(idézet: És a varsói gettó felkelt)
1
Befejezés
Mint az Stroop jelentéseiből kitűnik, a felkelés utolsó fázisában az SS-nek a varsói gettó területén 56 000 zsidót sikerült meggyilkolnia vagy elhurcolnia. Az életben maradottak egy részét Treblinkába, 15 000-ret Lublinba, sokukat pedig különböző munkatáborokba hurcolták. A gettó felszámolását követően a megszállók megpróbálták összefogdosni azokat a zsidókat is, akik átmenekültek Varsó keresztény városrészeibe, és nagy gyorsasággal evakuálták a Varsó környéki munkatáborokban rekedteket.
Varsó egyik legsűrűbben lakott területe szörnyű tűzvészek és robbantások martalékává vált.
Pontosan, mikor is ért véget a varsói gettó felkelése? Stroop szerint május 16-án a zsinagóga látványos felrobbantásával. De Stroop is nagyon jól tudta, hogy nem ez az igazság. Ezen a 180 hektáros szörnyű romterületen, a romok között, a pincékben, a lerombolt házak között kialakított alagutakban, a csatornákban még nagyon sokáig folyt a küzdelem, éltek harcosok és egyszerű menekültek is. A német biztonsági szervek titkos jelentései szerint jóval tízezer fölött volt azoknak a száma, akik a felkelés hivatalos leverése után még ezen a területen húzódtak meg. Ha túlzottnak tűnik is ez a szám, tény, hogy a németek világos nappal is csak nagyobb csoportokban, erősen felfegyverezve mertek erre járni, állandóan rajtaütéstől remegve.
Stroop speciális rendőrosztagot rendelt ki a romok megtisztítására. Az Otto Bundtke által vezetett, 137 csendőrből álló alakulat feladata az volt, hogy elzárja ezt a területet a város többi részétől és felkoncolja az itt felfedezett embereket. A csoport tagjait gumitalpú cipőkkel és lehallgató készülékekkel szerelték fel.1 Mindezek ellenére még nagyon sokáig folytak a harcok a gettó romterületén. A varsói lakosok gyakran hallottak lövöldözést a halottnak vélt városrész felől. A felkelés felszámolásában részt vevő SS-katonák egyike például elmondta, hogy még 1943 júliusában is kilenc felfegyverzett „zsidó bandita” csoporttal keveredtek harcba a gettó területén. 1943. október 28-án lengyelek, az ún. kékrendőrség egységei találták magukat szemben bunkerokban védekező zsidó ellenállókkal, december 22-én pedig az egyik romház pincéjében 62 felfegyverzett zsidót fedezett fel az egyik gestapós egység, akiket azután egyenlőtlen küzdelemben mind egy szálig el is pusztítottak. Sőt, a legkülönbözőbb források szerint, a német csendőrök 1944 júniusában is fedeztek fel a volt gettóban olyan zsidó csoportokat, amelyek több mint egy éve rejtőzködtek a leégett házak pincéiben.2
Hogyan tudtak megmaradni, miből táplálkoztak ezek az emberek? Honnan szereztek utánpótlást ezek a nem is kis létszámú csoportok e mindentől messze eső, kihalt területen? Mindezt nem tudjuk. Élelmiszerhez, utánpótláshoz csak a lengyelek, feltehetően lengyel csempészek útján juthattak. Talán sikerült néhány élelmiszer-tartalékkal rendelkező bunkert vagy raktárai felfedezniük a romok alatt. Az sem ismert, hogy sikerült-e közülük néhánynak valahogy átszivárognia a romterületen és elmenekülnie az erdőkbe, a partizánok közé. Kik voltak ezek, és mekkorára tehető a számuk? Ezt azért is nehéz felmérni, mert sokakat menekülés közben vagy már a partizánharcok során pusztítottak el a németek. Írásos nyom pedig nemigen maradt utánuk. Mindez a varsói gettófelkelés számtalan, még megválaszolatlan kérdéseinek számát szaporítja.
A felkelés mindenesetre a német megszállók számára nemcsak nagy presztízsveszteséget jelentett, aminek emlékétől, főként nyomaitól szerettek volna minél hamarabb megszabadulni, de hatalmas anyagi veszteséget is okozott. Igen jelentős értékeket képviselő német ipari berendezések, készáruraktárak, ipari és hadianyagkészletek pusztultak el a felkelés idején.
