Az USA Minnesota államában, Albert Lea városánál május 15 – én kisiklott egy sósavat szállító 50 kocsiból álló vasúti szerelvény 28 vagonja. Mivelhogy az eset egy tó partján történt, a közelben élőket kitelepítették.
Május 16 – án kora reggel Sibley (Iowa) délnyugati külterületén, ahol körülbelül 3 ezer ember él, 47 vasúti vagon futott le a sínekről.
Ez a vonat műtrágyát (ammónium – nitrát) szállított a tartályvagonokban. A balesetet követően tűz ütött ki, fekete füstoszlop emelkedett az ég felé, és robbanásveszély fenyegetett.
Az erős szél, a robbanásveszély, vagy a tűznek a közeli területekre való elterjedésének lehetősége miatt a hatóságok úgy döntöttek, hogy a lakosságot a veszélyhelyzettől 8 km – es körzetben evakuálták.
Vajdaságunkhoz „valamicskével” közelebb, Maradék – Ukrajnában is történt tegnap egy vasúti malőr.
Ott a Rahóból Odesszába közlekedő személyvonat egyik kocsijában durrant el a szennyvízcső, mocsokkal és dögletes bűzzel árasztva el a kupét.
A víz elől még csak – csak el tudtak menekülni az utasok a magaslati helyekre, de a bűz elől már nem. Hiába voltak a lehúzott ablakok, a közbenső állomásig-Ivano – Frankovszkig- közel két órán keresztül gyötrődtek, fuldokoltak. Dacára az árral szemben söprűkkel és fölmosó kézi készülékekkel hősiesen küzdő vonatszemélyzet megfeszített munkájának.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Csak nem FEMA táborokba telepítették ki az USA hatóságok a veszélyeztetett lakosokat!?
Jellemző lenne!!!!!