(idézet: És a varsói gettó felkelt)
1
VII. Fejezet
„Haljunk meg becsülettel”
Az 1943. április 18-ról 19-re virradó éjszakán a megszállók sűrű kordonnal vették körül a varsói gettó falait. Megerősítették az őrséget: 25 méterenként állítottak fel egy-egy őrt. Nehézgéppuskák meredtek a falakra. A városrészen keresztül minden közlekedés megszűnt, a villamos sem haladt át többé a gettón. Gyakoribbá váltak az őrjáratok.
Április 19-én reggel 6 órakor megkezdődött az akció. Hogy miért éppen ezen a napon, azt csak találgatni lehet. A legtöbben arra a feltevésre hajlanak, hogy a hódítók így akarták megünnepelni a Führer születésnapját. Hitler április 20-án született. Az SS-tábornokok körében egyébként is szilárd volt a meggyőződés, hogy a gettó megtisztítása legfeljebb 2-3 napot vesz majd igénybe, tehát 20-án már eredményekről adhatnak hírt.1
Másnap Jürgen Stroop, a varsói gettó felszámolásával frissen megbízott SS-tábornok, az alábbiakat jelentette az első nap eseményeiről Krakkóba von Krügernek, a főkormányzóság SS-főparancsnokának: „A gettó bezárása 3 órakor. 6 órakor a SS fegyveres egységei 16/850 [16 tiszt és 850 közlegény. – Sz. K.] a maradványgettó felszámolására irányítva.
A zsidók és a banditák [ez utóbbiakon a lengyel partizánokat érti. – Sz. K.] egységeinket azonnal erős fegyvertűzzel fogadták; erre előre felkészültek. A tankra és a két páncélautóra Molotov-koktélokat (benzinespalackok) dobáltak. A tank kétszer is kigyulladt. Az ellenség visszavonulásra kényszerítette támadó egységeinket. Veszteség az első támadás idején: 12 ember (6 SS-katona és 6 a trawniki egységből). 8 óra körül az egységek újabb támadást indítottak e jelentést aláíró parancsnok irányításával. Annak ellenére, hogy a korábbi tűzpárbaj talán valamivel gyengébben, de megismétlődött, sikerült a támadás eredményeképpen néhány háztömböt átfésülnünk. Elértük, hogy az ellenség a padlásokról és a magasabb pontokról visszavonult a pincékbe, bunkerekbe és csatornákba. Az átfésülés során csak 200 zsidót sikerült elfognunk. Ezt követően rohamegységeket vetettünk be az ismert bunkerek ellen, azzal a feladattal, hogy kergessék ki az ott lakókat, a bunkereket pedig semmisítsék meg. Így sikerült 300 zsidót elfognunk. Megállapítottuk, hogy a zsidók a csatornákba húzódtak. A csatornákat teljesen elárasztottuk, hogy lehetetlenné tegyük az ott-tartózkodást. 17.30 körül az egyik háztömbben nagyon erős ellenállással találtuk magunkat szembe, még géppuskájuk is volt. Egy speciális harci csoportnak sikerült az ellenfélen átjátszania magát és behatolni a házakba, de magát az ellenséget nem sikerült elcsípnie. A zsidók és bűnözők védekeztek, egyik pontról a másikra vonulva vissza. Utolsó pillanatban eltűntek a padlásokon vagy a pincéken keresztül. 20,30-kor a külső bekerítést megerősítettük. Az összes egységeket kivontuk a gettóból és a szállásukra engedtem őket. A körülzáró erőket további 250 SS-szel növeltük.”2
