„Latorajvék” bővebben

"/>

Latorajvék

A NATO főtitkára szerint Kína nem osztja a Nyugat által vallott értékeket

Kína nem osztja azokat az értékeket, amelyeket a NATO tagországai magukénak vallanak – jelentette ki hétfőn Washingtonban Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára a Joe Biden amerikai elnökkel folytatott egyeztetését követően.

„Látjuk, ahogyan Hongkongban elfojtják a demokráciáért tartott tüntetéseket, ahogy a kisebbségeikkel bánnak, és ahogy megfélemlítik a szomszédos országokat (…), Tajvant. Ki kell állnunk a szabályokon alapuló világrend mellett” – mondta Stoltenberg, aki szerint eközben azt sem szabad elfelejteni, hogy Kína nemsokára a világ második legnagyobb gazdaságává válhat. A védelmi költségvetése máris a világ második legnagyobbja.

 Jens Stoltenberg  

Elmondta továbbá, hogy a NATO osztja Joe Biden Oroszországgal kapcsolatos álláspontját. A tervek szerint az amerikai elnök is részt vesz a NATO-tagországok vezetőinek június 14-i brüsszeli találkozóján, amelyen a fő témák Oroszország, Kína, a kibertámadások és a klímaváltozás lesznek.

Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója ezzel kapcsolatban azt mondta, Biden ki fogja emelni a NATO-tagállamok közös teherviselésének fontosságát is. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok nem hagyja válasz nélkül, ha Moszkva „Washington elleni káros tevékenysége” folytatódik.

Biden a brüsszeli csúcstalálkozó után Genfbe utazik, ahol négyszemközti találkozót tart Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.                                                        (MTI)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm:Kína nem osztja azokat az értékeket, amelyeket a NATO tagországai magukénak vallanak…”

-LÁTSZIK IS AZ EREDMÉNYE! 

Érdekes módon a KNK egyik vezetője sem áll ki mikrofon előtt pityeregni avégett, hogy a Nyugat MENNYIRE SZERETNÉ OSZTANI ORSZÁGUK ÉRTÉKEIT!

A Nyugat pedig jogot formál arra, hogy KÖVETELJE: MINDENKI KÖVESSE az ő általa megszabott irányt!  Vagy különben jaj a tévelygőknek!

Jön a NATO latorszövetség ! És a „jó útra terel”!

Persze vannak kivételek! A zoroszok meg a kínajijak terelése nem megy! Őket csak a kiátkozás meg a szemmelverés éri.

Ami azt illeti, elég jól viselik!

“Latorajvék” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Liberális diktatúra a nép ellen
    A liberálisok népszavazással fenyegetőznek a Fudan Egyetem ügyében. Valójában nem a népet akarják megkérdezni, hanem a népre akarják erőltetni az akaratukat. A közéletet és a közvéleményt akarják fogságban tartani, ők akarják eldönteni, hogy miről beszéljünk és miről ne beszéljünk. A kormány meghátrál a Fudan-népszavazás ügyében, ami csak olaj a tűzre. A liberálisok azt hiszik, hogy nekik mindent szabad. Mutassuk meg, hogy nem szabad! Nem kérünk a liberális diktatúrából!
    https://munkaspart.hu/mi-ti-2/5813-liberalis-diktatura-a-nep-ellen
    *
    Kopogtat a 6G
    Kínában 2019 óta folyik az 5G technológia széleskörű alkalmazása. Az 5G új távlatokat nyitott mindenütt, ahol sok információt egy időben kell továbbítani. Jönnek az okosautók, okosházak. Kínában bejelentették, hogy a 6G technológia 2025-re kész lesz, és 2030-ra megjelenik a mindennapi életben. A 6G összeköti a valódi és a virtuális világot, az emberi intelligenciát a mesterségessel. A nyugati világ ezt akarja megakadályozni, csak nem tudja. Akkor pedig nem háborúzni kell Kínával, hanem kihasználni a fejlődés lehetőségeit.
    https://munkaspart.hu/mi-ti-2/5814-kopogtat-a-6g


    Heiko Maas új Német Birodalmat akar
    A német nagykövetek értekezletén Heiko Maas német külügyminiszter, aki egyébként szociáldemokrata, kijelentette: „Többé nem ejthetnek minket túszul azok, akik a vétóikkal megbénítják az EU külpolitikáját… A vétójogot el kell törölni!” A vétójog eddig a nemzetállamok és a kisállamok, köztük Magyarország önvédelmi jogát jelentette. A nagyok nem nyomhattak át semmit, ami sértette az ő érdekeiket. Ha a vétót eltörlik, kiírhatják az EU kapujára: Deutsches Reich, azaz Német Birodalom.
    https://munkaspart.hu/mi-ti-2/5812-heiko-maas-uj-nemet-birodalmat-akar
    *
    Elutasítjuk az EP beavatkozását Kuba belügyeibe
    Az Európai Parlament mai plenáris ülése Josep Borrell, az Európai Bizottság alelnöke, az EU kül-és biztonságpolitikai kérdésekért felelős főképviselője előterjesztésében megtárgyalja a „Az emberi jogok és a politikai helyzet Kubában” elnevezési témát. Az EP ismételten alaptalanul vádolja Kubát, és további korlátozó intézkedéseket sürget Kuba ellen. A Magyar Munkáspárt a leghatározottabban elítéli az EP újabb beavatkozását Kuba belügyeibe. Kuba független, demokratikus ország, szocialista jogállam. Nem szankciókra, hanem a politikai és gazdasági kapcsolatok bővítésére van szükség.
    https://munkaspart.hu/mi-ti-2/5815-elutasitjuk-az-ep-beavatkozasat-kuba-belugyeibe

    1. „. A Magyar Munkáspárt a leghatározottabban elítéli az EP újabb beavatkozását Kuba belügyeibe. Kuba független, demokratikus ország, szocialista jogállam. Nem szankciókra, hanem a politikai és gazdasági kapcsolatok bővítésére van szükség.”
      .
      Mondhatod a vaknak , hogy virrad !

  2. Stoltenberg néhány passzussal le van maradva: Kína már néhány évvel ezelőtt is vásárlóerő paritással számítva a világ legnagyobb gazdasága volt, megelőzve az USA-t.

    1. Persze komancs42…….. Én semleges vagyok, de a semlegességem olyan mintha egy NB3-as Füzesgyarmat és egy Ferencváros játszana együtt. Szurkolhatok én Füzesgyarmatnak, ha képtelen nyerni………. Szurkolni persze lehet! Ilyen a mostani kelet-nyugat viszony is….. Nyugat is nyerhet, tegye meg ha tudja! Tudja? Hát épp ez az…… A régmúlt dicsőségével lehet dicsekedni, de az már csak olyan mintha egy nagypapa mesélné a régi szép emlékeit a munkanélküli unokájának………… Szánalmas az egész. Az összes nyugati politikust beraknám szívem szerint robotolni egy gyárba minimálbér körüli összegért. Szerintem azt érdemelnék! Akkor legalább megtanulnák pár év alatt, hogy mit is jelent az a szó, hogy munka!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com