– Németország készül a Szovjetunió elleni háborúra – 1
(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)
A Nyugat-Európában aratott győzelem után a német imperialisták arról álmodoztak, hogy az egész világon fasiszta diktatúrát teremtenek. De útjukban állt a Szovjetunió. A hitleristák jól tudták, hogy a Szovjetunió feletti győzelem, a szovjet társadalmi és államrend megsemmisítése nélkül szó sem lehet világuralmi terveik megvalósításáról. A Szovjetunió elleni háborúra készülve a német fasizmus nemcsak imperialista, hódító célokat, hanem osztálycélokat is követett: meg akarta semmisíteni a világ első szocialista államát.
A hitleristák csak egy dolgot tévesztettek szem elől: a Szovjetunió elleni háborúnak mind politikailag, mind katonailag másnak kell lennie, mint amilyet a fasiszta Németország Nyugaton viselt.
Melyek voltak a német imperializmus céljai, amikor a Szovjetunió elleni háború kirobbantására készült?
A Szovjetunió megtámadása előtt egy héttel, 1941. június 14-én a tábornokoknak tartott búcsúbeszédében Hitler kijelentette, hogy az Oroszország elleni háborúban „a megsemmisítésért folyik a harc. Ha nem így vesszük, akkor ha szétzúzzuk is az ellenséget, 30 év múlva újra feltámad a kommunista veszély … Nem azért viselünk háborút, hogy átmenetileg leverjük ellenségünket, hanem hogy elpusztítsuk.”
A fasiszták eltervezték a Szovjetuniónak, mint szocialista országnak a megsemmisítését, területének felosztását önálló közigazgatási körzetekre, a Kaukázus és az Urál vidékén, valamint más területeken a német nyelv bevezetését, a tanintézetek – kivéve a négyosztályos iskolák – felszámolását, szigorú intézkedésekkel alaposan lecsökkenteni az oroszok születési számát. A hitleristák tehát meg akarták fosztani a Szovjetuniót állami, nemzeti önállóságától, s a német imperializmus gyarmatává akarták tenni azt.
A fasiszta Németország tervszerűen és sokoldalúan készült az agresszióra. 1940-ben és 1941 elején ez nagy lendületet vett, kiterjedt a gazdasági, diplomáciai, ideológiai és katonai területre. A haditermelés egyre nagyobb üteme megkövetelte a nyersanyagtartalékok – különösen az olaj-, vasérc-, ólom-, nikkel-, molibdén-, wolfram-, ón-, króm- és bauxittartalékok – felhalmozását. És Németország éppen ezekből a nyersanyagokból nem rendelkezett elegendővel.
Az ipar számára szükséges hadászati nyersanyagtartalékok biztosítása érdekében a hitlerista kormány komplex intézkedéseket tett: fokozták az ország nyersanyagforrásainak a kiaknázását, új nyersanyag-lelőhelyeket kutattak fel, kiterjesztették a szintetikus és különféle pótanyagokból való haditermékek gyártását, mozgósították a belső tartalékokat, a lakosságot széleskörűen bevonták a fémgyűjtésbe.
A hitlerista kormánynak nem sikerült azonban maradéktalanul biztosítania az ipar számára a legfontosabb nyersanyagfajtákat. Ez a vaskohászat vonatkozásában csak 50, a színesfémkohászat számára 20, a fűtőanyagtermelés vonatkozásában 40 százalékosan sikerült. Nem volt elég vasérc, jóllehet fokozódott hazai kitermelése és szállítása Svédországból, Franciaországból, Belgiumból és más országokból. Nagy volt a hiány színesfémekből is.
A hadászati nyersanyagok fő forrásául szolgált a megszállt országok – Ausztria, Csehszlovákia, Lengyelország, Franciaország és más államok – iparának, mezőgazdaságának és ásványi kincseinek kirablása.
