Budapest, 2021. január 23. szombat (MSZF)
Gyalázatos embertelenségnek minősítette a Magyar Szociális Fórum (MSZF), hogy a magyar kormánypártok európai parlamenti képviselői elutasították a lakhatás alapjoggá nyilvánítását, és ezzel megtagadták annak a több százezer embernek a lakáshoz juttatását, akit a rendszerváltás óta kilakoltattak, és hajléktalanságban tartanak.
Szombaton kiadott közleményében az emberjogi fórum politikai becstelenségnek tartja a Fidesz-Kdnp viselkedését a társadalom mezsgyéjére szorult egzisztenciavesztett emberekkel szemben.
„A kormánypártok érve, miszerint ’a segélyalapú társadalom tévút’, megerősíti meggyőződésünket, hogy Magyarország jelenlegi kormánya semmibe veszi a legelesettebb rétegek élethez és megélhetéshez való jogát, ezért mielőbb távoznia kell a hatalomból” – írják.
Az MSZF emlékeztet arra, hogy évtizedek óta küzd a lakhatási jog törvénybe iktatásáért, és a lakhatás tényleges biztosításáért. „Valamennyi kormány részéről süket fülekre talált a követelésünk, a Fidesz-Kdnp pedig egyenesen megtagadta, hogy a lakhatási jogot Alaptörvénybe iktassák. Hazánkban emberek ezrei haltak bele ebbe az embertelen politikába. Csupán a fagyhalál közel kilencezer áldozatot szedett 1990 óta. Az Európai Parlamentben tanúsított antiszociális magatartásával Orbán Viktor kormánya a szélsőjobboldallal került egy táborba” – áll az MSZF közleményében.
A magyar társadalomra óriási felelősség hárul abban, hogy megálljt parancsoljon annak az embertelen politikának, mely még arra is képes, hogy gyalázatos cselekedeteit „keresztény értékekre” hivatkozva kövesse el – szögezte le a Magyar Szociális Fórum szombaton kiadott reagálásában a Fidesz-Kdnp lakhatási jogot elutasító szavazására az Európai Parlamentben.+++
Kiadta: MSZF SZK
ck halkan jegyzem meg, hogy Orbán és, “őfelsége ellenzéke” nem erőszakkal juott hatalomra! A magyar nép szavazta őket oda! Úgy, hogy POFA SÚLYBA! Vagy ha nem tetszik akkor tenni kell, és nem pofázni!
“A kormánypártok érve, miszerint ’a segélyalapú társadalom tévút’ (…)”
___
Valóban tévút, de ennek ellenére alkalmazzák. Példának okáért a közmunka valójában segély, csak ellenszolgáltatást várnak érte cserébe. Ha valódi foglalkoztatottság lenne, akkor a heti 5 nap és 8 óra munka után kifizetnék legalább a minimálbért. A közmunka csak arra kell a kormánynak, hogy kozmetikázni tudja vele a foglalkoztatottsági adatokat. A közmunka programban résztvevőket is hozzászámolják a foglalkoztatottak számához. Valójában a kormánynak a közmunka egyfajta megúszós politika, mert ahelyett, hogy oktatást/szakképzést biztosítana ezeknek az embereknek, inkább olyan “munkára” kényszeríti őket, amelyre korábban a szabálysértést elkövetőkre szabtak ki a bíróságok.