Mi a fasizmus?

A kapitalizmus modern formája a fasizmus! –

 

A fasizmus a kapitalizmus következetes harca a szocializmus ellen!

A fasizmus a kapitalizmus diktatórikus harci formája elsősorban a szocializmus, a szocialista demokrácia ellen a kapitalizmus védelmében a demokrácia és a szabadság, az emberi jogok korlátozásával vagy megszüntetésével, törvényesen vagy nyílt diktatúrával, a szükségnek megfelelő módszerrel, terrorral. A fasizmus azonban az imperializmussá fejlődött kapitalizmus imperialista hatalmai közötti világméretű harc is a kizsákmányolás jogáért.

A kapitalizmus működési modelljéből következő válságok, katasztrófák, a kapitalisták és proletárok közötti osztályharc, valamint az imperialista érdekellentétek, a gyarmatosítások, a háborúk, a népirtások szükségszerűek és elkerülhetetlenek az imperializmusban.

A proletárok tudatmódosítása, az érdekeiről történő lemondása végett, a kapitalista kizsákmányolás, az élősködés, a felsőbbrendűség érdekében, a tőkésállam és a kapitalisták teljes gazdasági-politikai hatalmával, minden szinten totális mértékben megvalósul. Nincs kivétel, minden eszköz a kapitalizmus tulajdonában a kapitalisták rabló érdekeit szolgálja. Az állam, a médiumok, az oktatás, az egyház a totális lehetőségeivel él és mindent letarol, ami nem a kapitalizmus érdeke és erkölcsének megfelelő. Ez a totális diktatúra a kapitalizmus minden változatában érvényes. A kapitalista diktatúra különböző változatai csak a minőségben, a mértékben, a következetességében, a terror formájában különbözik egymástól. A kapitalizmus a polgári demokráciától a nyílt diktatúráig változhat, ami a mosolygó és a klasszikus fasizmus változatainak felel meg.

Így a kapitalizmus imperializmussá fejlődése törvényszerűen, elkerülhetetlenül a fasizmusba vezet! A fasizmus a kapitalizmus kíméletlen következetes háborúja az emberiség demokráciája, a szocializmus ellen!

A kapitalizmusnak a polgári demokráciában megvalósuló formája a mosolygó fasizmus! A kapitalizmus nyílt kíméletlen terrorisztikus, őrjöngő, önkényuralmi diktatúrája a klasszikus fasizmus!

A mosolygó fasizmus „demokratikus” emberi Janus álarca mögött maga az ördög, a fasizmus vicsorog!

A fasizmus a kapitalista gazdasági modell szerint működik. A polgári demokrácia keretében működő kapitalizmus is totális gazdasági-politikai hatalom a proletárokkal, a bérrabszolgákkal szemben és ezért a többség számára dominánsan a diktatúra a jellemzője.

A kapitalista rendszer nemzeten belüli és nemzetek közötti válsága, érdekellentéte következtében a polgári demokratikus formát felválthatja a demokrácia látszatát is elvető terrorisztikus totális tőkés diktatúra, amit a „rendteremtés” a kapitalizmus védelmében és (vagy) a gyarmatosítás, az érdekszféra megszerzése motivál.

A kapitalizmus a vállságokra (szociális) reformokkal (és) vagy a diktatúra fokozásával adhat választ. Nem érti, és nem fogadja el, nem fogadhatja el a társadalmi törvényeket, mert az erkölcse elfogadja a szolgaságot, a felsőbbrendűséget, a kizsákmányolást, az élősködést, ez a tőkések és a híveik érdeke, a tudatuk formálója. A fasizmus válasz a kapitalizmus nemzeti és világméretű válságára, a szocializmus elleni harcra, egyfajta totális diktatúra akár a nyílt terror és önkényuralom alkalmazásával. A fasizmus az imperializmussá fejlődött kapitalizmus világméretű harca az emberiség valódi demokráciája, a szocializmus, a szocialista demokrácia ellen!

