Fasizmus és az antifasizmus harca

Az olaszországi totális diktatúra kiépülése

(idézet: A Komintern és a fasizmus 1921-1929)

2

3. A nemzetközi kommunista mozgalom és az olaszországi totális diktatúra kiépülése

Határozottan visszautasította Bordigának azt a nézetét, hogy egy esetleges baloldali kormány uralma se lenne jobb a fasizmusnál, s azt az elképzelését is, hogy az ellenzék a Matteotti-válságot követően ismét fasizálódott, tehát a kommunista pártnak egyetlen lehetősége az egész tőkés rendszer elleni küzdelem.⁶⁴ – Bordiga e nézeteit a plénumon is kifejtette. (Raszsirennij plenum VI. 123-124. old.)* A Lyonban elfogadott határozatra utalva Togliatti megállapította: „A helyzetet elemezve azt mondottuk, hogy nem csupán két tényezővel állunk szemben, a kommunista párttal és a fasizmussal, hanem többel. Három tényező van: a kommunista párt, a fasizmus, amely az ipari burzsoázia és a földbirtokosok érdekeit képviseli, és a kispolgári pártok blokkja, amely egyesíti a burzsoázia baloldali szárnyát és a szociáldemokrata pártokat, maga köré tömöríti a munkásosztály és a parasztság jelentős rétegeit. Milyen következtetést vontunk le ebből az elemzésből? Azt a következtetést, hogy nem alkalmazhatjuk ugyanazt a taktikát e két ellenféllel szemben. Különbözőképpen értékeltük ezeket az ellenfeleket, és taktikánknak is ki kell fejeznie e különbséget.”⁶⁵ – Ugyanott, 195. old.* Togliatti, ha nem is olyan egyértelműen, mint Gramsci, szintén szükségesnek vélte, hogy a kommunista párt együtt lépjen fel ezekkel az antifasiszta erőkkel. Sőt, mint átmeneti jellegű követelésre, a munkás-paraszt kormányra is felhívta a figyelmet. A különbség elsősorban abban mutatkozik köztük, hogy míg Gramsci a korábban ismertetett Komintern-dokumentumhoz hasonlóan „komoly és őszinte akcióegység” keretében képzelte el az együttműködést (1926 augusztusában például javasolta az összefogást a baloldali szocialista ellenzékkel, amit a pártvezetőség többsége elvetett), Togliatti ezt a nem kommunista ellenzék csődjének egyértelmű bebizonyítására kívánta felhasználni.⁶⁶ – Ugyanott, 196. old.*

Az elmondottak alapján megállapíthatjuk, hogy 1925-1926-ban, tehát abban az időszakban, amikor Olaszországban fokozatosan létrejött a totális fasiszta diktatúra, a nemzetközi kommunista mozgalomban az a meggyőződés erősödött meg, hogy a fasiszta diktatúra elleni küzdelemben elsősorban az olaszországi erők összefogásával lehet eredményt elérni. Ezért mind elméletileg, mind pedig a gyakorlati teendők meghatározásánál azt vizsgálták, hogyan lehet erősíteni az antifasiszta erők együttműködését, s melyek azok a célok, amelyek lehetővé teszik az összefogást. Az is megállapítható ugyanakkor, hogy ez a törekvés módosította az V. kongresszuson és azt követően leszűkített taktikai irányvonalat: lehetővé tette az egységfront szélesebb alkalmazását, sőt ismét felmerült a munkásparaszt kormány gondolata. A korábbinál egészében véve mégiscsak merevebb taktika azonban nem segítette elő a lehetőségek jobb kihasználását.

Két szempontot itt ismét figyelembe kell vennünk. Az egyik: a Kominternben, ebben az időszakban is az egyik legnagyobb problémát az OKP-ban jelenlevő balos irányzat jelentette, amely alapvetően megkérdőjelezte az antifasiszta harc szükségességét. A másik: valamennyi kísérlet, hogy az antifasiszta egység ügyét előbbre vigyék, merev ellenállásra talált mind a szocialistáknál, mind pedig a polgári ellenzéknél.

