… akkor véleménynyilvánítás.
Így van ez akkor is, ha Póka Anita és Laci saját (szopjonbankos) ügyében lesz az esemény Ráckevén.
Igen, hét év után újból tárgyalás lesz Póka Anitáék és szopjonbank közötti végrehajtásmegszüntető perben.
Most már nem csak a szopjonbank az alperes, hanem a – többek által pedofideszes hátterűnek tartott – axelberg és egy magánszemély követelésvásárló.
Kilenc évvel ezelőtt indította a szopjonbank a végrehajtást. Eleve kicsit bonyolult volt a per, de a követeléskezelők képbe kerülésével újabb előkérdések merültek fel:
– jóerkölcsbe ütközik a követeléseladás
– fedezetelvonó ügylet a követelés eladás
– nem volt jogosult üzletszerű követelésvásárlásra a magánszemély.
Már nyolc éve folyik a per elsőfokon. Majd látjuk, hogy ma mi lesz.
Önmagában fura, hogy – ha ennyi ideig húzódott a per – ilyen súlyos járványhelyzetben mi a fenének tartanak tárgyalásokat.
És az is fura, hogy akkor indítják a régen esedékes lezárásokat, amikor elolvadt a hó a pedofideszes tulajdonú sípályákon.
Kíváncsiak vagyunk arra is, hogy most mit szólnak Ráckevén a “MAGYARORSZÁG DIKTATÚRA!” és “O1G” felirathoz.
Hogyan fogadják a végrehajtások leállítását követelő kiírást?
Mindez ki fog derülni a videóból
Ha megoldást akarsz, legyél kiskakas, aki minden nap berepül az ablakukba, és követeli, hogy adják vissza, amit elvettek!
NeFizess! Pörölj! Tiltakozz!
HA neked sem tetszik az orbáni önkény és a kifosztás, tegyél ellene!
Mutassuk meg az imf-eknek (idomított majom fideszeseknek) és idomárjaiknak a bankároknak, hogy a végső szót nem ők, hanem az emberek mondják ki!
Cselekedj! Legyél győztes! Állj a bátrak közé!
HAjrá!
! O1G !
Sárgapólósok büntetései, eljárási költségei.
2018-ban eddig – leginkább a birtokvédelmi perekből adódóan – további 2 000 000 Ft-tal nőttek az eljárási költségeink.
Így az összes terhelésünk – büntetések, eljárási költségek – elérte az 5 000 000 Ft-ot.
Eddig a gyűjtésekből ennek töredéke, kicsit több mint 500 000 Ft jött össze.
És természetesen vannak a működési költségek is.
Azt is érdemes megjegyeznünk, hogy az akcióink videóit általában 1000 – 20 000 ember nézi meg. Néhányat többen.
Ha minden videónk után a nézők fejenként csak 10 – 100 Ft-tal járulnának hozzá a költségeinkhez, akkor sokkal könnyebben tudnánk a hatalomnak nem tetsző tetteket végrehajtani.
Ha segíteni akarsz, akkor minden megnézett videó, vagy minden neked tetsző bejegyzés után utalj, vagy küldj egy százast. Vagy amennyit tudsz.
Fontos, hogy biztass erre másokat is.
A támogatást természetesen készpénzben is odaadhatod valamelyik Sárgapólósnak.
B3 Takarékszövetkezet 73604095-10211768-00000000
Név: Golcs Roland, vagy Sárgapólós büntetésszámla
Megjegyzés: Büntetés hozzájárulás
Külföldről erre a számra tudsz utalni: IBAN szám: HU11 7360 4095 1021 1768 0000 0000
Ezt követően a legtöbb bejegyzésünkbe és videóleírásba beletesszük a fentieket. Hátha egyre többen kapnak kedvet az ellenállás támogatásához.
Részletek a büntetéseinkről az alábbi hivatkozáson érhetők el: https://www.facebook.com/notes/nem-adom-a-h%C3%A1zamat/val%C3%B3ban-a-s%C3%A1rgap%C3%B3l%C3%B3sokkal-vagy-van-r%C3%A1-n%C3%A9gysz%C3%A1z-forintod-hogy-ki-tudj%C3%A1k-fizetni-a/2256767784349154/?hc_location=ufia/2256767784349154/?hc_location=ufi
Kutya sem foglalkozik ezekkel! Miért is tennék? Csak orbánozni tudnak, közben a böszménél vették fel a hitelt!
Po-fátlan-ka inkább erre emlékezne:
Így lopta szét az országot az elmúlt 7 évben a Fidesz.
Azzal kezdték, hogy azonnal kifizették a Gyurcsányék által megígért, de soha komolyan nem gondolt béremelését a MÁV Start dolgozóinak és a tűzoltóknak.
Aztán jött Kolontár és Devecser a vörös iszappal, amikor is egy éven belül felszámolták a károkat és minden károsult új házat, lakberendezést kapott.
Aztán kifizették Bajnaiék Hajdúbétjének károsult libatartóit legalább is azokat, akik nem akasztották fel magukat.