A marxista filozófia alapjai: „… az emberi tevékenység legfontosabb sajátszerűsége a tudat, a célszerűség. Ez különbözteti meg az emberi tevékenységet az állatok ösztönös cselekvéseitől.”

Mivel a kapitalizmus politikai-gazdasági modellje társadalmi és világméretekben alapvetően anarchikus, ösztönös, tervszerűtlen, a gazdaságot a kapitalista (erkölcsi „értékek” szerinti) érdekeltségű törvények, a konkurenciaharc, a piac a szabályozza, ezért vakon botorkáló, a társadalmi törvényeket tagadó vagy félremagyarázó társadalmi rendszer. Társadalmi és világméretekben alapvetően ellenzi a gazdaság szükségleteknek megfelelő tervszerűségét, mert az egyén (a kapitalista vállalkozó) szabadságát az embertársai, a nép és a társadalmi érdek elé helyezi, ezért a (kapitalista gazdasági modellre jellemzően), társadalmilag alapvetően a véletlen, a konkurencia, a piac a szabályozója a gazdaságnak. Így mindenképpen különböző elkerülhetetlen válságokba, az osztályharc erősödésébe, katasztrófákba sodródik.

A kapitalizmus az erkölcsét, a politikai-gazdasági modelljét demagóg módon az emberiség érdekének tartja, pedig a rendszer lényeg a kizsákmányoló kapitalisták élősködése. A fasizmus ennek a védelmét szolgálja.

A bekövetkező katasztrófák után a „rend” (a kapitalista rend) helyreállítása, a szocializmus támadásának kivédése, a válság megszüntetése a kapitalista világnézetből, csak a fokozott diktatúrával, a dolgozó nép elleni harccal, háborúval (és) vagy reformokkal oldható meg. A másik lehetőség csak a szocializmus lehet!

A harc a kapitalisták között és a kapitalisták és a proletárok között szükség szerint a terror, az önkény szintjéig fokozódhat; ezért a fasizmus különböző változatainak, a mosolygótól klasszikus fasizmusig tartó változatos formálya alakulhat ki; a kapitalizmusnak ezek elkerülhetetlen politikai-hatalmi formái.

A kapitalizmus működési modelljéből következően az eredményes, a hatékony tőkés gazdaság folyamatos bővülésére, a növekedésre, végső soron a világuralomra, ha ennek nemzeti, nemzetközi akadálya van, akkor ennek legyőzésére törekszik, ez végül is az imperializmus, a gyarmatosítás, az érdekszféra, ami a gyengébb nemzetek kifosztására vezet. A kapitalizmus imperializmussá fejlődve, a nemzeti és a nemzetközi méretekben jelentkező, a társadalmi osztályokon belüli és osztályok közötti harcot, a törvényszerűen keletkező konfliktusokat, válságokat nem tudja másként, mint a fasizmus valamelyik változatával, szükség szerint a reformokkal vagy a terrorral kezelni, de mindenképpen a kapitalizmus védelmében.

A kapitalizmusban nemzeti és világméretekben a tőkések és proletárok között osztályharc (osztályháború) és a kapitalisták osztályában osztályon belüli harc (háború) folyik, ennek a harcnak a totális formálya fasizmus, ahol a legerősebb kapitalistáké, a monopóliumoké a totális hatalom. A mosolygó fasizmus ezt még a polgári demokrácia keretében képes tartani, erre a klasszikus fasizmus már nem képes, ez fokozott harci forma és párosulhat az őrjöngő nacionalizmussal, a sovinizmussal, a fajüldözéssel, az embertelenséggel, a törvényesített népirtással.

A klasszikus – hitleri típusú – fasizmusban teljesen felszámolják a proletariátus érdekvédelmének minden formáját a leggazdagabb tőkések érdekében; ez a fasizmus forma gátlástalanul, határtalanul hazug demagóg, terrorisztikus, embertelen, önkényuralmi módszert valósít meg. A mosolygó fasizmusban legalább formálisan demokrácia van a proletárok részére, ezért sokkal kedvezőbb az emberiség túlélése számára. De ez nagyon törékeny vékonyjégen való járás.

