„RE-EVOLÚCIÓ” bővebben

"/>

RE-EVOLÚCIÓ

Lefotózta, majd otthagyta a XXII. kerületi gödörbe zuhant férfit, a bajba jutott reggelre meghalt

Hiába nyújtotta a kezét és könyörgött segítségért egy útmenti gödörbe esett férfi az őt észrevevő fiatalnak Budapesten, ő hagyta meghalni. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztálya segítségnyújtás elmulasztása miatt indított nyomozást a felvételen látható ismeretlen ellen.

Egy férfi eddig még ismeretlen körülmények között tavaly november 6-án este nyolc körül fejjel előre beleesett a XXII. kerületi, Pék utca és Ady Endre utca kereszteződésénél lévő útmenti gödörbe.

Percekkel később egy fiatal férfi sétált arra, bár észrevette a gödörben lévő embert, ahelyett, hogy segített volna neki, lefotózta a bajba jutottat és tovább sétált. A segítségre szoruló férfit másnap reggel holtan találták meg a gödörben.

Az esetet rögzítette egy kamera, amely alapján a rendőrség kéri, hogy jelentkezzenek azok, akik látták a fiatal, vékony, magas férfit, aki világos nadrágot és világos felsőt, valamint hosszú, sötét kabátot viselt, vagy bármilyen információval rendelkeznek az esetről.

Bejelentéseiket a nap 24 órájában megtehetik a 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve hívhatják a 112-es segélyhívó számot, de személyesen is tehetnek bejelentést bármelyik rendőrkapitányságon.


(24.hu)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: Elgondolkodtató egy hír ez! Úgy tűnik, az emberi evolúció nem állt le. Elkezdődött a RE – EVOLÚCIÓ!

Ebben a folyamatban kipusztul az emberi érzések közül a szolidaritás, a másik ember iránt érzett felelősség, a segítségnyújtásra való hajlandóság!

“RE-EVOLÚCIÓ” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Az ember, az embernek farkasa ! Hogy mi ennek a viselkedésnek az oka ? … Nagyon összetett
    társadalmi problémával állunk szemben . A gyökere : a magántulajdonon alapuló ÖNZÉS és az
    ebből eredő KÖZÖMBÖSSÉG ?! Sajnos itt tartunk . Hol van a ” sötét alagút ” kijárata ?!

  2. „Percekkel később egy fiatal férfi sétált arra, bár észrevette a gödörben lévő embert, ahelyett, hogy segített volna neki, lefotózta a bajba jutottat és tovább sétált.”

    Lehet rá haragudni? Egy rohadt rendszer végterméke. Itt semmi mást nem látunk és tapasztalunk évtizedek óta mint azt, hogy a rendszer hagyja a gödör alján megrohadni a bajba került embereket.

  3. Azt kapsz amit adtál,a szépség és a fiatalság mulandó!!!
    A lelkiismeretével meg számoljon el mindenki saját maga!!!
    Ja hogy a zombiknak nincs olyan meg ecet, miért is ZOMBI az okostelefonos nemzedék???

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com