Példásan levezényelték és finanszírozták a valaha legnagyobb Dunai árvizet miközben Németország vízben úszott.
Majd tovább loptak és átlag 25 %-kal csökkentették a háztartások rezsijét a víz csatorna és gázdíjakat.
Eltörölték az örökösödési illetéket az ingatlanok, ingóságok és vállalati vagyonok után.
2011-től újra 3 évig jár a Gyes.
Adókedvezmény segíti a Gyed alatt munkába visszatérő kismamákat
700 ezer gyerek kap napi háromszori étkezést szünidőben is!!!
Ez év végéig összesen 500 ezer gyermeknek biztosít ingyenes vagy rendkívül kedvezményes üdülést az Erzsébet program.
10 millió Ft vissza nem térítendő támogatással, 10 millió Ft kedvezményes hitellel és 5 millió Ft áfamentességgel segítik a három gyermekes, vagy legalább három gyermeket vállaló házasokat lakáshoz jutásban.
A gyerekes családok jelentős adókedvezményben részesülnek három gyerek után gyakorlatilag nincs személyi jövedelemadó az alacsonyabb jövedelműeknél a kedvezmény levonható egyéb bérteherből.
2017 től már 1743 milliárd Ft jut családtámogatásra.
Az újonnan házasulók havi 5 – 5 ezer Ft támogatást kapnak.
19- ről 10 százalékra csökkent a személyi jövedelemadó és 4 % –kal a bérek közterhei.
Egymillió ember üdülését segíti a Szépkártya.
Gátlástalanul tovább „loptak”, így sikerült rendbe tenni a költségvetést és a gazdaságot. Visszafizettük idő előtt a 18 milliárd dolláros IMF hitelt és az 5 milliárd Eurós Európai Bank- tól felvett hitelt. Amit Gyurcsányék voltak szívesek az összeomlás elkerülésére, négy évre felvenni, hogy majd a Fidesznek kelljen visszafizetni. Remélték, hogy Orbánék belebuknak! (Megjegyzendő hogy a Paksi Atomerőműre, 30 évre 10 milliárd Eurós hitelt veszünk fel beruházásra, nem pedig az összeomlás elhárítására.
Véget vetettek a devizahitelezésnek és a végtörlesztéssel, árfolyamgáttal, kilakoltatási moratóriummal, a bankok megadóztatásával, forintosítással, az Eszközkezelő létrehozásával, a magáncsőd intézményével, az ingatlanok áron aluli elárverezésének megtiltásával segítettek a devizahiteleseken.
Az infláció egy-két százalékos. Negyven éve nem volt ilyen alacsony.
Az államháztartás hiány tartósan 3 % alatt van így végre kikerültünk a kötelezettségszegési eljárás alól. Ez és az IMF hitel visszafizetése lehetőség az önálló gazdaságpolitikára.
A banki alapkamat 7, 5-ről 1,5 % -ra csökkent.
A Nemzeti Bank nyereséges, évente 100 milliárd Ft. körül van, szemben a Simor András féle MNB- vel ahol évente 100 – 200 milliárdos veszteség keletkezett, amit a költségvetésnek kellett pótolni.
Az államadósság a GDP 82 %-áról 74 % -ra csökkent.
A GDP az idén 4 %- os lesz.
Rekordokat dönt a külföldi tőke beáramlás a beruházások formájában és nő a profit visszaforgatása is.
Évente 5-10 százalékkal nő az idegenforgalom bevétele mivel nő a belföldi és külföldi turistaforgalom.
A külkereskedelmi mérleg 9,978 milliárd Euró többletet mutatott 2016-ban és az export folyamatosan nő.
De nem volt elég a „lopásból”, így kifizették az összes önkormányzat adósságát 685 milliárd Ft értékben, valamint az egyetemek úgynevezett PPM konstrukcióban (Magyar Bálint , SZDSZ) felvett visszafizethetetlen adósságát.
Közben csökkent a munkanélküliség több mint hétszázezer új munkahely létesült. Így a munkanélküliség 4.3 százalékos az egyik legalacsonyabb az Unióban.
Visszavásároltuk az oroszoktól a MOL részvények 25 %-át.
Visszavásároltuk a gáztározóinkat, az energiaszolgáltató szektorokat (gáz, villany, víz,) a külföldi tulajdonosoktól.
Visszavásároltak bankokat így a hazai tulajdoni arány 50 százalékos.
3400 milliárd Ft jut a megyei jogú városok fejlesztésére a Modern Városok program keretében.
1500 milliárd Ft jut vasút fejlesztésre
300 milliárd F t.-értékű turisztikai fejlesztés folyik
Törvény védi a magyar földet a spekulánsoktól és 60 ezer magyar gazda vehetett állami földet.
Az elmúlt hét évben 7000 milliárd Ft-a nőtt az állami vagyon.
9 százalékra csökkentették a társasági adót, mely a legalacsonyabb az Unióban
Racionalizálták a közigazgatási ügyintézést az okmányirodákkal, az egyablakos ügyintézéssel.
