„Az Orosz Föderáció és az Egyesült Államok elnökének, Vlagyimir Putyinnak és Joe Bidennek az első találkozója eredményezheti az országaink közötti együttműködés folytatását a kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésekben, de forradalmi változásra nem kell számítani”- nyilatkozta Konsztantyin Koszacsjov, az Orosz Föderációs Tanács alelnöke.
„Szeretnék figyelmeztetni a nagy elvárások csapdájára”- mondta szerdán az Oroszország-24 tévécsatornán.
Véleménye szerint kétoldalú kapcsolatokban nem várhatunk semmiféle „forradalmit” az elnökök első találkozójától.
„Jó, hogy ez a találkozó bekövetkezik, ha megtörténik!” – tette hozzá.
A Donyecki Népköztársaság Külügyminisztériumának sajtószolgálata bejelentette a háromoldalú kapcsolattartó csoport delegációi közötti tárgyalások éppen esedékes következő szakaszának megkezdését Donbasszról.
„A donbasszi konfliktus rendezésével foglalkozó kapcsolattartó csoport videokonferencia módjában kezdett el dolgozni”- áll a DNR KüM honlapján.
Forradalmi változás itt sem várható.
Donbassz frontjain pedig – mint az már a vízgereblyézés idején megszokottá vált – viszonylagos nyugalom van. Legalábbis semmi kirívó. Legalábbis eddig.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

https://novorosinform.org/860875 2021.május 19. 21: 52 Kijev fokozza lövöldözését Donbassban a Gryzlov kapcsolattartó csoport találkozójának előestéjén. Az ukrán csapatok továbra is szisztematikusan megszegik A Donbass-i „csedrendszer” feltételeit, és az LPNR-ben lerombolják a településeket. Különösen ezt rögzitik a háromoldalu kapcsolattartó csoport következő tárgyalásainak előestéjén a Donbass (TCG) helyzet rendezéséről. Borisz Gryzlov,Oroszország meghatalmazotja a tárgyalásokon ezt ma jelentette be a TCG talákozó eredményeit követően-írja az Inside Donyeck. „Kijev végrehajtja a radikális nacionalisták politikáját, és Ukrajna jenlegi hatóságai háborus párttá alakulnak, amely nem kevésbé agressziv, és felelőtlen, mint elődei”-áll az üzenetben. Előző nap arról számoltak be, hogy a TCG poiitikai alcsoportjának online megbeszélése során Alexander Merezhko kijevi képviselő felvetette az ÖTLETET, HOGY A DPR és az LPR képviselőit KIZÁRJÁK A TÁRGYALÁSOKBÓL, ami a tárgyalásokat bontás.
Nagyon nem kéne az USA-k hinni! Sőt, vétek, megbocsájthatatlan vétek!