A gettó felszámolásának első napja tehát nagy meglepetéssel szolgált az SS-vezérkar számára. S ha Stroop jelentése enyhíteni próbálja is az elszenvedett balsikert, azt nem tagadhatja, hogy a nagy hangon meghirdetett „Grossaktion” már az első nap csúfos kudarcba fulladt. Maroknyi felkelő megállította és visszavonulásra késztette az állig felfegyverzett, világhódító hitlerista hadsereget. A megfélemlíthetetlennek vélt SS-katonák fejvesztetten menekültek. A németeknek, akár akarták, akár nem, be kellett látniuk, hogy már nem improvizációval találják szemben magukat, hanem jól szervezett felkelő hadsereggel. Stroop megpróbálta elődeire hárítani a felelősséget. Májusi jelentésében a következőket írta: „Az SS birodalmi vezetője 1943 januárjában, varsói tartózkodása idején parancsot adott a varsói körzet SS-főparancsnokának [von Sammernnek. – Sz. K.], hogy a gettóban található összes hadiüzemet a gépekkel és a munkásokkal együtt szállíttassa Lublinba. A parancs végrehajtásával szemben nagy volt az ellenállás; mind az üzemek vezetői, mind pedig a zsidók minden lehető módon akadályozták ezt az áttelepítést. Miután az SS-főparancsnokság elhatározta az üzemek kényszerkitelepítését egy három napig tartó nagy akcióval, elődöm megtette az előkészületeket és parancsot adott a művelet megkezdésére. Én személy szerint csak 1943. április 17-én érkeztem Varsóba, és a nagy akció irányítását csak 1943. április 19-én 8 órakor vettem át, miközben az már ugyanezen a napon 6 órakor beindult.”3
Hogyan is zajlottak tehát valójában az események? Mi húzódik meg Stroop rendkívül szűkszavú, szemérmes jelentése mögött? Bernard Mark kitűnő könyve és néhány kortársi visszaemlékezés segítségével felidézzük ezeket a tragikus történelmi napokat.
- április 18-ról 19-re virradó éjszaka a ZOB felderítői észrevették, hogy az ellenség különleges előkészületeket tesz a falakon kívül, és tevékenysége, mintha a falakon belül is megélénkült volna. A ZOB vezetősége azonnal riadókészültséget rendelt el. Hajnali 3 órakor őrszemei figyelmeztették a lakosságot a készülő veszélyre, és felszólítottak mindenkit, hogy vonuljon vissza a bunkerokba. Reggel 5 órakor a ZOB megfigyelőin kívül egyetlen lélek sem volt az utcákon. A harcosok a falakra rövid szövegű felhívásokat ragasztottak. Az egyik ezt mondta: „Zsidók! Elérkezett a megszállók elleni cselekvés, a bosszú órája. Mindenki, aki képes a fegyverviselésre, jöjjön a harcolók közé! Az öregek és az asszonyok nyújtsanak segítséget. Fegyverbe!” Számos helyen csak egy mondat került ki a falakra: „Haljunk meg tisztességgel!” – de ez a mondat 1942 nyara, Treblinka szörnyű emléke után mindennél kifejezőbb volt. S hirtelen egy messziről jól látható ponton megjelent egy fehér-piros lengyel zászló. Hogy pontosan hol is tűzték ki először, arról megoszlanak a vélemények. AGlosz Warszawyszerint valamelyik templom tornyának csúcsán a Leszno vagy a Nowolipki utcában? Utólag már nehéz kinyomozni. Hiszen a felkelés idején több helyen tűztek ki a felkelők lengyel vagy vörös zászlót (ez utóbbit Stroop zsidó zászlónak nevezte), vagy mind a kettőt együtt, s az emlékek összemosódtak. A gettó felett megjelenő nemzetiszínű lengyel zászló mindenesetre hatalmas lelkesedést váltott ki a falakon kívül is. Varsó lakossága lélegzetvisszafojtva figyelte a gettó körül kibontakozó előkészületeket.
A gettó elleni támadás tervét von Sammern Frankenegg készítette, aki úgy vélte, hogy a minden oldalról körülzárt városrészben egy erőteljesebb rajtaütéssel megtör minden ellenállást, s különösebb erőfeszítés nélkül felülkerekedhet a pár száz fegyvertelen harcoson.
