“Donbassz” bővebben

"/>

Donbassz

Továbbra is súlyosak a nézeteltérések Moszkva és Washington között a donbasszi helyzet megítélése kapcsán.

Így nyilatkozott a Kreml sajtószolgálatának vezetője Dmitrij Peszkov mai sajtótájékoztatóján. Kiemelte, hogy ezt bizonyítják azok az éles fogalmazásbeli különbségek, amelyeket a felek használtak az érzékeny téma tárgyalása kapcsán.

Az újságírók ugyanis föltették a kérdést a Kreml fősajtósának, hogy az eltérő moszkvai és washingtoni interpretációkat miként is kell értelmezni/értékelni az Oroszország és az Egyesült Államok elnökei közti tegnapi telefonbeszélgetés során felvetett Donbassz – téma kapcsán. Hiszen az a tény, hogy az orosz fél arról számolt be, hogy Putyin és Biden “belső ukrán konfliktusról”, míg az amerikaiak tálalásában pedig “orosz agresszióról” tárgyaltak, komoly ellentétekre utal.

“A használt kifejezések a felek álláspontját tükrözik, így természetesen az előadásbeli különbségek súlyos nézeteltérésekről szólnak” – magyarázta Peszkov.

Hozzátette: “a felek továbbra is nyitottak a párbeszéd folytatására, és készek megvitatni a fennálló nézetkülönbségeket.”

Tegnap este Kijev martalócai a DNR – es Gorlovka környékét kezdték lőni “szinte mindenféle” fegyverből. A népköztársaságiak ismét visszalőttek.

Emiatt nagy most a latorsírám. Állítólag több martalóc is belesántult.

Az LNR – frontszakaszon tegnap – szintén az esti órákban – Popasznaja környékéről ostromolták a hoholerők Donbasszt. Szerencsére csak riadalmat okozva.

Ma ezidáig csak a megszokott hetvenkedéseikről érkeztek híek, meg intenzív csörtetéseikről.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Donbassz” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Bidé elnök Ukrajna nagy barátja, meg nem erősített hírek szerint hajlandó akár amcsi csapatokat is Ukrajnába küldeni.
    Az USA így is sokat tett az ukrán hadsereg fejlesztése érdekében, ha csapatokat is küld amelyek be is avatkoznak akkor szó szerint lőttek a szakadár köztársaságoknak vagy elindul egy nagy háború !

  2. Az az áldott jó Biden! Mindent visszavont amit Trump tett. Ahogy elnézem azt is, hogy Trump sehol sem háborúzott, Most majd ő megmutatja! Hogy az oroszok nem hagyják cserben az oroszokat? Nekik is megmutatja! Obama mellett beletanult a háborúzásba! Nem számít, hogy a Föld elpusztul! Majd ő megmutatja! Elvégre megmelegedett a feneke alatt az elnöki trón (bocs’ , szék)! Most majd megmutatja, hogy Amerika vezeti a világot! (Azt hiszem csak az orránál fogva vezeti – félre!)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com