Folyamatosan nőnek a reálbérek és az átlag kereset is ez utóbbi idén a tavalyihoz képest 14 százalékkal
Az idén 15 százalékkal nőtt a minimálbér és 30 százalékkal a szakmunkás minimálbér
És csak „lopnak és lopnak” ennek következtében a ciklusban 50 százalékkal nőnek a pedagógus bérek, 50 százalékkal a rendvédelmi dolgozók bére, 30 százalékkal a kormány tisztviselők bére, 30 százalékkal a vasutasok bére, 30 százalékkal a vízügyi dolgozók bére, 50 százalékkal nő az Államkincstár és az egészségügyi dolgozók bére 2019 ig. besorolástól függően 52-74 százalékkal nő és 2017 végéig két részletben 200 ezer Ft-al nő az orvosok bére havonta. Közben folynak a tárgyalások a kistisztviselők bérének emeléséről.
300 milliárd Ft.-al segíti a kormány a munkahelyek megőrzését a kis és középvállalatok támogatásával az un. Munkavédelmi akciótervvel.
A nyugdíjak a választási ígérethez híven megőrizték vásárló értéküket nominálisan, de az inflációnál magasabb évi emeléssel és a rezsicsökkentéssel kb. egyhavi értékükkel nőttek.
Nem maradt ki a „rablásból” az egészségügy sem, így az alábbi kórház-felújításokra került sor:
Szent Imre kórház 6,8 milliárd Ft.,
Egri Markot Ferenc Kórház 6 milliárd Ft.,
Sport Kórház 10 milliárd Ft.,
Körmendi Kórház 1,4 milliárd Ft.,
Veszprémi Cholnoky Ferenc Kórház 1,4 milliárd Ft.,
Zalaegerszegi megyei kórház 30 milliárd Ft.,
Dombovári Szent Lukács Kórház 1,8 milliárd Ft.,
Győri Petz Aladár Kórház 11.2 milliárd Ft.,
Teljes felújítás a Pécsi 400 ágyas egyetemi klinikákon 15 milliárd Ft.,
Szombathelyi Markusovszki Kórház 6, 3 milliárd Ft.,
Hatvani Albert Schweitzer Kórház 3,5 milliárd Ft., Bethesda Gyermekkórház 150 millió Ft.,
Debreceni Kenézy Kórház 500 millió Ft.,
Kaposvári kaposi Mór kórház 600 millió Ft.,
Békés megyei Pándy Kálmán Kórház Gyula 6,6 milliárd Ft., Budapesti Bajcsy Zsilinszki Kórház 700 millió Ft.,
Karcagi Kátai Gábor Kórház 800 millió Ft.,
Várpalotai Szent Donáth Kórház 800 millióFt.,
Budapesti Uzsoki Kórház 6,5 milliárd Ft.,
Nyíregyházi Jósa András Kórház 1,1 milliárd Ft., Hódnezővásárhelyi és makói egyesült Kórház , 3,3 milliárd ft.,
Továbbá felújítottak 60 mentőállomást,
átadtak 20 új mentőállomást,
vásároltak 500 új mentőautót.
50 százalékkal nőtt a CT és MRI vizsgálóeszközök száma.
A „katasztrofális” egészségügyi helyzetet az is jellemzi, hogy jelentősen csökkent a várólisták száma és a várakozási idő. Olyannyira, hogy Nagybritániából ide járnak műtétekre (168 óra !!!), mert ott nem tudnak időpontot mondani.
Fél Európa ide jár fogorvosi ellátásra.
Párizsban két hetet kell várni, hogy bejusson valaki a körzeti orvoshoz, a mentő nem megy ki bemondásra, a körzeti orvos legtöbb helyre nem megy ki, mert fél.
Nem úgy, mint itthon, ha negyedórán belül nincs a helyszínen a mentő bárki telefonhívására, már tombol a sajtó.
Szóval az egészségügy sehol sem Schwarzwald klinik, vagy Bergdoktor.
Londonba ha bejut valaki egy körzeti rendelőben ott ül egy turbános ember zakóban és rögtön szól hogy ne gyere közelebb, megkérdezi mi a bajod, beüti számítógépbe ír egy receptet és „see You again.” Sorolhatnám USÁ-tól, Kanadáig a rémtörténeteket.
Havi 130 ezer Ft-al nőtt a háziorvosi praxistámogatás.
Mintegy ötszázmilliárdos egészségügyi fejlesztési program valósult és valósul meg a ciklusban mely a legnagyobb a magyar egészségügy történetében.
Most indul egy 600 milliárdos kórház-fejlesztési program.
„Lerabolják” az oktatást is, így 2016 – 17-ben 230 milliárd Ft. jut infrastrukturális fejlesztésekre és jelenleg 500 milliárd Ft.-al jut több az oktatásra mint 2010-be.
Cél, hogy minden járási székhelyen legyen iskolauszoda így ahol nem volt, a program keretében harminc új uszoda épül.
Ingyenes lesz a nyelvvizsga megszerzése.
