Se „villámcsapás”, se „vihar” – 1
(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)
Minthogy a felmentő hadműveletet már nem lehetett tovább halasztani, a „Don” csoport parancsnoka elhatározta, hogy nem várja meg a tormoszini csapásmérő csoportosítás összpontosítását, hanem keskeny arcvonalszakaszon támadást indít az egyetlen kotyelnyikovói csoportosítás erőivel, a tyihoreck-sztálingrádi vasútvonal mentén. Arra számítottak, hogy amikor a felmentő csapatok a bekerített csoportosítás közelébe érnek, az maga is csapást mér egy külön e célra létrehozott áttörő csoporttal a felmentőkkel találkozó irányban, délnyugat felé. E csoportnak „Villámcsapás” elnevezésű különleges jelzésre kellett akcióba lépnie.
December közepére tehát a sztálingrádi irányban úgy alakult a helyzet, hogy mindkét fél befejezte felkészülését az újabb aktív tevékenységre. A szovjet hadvezetés befejezte a Don középső szakaszánál indítandó hadművelet és a bekerített csoportosítás elleni hadművelet előkészítését. Az ellenség a „Don” csoport állományában mintegy 30 hadosztályt összpontosított (nem számítva a 6. hadsereget); közülük 17 hadosztály a Délnyugati Fronttal szemben tevékenykedett, 13 hadosztály pedig, amelyek szervezésileg a „Hoth”-hadseregközvetlen csoporthoz tartoztak, a Sztálingrádi Front 5. csapásmérő hadseregével és 51. hadseregével szemben.
A „Don” hadseregcsoport december 12-én indította meg a 6. hadsereg felmentésére irányuló hadműveletet. N. I. Trufanov tábornok 51. hadseregének az előző harcokban meggyengült magasabbegységei (mindössze hat hadosztály, amely 140 kilométer széles arcvonalon bontakozott szét) védelmi ütközetbe léptek, s elhárították a nagy repülőerők által támogatott, túlerejű ellenség csapásait. A Sztálingrádba déli irányból vezető utak mentén ismét fellángoltak a harcok. December 16-ra az ellenségnek sikerült elérnie az Akszaj-folyót, s ezzel 60 kilométerre megközelítette a bekerített csoportosítást. Az a veszély fenyegetett, hogy a felmentő csapatok áttörnek a 6. hadsereghez. Sürgős intézkedéseket kellett tenni ennek elkerülésére.
Minthogy a bekerített ellenséges csoportosítás felszámolására irányuló hadműveletet sokkal alaposabban elő kellett készíteni, továbbá, mert az ellenség „Hoth”-csoportja támadásba ment át a kotyelnyikovói irányban, és jelentős ellenséges erők összpontosultak Tormoszin körzetében, a főhadiszállásnak alaposan módosítania kellett a sztálingrádi irányban folytatott harctevékenységre vonatkozó döntését.
Ideiglenesen elhalasztották a 6. hadsereg felszámolását célzó hadműveletet, és számottevően csökkentették a Don középső szakaszánál tervezett hadművelet méreteit. A Sztálingrádi és a Délnyugati Front fő erőfeszítéseit az ellenséges felmentő csoportosítás gyors szétzúzására, a 6. hadsereg felmentésére irányuló tervek keresztülhúzására összpontosították. A Délnyugati Frontnak a főcsapást a megváltozott helyzetben nem Millerovo, hanem Morozovszk felé kellett mérnie, vagyis Manstein csapatainak a szárnyára és a hátába.
A főhadiszállás a 2. gárdahadsereget (amelyet korábban a Doni Front állományába rendeltek, hogy csapást mérjen a bekerített ellenséges csoportosításra) a Sztálingrádi Front sávjába irányította, és azok mögött a csapatok mögött helyezte el, amelyek a kotyelnyikovói irányban harcoltak. A december 14-én 22 óra 30 perckor kiadott direktívában a legfelsőbb főparancsnok azt követelte a főhadiszállás képviselőjétől, A. M. Vaszilevszkij tábornoktól, hogy „… parancsolja meg Doncovnak és Ivanovnak, folytassák az ellenség rendszeres pusztítását a repülőerőkkel és a földi csapatokkal: se éjjel, se nappal ne hagyják nyugodni az ellenséget: még jobban szorítsák össze a gyűrűt, és csírájában fojtsák el az ellenség kitörési kísérleteit … Déli csapataink fő feladata az, hogy szétverjék Trufanov és Jakovlev7 – Jakovlev – R. J. Malinovszkij tábornok fedőneve.* erőivel a kotyelnyikovói ellenséges csoportosítást, majd a következő napokban foglalják el Kotyelnyikovót, és vessék meg szilárdan ott a lábukat.” A Sztálingrádi Front megerősítésére odairányították a 6. gépesített hadtestet, december 15-én pedig a 2. gárdahadsereget is.
