Fenntarthatatlan a jelenlegi nyugdíjrendszer, fontos átalakítási javaslat látott napvilágot
A jelenlegi, folyó fizetésen alapuló nyugdíjrendszer magában hordozza önmaga felszámolását. A Magyar Közgazdasági Társaság szakmai konferenciáján ismertetett pontrendszer úgy módosítaná a rendszert, hogy a nyugdíj összege, sőt a nyugdíjkorhatás is függjön a felnevelt gyermekek számától.
A bismarcki feltőkésített nyugdíjrendszert a két világháborút követően leváltották a Franklin Delano Roosevelt nevéhez köthető folyó fizetéssel működő modern nyugdíjrendszerrel, amelynek hiányosságai manapság jönnek elő igazán – hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság Demográfiai Szakosztályának a nyugdíjrendszer és a gyermekvállalás kapcsolatáról szóló szakmai kerekasztal-beszélgetésén.
A jelenlegi nyugdíj-rendszer fenntarthatóságával kapcsolatban az alábbi hiányosságokat emelték ki az előadók:
- A rendszer alapja a jövő nemzedék járulékfizetési képessége, bár az alkotók magyarázata arról szólt, hogy a jelen nemzedék járulékfizetési képességére épül.
- Miután garantőrként az államot állították a rendszer mögé, gyakorlatilag semmiféle tartalék nem áll a rendszer mögött.
- További gond, hogya nyugdíjak mögött implicit államadósság áll, ami annyit jelent, hogy nominálisan ugyan nem jelenik meg adósságként az az összeg, amelyet az állam a nyugdíjak fizetésére hitelként felvesz, de valójában létezik.
- Ebben a rendszerben a biztosítási és a szolidaritási elemek keverednek. Legfontosabb jellemezője, hogy az aktuális aktívak járulékaiból fizetik az aktuális nyugdíjakat abban a reményben, hogy amikor a mostani aktívak nyugdíjba kerülnek, őket is eltartják az akkori aktívak.
- További hiányossága a rendszernek, hogya népesség folyamatos növekedést feltételezi, bár elméletileg a termelékenység emelkedése miatt nem jelenthet gondot a népesség csökkenése sem.
- Miután a múlt század hetvenes éveitől a létező nyugdíjrendszer működése vezetett oda, hogy csökkenni kezdett a gyerekszám – mert anyagilag nem éri meg gyermeket nevelni –, a rendszer saját maga alatt vágta, és vágja azóta is a fát – ismertette Banyár József, a Corvinus Egyetem tanára.
Nincs fedezet
Kovács Erzsébet, aki szintén a Corvinus oktatója, látványos statisztikával mutatta meg ezt a folyamatot. Az adatok azt mutatják, hogy 1999 és 2019 között látványosan csökkent a szülőképes korú nők aránya, az ötven év felettieké viszont – és így a nyugdíjaskorúaké is – ugyanilyen arányban nőtt. A 2018-as adatok szerint Európában átlagosan 20 évvel élik túl a nyugdíjkorhatárt az emberek, bár nálunk ez csak 17 év, de ez is jelentős összegű nyugdíj kifizetését generálja.
Ez egyben azt is jelenti, hogy jelentősen kellene növelni a befizetéseket, hogy ki lehessen fizetni a nyugdíjakat.
További gondot jelent, hogy a családonkénti átlagos gyermekszám ugyan minimálisan növekszik, de 1,42-1,55 közötti értéke messze van még a kívánatos 2,1-től, ugyanakkor gond, hogy a szülőképes korú nők száma csökken.Ráadásul a tendencia folytatódik, és 2030-ra tovább csökken az utóbbi szám. Reményt jelenthet viszont, hogy bár 1990 után meredeken csökkent a megszületett gyermekek száma, majd néhány év stagnálás után 2001 és 2016 között emelkedés figyelhető meg. Igaz, azt követően ismét stagnálás következett be.
Banyár József szerint a jelenlegi nyugdíjrendszer legnagyobb hibája, hogy ugyanaz aktívak járulékfizetésére épül, de a humántőke megtérülését elszakítja annak létrehozásától, azaz a gyermeket közjószágnak tekinti.