900 ezer gyerek ingyen kapja a tankönyvet.
Nem maradt ki a „rablásból” az épített környezet és örökség sem. Ezért indult a kastély és várprogram melynek keretében a nemzeti emlékezet és a turizmusban is fontos szerepet játszó 35 vár újult vagy újul meg. Így a füzéri vár, a diósgyőri vár, szigeti vár, egri vár, kisvárdai vár, a sümegi vár, a soproni várfal, a gyulai vár, a szerencsi Rákóczi vár, a mosonmagyaróvári Óvár, a tatai vár, a várgesztesi vár, a visegrádi fellegvár, a simontornyai vár, a cseszneki vár, Somló vára, nagyvázsonyi Kinizsi vár, a várpalotai Thury vár, az ónodi vár, a regéci vár, a sárospataki Rákóczi vár, Szádvár, a siroki vár, az esztergomi vár, Drégely vára, Hollókő vára, Nógrád vára, Fehérkő vára, a sárvári Nádasdy vár, Szarvaskő vára, Csobánc vára Szigliget sopronhorpácsi Széchenyi kastély,
A történelmi és építészeti szempontból is nemzeti értéknek számító széthordott kirabolt lepusztított 34 kastély épült ujjá vagy újult meg illetve újul meg. jelentős idegenforgalmi vonzerőt jelentve. Igy a tiszadobi Andrássy kastély, az edelényi Hulier kastély, a füzérradványi Károlyi kastély, a dégi Festetics kastély, a hatvani Grassalkovics kastély, a keszthelyi Festetics kastély, a fertődi Esterházy kastély, a bajnai Sándor- Metternich kastély, a majki kamalduli remeteség, a kisbéri Batthyányi- Wenkheim kastély, a dénesfai Ciráky kastély, a lovasberényi Ciráky kastély, a soponyai Zichy kastély, a fáji Fáy kastély, a bicskei Batthyányi kastély, a csákvári Esterházy kastély, az iszkaszentgyörgyi Bajzáth- Papenheim kastély, a váli ürményi kastély, a sopron horpácsi Széchenyi kastély, a mihályi Dőry kastély, a szanyi püspöki kastély, a tatai Esterházy kastély, a szécsényi Benczur kastély, az acsai Prónay kastély, a péceli Ráday kastély, az aszódi Podmenicky kastély, a váchartyáni Rudnay kastély, a somogysárdi Somsich kastély, a sümegi püspöki kastély, a vassurányi kastély Shilson kastély, a körmendi Batthyányi kastély, a szabadkígyósi Wenckheim kastély, a kállósemjéni Kállay kuria, a gyulai Almássy kastély, a fehérvárcsurgói Károlyi kastély.
Megújulnak a zsidó temetők vidéken és Budapesten (Kerepesi u.), a zsinagógák pl. a szegedi, a Rumbach Sebestyén utcai Budapesten.
Visszavásárolták a felbecsülhetetlen értékű Seuso kincset, a Magyar Nemzeti Bankon keresztül a nemzeti értékeinkhez tartozó festményeket, gyűjteményeket.
A felsorolt gátlástalan „rablások” után rávetették magukat Budapestre és azt is „szétlopták”.
Így rendbe tették a 4 –es metró kaotikus beruházását jelentős értékű pereket nyerve a külföldi beszállítókkal szemben. (Alstom)
Befejezték a szintén átláthatatlan Bálna épület beruházását, kicserélték a budapesti autóbusz parkot, konszolidálták a szocik által lerohasztott nyolcvan milliárdos adósság tehertől roskadozó BKV-t, felújították a Széll Kálmán teret amit 20 évig Demszki ígérgetett, befejezték a rohadó Tüskecsarnokot , ragyogó sportlétesítmény uszoda és jégpálya lett belőle,
felújították az Erkel színházat amit a szocik le akartak bontani. Felújították a Vigadót, eredeti formáját nyeri vissza a Szépművészeti Múzeum, megújul világ színvonalon az Állatkert épül benne a Biodrom, megújul Európa dijas tervek alapján a lerohadt Városliget, megújult és eredeti formáját nyerte vissza a Országház és a Kossuth tér, mely már egy balkáni pályaudvar koszlott parkolójához hasonlított, megújult a volt Osztyapenkó szobornál a Sasadi utnál az M1-M7 bevezetőszakasza, megújult a lerohasztott Várkert bazár, felújították a Károly körutat és megépült e fonódó villamos, megújult a Citadella, beindult a Budai vár rekonstrukciója (lovarda, testőrségi palota, Stöckl lépcső, Szent István terem, Karmelita kolostor, volt Honvédelmi Minisztérium) Teljesen felújítják az Operaházat ami egy új raktár és díszletbázist is kapott a Kőbányai úton. Megindul a 3-as Metró felújítása amire negyven évig semmit sem költöttek és teljesen felújítják a régi metró kocsikat.
Csodálatosan felújították a Margitszigetet, a parkot, a szökőkutat, a lerobbant Kaszinót.