A szociáldemokrata pártoknak az antifasiszta egységtől való elzárkózása azonban nem csupán olasz jelenség volt. Megfigyelhető volt Európaszerte és a nemzetközi tanácskozások fórumain egyaránt. A szociáldemokrata pártok politikájából nem egyszerűen az antifasiszta egységfront szükségességének felismerése hiányzott, hanem annak vállalása is, hogy ezt a harcot nemzetközi méretekben megszervezzék, illetve kinyilvánítsák szolidaritásukat az olasz proletariátussal. Ezt mutatja a Szocialista Munkásinternacionálé II. kongresszusa előtt kiadott jelentés, amely azért készült, hogy összegezze az 1923. májusi hamburgi határozatokban megjelölt feladatok végrehajtásának tapasztalatait. A dokumentum összeállítói kénytelenek voltak megállapítani, hogy az antifasiszta harcra vonatkozó javaslat, amely igen szerényen csupán egy információs központ létrehozását tűzte ki célul, nem valósult meg. Közlik, hogy Matteotti 1924 tavaszán Londonban tárgyalt erről a kérdésről, de útja nem járt sikerrel. Végül is úgy kaptak információkat Olaszországból, hogy az Olasz Szocialista Párt egyik képviselője, Rondani, állandóan Londonban tartózkodott. Tartalmazza a dokumentum-összeállítás az SZMI levelét is a Matteotti-válsággal kapcsolatban. A levél azon az általános fejtegetésen kívül, hogy „még nincs minden veszve”, semmiféle gyakorlati javaslatot nem tartalmaz. Hasonlóan formális az olasz szocialisták válaszlevele is. Egyetlen eredménynek a Matteotti írásait közreadó emlékkötet („Ein Jahr faschistischer Herrschaft”) megjelentetését tekintik.⁶⁷ – Tätigkeitsbericht über die Zeit vom 23. Mai 1923 bis 30. Juni 1925. Zweiter Kongress der Sozialistischen Arbeiter-Internationale. Marseille 1925. augusztus 22-27. É. n., h. n. 61-68. old.* A jelentésnek az egyes országokkal foglalkozó részében 12 sort szentelnek Olaszországnak, ahol a terror leírását követően „szimpátiájukról és bizalmukról” biztosítják az olasz népet abban a reményben, hogy „ismét megtalálja önrendelkezését és Olaszország meglátja a demokrácia győzelmét”.⁶⁸ – Ugyanott, 62. old.*

Hasonló szemlélet tükröződött a Szocialista Munkásinternacionálé kongresszusának első napi ülésén. Turati ismertette az olaszországi eseményeket, s egyebek között kijelentette: „Minden népnek a saját erejéből kell kivívnia és újra megszereznie szabadságát, ha megfosztották tőle.”⁶⁹ – Ugyanott, 249. old.* Ezt a megállapítást jellemző módon viharos tetszésnyilvánítás fogadta.

Ottó Bauer volt az egyetlen, aki felvetette a kongresszuson, hogy mégiscsak kellene tenni valamit a fasizmus elleni harc érdekében. Konkrét javaslata ugyan neki sem volt. Nem ismételte meg az első kongresszus javaslatát sem az információs szervezet létrehozására, csupán általánosságban indítványozta, hogy „A keleti háborús veszély” napirend kapcsán előterjesztett határozattervezetben tegyenek említést a fasizmusról is. A határozat azonban végül is egyetlen szóval sem utal a fasizmusra.⁷⁰ – Ugyanott, 338., 362-364. old.*

Az SZMI elzárkózó magatartása a későbbiekben sem változott. Az egyetlen konkrét lépés, amellyel az olasz szocialisták segítségére sietett, az 1926. április 11-12-i végrehajtó bizottsági ülésen elfogadott határozat volt, amelyben az ún. Matteotti-alap létrehozását kezdeményezték. Visszautasítottak azonban minden olyan javaslatot, amely az antifasiszta egységfront létrehozását vagy a kommunistákkal való együttműködést szorgalmazta. Az angol Független Munkáspárt ilyen értelmű javaslatát a SZMI VB augusztus 28-29-i ülésén 247 szavazattal 3 ellenében vetették el.⁷¹

⁷¹ Jahrbuch der deutschen Sozialdemokratie. Dietz Verlag. Berlin 1926. 69. old. – Meg kell jegyezni, hogy a Matteotti-alap sem csupán a fasizmus olaszországi üldözöttéinek támogatását szolgálta. Az befolyt összegek mintegy 20%-át pl. rendszeresen az orosz mensevik emigrációnak juttatták. (Matteotti Fond. Vierter Kongress der Sozialistischen Arbeiter-Internationale. Wien. 25. Juli bis 1. August 1931. Berichte und Verhandlungen. Zürich 1932 Verlag des Sekretariats der SAI. IV. köt. II. rész. 58-59. old.)*