*

(idézet: Népi demokrácia és forradalomelmélet)

… A húszas évek elejétől kezdve a nemzetközi munkásmozgalom egy új jelenséggel találta magát szemben: a fasizmussal.

… A fasizmus, mint a burzsoá osztályuralom új formája, az első világháború utáni első években csak néhány országban került hatalomra, ott, ahol a munkásosztály már egyszer uralmon volt, vagy ahol a forradalmi munkásmozgalom olyan erőt jelentett, hogy a burzsoá osztályuralmat a „régi módon” fenntartani már nem lehetett. Így Magyarországon, Bulgáriában, Olaszországban, Lengyelországban. A fasiszta mozgalom azonban más országokban is tért hódított, s később az 1929 — 1933-as gazdasági világválság után a hatalmat is magához ragadta.

… A világválság kiélezte a kapitalizmus valamennyi ellentmondását, a dolgozó tömegek forradalmasodása meggyorsult, az uralkodó körök hatalma megingott. Ebben a helyzetben a fasizmus — amely már az első világháború óta az imperialista burzsoázia fejlődésének általános tendenciája volt — számos országban új erőre kapott. 1933 elején Németországban is hatalomra jutott.

… A kommunista mozgalom kezdettől fogva nagy figyelmet fordított a fasizmusra, arra, hogy feltárja ez új társadalmi jelenség osztálytartalmát, szerepét. A Komintern már 1922-ben, a IV. kongresszusán alapvetően helyesen határozta meg a fasizmus jellemző vonásait. Így többek között rámutatott, hogy a fasizmus a tőke kibontakozó támadásának eszköze, amely a proletariátus forradalmi törekvései ellen irányul. A fasiszták céljuk elérésére nemcsak állig felfegyverzett ellenforradalmi harci szervezeteket hoznak létre, hanem szociális demagógiával élve, arra törekszenek, hogy a parasztság, a kispolgárság, sőt a munkásosztály soraiban is tömegbázist teremtsenek. A kommunista pártok fontos feladata — szögezi le a kongresszus határozata —, hogy megszervezzék az ellenállást a fasizmus támadásával szemben.

… a fasizmus a különböző országokban különböző formát és jelleget ölthet, de fő jellemvonása az, hogy a durva terrorista erőszakot forradalmi frazeológiával, demagógiával kombinálja, adott helyzetekben látszólag forradalmi mozgalomként jelentkezik, kisajátítja a munkásosztály valóban forradalmi jelszavait.

… A plénum megerősítette a IV. kongresszusnak azt a megállapítását, hogy a fasizmus a tőke eszköze a forradalmi munkásmozgalom elleni harcban. Rámutatott: a proletariátus fokozódó forradalmasodása közepette a reformizmus, az „osztálybéke és a demokratikus együttműködés prédikálása” már nem elég a burzsoá rend fenntartásához, a régi módszerek, a régi „apolitikus” államapparátus már nem minden esetben képes a burzsoá osztályérdekek hathatós védelmére. Ezért a burzsoázia hatalmát új eszközökkel, a fasizmus segítségével igyekszik megszilárdítani. Leszögezte: a fasizmus a reakció, az ellenforradalom fegyvere, „nagytőkés funkciót” tölt be.

… Ezt a gondolatot a Komintern V. kongresszusa 1924-ben így fogalmazta meg: „A fasizmus a nagytőke harci fegyvere a proletariátus elleni küzdelemben, amelyet törvényes, állami rendszabályokkal megtörni nem tud. A fasizmus a harc törvényen kívüli eszköze, amelyet a nagytőke diktatúrájának megteremtése és megszilárdítása érdekében használ fel.”

… a VI. kongresszus többek között megállapította: a hatalomra jutott fasizmus a bankok, a nagyipar és a nagybirtok „osztatlan, nyílt és következetes diktatúrája”. A külpolitikában a fasizmus egyet jelent az erőszakkal, a provokációkkal, az agresszióra való törekvéssel, s mint ilyen állandóan veszélyezteti a békét.

