Göring verekszik
Nemritkán tizenöt órás munkanapjaimon még a sajtó kielégítésének gondjával is meg kellett birkóznom. Ha ugyanis nem adtunk információkat, akkor fölharsant a kórus, hogy bizonyára „rejtegetek” valamit, ha pedig az egyik hírügynökséggel közöltünk valami szenzációt, a másik sem akart lemaradni. Nekem meg így se volt jó, úgy se volt jó!
Egyik nap meghívtak a BBC nürnbergi stúdiójába. Riporterük, John Irwin megkért, „mondja el, milyen kényelemben van, illetve milyenben nincs részük a foglyoknak a zárkában”.
Rövid gondolkodás után így válaszoltam:
„A zárkák csupaszok. De a foglyoknak van elegendő pokrócuk, s a gőzfűtés csöve áthalad minden egyes cellán. Az ablakok plexiüvegből vannak, de szellőztetés céljából ki lehet nyitni őket. A foglyoknak széket és törékeny asztalt adunk, hogy dolgozni tudjanak. A cellákat este ½10-ig külső fényforrásból jól megvilágítjuk, ilyenkor dolgoznak a foglyok védekezésükön, ½10 után a zárkák, ugyancsak kívülről, tompított világítást kapnak. Ez elég ahhoz, hogy az őrök szemmel tarthassák a foglyokat, de aludni is lehet mellette. A cellákban annyi a kényelem, amennyi csak egy betonfülkében lehetséges.”
Irwin tovább kérdezett: „Vajon a foglyok állandó megfigyelésének munkája nem jelent-e különleges megterhelést az ön emberei számára?”
„Az őrszolgálatból eredő megterhelés – feleltem – ugyancsak meglátszik azokon az embereken, akiknek egynapi szolgálat után egynapi pihenőjük van. Szeretném, ha elegendő őrszemélyzet állna rendelkezésemre, hogy az őrök csak minden harmadik nap legyenek szolgálatban, vagyis legyen egy nap pihenőjük, egy nap kiképzésük és csak a harmadik nap végezzék a természetellenes őrmunkát. Eddig két börtöntisztem roppant össze és vonult kórházba; mind a ketten helyetteseim voltak. A túlterhelést időnként én magam is érzem. Ley öngyilkosságakor újságíró barátaim is észrevették rajtam a kimerültséget.”
Ez a nyilatkozatom sohasem jutott el a hallgatókhoz. A rádiósok kihagyták az adásból. Mélységes titok maradt, hogy szánalmasan kevés emberem volt, hogy a nürnbergi börtön vezetése idején 600 százalékos volt őrszemélyzetem lecserélődése, és hogy olyan őröket kaptam, akik még azt se nagyon tudták, miként kell bánni a fegyverrel.
Irwin zárókérdése profétikusnak bizonyult. Ezt kérdezte: „Vannak-e olyan foglyok, akik több gondot okoznak a többinél?” „Egyik sem okoz gondot – feleltem. – Örömmel közölhetem, hogy valamennyien alkalmazkodnak a börtönelőírásokhoz.”
Amikor Göring titkos hírcsatornákon keresztül tudomást szerzett erről a nyilatkozatról, siránkozni kezdett. „Úgy látszik, az ezredes nincs tisztában azzal, micsoda megterhelést okoz, ha állandóan zavarják az embert; például figyelik, ha vécére ül stb.” Göring persze éppen olyan jól tudta, mint akárki más, hogy valójában a zárkában levő vécé az egyetlen hely, ahol a foglyokat nem lehet látni. Ezt később ki is használta.
Kis idő múltán Göring az addiginál is érezhetőbbé tette jelenlétét, gúnyt űzve a BBC-nek adott nyilatkozatomból.
Március 26-án reggel 6 óra 25 perckor, kevéssel a foglyok ébresztője előtt, Vincent J. Traina, első osztályú gyalogos, aki Göring cellája előtt őrködött, látta, hogy a fogoly odabent föl-alá mászkál. Traina a cellaajtóba épített kiugró kis korlátra könyökölt, Göring pedig — Traina állítása szerint — székét követelte, méghozzá „igen felháborító hangon”. A fogoly ugyanakkor kidugta két ujját, és a csapóajtóra támasztotta. „Mi az?” – kérdezte Traina. Göring válaszul ökölbe zárta kezét, kinyúlt, és többször rávágott az őr könyökére.
