gépjármű adó bevételek kieséséért.
Eltörölnék a fideszes önkormányzatokat támogató, úgynevezett különleges gazdasági övezeteket.
Illetve kivetnék a Tiborcz-adót és a Mészáros-adót.
„Újragondolnák a közmunkaprogramot, biztosítanák számukra a minimálbért.”
Egyetértek. Aki heti 5 napot és 8 órát dolgozik, azoknak járjon a minimálbér.
„Álláskeresési járadék folyósítása 9 hónapig bővítenék, a koronavírus járvány alatt munkájukat elvesztőket visszamenőlegesen is támogatnák.”
Észszerűbbnek tartanám, ha 6 hónapig járna a szakképzettséggel/diplomával rendelkezőknek, és a szakképzettséggel nem rendelkezőket addig támogatnám amíg nem tanulnak ki egy szakmát (ez kb. 12 hónap).
Nagyon kevés szakma van aminek csak az alapjait ki lehet tanulni 12 hónap alatt.
Én is szakmámból élek e pillanatban is, máskülönben nem lenne pénzem internetre sem, és másra sem nagyon, pdl. vitaminokra, gyógyszerekre (előbbiek előnyben -, de azt mondom túl a hatvanon, hogy még ma is tanulok másoktól, mert minden létező tudás elévül, és ez az elévülés az idő haladtával egyre gyorsul. Szakmámat tekintve: folyamatosan új alapanyagok, kiegészítők, új szerszámok, új technológiák. Minden tudást újra kell tanulni és gyakorolni, és ezt nem lehet előre megtanulni nem csak 12 hónap, de 120 hónap alatt sem! Ma már nincs olyasmi, hogy átbukdácsolunk, oszt majd a gyárban megtanulom a „mestertől”, most minden élesben megy! Ha elb.szok valamit, vissza kell utalnom a munkám árát, bizony, ez a legjobb tanítómester a világon, minden motiváció királya a kényszer! Ha nem jó a munka, nem kapsz pénzt! Ezek alól egyetlen kivétel van, a fideszes vízfejek, akikkel tele vannak a közszféra, a „szellemi” és a fizikai munkahelyekkel is, ahol természetesen ki van iktatva a valódi teljesítmény követelések, semmi köze a piaci gazdasághoz. Ott még ráérsz megtanulni öt év alatt a munkádat, csak imádkozni tudj mielőbb, hogy orbánt ne váltsák le!
Na erröl beszélek .
Én annyi migránccsal kezeltem le, ahány kovidossal.
Eggyel sem!
A migráncsos a gyökerek agyában léteznek.
Egyik osztálytársam a múlt héten halt meg covid miatt. Migráncsok meg pont azért nincsenek elviselhetetlen mértékben, mert ez a kormány van.
Sajnos ez van. Magyarországon illik meghalni 60 évesen, ez nálunk hagyomány. Addig is pacalpörkölt, tokaszalonna, reggel feles-sör, napi másfél doboz cigi, és napi 500 gramm szénhidrát. Erre jön még a náci kormányunk, amikor kiürítik a kórházakat, ezzel együtt megszüntetik a járóbeteg szakellátásokat. Csak úgy. Vagyis, itt most nincs olyan, hogy beteg, itt most vagy élők vannak, vagy holtak. Covidos vagy nem covidos, oltott vagy oltatlan, fidesz vagy liberális, velünk vagy ellenünk. Ez orbán műve, nem pedig a dicsősége, nehogy már összetévesszük valakivel.
Még egyszer, hogy ne putyin vigye már itt is a prímet, mivel ez most a mi választásunk.
Mivel jó választás nem létezik – sohasem létezett, ezért két rossz közül kell választani.
Aki ostoba, az válassza a nácikat, zsák a foltját.
Aki meghaladta ezt a szintet (nagyon könnyű), annak van egy program.
Válaszd a további szopást életfogytig, vagy válaszd az életet!
*****
A társadalmi jóvátétel kilenc pontja a következő:
Eltörlik a rabszolgatörvényt.
Az oktatási rendszerből lemorzsolódott, végzettség nélküli fiataloknak megadják a második esélyt: szakmunkás-oklevél vagy az érettségi megszerzésének lehetőségét.
A közmunkabért felemelik a minimálbér szintjére
Egyeztetéseket kezdenek a CEU visszahozatalának érdekében, visszaállítják az egyetemek autonómiáját, felülvizsgálják az egyetemi modellváltást.
Kárpótolják az egyházi státuszukat vesztett, intézményfenntartó munkát végző valódi egyházakat.
Az állami iskolák támogatását felemelik az egyházi iskolák támogatásának szintjére, biztosítják a helyi közösségeknek az irányítási autonómiát a közoktatásban.
Felülvizsgálják az állami földprivatizáció folyamatát és eredményeit.
Újraszabályozzák a trafikpiacot, hogy bárki nyithasson trafikot.
Kárpótolják a rokkantnyugdíjasokat.
Mivel azonban Magyarországot a Orbán-kormány mellett az elmúlt egy évben gazdasági válság is sújtotta, ennek jóvátételéhez is szükség lesz kilenc pontra, melyeket főleg az uniós helyreállítási tervből lehet finanszírozni. Karácsony terve szerint
Újraindítási támogatást nyújtanak a bajba jutott kisvállalkozásoknak.
A bajba jutott kisvállalkozásoknak 2 év mentességet biztosítanak a szociális hozzájárulási adó fizetése alól.
Az álláskeresési járadék folyósításának időtartamát 9 hónapra emelik, és azon munkavállalókat, akik a koronavírus-válság idején veszítették el munkájukat, és 3 hónapnál hosszabb ideig voltak munkanélküliek, visszamenőleg támogatják az álláskeresési járadék összegével.
A járvány során igénybe vett táppénzt utólag kiegészítik a munkavállalók számára 100%-ra.
Az egészségügyi dolgozókat 500 ezer forintos egyszeri támogatásban részesítik.
A szociális dolgozókat 500 ezer forintos egyszeri támogatásban részesítik.
Kárpótolják az önkormányzatokat az elvont iparűzési és gépjárműadó bevételek kieséséért.
Eltörlik a különleges gazdasági övezeteket.
Bevezetik a Tiborcz-adót és a Mészáros-adót.