… A XI. plénum felhívta a figyelmet a fasizmus egyik fontos jellemvonására, a nacionalista demagógiára, s meghatározta a nacionalizmus helyét és szerepét a fasiszta politikában.

*

(idézet: Egységfront, Népfront, Szocializmus – Georgi Dimitrov)

A fasizmus osztályjellege

A hatalmon levő fasizmus, elvtársak, mint ahogy a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának XIII. plénuma helyesen jellemezte, a finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább, legimperialistább elemeinek nyílt, terrorista diktatúrája.

A fasizmus legreakciósabb válfaja a német típusú fasizmus. A német fasizmus arcátlanul nemzetiszocializmusnak nevezi magát, holott semmi köze sincs a szocializmushoz. A német fasizmus nemcsak burzsoá nacionalizmus, hanem vadállati sovinizmus. Ez a politikai banditizmus kormányrendszere, a munkásosztállyal, a parasztság, a kispolgárság és az értelmiség forradalmi elemeivel szemben alkalmazott provokációk és kínzások rendszere. Ez középkori barbárság és vadállatiasság. Ez féktelen agresszió más népekkel és országokkal szemben.

… A fasizmus nem olyan államforma, amely „mindkét osztály: a proletariátus és a burzsoázia felett áll”, amint ezt például Ottó Bauer állította. A fasizmus nem „a fellázadt kispolgárság, amely birtokába kerítette az államgépezetet”, mint Brailsford angol szocialista mondja. Nem. A fasizmus nem osztályok felett álló hatalom és nem a kispolgárság vagy a lumpenproletariátus hatalma a finánctőke felett. A fasizmus magának a finánctőkének a hatalma. A fasizmus a munkásosztállyal, a parasztság és az értelmiség forradalmi részével való terrorista leszámolás szervezete. A fasizmus a külpolitikában a legdurvább formájú sovinizmus, amely vadállati gyűlöletet szít más népek ellen.

… A fasizmus hatalomra jutása nem az egyik burzsoá kormány egyszerű felcserélése egy másikkal, hanem a burzsoá osztályuralom egyik államformájának, a burzsoá demokráciának felváltása a burzsoázia osztályuralmának másik formájával, a nyílt, terrorista diktatúrával.

… Mi hát a fasizmus tömeghatásának a forrása? A fasizmus azért tudja vonzani a tömegeket, mert demagóg módon különösen égető szükségleteiket és igényeiket hangsúlyozza. A fasizmus nemcsak a tömegekben mély gyökeret vert előítéleteket szítja fel, hanem a tömegek legjobb érzéseivel, igazságszeretetével, sőt néha még forradalmi hagyományaival is csalárd játékot űz. Miért igyekeznek a német fasiszták, a nagyburzsoáziának ezek a lakájai és a szocializmus halálos ellenségei a tömegek szemében „szocialistáknak” látszani, és miért tüntetik fel hatalomra jutásukat „forradalomként”? Azért, mert igyekeznek kiaknázni a forradalomba vetett hitet, a németországi dolgozó tömegek szívében a szocializmus iránt élő vonzódást.

… A fasizmus arra törekszik, hogy a legféktelenebbül kizsákmányolja a tömegeket, azonban ügyes kapitalistaellenes demagógiával környékezi meg őket: kiaknázza a dolgozók mélységes gyűlöletét a rabló burzsoázia, a bankok, a trösztök és a fináncmágnások ellen. Olyan jelszavakat ad ki, amelyek az adott pillanatban a politikailag éretlen tömegek számára leginkább csábítóak. Ilyen jelszavak például Németországban: „a közös érdek a magánérdek felett áll”; Olaszországban: „a mi államunk nem kapitalista, hanem korporatív állam”; Japánban: „a kizsákmányolás nélküli Japánért”; az Egyesült Államokban: „a gazdagság felosztásáért” és így tovább.