A sztálingrádi irányban folyó ütközet december második felében öltötte a legnagyobb méreteket. December 16-án megkezdődött a Délnyugati és a Voronyezsi Frontnak az eredeti elgondoláshoz képest némileg módosított támadó hadművelete a Don középső szakaszánál. Ugyanakkor folytatódott a Sztálingrádi Front védelmi ütközete a kotyelnyikovói irányban, ahová fokozatosan mindkét fél újabb és újabb erőket irányított.
A Don középső szakaszánál indított támadás kezdetén a Voronyezsi Front 6. hadseregével, valamint a Délnyugati Front csapataival szemben a 8. olasz hadsereg főerői, a „Hollidt”-hadműveleti csoport és a 3. román hadsereg maradványai (összesen 27 hadosztály erői) tevékenykedtek.
A két front csapásmérő erőinek támadása egy időben, december 16-án reggel kezdődött.
Háromnapos elkeseredett harcok eredményeképp öt irányban áttörték az ellenség védelmét. A Novaja Kalitva és Csernisevszkaja közötti 200 kilométeres szakaszon négy, egymástól elszigetelt arcvonalszakaszra tagolták az ellenség arcvonalát.
Nem járt sikerrel a 8. olasz hadsereg parancsnokságának az a próbálkozása, hogy a Bogucsar-folyó mentén megállítsa a szovjet csapatok támadását. A szovjet lövész-magasabbegységek arcból, a harckocsi- és gépesített hadtestek a szárnyak felől és hátulról mértek csapásokat a demoralizált olasz és német hadosztályokra, amelyek már képtelenek voltak szervezett ellenállásra, s fejvesztetten menekültek déli és délnyugati irányban.
- M. Haritonov tábornok 6. hadseregének harckocsihadtestei,8–A 6. hadsereget december 19-én adták át a Délnyugati Frontnak.* V. I. Kuznyecov tábornok 1. gárdahadserege, valamint D. D. Leljusenko tábornok 3. gárdahadseregének gépesített hadteste megsemmisítette a visszavonuló ellenséges oszlopokat és hadtápjaikat, majd lendületesen kifejlesztette a támadást délkelet felé, és december 24-én estére elérve a Millerovo-Tacinszkaja-Morozovszk-vonalat, harcba lépett a más arcvonalszakaszról, többek közt a Tormoszin körzetéből átcsoportosított friss ellenséges hadosztályokkal. A front csapatai nyolc nap alatt 100-200 kilométert nyomultak előre.
E sikereket kihasználva, a lövész-magasabbegységek december 24-én estére befejezték az Alekszejev-Lozovszkoje és Verhnye-Csirszkaja körzetében bekerített mintegy nyolc hadosztálynyi ellenséges csoportosítás szétzúzását, s a támadást délnyugati irányban fejlesztették tovább.
Annak következtében, hogy megsemmisítették a 8. olasz hadsereget és a „Don” hadseregcsoport balszárny-csapatait (azaz a ,,Hollidt”-csoport és a 3. román hadsereg magasabbegységeit), a német hadvezetés kénytelen volt gyorsan ide átdobni csapatokat más arcvonalszakaszokról, és ide beosztani a Franciaországból érkezett magasabbegységeket is, hogy megállítsa a szovjet csapatok további támadását. E támadás továbbfejlesztése azzal a veszéllyel fenyegette a németeket, hogy mélyen átkaroljuk kotyelnyikovói-tormoszini csoportosításuk balszárnyát, valamint a voronyezsi irányban harcoló német-magyar csapatcsoportosítás jobbszárnyát.
A harcok során a német hadvezetésnek a Délnyugati Front támadási sávjába kellett átdobnia négy olyan páncélos- és négy olyan gyalogoshadosztályt, amelyeket sztálingrádi csoportosításának felmentésére szánt. December 24-én a szovjet csapatok harcba léptek a beérkezett ellenséges erőkkel. Heves harcok kezdődtek Csortkovótól délre, valamint Millerovo, Tacinszkaja körzetében, továbbá Morozovszktól északra. A tacinszkajai harcokban mélyen az ellenség mögött sikeresen küzdöttek V. M. Badanov tábornok 24. harckocsihadtestének harckocsizói. Nagyszerű katonai tudásáért, személyi állományának férfias és hősies helytállásáért a hadtestet átszervezték a 2. gárda harckocsihadtestté, és megkapta a megtisztelő „Tacinszkajai” elnevezést. A hadtestparancsnok pedig a Szovjetunió fegyveres erőinek harcosai közül elsőként kapta meg a Szuvorov Érdemrend 2. fokozatát.