A húszas évek egyetlen jelentősebb szociáldemokrata antifasiszta megmozdulását az osztrák szociáldemokraták kezdeményezték 1926 nyarán. Az „antifasiszta harci szervezetek” nemzetközi konferenciájára az osztrák fővárosban június 13-án, a nemzetközi munkás torna- és sportünnepély utolsó napján került sor. A külföldi vendégek már 10-én részt vettek a sporttalálkozó megnyitó ünnepségén, ahol Ottó Bauer az SZMI képviseletében mondott hatásos beszédet. Mondanivalójának lényege a demokrácia védelme volt. Megemlékezett az olasz fasizmus áldozatairól, név szerint Matteottiról, a magyarországi mártírokról, Somogyi Béláról és Bacsó Béláról, majd a meggyilkolt osztrák szocialistákról. Az önvédelmi szervezetek feladatát abban látta, hogy akkor, amikor a burzsoázia, „úgy látja, hogy osztályuralmát a demokrácia veszélyezteti és minden reménye a brutális erőszak”, „a munkásosztály saját eszközeivel fedezze harcoló és előre menetelő hadseregének szárnyait.”⁷² – Internationale Information. Dokumente und Diskussionen. 1926. július 24. 50-51. old.* Nemzetközi méretű feladatok, konkrét teendők azonban nem szerepeltek Bauer beszédében, s a különféle munkásszervezetek összefogásának lehetőségét sem említette.

Másnap nagyszabású felvonulásra került sor; a tudósítók által mintegy százezerre becsült tömegben az osztrák Köztársasági Védszövetség, a Republikanischer Schutzbund egyenruhás alakulatai mellett felvonultak a német Reichsbanner Schwartzgoldrot, a belga Munkás Védelmi Milicia (Milice de Défense Ouvriére), a lett Munkás Sport- és Védszövetség tagjai, valamint a csehszlovák, lengyel, svájci, magyar és jugoszláv pártok megjelent képviselői. Az összegyűltek előtt a város szociáldemokrata polgármestere, Karl Seitz mondott az előző napihoz hasonló, bár kevésbé hatásos beszédet.

A harmadik napon, június 13-án összeült a nemzetközi tanácskozás. A megbeszélésen a már említett országokból érkezett küldöttek mellett részt vettek a SZMI és a Szocialista Ifjúsági Internacionálé képviselői is. Mivel jegyzőkönyvet nem vezettek⁷³, – Der Faschismus in Európa. Eine Übersicht, herausgegeben von Julius Deutsch im Auftrage der Internationalen Komission zur Abwehr des Faschismus. Verlag der Wiener Volksbuchhandlung. Bécs 1929. 3. old. – Az Internationale Information idézett száma szerint viszont, Deutsch állításával szemben, jegyzőkönyv vezetésével bízták meg „az elnökség tagjaként Heinzet és Kundtot”. (48. old.)* és a napi sajtó sem közöl bővebb részleteket, csupán annyit lehet biztosan megállapítani, hogy megvizsgálták az egyes országokban működő fasiszta szervezetek tevékenységét és szó esett a nemzetközi kapcsolatok kiszélesítésének szükségességéről. A kommunistákkal, illetve a részvételükkel alakult antifasiszta szervezetekkel való együttműködést azonban elvetették.⁷⁴ – Arbeiter Zeitung, 1926. július 11-14. 1-2. old.* A megbeszélés eredménye volt ugyanakkor, hogy megállapodtak az ún. Nemzetközi Antifasiszta Védelmi Bizottság (Internationale Kommission zur Abwehr des Faschismus) létrehozásában. Az erről szóló három pontból álló dokumentum tartalmazta a bizottság megalakításának tényét, a szervezet központjául Bécset jelölte meg, a szervezési feladatok ellátásával megbízta a Köztársasági Védszövetség titkárságát, a bizottság vezetésével pedig Julius Deutschot. Az antifasiszta harc konkrét feladataira viszont még utalás sem történik benne.