Reggel 6 órakor a nalewki kapun vitte be embereit a központi gettóba. A tervek szerint egységeinek egy részét a Nalewki utcában akarta visszatartani a menekülők összefogdosására, a másik résznek pedig a Gesia majd a Zamenhof utcába kellett volna behatolnia. Motorkerékpárosok nyitották meg a sort, utánuk tankok, majd páncélautó haladt, majd ezeket teherautók követték a gyalogosokkal, s legvégül mentőautó zárta a menetet. Az akciót személyesen Sammern ezredes vezette, bár társaságában volt a trawniki tábor parancsnoka is, a kijevi zsidóság kiirtásáról hírhedtté vált Bartoschek SS-Oberscharführer, állítólag azzal a céllal, hogy átvegye az elfogott zsidókat.
Magukkal vittek egy megafonos autót is, s ezen keresztül szólították fel megadásra a lakosságot. Arra ösztönözték a gettó lakóit, hogy hagyják el a bunkereket és jelentkezzenek önként a kitelepítésre. A felhívásra azonban senki sem reagált.
A ZOB parancsnoksága három ponton koncentrálta erőit, háromszögű védővonalat alakítva ki: 1. a Nalewki és a Gesia utca torkolatánál; 2. a Zamenhof utcában; 3. Muranowska és Nalewki utca sarkán.
A Nalewki és Gesia utca kereszteződésében tehát a ZOB nagyon jól felkészült csoportja várta a közeledő német egységeket. A csoport tagjai főleg Molotov-koktélokkal és gránátokkal voltak felfegyverezve, volt néhány pisztolyuk, puskájuk és egy géppuskájuk is. Az ablakpárkányok és az erkélyek mögött húzódtak meg. A német katonák vidám énekszóval vonultak be a gettó területére, de alighogy elértek az útkereszteződésbe, gránátrobbanás és géppuskatűz fagyasztotta ajkukra az énekszót. Kiabálássá, jajszóvá változott a vidám pökhendiség. Fejvesztetten fordultak vissza, s próbáltak menekülni a váratlan támadás elől, sebesültjeiket is maguk mögött hagyva. A felkelők öröme határtalan volt. „Háromszorosan megfizettek! Háromszorosan megfizettek!” – kiabálta az egyik lány.4
Az SS-tisztek csak nagy nehézségek árán tudták rendezni katonáik sorait. Miután erősítés is érkezett, hátukat a gettófalaknak vetve, megpróbáltak hatalmas tüzet zúdítani a felkelőkre, hogy felülkerekedjenek a meglehetősen kínos szituáción.
Sammern egységeinek azonban nem sikerült komolyabban előrehaladniuk. Miután ugyanis tűzerejükkel visszavonulásra kényszerítették a velük szemben állókat, a Mila utca sarkán talán az előbbinél még erősebb fegyveres ellenállás tartóztatta fel őket.
A Mila utca volt a zsidó ellenállási mozgalom legerősebb bázisa. A ZOB itt erős alagútrendszert és bunkerhálózatot épített ki. A környéken elsősorban proletárok és kisiparosok laktak, ez volt a zsidó szegénység lakónegyede, így itt az ellenállási mozgalomnak talán jelentősebb pozíciói is voltak, mint máshol. A felkelők az előnyomuló német egységeket négy oldalról vették körül, és valósággal katlanba zárták. Körülbelül kétórás küzdelem után a ZOB egységei hatalmas sikert értek el: Sammernt és egységeit kiszorították a gettó területéről.
Sammern teljesen elvesztette a fejét. Noha kémeinek jelentéseiből pontosan tudhatta előre, hogy a gettó ellenállásra készül, ezt mégsem vette komolyan, s az erős ellenállást tapasztalva teljesen kétségbeesett. Kétségbeesésében az alig egy-két napja Varsóba érkezett Stroophoz rohant, akiről pedig sejtette, hogy az ő leváltására küldték oda. „A gettóban minden elveszett – közölte -, már nem vagyunk bent, nem is tudunk behatolni, sebesültjeink és halottaink vannak.”5 Riasztani akarta Krakkót, küldjenek repülőgépeket, büntetésül bombázzák le a zsidó városrészt. Stroop, aki egyébként nem állhatta Sammernt és a korábbi balsikereket is az ő ügyetlenségével, korruptságával és alkalmatlanságával magyarázta, elvetette ezt a megoldást, de azonnal átvette a parancsnokságot, s a gettóba ment, hogy személyes jelenlétével köszörülje ki a csorbát és járuljon hozzá az akció sikeréhez.