Ez se volt elég, a sportot is „lerabolták”. Ezért épült és épül több futball stadion, FTC, MTK, DVSC, Vasas, Videoton, Haladás, DVTK épül a Puskás Ferenc stadion (volt Népstadion), megépült világ színvonalon a Győri EtO kézilabda csarnoka. És „volt képük” megrendezni az eddigi legjobb úszó-világbajnokságot, megépíteni a Duna-arénát, az előttük lévő rakpartot, felújítani a Dagályfürdőt, felújítani margitszigeti Hajós Alfréd uszodát, a Komjádi uszodát, megrendezték Győrben nagy sikerrel az ifjúsági olimpiát. 2010 és 2016 között 400 milliárd Ft. jutott sportra ebből a tavalyi évben 180 milliárd. Soha ennyi pénzt nem kapott a magyar élsport, tömegsport és diáksport. 2017 ben ez az összeg mintegy 20 milliárddal lesz több.
Végre van Magyarországnak önálló külpolitikája!!! Ez nem abban merül ki hogy linguálisan tamponáljuk az aktuális európai kretén politikusok és magukat főnöknek képzelő EU-s tisztségviselők ülepeit, hanem képviseljük saját érdekeinket, és próbáljuk őrizni szuverenitásunkat a gazdaságpolitikánkban, a migráns politikánkban, a külkapcsolatok építésében és nem kushadunk ha nyugaton valaki felemeli a mutatóujját.
NEM vagyunk sikertelenek. Nem vagyunk elszigetelve!
Járt itt a kínai elnök, a kínai miniszterelnök,
japán miniszterelnök, német kancellár, angol miniszterelnök, orosz elnök, egyiptomi elnök, izraeli miniszterelnök, lengyel elnök és jön a francia elnök. Majd megszokják Európában, hogy van önálló véleményünk.
A fékeveszett „rablás” kiterjedt a határon túlra is. Nem átallottak állampolgárságot adni az elcsatolt területek megalázott kifosztott ma is sokban elnyomott magyarságának.
Így több tízmillió Ft-al támogatják a vajdasági és kárpátaljai magyar oktatást, a szórványkollégiumokat. 50 milliárd Ft-al a vajdasági, 20 milliárd Ft-al a kárpátaljai magyar vállalkozásokat pályázati rendszerben. Jelentős összegek jutnak a kiemelkedően fontos határon túli világi és egyházi magyar műemlékek felújítására is. De például, finanszírozzák a szabadkai zsinagóga felújítását is.
De itt nem álltak meg érzéketlenül „kifosztották a családokat, az embereket”. Behatoltak a hálószobákba, sőt mint tudjuk egyesek méhébe is (Szél Bernadett, D. Tóth Kriszta). Ezért megalkották Európa egyik legbőkezűbb családtámogatási rendszerét.
Bevezették segély helyett a közmunkát, a kötelező óvodába járást, beindult egy bölcsődei program ahol tíz gyerek estén minden településen kötelező biztosítani a bölcsődei elhelyezést.
Folyamatosan növelik a béreket, a munkahelyeket, Mivel ugyebár a lakosság folyamatosan drámaian szegényedik évente 4-5 százalékkal nő a fogyasztás, hétvégeken nem lehet wellness hotelben szobát kapni, növekszik a külfödi és a belföldi utazások száma, vasárnap nincs hely a vendéglőkben nemzeti sport lett az evésfesztivál falun városon.
A magyar lakosság rendelkezik Kelet –Európában a legmagasabb GDP hez arányított vagyonnal, ami a GDP 95 %-a (Szlovákia, Románia 55%, Lengyelország, Horvátország 70 %,) miközben a legalacsonyabb a lakossági eladósodottság Európában (Európai Központ Bank). Évről évre nőnek a megtakarítások így a válság előtti nulláról évi 5,6 ra emelkedett. Ma már az Államkincstárban az államadósság több mint 20 százalékát igen kedvezően a lakossági állampapírok fedezik. Ez a legmagasabb Európában, utánunk Írország következik 8 százalékkal.
Lehetne még sorolni mi minden történt e hét év alatt ( pl. hútőgép, gázkonvektor, mosógépcsere program), de kontrasztként nézzük honnan indult ez a kormány.
Mert feriék nem loptak, feri tisztakezű volt, rendszeresen bérmálkozott, táncolt, dalolt, influenzás hattyút boncolt, piros zakóban lovagolt a Hortobágyon, hadgyakorlatot vezetett, gyermekeket mentett, diplomadolgozatot keresett, (máig nem találja, ill. senki sem találja…) százakat lépett, közben hazudott reggel-délben-este.
Megkardlapoztatta és belelövetett a saját népébe. Történelmi beszédeket mondott a Múzeum kertben március 15-én, miközben mesterlövészek vigyázták, faggatta Nagy Imrét, „mond Imre te mit tennél?„ Modern volt nyugatos és európai és úgy tett mintha kormányozta volna ezt a „kurva országot.” És ebbe majd bele pusztult. Kitagadta a határon túlikat és így „megvédte” az országot 25 millió romántól.