A Nemzetközi Antifasiszta Védelmi Bizottság megalakulását nem követték nemzetközi akciók, sőt maga a megalakulás ténye is meglehetősen csekély visszhangot váltott ki. Az olaszok részt sem vettek a megbeszéléseken, a SZMI vezető szerveinek ülésén nem szerepelt a bizottsággal kapcsolatos döntés, a német sajtó pedig, amely egyetlen rövid hírben tesz említést a bécsi rendezvényről, meg sem említi a bizottság létrehozását.⁷⁵ – Vorwärts, 1926. július 11.* A magyar Népszava egyetlen sort sem ír az eseményről, pedig a magyar küldöttség igen rangos volt. Tagjai között találjuk az MSZDP két vezetőjét is: Peyer Károlyt, aki felszólalt a 13-i megbeszélésen (a dokumentumok csak említik beszédét, amelyben „az ismert magyarországi állapotokról szólt”)⁷⁶ – Internationale Information. Dokumente und Diskussionen. 1926. július 24. 49. old.* és Pajor Rudolfot. Érdekes módon az SZMI információs lapján kívül a legrészletesebb tájékoztatást egy Komintern-forrás, a KIVB Információs részlegének 133. számú (1926. július 27.) jelentése tartalmazza. Ebben megemlítik, hogy a belga képviselők felvetették a kapcsolatok kérdését, és megjegyzik, hogy a kommunistákat nem fogadták a tárgyaláson.

A bizottság későbbi tevékenysége két ülésre korlátozódott. 1927. május 23-án szintén Bécsben tartottak egy megbeszélést, amelyen már megjelent Angelica Balabanova az olasz Antifasiszta Koncentráció képviseletében. Ezen az ülésen határozatot fogadtak el: szorosabbra fűzik kapcsolataikat az SZMI-vel, és különös figyelmet szentelnek az egyes országokban működő proletár sport- és önvédelmi szervezeteknek. 1928-ban Brüsszelben tartottak egy találkozót.⁷⁷ – Jahrbuch der deutschen Sozialdemokratie, 1927. 235. old.; Der Faschismus in Európa. 4. old.; Internationale Information, 1927. május 28. 250-251. old. – Az MSZDP-t az ülésen Pajor Rudolf képviselte.* A fennmaradt néhány dokumentumból, különösen az 1927-es ülésen elfogadott határozatból azonban egyértelműen kiderül, hogy a szervezet nem tekinthető az SZMI bizottságának. Valószínűleg nem járunk messze az igazságtól, ha nem csupán a kezdeményező szerepet, hanem az egész bizottság létrehozását is az osztrák párt, sőt személy szerint Julius Deutsch akciójának tekintjük.

Deutsch nem csupán az osztrák, hanem a nemzetközi szociáldemokrata mozgalomban is az egyik legtekintélyesebb katonai szakértőnek számított. Nevéhez fűződik a Schutzbund megszervezése. Megalakításakor Deutsch már hivatkozott a fasiszták előretörésére. Ekkor, 1923-ban publikálta „A fasiszta veszély” című brosúráját is.⁷⁸ – Die Faschistengefahr. Wiener Volksbuchhandlung. Bécs 1923.* E munka bővített változatát 1926-ban, közvetlenül a bécsi megbeszélések előtt jelentette meg, mintegy a Nemzetközi Antifasiszta Védelmi Bizottság programadó dokumentumként. Írásában Deutsch az olaszországi fasiszta rendszer elemzéséből kiindulva nem csupán az európai fasiszta mozgalmak és terrorista rendszerek sajátosságait ismertette, hanem kiállt az egyes országokban létrejött proletár védelmi szervezetek tevékenységének összefogása mellett.⁷⁹ – Julius Deutsch: Antifaschismus! Proletarische Wehrhaftigkeit im Kampfe gegen den Faschismus. Verlag der Wiener Volksbuchhandlung. Bécs 1926.*