Stroop reggel 8 óra körül vette át a parancsnokságot. Miután közölte az egységekkel a változást, leült a Judenrat épülete mellett egy fa alá a Zamenhof utcánál, és elkezdte osztogatni a parancsokat. „Mindenképpen be kell hatolni a gettó főutcájára és meg kell szállni” – jelentette ki. De csakhamar ott kellett hagynia kellemes harcálláspontját, mert őt magát is erős tűz alá vették. A hitlerista törzsnek ettől kezdve vigyáznia kellett a tábornok biztonságára. Stroop ezután már csak erős kísérettel jelent meg a gettóban. Annál is inkább, mert hírszerzői tudomására hozták, hogy az ellenállók merényletet terveznek ellene. A hadműveletek vezérkarát Stroop kénytelen volt áttenni a falon kívülre, a gettó közelében levő Zelezna utcába.6
Stroop 8 óra után felújította a támadást a Zamenhof utcai ellenállási csoport ellen. A gyalogsági akciót erős tüzérségi tűzzel támogatta. A tüzérséget a shopok és a központi gettó között levő lakatlan házak között állította fel. De már a kezdet kezdetén tapasztalnia kellett, hogy hasonló nehézségekkel találja szemben magát, mint Sammern. A Zamenhof utca 29. számú ház ablakából gránátok hullottak. A zsidó ellenállók újabb csoportja támadt a hitleristákra, újabb katonák estek el. Stroop azonban kemény kézzel irányította saját egységeit, és végül sikerült felülkerekednie. A Zamenhof utca 29-ből a felkelők kénytelenek voltak visszavonulni.
Stroop déli 12 órakor a Nalewki és a Gesia utca torkolatánál elhelyezkedő felkelő csoport ellen próbált újabb támadást intézni. Két oldalról igyekezett harapófogóba fogni. Katonái, a korábbi tapasztalatokból okulva, most már a falhoz lapulva haladtak előre, egy részük pedig a tankok mögé húzódott. A tüzérségi tűz védelmében Stroop matracokból barikádot építtetett a Nalewki és Franciszkanska utca sarkán, és így három oldalról támadta a felkelőket. Ezek az erősödő tüzérségi tűzben mind nehezebb helyzetbe kerültek, fogyott a lőszerük, de kitartottak, sőt a padlásokon keresztül újabb és újabb pozíciókat foglaltak el, s gárántokkal szétverték az ellenség barikádját. A németeknek sikerült behatolniuk a Gesia utca 12. és 14. számú házba, s így a felkelőkhöz hasonló pozíciókat tudtak elfoglalni. Ezt követően a Nalewki utca 37. számú ház és a Gesia utcai házak padlásai között tűzharc bontakozott ki. Stroop kénytelen volt bevetni a légierőt is. A Gesia utca sarkán levő figyelőállásából utasította a repülőket, merre támadjanak.
Végül az ellenállók visszavonultak. A Nalewki utcai harcokban elesett néhány felkelő is, köztük az egyik csoport parancsnoka, Henryk Zylberg, az LMP tagja. A Nalewki-Gesia utcai csoport hat órán keresztül állt ellen. Mielőtt visszavonultak volna, felrobbantották a Nalewki utca 33. szám alatti nagy német raktárt. Teljesítették a ZOB parancsnokságának azt az utasítását, hogy nem szabad semmilyen értéket hátrahagyni, nehogy valami is a németek kezére jusson. Inkább váljon minden füstté.7
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!