Ennek következtében ugrott a pannon puma és vele az államadóság 52 %- ról 84 %-ra, a deficit 2,8 ról néha 5 néha 6 választáskor 8-9 százalékra, a munkanélküliség 12 százalékra.
Eladósodott minden és mindenki. Az állam, az önkormányzatok, a vasút, a BKV, a lakosság, a kórházak. Ragyogó elképzelések voltak az egészségügyben heveny kórház-bezárásokkal, vizitdíjjal botrányos inzultusokig fajuló kórház-privatizációkkal, patikaliberalizációkkal, teljesítményvolumen korlátokkal, kötelező széfprogramokkal, több ezer nővér elbocsátásával és 600 milliárd Ft kivonásával.
Fantasztikus minőségi szintet ért el az oktatás is a körzetesítéssel, a pedagógus elbocsátásokkal, a szakiskolák bezárásával, az egyházi iskolák sanyargatásával, a követelményrendszer relativizálásával, a szülő gyerek pedagógus kapcsolat szétrombolásával, az egyetemi PPM programokkal, a több milliós fizetéssel megvett rektorokkal, a teljesen elértéktelenedett hiányos tudást megkövetelő érettségivel, a tanárverésekkel, a semmire se jó egyetemekkel és képzésekkel!!!
Csődbevitték a Hajdúbétet, a Kecskeméti és a Győri Baromfifeldolgozót ahol tudatosan nem fizették ki a beszállítókat tönkretéve őket egyeseket öngyilkosságba hajszolva. Így fosztották ki a Megyeri híd építöinek és a Szeviép alvállalkozóit is. Eltüntettek 160 milliárd Ft-ot. 4-es Metró beruházásánál, több milliárdot a BKV nál, 300 milliárdosra nőtt a MÁV tartozása.
Közben turistaparadicsomok épültek Indonéziában, kastélyokat vettek Franciaországban, üdülőtelepet Horvátországban, kilószámra az aranyat Dubai-ban, egymást végkielégítgették 100 milliókkal stb, stb stb. Az országot tulajdonképpen a Bankszövetség kormányozta ők és a főnök az elnök Erdei úr döntöttek szinte mindenről, miközben szipolyozták az államot, a Nemzeti Bankot a devizahitel rabságában a lakosságot.
Eladtak mindent, ami nem volt lehegesztve, MÁV Cargót, MOL-t, repülőteret, MALÉVET, energiaszolgáltatókat, gáztározót, Postapalotát, Tőzsdepalotát, bankokat, Andrássy úti palotákat.
Kormányzásuk alatt az ország az összeomlás szélén álló gazdasági és morális dögkút lett egy IMF- es gigahitel és az EU lélegeztetőgépén.Innen jutottunk el oda ahol most vagyunk.
Ezeket mind ertem de azt nem hogyha anyi kárt csináltak miért nem rohadnak börtönbe vagyonuk miért nincs elkobozva megírom azért mert az egyik tizenkilenc a másik egy híján husz
Itt a folytatás is, letölthető, ami még mindig csak a jéghegy csúcsát jelenti.Mi lesz itt, ha 2022-ben folytatják???
https://olkt.net/az-orban-vagyonok-nyomaban-2/
https://transparency.hu/hirek/elkeszult-korrupcio-fekete-konyve/
https://kancomms.com/gazdasagi-kozeleti-politikai/szuret-az-orban-vagyonok-nyomaban-konyv-magyarul.html
Az előbbihez:
https://nepszava.us/orban-400-milliardos-vagyonaval-a-leggazdagabb-magyar/
Orbán Viktor vagyonnyilatkozata Kelt: 2020.január 27.
Hitele több, mint megtakarítása…papíron…, miközben Orbán Viktor miniszterelnökként és az Országgyűlés tagjaként összesen havi bruttó 2 610 750 forintra volt jogosult most február elsejéig.
https://www.parlament.hu/web/guest/egy-kepviselo-adatai?p_p_id=hu_parlament_cms_pair_portlet_PairProxy_INSTANCE_9xd2Wc9jP4z8&p_p_lifecycle=2&p_p_state=normal&p_p_mode=view&p_p_cacheability=cacheLevelPage&_hu_parlament_cms_pair_portlet_PairProxy_INSTANCE_9xd2Wc9jP4z8_pairAction=%2Finternet%2Fcplsql%2Fogy_vagyonpub.vagyon_kiir_egys%3FP_FNEV%3D%2F2019%2F0517o320_j0191231k.pdf%26p_cont%3Dapplication%2Fpdf
Igen.
És 2017 júliusában kihúzott egy szál gazt.
https://index.hu/mindekozben/poszt/2017/07/05/ez_a_gyoker_is_megadta_magat_orban_viktornak/
Baromi rossz látni,hogy ezt a nem kis munkával összeszedett vívmány felsorolást,ami hosszabb munkával készült- gondolom,ha SK íródott-,egy magamfajta szinte szavanként cáfolná,kötne bele.