Deutsch az olasz fasizmust nem a világháború, hanem az azt követő forradalmi fellendülés következményének tekintette, amelynek során – véleménye szerint – a munkásság elhamarkodottan és csupán „egoista céljait” követve lépett fel. Velük szemben támogatta a burzsoázia a fasizmust. A fasizmus első időszakát „a kapitalista osztály direkt akciójának” tekinti, de aztán megállapítja, hogy a hatalomra került erőszak végül legyűrte magát a burzsoáziát is. Más országokban a fasizmus kibontakozása az olaszhoz képest eltérő vonásokat mutat – írja -, elsősorban azért, mert nem „a bolsevizmus fellendülése idején”, hanem a reakció térnyerésekor erősödött meg. Érdekes ugyanakkor, hogy míg az olasz szocialisták bolsevizmusát elítéli, a Magyarországi Tanácsköztársaságról szimpátiával ír. Többek között hangsúlyozza, hogy az ún. vörös terror legfeljebb 234 életet követelt, míg a fehérterror mintegy 5000-et.⁸⁰ – Ugyanott, 15., 26., 46., 60., 66. old.* Javasolja, hogy a védelmi szervezetek összefogásának alapelvéül fogadják el az osztrák szervezet programját, majd elemzi az antifasiszta ellenállás lehetőségeit is. Megállapítja, hogy a szociáldemokrácia által használt és eddig bevált módszerek nem alkalmazhatók a fasizmus elleni harcban; példaként a centristák 1921-es bécsi és az SZMI 1923-as kongresszusán elfogadott határozatokra utalt. Ugyanakkor a fegyveres fellépést is elutasítja – csupán magyar és orosz (!) lehetőségként veti fel. Az antifasiszta harcot nem tartja lehetségesnek a már hatalomra jutott fasiszta rendszerek, így Olaszország esetében sem. Tanácsa: „Az olasz proletariátus a jelenlegi hatalmi viszonyok között semmi mást nem tehet, mint hogy kivárja, míg a fasiszta diktatúra belső folyamatok következtében önmagától felbomlik.”⁸¹ – Ugyanott, 69-72., 82. old.* Ezzel tulajdonképpen a lehető legnyíltabban fogalmazza meg a szociáldemokrácia véleményét. Az egyedül alkalmazható módszernek a „proletár védelmi képesség” fenntartását tartja, melyet három feladatra bont: 1. Eszmei képességek fenntartása az antifasiszta és demokratikus nevelés által. 2. Testi képességek fejlesztése: testnevelés, sport. 3. Az erők összefogása.⁸² – Ugyanott, 84-85. old.*

E program alapján még feltételezni is nehéz volt, hogy a Nemzetközi Antifasiszta Védelmi Bizottság valóban akcióképes szervezetté alakul. A nemsokára bekövetkező események viszont éppen az osztrák pártot győzhették volna meg arról, hogy a javasolt módszerek nem csupán a fasiszta szervezetek felszámolására alkalmatlanok, de a munkásosztály alapvető érdekeinek védelmét sem képesek megoldani.

1927. március 2-án és május 17-20-án a párt és személy szerint Deutsch beleegyezésével a kormány lefoglalta a Schutzbund fegyverraktárát. Július 15-én, amikor Bécsben tömegmegmozdulásokra került sor három, bíróság elé állított fasiszta gyilkos felmentése miatt, a párt ismét meghátrált: a már fegyvertelen Schutzbundot nem a tüntetőket támadó rendőrség, hanem a munkások leszerelésére vetette be. Midőn ez sikertelennek bizonyult, szabad kezet engedett a rendőri vérengzésnek: 90 ember vesztette életét és mintegy ezren megsebesültek. Az eseményeket részletesen elemző munkákban e két eseményt úgy értékelik, mint a szociáldemokrácia antifasiszta és demokratikus elképzeléseinek első nyilvánvaló csődjét, amely közvetlen előzménye az 1934-es vereségnek.⁸³–A. Reisberg: 1934 február. Egy felkelés okai és következményei. Kossuth Könyvkiadó 1975. 126-138. old.; Duczynska Ilona: Bécs – 1934 – Schutzbund. Magvető. Budapest 1976. 58-85. old. – Az 1926. júliusi megmozdulásról és a Nemzetközi Antifasiszta Védelmi Bizottságról egyik szerző sem tesz említést.*