Csak a megszállt és csatlós országok gazdaságának teljes alávetése és kíméletlen kihasználása révén sikerült a fasiszta Németországnak biztosítania hadiipara, különösen pedig a korszerű háborúra való felkészülésben meghatározó szerepet játszó ágazatai számára a szükséges nyersanyagokat és fűtőanyagot. Ily módon az acél-, nyersvas- és villamosenergia-termelésben, a szénkitermelésben Németország a háború előestéjén 1,5-2-szeresen múlta felül a Szovjetuniót. De messze túlszárnyalta az összes európai tőkésországot is. A villamosenergia-termelést tekintve Németország második, a barnaszén-kitermelés, az alumíniumgyártás és néhány vegyianyag termelése tekintetében pedig első volt a világon.
1939 májusában a német hadiipar körülbelül 2,5 millió munkást foglalkoztatott, vagyis az összes ipari munkásság negyedrészét. 1941 májusára ez a létszám 5,5 millióra növekedett.
Mindez lehetővé tette, hogy 1941-ben a német ipar több mint 11 000 különféle típusú repülőgépet, 5200 harckocsit és páncélgépkocsit, 30 000 különféle űrméretű löveget, 1 684 000 karabélyt, puskát és géppisztolyt, különféle nagy mennyiségű felszerelést és ruházatot gyártson.
Arra számítva, hogy a Szovjetunió ellen is a Nyugaton bevált villámháborús séma szerint folyik majd a háború, a német fővezérkar biztos volt abban, hogy a gazdasági felkészítésben érvényesített intézkedések gyors német győzelmet hoznak a Szovjetunió ellen.
Ám a hitlerista stratégák lebecsülték a szovjet gazdaság állapotát és lehetőségeit, és ez döntően kihatott a háború egész lefolyására, és meggyorsította a fasiszta Németország vereségét.
A háborúra való hadigazdasági felkészülés mellett a hitlerista kormány aktív diplomáciai tevékenységbe is kezdett egy szovjetellenes koalíció létrehozása céljából. Hitler mindent elkövetett, hogy Németország mögött sorakoztassa fel a nemzetközi reakciót. 1940. szeptember 27-én megkötötték Berlinben a német-japán-olasz katonai-politikai szövetséget (háromhatalmi paktum). E szövetség fő célja az erőfeszítések egyesítése volt az európai és ázsiai agresszió kiterjesztésére. A három agresszornak ez a katonai-politikai egyezménye szolgált alapul a szovjetellenes koalíció létrejöttéhez. 1940 őszén, valamint 1940-1941 telén – a Szovjetunió elleni háborúra való fokozott ütemű felkészülés időszakában – a német diplomaták rendkívül élénk tevékenységet folytattak annak érdekében, hogy a délkelet-európai országokat bevonják ebbe a koalícióba. 1940 végére sikerült is bevonni a háromhatalmi szövetségbe Magyarországot és Romániát. E két ország területét azután a fasiszta Németország úgy is kihasználta, mint nyersanyagforrást, úgy is mint hídfőt a Szovjetunió elleni támadáshoz.
1941 márciusában a német fasiszta hadsereg megszállta Bulgáriát, április 6-án pedig benyomult Jugoszláviába, és két hét alatt megszállta. Ugyanakkor a Bulgáriában és Romániában összpontosított német csapatok behatoltak Görögországba, és április 23-ra elfoglalták az ország szárazföldi részét.
Kihasználva erőfölényét, valamint a bolgár, jugoszláv és görög uralkodó körök árulását, a fasiszta Németország a Balkán-félsziget egész déli részét elfoglalta, s ezzel még jobban kiszélesítette a Szovjetunió megtámadására szolgáló felvonulási területet. A német csapatokat pótlólag kiegészítették az elfoglalt országokban, továbbá Magyarországon és Romániában. Ezekben az országokban új hadosztályok alakultak német tisztek vezetésével és készültek a Szovjetunió elleni háborúra.
A Balkán-félsziget országai mellett a fasiszta Németország belevonta a szovjetellenes háborús felkészülésbe Svédországot, Norvégiát és Finnországot. 1939 júniusában a német fővezérkar főnöke, Halder vezérezredes Finnországba utazott. Tájékozódott a finn hadsereg állapota, fegyverzete, törzsmunkája és harckészültsége felől.
