A leningrádiak bátorsága
(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)
A leningrádiak bátorsága
Moszkvával együtt 1941 őszén súlyos napokat élt át Leningrád is. A várost bekerítették, így teljesen elzárták az országtól. Védőinek harcolniuk kellett az ellenséggel szárazföldön, tengeren és levegőben. Napról napra nehezebb volt a város számára biztosítani az élelmet, a fűtőanyagot és a lőszert. A hallatlan nélkülözések és áldozatok nem törték meg a leningrádiakat. Küzdöttek az arcvonalakon, és keményen dolgoztak az üzemekben. Október közepén az ellenség újból megkísérelte a Szvir-folyónál a finn csapatokkal való egyesülést és a Leningrád körüli bekerítés második arcvonalának a létrehozását. A német fasiszta csapatoknak sikerült november 8-án elfoglalniuk Tyihvint és átvágniuk azt az utolsó vasútvonalat, amelyen a szállítások történtek a Ladoga-tóig és onnan tovább vízi úton a bekerített Leningrádba. A nácik úgy vélték, döntő jelentőségű lesz, ha egyesülnek a finn hadsereggel. Hitler az ezen a napon tartott müncheni beszédében kijelentette: „Leningrád maga adja meg magát, előbb vagy utóbb elesik. Senkit nem engedünk oda, semmit nem szállíthatnak oda vonalainkon át. Leningrád éhhalálra van ítélve.” Hitlernek ez a jóslata sem vált be. Tyihvin elfoglalása a német csapatok utolsó sikere volt. A 4., 52. és 54. hadsereg szakadatlan ellencsapásai megállították az ellenség további támadását, majd november közepén e hadseregek ellentámadásba mentek át. December 9-én felszabadult Tyihvin. A támadó csapatokat a Volhovi Frontban egyesítették, K. A. Mereckov hadseregtábornok parancsnoksága alatt.
„Mint egy szegényparaszt család gyermeke, majd mint asztalosmunkás, vajon gondolhattam-e arra, hogy tábornok vagy marsall lehetek? A cári Oroszországban csak az a sors várt rám, hogy egész életemben szolgáljak” – írta magáról „A nép szolgálatában” című könyvében Kirill Afanaszjevics Mereckov. De eljött a Nagy Október, és sok millió dolgozó életéhez hasonlóan Kirill Afanaszjevics életében is nagy változás következett be. 1917-ben lett párttag, hősiesen harcolt a polgárháború frontjain, aktívan részt vett a szovjet fegyveres erők fejlesztésében és erősítésében, harcolt a fasizmus ellen a köztársasági Spanyolország csapataiban. A szovjet-finn konfliktus idején K. A. Mereckov hadseregének csapatai áttörték a megerődített Mannerheim-vonalat. 1940-ben Kirill Afanaszjevics a szovjet hadsereg vezérkarának a főnöke lett. A Nagy Honvédő Háború formálta őt nagy tehetségű hadvezérré.
A szovjet csapatok ellentámadása során nyolc német hadosztály súlyos veszteségeket szenvedett, és december végén az ellenség visszaszorult a Volhov-folyó mögé, ahonnan 1941 októberében utolsó támadásra indult. A szovjet hadsereg csapásai alatt álló „Észak” hadseregcsoport képtelen volt segíteni a „Közép” hadseregcsoportnak, amely ebben az időben pusztulásnak volt kitéve Moszkva alatt.
Tyihvin felszabadítása és a közlekedés megindulása a vasútvonalon lehetővé tette, hogy újból szállítmányok érkezhessenek a körülzárt Leningrádba. Sok ezer leningrádit szállítottak hátra az országba, hogy megmentsék őket az éhhaláltól. Leningrád védelmi képessége fokozódott.