… A fasizmus a legkorrumpáltabb, a legkönnyebben megvásárolható elemeknek dobja oda martalékul a népet, de ugyanakkor a tömegek előtt „a becsületes és megvesztegethetetlen hatalom” igényével lép fel. A fasizmus számol azzal, hogy a tömegek mélyen kiábrándultak a burzsoá demokrácia kormányaiból, és képmutatóan felháborodik a korrupción (például a Barmat- és a Sklarek-botrány Németországban, a Staviski-ügy Franciaországban és sok egyéb). A fasizmus a burzsoázia legreakciósabb köreinek érdekében hálójába keríti a régi burzsoá pártokban csalódott, azokat faképnél hagyó tömegeket. Azzal imponál ezeknek a tömegeknek, hogy élesen támadja a burzsoá kormányokat, és kérlelhetetlen a burzsoázia régi pártjaival szemben.

… A fasizmus, cinizmusával és hazug voltával felülmúlva a burzsoá reakció minden egyéb válfaját, demagógiáját hozzáidomítja minden egyes ország nemzeti sajátosságaihoz, sőt egy és ugyanazon országon belül a különböző társadalmi rétegek sajátosságaihoz. A kispolgárság tömegei – sőt a munkások egy része is -, akiket a nélkülözés, a munkanélküliség és a megélhetés bizonytalansága a kétségbeesésbe kergetett, a fasizmus szociális és soviniszta demagógiájának áldozataivá válnak.

… A fasizmus úgy kerül hatalomra, mint a forradalmi munkásmozgalom elfojtásának, a forrongásban levő néptömegek leverésének a pártja, de hatalomra jutását úgy hajtja végre, mintha az „forradalmi” mozgalom volna az „egész nemzet” nevében, a „nemzet megmentéséért”, a burzsoázia ellen. (Emlékezzünk Mussolini Róma elleni „vonulására”, Pilsudski Varsó elleni „vonulására”, Hitler nemzetiszocialista „forradalmára” Németországban stb.)

… Bármilyen álarcot öltsön is azonban magára a fasizmus, bármilyen formában lépjen is fel, bármilyen utakon jusson is hatalomra: a fasizmus – a tőke legdühödtebb támadása a dolgozó tömegek ellen; a fasizmus – fékevesztett sovinizmus és hódító háború; a fasizmus – dühödt reakció és ellenforradalom; a fasizmus – a munkásosztály és valamennyi dolgozó leggonoszabb ellensége!

… a burzsoázia kénytelen lemondani a burzsoá demokráciáról, és kénytelen diktatúrájának terrorista formájához folyamodni, amikor is megfosztja a szociáldemokráciát nemcsak a finánctőke államrendszerében elfoglalt előbbi helyzetétől, hanem bizonyos körülmények között a legalitástól is; üldözi, sőt szét is veri a szociáldemokráciát.

… a munkások veresége Németországban, Ausztriában és Spanyolországban főképpen a burzsoáziával való osztály-együttműködés szociáldemokrata politikájának volt a következménye.

… A fasizmus elvette a munkásoktól saját legális szervezeteiket. Rájuk kényszerítette a fasiszta szervezeteket, és a tömegek ott vannak – kényszerből vagy részben önkéntesen.

*

(idézet: A marxista filozófia alapjai)

A szabad versenyről a monopóliumok uralmára történő áttérés visszatükröződik a politikai felépítményben is: fordulat történik a burzsoá demokráciától a politikai reakció felé. A monopoltőke terjeszkedésre, a gyenge országok piacainak, területének meghódítására, a világ háború útján történő újrafelosztására törekszik. Az imperialista állam ennek a politikának az eszköze. A burzsoázia a belpolitikában ugyancsak fordulatot tesz a reakció felé. A munkásosztály szervezettségének és erejének növekedése következtében a burzsoázia fél a demokráciától, igyekszik megszabadulni tőle. A burzsoázia széttöri a saját maga által megalkotott törvényesség kereteit, és a munkásmozgalom közvetlen elnyomására tér át. Ez a legvilágosabban a fasizmusban jutott kifejezésre.