Stroop tábornokra és társaira hárult a felkelés leverése után az a nem kis feladat is, hogy gyorsan felszámolják a még megmaradt csoportokat, nehogy azok új erőre kapjanak. Eltüntessék a felkelés legriasztóbb nyomait, legalábbis a tömeggyilkosság emlékét és legkirívóbb bizonyítékait, visszanyerjék a romok közül az elpusztult értékeknek legalább egy részét.3
Stroop főleg e megfontolások alapján javasolta, hogy a „Dzielna utcai börtön területén koncentrációs tábort kell létrehozni, hogy a foglyok segítségével összegyűjthessenek és feldolgozhassanak több millió téglát, vashulladékot és más anyagokat.” Himmler egyetértett a javaslattal, és 1943. július 11-én utasította Oswald Pholt, az SS gazdasági főnökét, valamint Eberhard Schöngarthot, a főkormányzóság SS- és Gestapo-főnökét, hogy Varsóban, a volt gettó területén alakítsanak koncentrációs tábort.4
A koncentrációs tábor felállításának terve nem volt új gondolat. Ugyanez az elképzelés Himmler januári-februári utasításában is szerepelt. Új volt az elgondolásban, hogy míg korábban nemcsak zsidó hadifoglyok számára létesült volna a koncentrációs tábor, most szigorúan megparancsolták, hogy a romeltakarítási munkáknál kizárólag zsidó foglyokat szabad felhasználni. Ezek azonban nem lehettek lengyel zsidók, csak külföldiek, nehogy kapcsolatba lépjenek a helybeli lakosokkal, s a talált értékeket esetleg a kezükre játsszák át, hogy segítségükkel megszervezzék szökésüket, vagy esetleg a lengyel ellenállást segítsék. Kezdetben 300 fogoly részére alakítottak ki koncentrációs tábort. 1943 végére már 3700, nyugati országokból származó zsidó foglyot hurcoltak ide, majd 1944 tavaszán két transzportban további 3000 magyar zsidót.5
Ennek a „Konzentrationslager Lublin-Arbeitslager Warschau” elnevezésű tábornak a teljes kiépítését nem sokkal a második – 1944. augusztusi – varsói felkelés előtt fejezték be. A felépült krematóriumot már nem sikerült beindítaniuk. A tábor lakóit – bizonyára a szovjet hadsereg gyors előretörésétől való félelmükben – Dachauba szállították a németek, a varsói felkelők már csak 348 foglyot tudtak kiszabadítani a táborból. A kiszabadítottak nagy része bekapcsolódott a Varsóban folyó harcokba. Közülük 180-at a németek akkor gyilkoltak meg.6
Ha az olvasó Stroop jelentéseiből akar képet nyerni a bevetett német megszállóegységekről, nehéz a dolga. Stroop ugyanis a katonai jelentésekben általában kötelező precizitással ellentétben napi jelentéseiben erről csak hozzávetőleges adatokat szolgáltat. Összegező jelentésében „naponta átlagosan bevetésre kerülőkről” ír. Erre nyilvánvalóan megvolt az oka, hiszen saját feljebbvalói előtt sem szívesen vallotta be a varsói gettóban elszenvedett veszteségeket. Stefan Krakowski „Erőviszonyok a varsói gettófelkelésben”7 című tanulmányában négy fontos forrásra építve próbálja meg a bevetésre kerülő német katonai erők létszámát megállapítani. E négy forrás: Stroop jelentései; Stroop volt adjutánsának, Kaleska kapitánynak a tanúvallomása; az emigrációs kormány hazai képviseletének jelentései; a ZOB jelentései. Stroop átlagosan 2090 emberről beszél, de nem szól a tüzérségről, a repülőkről stb. Kaleska álláspontja az emigráns kormány képviseletének véleményéhez közelít, amely szerint a gettó harcosai ellen bevetett erők létszáma 5000 körül mozgott. A ZOB jelentéseiben napi 6000 ember szerepel. Az eltérés olyan nagy, hogy Stroop adatainak megbízhatóságát mindenesetre erősen megkérdőjelezi.
Igen ellentmondók az adatok arról is, milyen veszteségeik voltak a németeknek. Annak, akik ezeket Stroop jelentéseiből próbálja rekonstruálni, az a benyomása támad, hogy a németek viszonylag csekély emberveszteséggel úszták meg a gettó elleni akciót, a fegyveres harcokat. A jelentések vagy egyáltalán nem tesznek említést német veszteségről, vagy csupán egy-két elesettet említenek, olyan esetekben is, amikor az ellenfél jelentései, sőt a lengyel kékrendőrség hivatalos adatai is 70-80 elesett német katonáról és több száz sebesültről szólnak.
Érdekesek, és megbízhatónak tűnnek azok a jelentések, amelyeket az emigráns kormány hazai képviselete belügyi főosztályának megfigyelői készítettek. A megfigyelők feltehetően a kékrendőrség varsói szervezetébe lehettek beépülve, s így viszonylag pontos adatokhoz juthattak. Krakowski tanulmányában részleteket közöl néhány ilyen jelentésből, amelyek a támadás első napjáról nyújtanak érdekes képet. „Április 18-án, 6 órakor a német csendőrséget, az SS-t, a kékrendőrséget mozgósítási pontjaikon csoportosították. Ugyanezen a napon húsz óra körül a gettót körbezárták. Április 19-én, 5,30 órakor erős egységek hatoltak be a gettó területére, kb. 5000 ember. Ezek az egységek a következő erőkből álltak: 2 zászlóalj SS, erős csendőregységek, Gestapo- és SD-egységek, szaulisok, ukránok és kékrendőrség. Tíz óráig mindkét részről igen erős lövöldözés volt, ezalatt három német meghalt, és húsz súlyosan megsebesült. Tíz órakor félbeszakították az akciót, és a hadsereghez [azaz a Wehrmacht parancsnokságához. – Sz. K.] fordultak segítségért nehézfegyverzetet és légierőt kérve. Tizenkét óra körül a hadsereg elutasította a segítségkérést. Csak utász és gránátos egységeket adott, valamint 12 páncélkocsit. Páncéltörőket is hoztak.”8 Mint az egyébként később kiderült, részt vettek a harcokban a légierők is; a támadók legkevesebb tíz tankot használtak.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!