„A gyökeres fordulat kezdete a háborúban” bővebben

"/>

A gyökeres fordulat kezdete a háborúban

A hadászati tervek és az ország lehetőségei

(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)

  1. A téli támadás kiteljesedik

A hadászati tervek és az ország lehetőségei

Mint ahogy 1941. december elején a védelemből az ellentámadásba való átmenet szünet nélkül történt, hasonlóképpen 1942 januárjának elején a szovjet hadsereg ellentámadása is hadműveleti szünet nélkül vált az egész szovjet-német arcvonalra kiterjedő általános támadássá. Ennek előfeltételei a következők voltak: a Moszkva alatti sikeres ellentámadás, a tyihvini és a rosztovi eredményes ellentámadás, bizonyos mennyiségű hadászati tartalék, a fegyverzet és a harci technikai eszközök gyártásának terv szerinti növekedése, a szovjet csapatok magas fokú támadó szelleme.

A Szovjetunió fegyveres erőinek általános feladatát a téli támadásban a főhadiszállás 1942. január 10-i direktívájában rögzítette. Ennek az volt a lényege, hogy nem szabad lélegzethez juttatni a német fasiszta csapatokat, „megállás nélkül kell őket űzni nyugat felé, rá kell őket kényszeríteni tartalékaik elhasználására, még a tavasz előtt, amikorra nekünk új, hatalmas tartalékaink lesznek”.

Azokról az indítékokról beszélve, amelyeket I. V. Sztálin fejtett ki január 5-én azzal kapcsolatban, hogy a szovjet hadsereg 1942 januárjában egyidejűleg ment át általános támadásba a szovjet-német arcvonal nagy részén, G. K. Zsukov ezt írja: „Miután Saposnyikov röviden tájékoztatott bennünket a frontok helyzetéről és ismertette a tervezetet, Sztálin ezt mondta: »A németek elvesztették fejüket a moszkvai vereségtől, rosszul készültek fel a télre. Elérkezett a legmegfelelőbb pillanat, hogy általános támadásba menjünk át … Gyorsan fel kell őrölni a németeket, hogy tavasszal ne tudjanak támadni.«”

Kifejlesztve a támadást a szovjet-német arcvonal mindhárom hadászati irányában, a szovjet csapatoknak tavaszra szét kellett zúzniuk az „Észak” hadseregcsoportot és feltörniük a leningrádi blokádot, be kellett fejezniük a „Közép” hadseregcsoport szétzúzását, s vereséget kellett mérniük a „Dél” hadseregcsoport főerőire, hogy felszabadítsák a Donyec-medencét és a Krímet.

Csakhogy, mint később bebizonyosodott, a szovjet hadseregnek és haditengerészeti erőknek akkor még, sajnos, nem voltak meg a lehetőségeik ilyen grandiózus feladatok megvalósítására. A téli támadó hadműveletek folyamán nyilvánvalóvá vált, hogy az ország akkor még nem rendelkezett azokkal az anyagi feltételekkel, amelyek lehetővé tették volna az egyidejű támadást az egész arcvonalon.

1942 januárjában a Leningrádtól a Krímig kibontakozó általános támadásba fokozatosan kilenc szovjet front kapcsolódott be. Január 8. után a Volhovi Front támadása a ljubani hadműveletbe torkollott, amelyet azután a Leningrádi Fronttal együtt folytattak le. Az Északnyugati Front jobbszárnycsapatai január 7-én megkezdték a gyemjanszki hadműveletet, a balszárnycsapatok pedig január 9-én a toropec-holmi hadműveletet. A Kalinyini és a Nyugati Front csapatainak támadásán alapult a két front január 8-án megkezdődött rzsev-vjazmai hadművelete. A Nyugati Front csapásmérő csoportosításának délről való biztosítása érdekében a Brjanszki Front csapatai az orjoli irányban támadtak. A Délnyugati és a Déli Front csapatai január 18-án kapcsolódtak be az általános támadásba, amikor megkezdték a barvenkovo-lozovajai hadműveletet. 1941. december végén-1942. január elején a Kaukázusontúli Front csapatai a Fekete-tengeri Flottával együttműködve megkezdték a kercs-feodoszijai deszanthadműveletet, és felszabadították a Krímben a Kercs-félszigetet.

A szovjet hadsereg téli támadása rendkívül bonyolult és nehéz körülmények között folyt a szovjet-német arcvonal valamennyi szakaszán. Minden kilométernyi előrenyomulás rendkívüli erőfeszítést követelt a harcosoktól. 1942 január-februárja rendkívüli hideget és sok havat hozott. A hóviharok és a hótorlaszok miatt a mozgás csak az utakon volt lehetséges, de az utak áteresztőképessége is alaposan csökkent. Igen nehéz volt technikai eszközöket, lőszert és élelmiszert szállítani a csapatok után. Ráadásul nem volt elegendő szállítóeszköz sem.

A német csapatok igyekeztek alkalmazkodni a téli körülményekhez. Valamennyi falut és községet ellenállási támponttá építették ki, drótakadályokkal körülvéve. A házak alatt fedezékeket rendeztek be körkörös kilövéssel, a harckocsikat beásták, így azok közvetlen irányzással tüzelő löveggéppuska tüzelőállássá váltak. Visszavonuláskor a hitleristák aláaknázták az utakat, a legkülönbözőbb lesállásokat létesítették, felgyújtottak minden várost és falut. A német csapatok megtettek mindent, hogy fékezzék a szovjet támadást.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“A gyökeres fordulat kezdete a háborúban” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com