A nemzetközi szociáldemokráciával ellentétben a Komintern és szervezetei határozottan reagáltak a fasiszta veszély térhódítására. Az olaszországi totális fasiszta rendszer kiépítésére tett intézkedésekre válaszul 1926 folyamán ismét felvetették a nemzetközi szolidaritási szervezet létrehozásának gondolatát. Emellett azt is kutatták, milyen gyakorlati segítséget lehet nyújtani az olasz munkásosztálynak és valamennyi, a fasizmus által üldözött erőnek. Mindez megfigyelhető a KIVB 1926 novemberében ülésező VII. plénumán. A terrorista rendszerek hatalomra jutását és tevékenységét az ideiglenes és részleges stabilizáció részeként értékelték Jugoszláviában, Magyarországon, Bulgáriában, Lengyelországban, Romániában és Olaszországban. Ugyanakkor ismét hangsúlyozták, hogy e folyamaton belül sajátos jelenségről van szó. Ebből kiindulva úgy foglaltak állást, hogy a munkásosztály elsődleges feladata ezekben az országokban a terrorista rendszer felszámolása. Ahogy azt Kuusinen a VB beszámolójához tartott korreferátumában mondotta: Olaszországban, „de a fehérterror más országaiban is az a feladatunk, hogy szervezzük a terrorista rendszer elleni tömegmozgalmat, mivel csak ezen az úton juthatunk előre”.⁸⁴ – Putyi mirovoj revoljucii. Szegymoj raszsirennij plenum Iszpolnyityelnovo Komityeta Kommunyisztyicseszkovo Internacionala. 22 nojabrja-16 gyekabrja 1926 g. Sztyenograficseszkij otcsot. Goszizdat. Moszkva-Leningrád 1927. (A továbbiakban: Raszsirennij plenum VII.) I. köt. 125. old.*

Az antifasiszta harc céljának egyértelműbb meghatározása mellett egy másik tényező is kedvezően befolyásolta a fasizmus elleni nemzetközi összefogás kibontakoztatását: változás következett be a szociáldemokrácia és más olyan erők megítélésében, melyek elismerték az antifasiszta harc szükségességét, de a proletárdiktatúrával szemben álltak. Ez a változás nem látványos vitákban, a korábbi merev irányvonal egyértelmű felülvizsgálata révén került napirendre, hanem konkrét elemzések kapcsán volt megfigyelhető. Viták persze voltak, nem utolsósorban a változást tükröző személyi kérdések kapcsán. Így a német ultrabal elítélésekor, amelynek eredményeként elfogadták Ruth Fischer, Arcady Maslow, Werner Scholem és Hugo Urbahns kizárását a KPD-ből. Zinovjevet is ekkor mentették fel a KI elnöki tiszte alól, és magát az elnöki intézményt is megszüntetve, a Komintern irányításával egy Politikai Titkárságot, annak vezetésével pedig Buharint bízták meg. Az irányvonal megváltozását jelzi továbbá, hogy felülvizsgálták Brandler és Thalheimer ügyében az V. plénumon elfogadott határozatot, és ismét engedélyezték tevékenységüket a Kominternben.⁸⁵ – Ugyanott, II. köt. 465-469. old.*

A változás legegyértelműbb jeleként egyetlen referátumban és határozatban sem szerepel olyasmi, hogy a szociáldemokrata pártok vagy akár vezetőségeik a fasizmus irányzata, vagy valamilyen „szárnya” lennének, sőt az ellenzéki pártok fasizálódásáról sem esik szó. Buharin beszámolójában igen, de a határozatban nem szerepel az az előbbiekre emlékeztető kitétel, hogy „a harmadik ellentétes tendencia [amely ti. gátolja a munkásmozgalom kibontakozását – Sz. G.] a fasiszta mozgalom, s ezt helyenként támogatja a szociáldemokrácia („a konzervatív” szászországi szociáldemokrácia Németországban, a Lengyel Szocialista Párt Lengyelországban, a szociáldemokrata párt Bulgáriában stb.”).⁸⁶ – Ugyanott, I. köt. 95. old.; vö. KIVD 255. old.* De ez a megfogalmazás sem a szociáldemokrácia elleni harc szükségességét igyekszik indokolni, és nem is az „egységfront-politika csak alulról” taktika kifejtését kívánja megalapozni. Ellenkezőleg, a plénumon Buharin után felszólalók kifogásolják – többek között Kuusinen és Zetkin -, hogy még mindig nem kellő számban jöttek létre olyan egységfrontszervezetek, amelyekben a kommunisták mellett reformisták és pártonkívüliek is részt vesznek.⁸⁷ – Raszsirennij plenum VII. I. köt. 124., 295. old.*

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!