A szovjet csapatok sikeresen elhárították az ellenségnek valamennyi próbálkozását, hogy a beérkezett tartalékokkal visszaállítsa az eredeti helyzetet a Don középső szakaszánál. A Délnyugati Front csapatai december 31-én kijutottak a Novaja Kalitva-Markovka-Millerovo-Csernisevszkaja-vonalra, s ott szilárdan megvetették a lábukat.
A Don középső szakaszánál küzdő Délnyugati és Voronyezsi Front csapatainak jelentékeny támogatást nyújtottak a repülőerők. A rossz időjárási viszonyok ellenére K. N. Szmirnov és Sz. A. Kraszovszkij tábornok 2. és 17. légi hadserege csak éjszakai bevetésekből 867-et hajtott végre. A légi harcokban és a repülőterek elleni támadások során a 17. légi hadsereg 1942 decemberében az ellenségnek mintegy 300 repülőgépét pusztította el, illetve rongálta meg.
A közép-doni hadművelet idején megsemmisült az olaszok öt hadosztálya és három dandárja, két német és négy román hadosztály. A Don és a Csir mentén létrehozott újabb ellenséges védőszakasz 350 kilométerre csökkent. A szovjet csapatok 150-200 kilométert nyomultak előre.
A Délnyugati és a Voronyezsi Front támadásának sikeres befejezése végérvényesen megakadályozta azt, hogy a német hadvezetés nyugati irányból, a Don középső szakaszának vidékéről segítséget nyújtson bekerített sztálingrádi csoportosításának, gyengítette Kotyelnyikovo irányából a németek nyomását a Sztálingrádi Front csapataira, s végül kedvező feltételeket teremtett a szovjet csapatok támadó hadműveleteihez a vorosilovgrádi és a voronyezsi irányban.
Jóllehet a kotyelnyikovói irányban december 12-én indított német támadást az 51. hadsereg egységei megállították az Akszaj-folyónál, a helyzet továbbra is feszült maradt ezen az arcvonalszakaszon. Mint már említettük, a tíz hadosztályból (köztük három páncéloshadosztályból) álló erős ellenséges csoportosítás támadásával szemben a Sztálingrádi Front 51. hadserege védett, amely az előző harcokban nagyon meggyengült. Ezért a frontparancsnok megerősítette az 57. hadsereg 13. gépesített hadtestével, továbbá a saját tartalékából egy lövészhadosztállyal és egy harckocsidandárral. Ezenkívül, a frontparancsnok utasítására, három lövészhadosztály idejében védelmet létesített a Miskova-folyó északi partján. Ide irányították a 2. gárdahadsereget is.
Azután, hogy kotyelnyikovói csoportosítása elérte az Akszaj partját és hiába próbálkozott a terepszakasz áttörésével, a német hadvezetés átcsoportosította csapatait, egy új páncéloshadosztályt vont előre ebbe az irányba, és ily módon 300 harckocsiból álló erős páncélos csoportosítást összpontosított egy szűk arcvonalszakaszon.
Heves tüzérségi és légi előkészítés után, december 19-én reggel az ellenség ismét támadást indított. Páncélos csoportosítása keskeny arcvonalszakaszon áttörte az 51. hadsereg egységeinek védelmét, s december 19-én estére kijutott a Miskova-folyó partjára; itt azonban a szovjet erőknek – köztük a 2. gárdahadsereg ideérkezett előrevetett egységeinek – szervezett védelmével találta magát szemben. Súlyos veszteségek után kénytelen volt beszüntetni támadását.
A védelmi harcok során a Sztálingrádi Front parancsnokai és katonái számtalan kollektív és egyéni hőstettet hajtottak végre, s ismét tanúságot tettek kiváló katonai tudásukról és helytállásukról. Ezekben a napokban született meg a 98. lövészhadosztály 4. ezrede egyik sorkatonájának, I. M. Kaplunovnak halhatatlan hőstette. A Miskova-folyó melletti védelemben, Nyizsnye-Kumszkij körzetében páncéltörő puskával és páncéltörő gránátokkal kilenc német páncélost tett harcképtelenné. Két sebet is kapott, de folytatta a harcot. I. M. Kaplunov komszomolistát halála után a Szovjetunió Hőse címmel tüntették ki, s nevét örökre beírták az ezred dicsőségkönyvébe.