Svédország formálisan semleges maradt ugyan, kormánya azonban hozzájárult ahhoz, hogy átengedik a német csapatokat és országa területén keresztül hadianyagokat szállítsanak Norvégiába és Finnországba. A svéd tőkések az ország vasérckitermelésének több mint 80 százalékát Németországba exportálták, s ezzel jelentős mértékben biztosították nyersanyagszükségletét, és erősítették hadigazdasági bázisát.
A diplomáciai és katonai nyomás eredményeképp a fasiszta Németország 1941 tavaszára kedvező katonapolitikai és hadászati helyzetet teremtett a Szovjetunió területére való behatoláshoz.
1940-től 1941. májusig a német fegyveres erők létszáma 3 750 000 főről 7 330 000-re növekedett. Ezen belül a szárazföldi csapatok állományában 5 200 000, a légierőnél 1 570 000, a haditengerészetnél 420 000, az SS-csapatoknál 140 000 fő teljesített szolgálatot. 1941 júniusára a fasiszta szárazföldi erők 214 hadosztállyal rendelkeztek, amelyből 21 hadosztály volt páncélos és 14 gépesített. Németország szárazföldi ereje hadseregcsoportokból, tábori hadseregekből, páncéloscsapatokból vagy hadseregekből, hadseregközvetlen hadtestekből, gyalogos- és páncéloshadosztályokból tevődött össze.
Számottevően megerősödött Németország légiereje. Öt légiflottát hoztak létre, mindegyik állományában egy-két repülő- és egy légvédelmi hadtesttel.
Az agresszió előkészítésében és kirobbantásában aktív szerepet játszott a fasiszta Németország legfelső katonai vezetése, a fővezérkar vezetői: Keitel és Jodl. A Wehrmacht, a katonai intézetek és szervek vezetői megkülönböztetett helyet foglaltak el Németország állami apparátusában. Közvetlenül befolyásolták az ország politikai és társadalmi életét mind a második világháborúra való felkészülés, mind pedig annak idején.
Ennek ellenére Nyugaton – elsősorban a Német Szövetségi Köztársaságban és az Egyesült Államokban – akadnak „szószólók”, akik igyekeznek bebizonyítani, hogy a német katonai „személyiségek” nem vettek részt a második világháború kirobbantásában. Azt bizonygatják, hogy a Wehrmacht felső tábornoki kara kívül állt a politikán, és semmiféle hatást nem gyakorolt az ország társadalmi életére a második világháború alatt.
Ám az okmányok és a tények cáfolhatatlanul bizonyítják, hogy a német fővezérkar vezetői nemcsak a führer akaratának passzív végrehajtói voltak, hanem a világ és az emberiség elleni összeesküvés náci terveinek meggyőződéses hívei és végrehajtói.
A német fővezérkar tevékenysége szervesen bekapcsolódott a fasiszta agresszió valamennyi akciójába. Tőle származott Lengyelország („Weiss”-terv), Norvégia és Dánia („Weserübung”), Franciaország, Hollandia és Belgium („Gelb”-terv), Görögország és Jugoszlávia („Marita”-hadművelet) megszállási terveinek fő hadászati elgondolása és részletes kiművelése.
A fővezérkar dolgozta ki részleteiben a Szovjetunió elleni háború tervét (a ,,Barbarossa”-tervet). A Szovjetunió elleni háború tervezésekor a fővezérkar egyetértett abban, hogy villámháborús tervet kell előkészíteni. Emellett kardoskodott Hitler is. Az 1940. július 31-i berghofi megbeszélésen kijelentette: „Minél hamarabb végzünk Oroszországgal, annál jobb. A hadműveleteknek csak akkor lesz értelmük, ha egyetlen csapással szétzúzzuk ezt az államot.”
A német tábornoki kar, személyesen maga Keitel, Jodl és Halder is teljes szolidaritást vállalt a villámháború hitleri elképzelésével. A hitlerista tábornokok biztosak voltak abban, hogy az „orosz problémát” egy gyors hadjárattal el lehet intézni.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!