A donyecki „Donbassz integrációs fórum” moszkvai vendégelőadója, az RT tévécsatorna főszerkesztője Margarita Szimonyjan, tegnapi előadásában egy nagyjából konszenzusos társadalmi igényt fogalmazott meg, amikor óhajtotta: „Oroszország Anyácska! Fogadd házadba Donbasszt!”
Margarita Szimonyjan „nem akárki” Oroszországban (nem mellesleg örmény származású a hölgy), ezért aztán Moszkvában újságírók rákérdeztek a Kreml fősajtósánál a dologra.
„Margarita Szimonyjan médiamenedzser és újságíró. Semmiképpen sem az Orosz Föderáció hivatalos álláspontjának szóvivője. Donbassz Oroszországba integrálása nincs napirenden. Oroszország nagyon felelős pozíciót tölt be Ukrajnának az ukrajnai belső válság megoldásában történő segítésére tett erőfeszítések keretében. Oroszország ugyanakkor következetes álláspontot képvisel Donbassz orosz ajkú lakosságának védelmében. Továbbra is megvédi őket” – válaszolta Dmitrij Peszkov.
Leonyid Kravcsuk, Kijev minszki tótumfaktuma nem engedélyezte, hogy a népköztársaságok ma EGYOLDALÚAN visszaküldjenek Ukrajnába egy csomó foglyot. Az indok fölöttébb prózai: EGYOLDALÚ a történet.
A donbasszi front középső szakaszán tegnapelőtt a martalócok méretes pofonba ugrottak bele. Hírek szerint féltucatnyi latort végleg buktak, egy csomó pedig alaposan lesántult. Le is lohadt a harci hangulatuk!
Úgyhogy most VISZONYLAG nyugton vannak! (Persze a helyzet változhat, de hát „tűzszünet” van, meg hétvége következik.)

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