Mint ha egy ellen csapatba játszanánk,de legalábbis ambivalens.
És ez baj.
Egyet azért kiragadnék.
A halál adó-nak hívott ” öröklési illeték”forma az MDF és Dávid Ibolya kívánsága volt a második Orbán kormány elején,aztán az MDF-nek is annyi lett.
https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%96r%C3%B6kl%C3%A9si_illet%C3%A9k
A többi legalább ilyen mérvű kibeszélést igényelne,erre meg nincs idő,és hely.
Kezdjük a végéről T, Sub Zero : ” innen jutottunk el … ” a részletesen felsorolt, komoly kollektí-
vát sejtető munkájában , tény hogy vannak pozitív elemek is. Ezeket elismerem. Viszont mivel az
“éremnek két oldala és egy palástja van ” ezért néhány állítást egy picit jobban kifejtenék:
– igaz – differenciáltan – emelkedtek a bérek, az értéktermelő munkát végzők területén is, de ez
csupán a nominálbérekre áll.
A reálbérek a magas infláció miatt : ténylegesen csökkentek !!! … Az élelmiszereknél különösen
nagy ez a vásárlóerő csökkenés ! Én időnként szoktam vásárolni , ma már két reklámszatyor é-
lelem – luxus ételek nélkül , mint pl. Pick szalámi ) – 10.000 Ft alatt nincs ! A gyógyszerek árai
szintén nőttek . … A vásárlói kosárral történő “hókusz-pókusz ” nem fogja pótolni a TÉNYLEGES
REÁLBÉR ÉS REÁLNYUGDÍJ emelkedését ! … A döntéshozók becsüljék annyira a NÉPET, hogy
a valóban jót – propaganda nélkül – is FELISMERJÜK !
– A forint árfolyama egyszerűen katasztrófális ! …Reménykedem hogy nem a Horthy-korszak
pengőjének csődje a ” tervezett ” cél ? Ennyire fényesre nyalni a tőkések ” sejhaját ” , több
mint gusztustalan . Ilyen mértékben lebecsülni a BELFÖLDI FOGYASZTÁST : B Ű N !
( a magyar fináncoligarchák tőkéjüket euróban és dollárban mozgatják ! A többi tessék tovább
gondolni .)
– az államadósság sokkal hosszabb téma , a GDP arányos csökkenése egy ideig (2019-ig ) érzé-
kelhető volt, de ehhez tudni kell , hogy ez a mutató az amortizációt , és a külföldre kivitt pro-
fitot is tartalmazza ! …ezért a belföldi kereslet növekedésénél becsapja a vizsgálódót !
Viszont : az államadósság 1990 évhez képest , több mint a HATSZOROSÁRA NŐTT , úgy hogy
a Nemzeti Vagyonról nem készült leltár. Vajon miért ?! … A magántulajdon aránya 95 %-ra nőtt,
a “kapitalista állami tulajdon ” az elmúlt tíz évben , különösen a stratégiaágazatokban emelkedett,
de úgy hogy a ” bennfentesek ” magántőkéjét ugrásszerűen emelte ! ( pl. Mátrai Erőmű ….)
Ezzel szinkronban : az egekbe ugrott az offshore számlákra és …paradicsomokba kihelyezett
( a társadalmi termelésből kivont ) tőkék mennyisége . Információim szerint : 242 Mrd dollár , amely több mint az éves magyar GDP !
… Az éppen csak érintett társadalmi termelési “tükörképek ” negatív folyamatai , a rendszer-
váltással kezdődtek !! Sajnos a mai kormány sem tudott/akart ezen lényegi változásokat tenni !
Ezért , a családpolitikai pozitívumok mellett le kell írnom , hogy a MAGYAR LAKOSSÁG 2/3-a
MEGTAKARÍTÁSOK NÉLKÜL , hitelt újabb hitellel fizetve él ! Ezen ugyan finomított a jegybanki
alapkamat alacsonyan tartása – a banki költségeket nem érinti – de a lényeg , az adósságspirál az
egyéneket és vállalkozásokat is sújtja !
…A következmény egyik oldala : véglegesen leszakadt régiók, helyi ipar és mezőgazdaság nél-
kül . Csökkenő népesség , elsősorban a vidéken , amely a ” belső migrációban ” nyomon követhető.
Növekvő elvándorlás – főként nyugatra – elsősorban a fiatalokat és a középgenerációt érintve.
A létszámuk : 600.000 főre becsült ./Angliában 131.000 magyar ember kért letelepedési engedélyt./
Mi ez ha nem népvándorlás, menekülés a szülőföldről !!!
… Az ilyen drámai folyamatokat nem pótolja a “határainkon túl élőknek adott ” állampolgárság,
az ezen a jogon nyújtott több száz milliárd forintos VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁSOK,
melyeknek a BELFÖLDI LEMARADT MEGYÉKBEN fontosabb helye lenne/van !
…. Nem vagyok naív, tudom hogy “magas ” egyéni érdekek szövevénye áll e mögött is, de ne
várják ehhez a MAGYAR NÉP TÖBBSÉGÉNEK a támogatását!
