“Alighanem új világcsúcsot állított fel Döbrögisztán!” bővebben

"/>

Alighanem új világcsúcsot állított fel Döbrögisztán!

Budapest–Szob: 750 millió forintból készült el 5 kilométer kerékpárút

A Budapest-Szob között, a Duna vonalát követő nyomvonalon pénteken adta át az eddig hiányzó, 5 kilométeres, 750 millió forintból megépített kerékpárutat az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.

Mosóczi László elmondta: az elmúlt 11 évben több mint 1600 kilométer kerékpárút épült az országban, és az idén központi támogatással és más forrásokból további 95 kilométernyi szakasszal bővül a hálózat. A környezetbarát közlekedés, a turizmus fejlesztése érdekében a kormányzat célkitűzése, hogy 2030-ig 15 ezer kilométernyi kerékpárút hálózza be az országot.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy a 3,3 méter széles új útszakasz része a franciaországi Nantes-ból kiinduló, a Fekete-erdőt érintő, a Duna mentén a Fekete-tengerig részben már megépült, 3600 kilométer hosszú Eurovelo 6 elnevezésű nemzetközi kerékpárút-hálózatnak. Az útvonal 450 kilométer hosszan szeli át Magyarországot, lehetővé téve a biciklis turizmus fellendítését is. Szerte Európában több százezer családnak nyújt már megélhetést az aktív turizmusnak ez a formája, és Magyarországon is fontos részévé válhat az idegenforgalomnak – tette hozzá.

A dunakeszi új kerékpárút és a Budapest agglomerációjában épülő további bicikliút-fejlesztések a fővárosra nehezedő autóforgalom enyhítésére is kedvező hatással lehetnek – hívta fel rá a figyelmet a kormánybiztos. Naponta a környező településekről hozzávetően 400 ezren járnak be a városba munkába, nagy részük autóval közlekedik, ami pedig gyakran dugókat idéz elő. Ha az autósok közül néhány ezren biciklivel közlekednek, enyhülhet az utak zsúfoltsága.                                                                                              (uzletem.hu)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: Matekozzunk már egy kicsit! Mert ha jól értjük, akkor 150 MILLIÓ FORINTBA került EGY (!) KILOMÉTERE ennek a 3,3 méter széles bicikliútnak.

EGYETLEN NÉGYZETMÉTERE TÖBB MINT KILENCVENEZER (!) FORINTBA!

Hát Drága Felejim! Ez alighanem világcsúcs! Erre tényleg “büszkék” lehetünk!

“Alighanem új világcsúcsot állított fel Döbrögisztán!” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Most már lehet kezdeni tervezni az ökrösszekér és lovas utakat is .
    Van benne píz !

  2. Megélhetés???? Amikor a barmok alig pár hete még mindent zárva tartottak?????

  3. Elvileg az utak építésénél lehet a legöbb pénzt túlszámlázással zsebbe tenni, ugyanis egyszerű ránézéssel nem lehet megállapítani az aszfalt réteg alatti ténylegesen elvégzett munkafolyamatok meglétét Meg kelllene vizsgálni hogy az építkezés során milyen munkafázisokra mekkora összzeg került leszámlázásra, és a kiszsámlázott munkafolyamatok ténylegesen elvégzésre kerültek e?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com