A fasizmus, eltérően a polgári demokráciától, az imperialista burzsoázia diktatúrájának nyílt, terrorista formája. A fasizmus létrejötte elválaszthatatlanul összefügg a kapitalizmus általános válságának korával; kísérlet arra, hogy a terror és erőszak módszereivel alátámassza a kapitalizmus megingott pilléreit. Nem véletlen, hogy a burzsoázia elsősorban azokban az országokban vezette be a fasiszta rendszert, amelyekben a kapitalizmus pillérei kiváltképpen ingatagok voltak, vagy amelyekben a burzsoázia különösen tevékenyen vett részt az új világháború előkészítésében (Olaszországban, Németországban és Japánban). A fasiszta tendenciák azonban nemcsak ezekben az országokban fejlődtek ki. A reakciós burzsoázia, a néptömegek aktivitásától való félelmében mindenütt, ahol csak lehet, korlátozza a demokráciát. Jellemzőek például a reakciós köröknek a parlamenttől független elnöki kormányzat bevezetésére tett felhívásai. Az efféle felszólításokat különös állhatatossággal ismételgetik azokban az országokban, amelyekben megerősödött a munkásmozgalom.

Jelenleg a kapitalista országokban a reakció és a fasizmus nyomásának fenyegető jelei mutatkoznak. Bár a fasizmus régi formáiban kompromittálta magát a népek előtt, nincs kizárva az a veszély, hogy új formákban feléled. A demokratikus erők, elsősorban a munkásosztály egysége a legbiztosabb sorompó a fasiszta veszély útjában.

Az imperializmus minden lehetséges módon korlátozza a demokráciát, de ez ellenhatást vált ki a tömegekből, és fokozza demokratikus törekvéseiket. Ebből két ellentmondó tendencia fakad, amelyek többé-kevésbé erőteljesen megnyilvánulnak a tőkésországokban: a burzsoá kormányok a demokrácia korlátozásával egyidejűleg politikájukat a monopóliumok érdekeinek rendelik alá, a dolgozó tömegek viszont arra törekszenek, hogy megvédjék a monopóliumokkal szemben: és kiszélesítsék demokratikus vívmányaikat.

*

Marxista fogalomlexikon – Fasizmus: az imperializmus viszonyai között, a kizsákmányoló osztályok legreakciósabb részének legsovinisztább, legagresszívebb nyílt terrorista diktatúrája, amely vad, erőszakos terjeszkedés, más népek leigázása, a faji gyűlölet szitása, szélsőséges kommunistaellenesség és antidemokratizmus jellemez. Szociális demagógiájával igyekszik tömegbefolyásra szert tenni. A kapitalizmus általános válságának talaján nagy társadalmi megrázkódtatások idején jött létre, amikor az uralkodó osztályok a régi módon, a polgári demokrácia eszközeivel nem tudnak kormányozni, a munkásosztály pedig nem elég erős a hatalom megragadásához, a társadalmi-politikai erők polarizálása kritikus szakaszba lépett, a jobboldali erők a szélsőséges reakció (fasizmus) oldalán tömörülnek, a munkásmozgalom és az antifasiszta demokratikus tábor viszont nem egységes, de potenciálisan fenyegető erő a reakcióval szemben. A fasizmus Olaszországban 1922-ben, Németországban pedig 1933-ban jutott hatalomra. Fasiszta diktatúra jött létre a két világháború között Magyarországon, Bulgáriában, Spanyolországban és néhány más államban. Ahol hatalomra jutott, megsemmisítette a demokratikus szabadságjogokat, militarizálta az államapparátust és agresszív politikát folytatott. A fasiszta hatalmak vereséget szenvedtek a második világháborúban.

Politikai kisszótár (1980) – demagógia [gör.]: a tömegek tudatos becsapása, félrevezetése hazug frázisokkal, csalárd ígéretekkel, teljesíthetetlen követelések felvetésével, hízelgéssel, a tények elferdítésével. A burzsoá pártok és politikusok egyik fő módszere. Különösen jellemző a fasizmusra.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!