A gyermeknevelés költségei számítsanak
A járulék fizetés valójában annak a befektetésnek a visszafizetése, amelyet az aktív korú felnevelésére, oktatására gyermekkorától költöttek, vagyis a járulékfizetés egyfajta törlesztés. További gond, hogy a modern társadalomban már nem éri meg gyermeket nevelni, nem úgy, mint a feltörekvő országokban, ahol a jólét a gyermekek számától függ.
Ennek oka – nagyon leegyszerűsítve és kizárólag gazdasági szemszögből tekintve – hogy a gyermeknevelés terhei a szülőket terheli, annak hasznát viszont az állam élvezi a járulékok beszedésén keresztül.
Megoldás lehetne, ha nem szakítanák el a humántőke megtérülését annak létrehozásától, vagyisfigyelembe vennék, hogy ki hány gyerekkel járult hozzá a nyugdíjrendszer fenntartásához, és ennek az arányában járna neki nyugdíj, amelyben a végső finanszírozó maga a felnevelt gyermek.
A gyermek neveléséhez a társadalom, azaz a gyermektelenek adója is hozzájárul valamilyen arányban, ezt is figyelembe kellene venni az nyugdíjrendszer korszerűsítésekor.
Pontrendszer lenne a nyugdíjak számításakor
A javasolt rendszerben pontozás alapján döntenének a nyugdíj összegéről, mégpedig úgy, hogy minden felnevelt gyermek után pontokat kapnának a gyermekek nevelésében résztvevők.
Ha a gyermek neveléséhez a szülők és társadalom 2:1 arányban járul hozzá, akkor a szülők kapnának gyermekenként egy pontot, fél pontot pedig az adófizetők – akik közé a szülők is beletartoznak – között osztanának szét az adófizetés arányában.
Az adott évben érkező befizetéseket, ami valójában a gyermeknevelés törlesztése, az adott évben nyugdíjban lévők pontjai arányában osztanák szét. Ennek logikus következménye, hogy a gyermekteleneknek jóval kisebb lenne a nyugdíja, vagy – és ezt javasolja a kutató – az ő nyugdíjkorhatárukat meg kellene emelni.
Létrejönne azonban egy másik nyugdíjpillér, ahova a munkába állástól fizetnének az emberek meghatározott összeget, és ebből finanszírozhatnak a normál nyugdíjkorhatár és a megemelt nyugdíjkorhatár közötti időszakot azoknak, akik gyermektelenek maradnak. Ez utóbbi megoldás további előnye lenne, hogy amikor megszületik valakinek az első majd a második gyermeke, akkortól már nem kell ebbe a pillérbe fizetni, hiszen ezt követően ezt az összeget a gyerekre költi majd.
Ígynem termelődne újra az a problémahalmaz, ami a jelenlegi nyugdíjrendszer rákfenéje. (novekedes.hu)
A balrad.ru kommentje a “kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: Összeáll egy magukat közgazdászoknak nevező sarlatán banda, és kiötleteli, hogy a megélhetési szaporodásra alapozott létforma az üdvös az öregek eltartására.
(Ez pedig – emlékeink szerint – egybevág azzal a döbrögista tervvel, hogy az öregeket tartsa el a családjuk.)
Az ötletelők meg sem említik rendszerpillérként a SAJÁT ORSZÁG – SAJÁT GAZDASÁG – SZOCIÁLIS BIZTONSÁG összetevőket. (Amik a rendszerváltásig megvoltak, és stabilan működtették a nyugdíjrendszert is!) Helyette a SAJÁTSÁGOS gyarmati létünkből fakadó, BIZTOS BIZONYTALANSGOK pontokba gyűjtésével orvosolnák az orvosolhatatlant!
A bajok “megoldására” ilyen hajánál fogva előrángatott ötletek kiválóan jelzik: MÁR NAGYON KÖZEL A VÉG! A baj okozói pedig mosván kezeiket, az általuk okozott károk fő terheit a kárvallottak nyakába varrják!
De mondjuk ki őszintén: A KÁROKOZÁS FELELŐSSÉGE KÖZÖS! Haszonélvezők és kárvallottak EGYÜTT, KÖZÖS AKARATTAL csináltuk meg!
Csak két kérdés: Egy. Pontosan mennyi a cigányság létszáma Magyarországon? És kettő. Mennyien dolgoznak közülük?
A harmadik :
Ki vagy mi garantálja , hogy a begyüjtött zseton eljut a címzethez ?
(3000 mild. hussss )