Harc a „Kaukázus Kapujáért”
A hitleristák délen szeptember 27-én mentek át támadásba, és minden erejükkel igyekeztek mielőbb elfoglalni a Donyec-medencét, a Krímet és elérni Észak-Kaukázusba. De nem tudták áttörni itt az arcvonalat. A szovjet csapatok visszavonulva is ellenálltak. Október végén a Déli és a Délnyugati Front meggyengült csapatai visszavonultak a Kasztornaja-Oszkol-Gorlovka-Taganrog vonalra.
A Krímben a román csapatokkal megerősített 11. német hadsereg két hét alatt – október 18-30. között – két részre tagolta a szovjet csapatok csoportosítását. Közülük az egyik, az 51. önálló hadsereg visszavonult a Kercs-félszigetre, és november 16-ra átkelt a Tamany-félszigetre. A másik hadsereg, a Tengermelléki Hadsereg, miután kitűnt Odessza hősi védelme során, Szevasztopolba vonult vissza.
A Tengermelléki Hadsereg csapatainak I. J. Petrov tábornok volt a parancsnoka. A kommunista párt hű fia 1918-ban lépett a párt soraiba. Ivan Jefimovics, a szovjet hadseregben szolgálva, egész életét a szovjet állam és a nép szolgálatának szentelte. Részt vett a polgárháborúban, harcolt Közép-Ázsiában a baszmacs bandák felszámolásáért; a Nagy Honvédő Háború első napjaitól kezdve a dicsőséges 25. „Csapajev”-lövészhadosztály parancsnoka volt, amely hadosztály részt vett Odessza hősi védelmében.
A Fekete-tengeri Flotta szevasztopoli védelmi körzetében levő erőivel egyesült Tengermelléki Hadsereg újabb dicsőséges lappal gazdagította a Nagy Honvédő Háború történetét. A védők helytállásán sorra kudarcba fulladtak az ellenségnek azok a kísérletei, hogy először menetből, majd különlegesen előkészített támadás eredményeképp elfoglalja a Fekete-tengeri Flotta fő támaszpontját – Szevasztopolt. Novemberben az első, majd decemberben a város elleni második rohamot verték vissza.
Délen az utolsó siker, amit a hitleristák még 1941-ben el tudtak érni, a Don melletti Rosztov elfoglalása volt. A moszkvai csata legsúlyosabb és legvészterhesebb napjaiban a Déli Front csapatai J. T. Cserevicsenko tábornok parancsnokságával november 17-én ellentámadást indítottak. A 37. hadsereg (parancsnok A. I. Lopatyin tábornok), a 9. hadsereg (parancsnok F. M. Haritonov tábornok) és az 56. hadsereg (parancsnok F. N. Remezov tábornok) harcosai lezárták az ellenség előtt a „Kaukázusi Kaput”, és súlyos veszteségeket okoztak a „Dél” hadseregcsoport csapásmérő csapatainak. November 29-én felszabadították Rosztovot, és a sikert kifejlesztve, december 2-ra a Miusz-folyó mögé vetették vissza az ellenséget. Ez volt a szovjet csapatok első sikeres támadása a hadászati védelem időszakában. E támadás eredményei igen jelentősek voltak a szovjet csapatok moszkvai győzelme szempontjából.
A rosztovi ellentámadás és Szevasztopol hősi védelme hatalmas szerepet játszott a fegyveres harc menetében. Meghiúsították az ellenségnek azokat a kísérleteit, hogy 1941-ben betörjön a Kaukázusba. A szovjet-német arcvonal déli szárnya biztosított volt 1941-1942 egész telén át. A „Dél” hadseregcsoport csapatai veszteségeket szenvedtek, és szilárdan le voltak kötve. A fasiszta hadvezetés elesett attól a lehetőségtől, hogy onnan akár csak részerőket is átdobjon a moszkvai központi irányba.
Ilyenformán a szovjet csapatok mindenütt lekötötték az ellenséget, délen és északon pedig védelemből átmentek támadásba. Meghiúsult a nácik Szovjetunió elleni villámháborús terve. Végleg csődbe jutott a villámháború hitleri stratégiája.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!