A tudatosan ” nemzeti mázzal leöntött ” politikát addig amíg BELFÖLDÖN 1.600 nyomor-
telepet tart nyilván a statisztika – legtöbbet észak-Magyarországon – nem tudjuk elfogadni !!!
…. Már elmúlt a NÉP kábításának ideje, felnőtt egy RACIONÁLISAN GONDOLKODÓ generáció,
akik az ilyen és ekkora TÁRSADALMI EGYENLŐTLENSÉGEKET : e l u t a s í t j á k !
…Még – sajnos – többségük inkább új hazát keres ! de mi lesz később ?! … ” ha nem kér, de vesz
ragad !” …. A Pókáék csapata nem örömükben sztrájkol ! … az igazukat keresnék/keresik de a
hatalmasok ezt nem engedik ! Az elutasítást még megtehetik , de nem ez a helyes út !
A helyes út :EMBERNEK LENNI MINDIG, MINDEN KÖRÜLMÉNYBEN ! Vagy : ÉLNI ÉS ÉLNI HAGYNI!
hábé : 2021-03-05 – 14:30
.
5*
Sub Zéro! Maga már többet hazudik, mint kenyéradó gazdái.
A sok hazugságával magát is lejáratja, pedig van olyan mondanivalója is ami részben megállja a helyét.
A Balrad látogatói tudják, hogy csak akkor érzi jól magát, ha
mindig szaros a szája. További jó nyalást kívánok, a hazugságait
szívesen nélkülönénk akkor is, ha gazdái csökkentik a júdáspénzt.
Éééés van még tovább is!
A honvédséget úgy szétlopta a Fidesz, hogy közben a legmodernebb Leopárdokkal gyarapodott! A csapatszállítókról és helikopterekről nem is beszélve!
Akkor vettek még egy osztrák fegyvergyárat és egy tengeri kikötőt!
Na, és kimaradt még az aranykészlet megtízszerezése!
Ezekkel szemben mit tud felmutatni az ellenzéki összeborulás bármelyik szereplője? Póka is elmehet a francba!
Sub Zero 2021-03-05 – 23:22
.
A lselejtezett”felujitott”helikopterekről nebeszljünk.
.
“Akkor vettek még egy osztrák fegyvergyárat és egy tengeri kikötőt!”
Világhírü fegyvergyártásunk volt !
Tengeri kikötő meg már piszkosul kellett mivel nem tudtukazt a rengeteg csatahajót,rombolót,hordozót hova tenni.
Viszont a tenger hajózásunkat az elsők között verték szét
Egy gondolat kivételével, petymeg véleményéhez csatlakozom ! 5+++++
hábé : 2021-03-05 – 14:30
“…. Már elmúlt a NÉP kábításának ideje, felnőtt egy RACIONÁLISAN GONDOLKODÓ generáció,
…”
Ezt én úgy vélem, hogy KIHALÁS FOLYAMATÁBAN van az a nemzedék, mely élvezhette a gondoskodó, közösségi társadalom előnyeit, ezzel szemben a mai nemzedéket az ügyeskedés, az egyénieskedés vezérli.
Ebben látom okát, hogy az igazságukért küzdő Pókáék mögé még az érintettek sem állnak fel….
A NÉP kábítása folyamatos, a média segítségével mindenkori hatalom folytatta, folytatja…..
A helyes út, a szép emberi gondolatokon kívül, egy ember központú társadalom és a kisemberek összetartásának kialakítása
vagyis RENDSZERVÁLTÁS.
“ezzel szemben a mai nemzedéket az ügyeskedés, az egyénieskedés vezérli.”
.
+a nagyfokú gátlástalanság.
Lassan ott tartunl,hogy nem mer az ember “hátatfordítani” senkinek.
hábé 2021-03-05 – 14:30
Itt megálltam egy pillanatra: -“a magyar fináncoligarchák tőkéjüket euróban és dollárban mozgatják ! A többi tessék tovább gondolni” -pontosan ezért nem is érdekli őket az, hogy mennyi a forint nemzetközi elszámoló értékének folyamatos romlása.Mintha szándékosság lenne a dologban.Ezt most komolyan mondom!
Az euró ma reggel fél hétkor 366,42 forinton állt (MNB középárfolyam) és ki tudja, ha így folytatják, év végére elérheti a 400 forintot is…és a romló forint elinflál minden eddigi és jövőbeli “virtuális jövedelem növekedést”, így egyre kevesebbet vásárolhatunk a pénzünkért.
https://hvg.hu/gazdasag/20210301_euro_meg_mindig_362_felett
ttps://orvosokatisztanlatasert.hu/nyilatkozat/ttps://orvosokatisztanlatasert.hu/nyilatkozat/
Pedig már egész jól ment a linkek bemásolása.
” Póka is elmehet a francba! ”
Ezzel nincs bajom. Sőt!
Ingatlanos.
Ha lehet hasonlítani,akkor Kásler Árpád.