Közös hőstettet hajtottak végre az 1378. lövészezred harcosai (51. hadsereg, 87. hadosztály), öt napon át 20 ellenséges rohamot vertek sikeresen vissza Verhnye-Kumszkij körzetében. Ezért a helytállásért az ezred sok katonáját és tisztjét tüntették ki harci rendjelekkel és érdemérmekkel, parancsnokuk, M. Sz. Diaszamidze alezredes pedig megkapta a Szovjetunió Hősét megillető Arany Csillagot.
December 23-ig az ellenség sikertelenül kísérletezett azzal, hogy áttörje a Sztálingrádi Front védelmét a Miskova-folyó mentén, és egyesüljön a Sztálingrádnál bekerített csoportosítással, amelytől mintegy 40 kilométerre voltak felmentő csapatai. A front csapatai súlyos veszteségeket okoztak az ellenségnek, és arra kényszerítették, hogy beszüntesse rohamait. Közrejátszott ebben az is, hogy sikeresen haladt a Délnyugati Front támadása. E támadás ugyanis arra késztette a német parancsnokságot, hogy a csapások elhárítására felhasználja tormoszini csoportosításának főerőit, amelyeket pedig arra szánt, hogy a kotyelnyikovói csoportosítással együtt Sztálingrád ellen támadjanak.
Nagy segítséget nyújtottak az 51. hadseregnek és a 2. gárdahadseregnek a „Hoth”-csoport támadásának elhárításában T. T. Hrjukin tábornok vezetésével a 8. légi hadsereg repülőerői. A védelmi ütközet napjaiban e hadsereg repülői több mint 1600 felszállást hajtottak végre.
December 24-ig tehát meghiúsult a német hadvezetésnek a 6. hadsereg felszabadítására vonatkozó terve. Ekkorra a Miskova-folyó mentén szétbontakozott az egy harckocsihadtesttel megerősített 2. gárdahadsereg. Tőle balra befejezte a támadási előkészületeket az 51. hadsereg. A 2. gárdahadseregtől jobbra M. M. Popov tábornok 5. csapásmérő hadseregének csapatai tevékenykedtek.
Azoknak az intézkedéseknek a nyomán, amelyeket a főhadiszállás és a Sztálingrádi Front parancsnoksága tett a kotyelnyikovói irányban harcoló csapatok megerősítésére, december 23-ra itt az erőviszonyok a szovjet fél javára változtak meg. Kedvező helyzet alakult ki ahhoz, hogy a Sztálingrádi Front csapatai támadásba menjenek át.
E támadás december 24-én reggel már megkezdődött. A főcsapást a 2. gárdahadsereg mérte észak felől Kotyelnyikovóra; az 51. hadsereg északkelet felől támadott, 13. és 3. gárda gépesített hadtestei pedig áttörték a 4. román hadsereg arcvonalát azzal a céllal, hogy dél felől mélyen átkarolják az ellenséges csoportosítást.
December 29-én reggelre a front csapatai elérték Kotyelnyikovót, szétzúzták a helyőrséget, és felszabadították a várost: december 31-én pedig kijutottak a Tormoszin nyugati pereme-Zsukovszkaja-Komisszarovszkij terepszakaszra, Zimovnyikovtól 20 kilométerre keletre.
Ezzel be is fejeződött A. I. Jerjomenko tábornok Sztálingrádi Frontjának kotyelnyikovói hadművelete. December 24. és 31. között szétzúzták a 4. román hadsereget, az 57. német páncélos hadtestnek pedig nagy veszteségeket okoztak, és Sztálingrádtól 200 kilométerre, Zimovnyikov körzetébe vetették vissza. A szovjet csapatok csapásai nyomán a Tormoszin körzetében levő ellenséges csoportosítás is megkezdte a visszavonulást.
Ily módon a Voronyezsi Front balszárnya, valamint a Délnyugati és a Sztálingrádi Front által 1942 decemberében folytatott támadó hadművelet a folytatása és kifejlesztése lett annak az ellentámadásnak, amelyet a szovjet csapatok december 19-én indítottak meg Sztálingrádnál. E sikeres hadműveletek eredményeképp számottevően kiszélesedett a hadászati ellentámadás arcvonala, és létrejöttek a feltételek a szovjet hadsereg általános támadásának kibontakoztatásához. Teljesen meghiúsult a német hadvezetésnek az a terve, hogy kiszabadítsa bekerített csoportosítását és visszaállítsa Sztálingrádnál az eredeti helyzetet. Sem a ,,Hoth”-csoport „Téli Vihar”, sem a 6. hadsereg „Villámcsapás” elnevezésű hadművelete nem járt sikerrel. 1942 decemberében így végződtek a hitleristák számára a sztálingrádi irányban folytatott harcok.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!