Traina nyilatkozata (melyet eskü alatt tett, s jegyzőkönyvbe mondott) így hangzott: „Erre én rávágtam az ujjára a gumi bottal, és rászóltam, hogy üljön le. Ő viszont azt ordította, hogy »nekem jogaim vannak«, és mást is, németül, amit nem értettem meg.”
Traina kinyitotta a cellaajtót, és ismét rászólt Göringre, hogy üljön le.
„Ekkor – vallotta Traina – meglökött. Uralkodtam magamon, és ismét felszólítottam, hogy üljön le. Ő dühösen tovább kiabált, mire én a vállára ütöttem. Ekkor kezet emelt rám, én pedig ráütöttem a kezére.
Közben odaérkezett a börtöntiszt, és Göring mindenfélét hazudozott neki. Azt mondta a börtöntisztnek: »Maga ismer engem!« Én ekkor azt mondtam a börtöntisztnek: »Igen uram, Ön ismerheti őt. Ő egy náci gyilkos, én pedig amerikai katona vagyok.«
Göring erre nevetni kezdett, én pedig rácsuktam a cellaajtót, amely térden ütötte őt. Ezek után az ügy lassan elsimult …”
Traina helyesen cselekedett. Az őrök börtönszolgálatuk idején sohasem viseltek más fegyvert, csakis gumibotot. Ez az oldalfegyver – amely voltaképpen szarvasbőrrel volt bevonva, gyapottal keményre tömve, egyik végén ólomnehezékkel – még a bőrt sem sérti fel. Megfélemlítő hatása azonban van, ha olyan helyre ütnek vele, ahol a csont közel van a bőrfelülethez — mint a könyök vagy a váll esetében -, s még a legvadabb embert is jobb belátásra bírja. Most sem okozott súlyosabb sérülést.
Valójában az egész eset olyan volt, mint amikor elnáspángolnak egy haszontalan kölyköt. A gyerek nem szenved súlyos sérülést, de rádöbben, hogy megszégyenítették.
A rövid bot volt a megfelelő fegyver Göring ellen.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Nem tudom máshova tenni, de történelmi hír, hogy évtizedekkel ezelőtt ismert volt J.F.Kennedy amerikai elnök gyilkosa(i).Nem verték nagy dobra a nyomozás eredményét, mivel a gyilkosságot a CIA és a cionista zsidó maffia büntetett előéletű bűnözői hajtották végre.Kennedy elnök meggyilkolásában – Sidney Korshak hírhedt cionista ügyvéd és tanácsos volt a fő szervező a bűncselekmény megtervezésében. Korshak volt a kulcsember, aki összekapcsolta a nemzeti bűnszövetkezetet a cionista csőcselékkel, Hollywooddal, Las Vegas- szal – és Izrael államával. Sidney Korshak, a Chicago Outfit ügyvédje olyan magas rangú maffiózókat védett meg, mint Al Capone, Frank Nitti, Sam Giancana, Tony Accardo és Moe Dalitz.
A gyilkos, James Earl Files beismerte tettét, aki valójában nem egyedül, hanem Sam Giancana és John Roselli gengszterekkel együtt követte el az elnökgyilkosságot.Files úr bevallotta, hogy jelen volt a Dealey Plazában, és hogy Charles Nicoletti és John Roselli is vele volt a merénylet színhelyén, ahonnan lőttek.
1976. augusztus 9-én Roselli holttestét megtalálták egy Miami közelében vízben úszó 55 literes acél üzemanyaghordóban.Rosellit megfojtották és lelőtték, a lábát pedig lefűrészelték. Úgy gondolják, hogy Rosellit azért gyilkolták meg, mert a szenátus tanúvallomása során túl sokat elárult a Kennedy-merényletről.(Elvarták a szabadon maradt szálat)
1977. március 29-én Nicoletti három, 38-as kaliberű golyót kapott a tarkójába, miközben Oldsmobiljában várakozott az illinoisi Northlake külvárosi Golden Horns étterem parkolójában. Nicolettinek halálának idején meg kellett jelennie a Ház merényletekkel foglalkozó választott bizottsága előtt.(Megjelent, csak holtan…)
Mr. Files bevallotta továbbá, hogy a hatvanas évek elején felvették és a CIA-nál dolgoztak, később a chicagói maffiavezér, Charles Nicoletti főszervezője lett…
1993 júniusában Irving ügyvéd, a több mint 25 éves nagy horderejű ügyek veteránja csaknem hét órát töltött James E. Filesnél a Joliet börtönben. Irving úr arról számolt be, hogy nem talált ellentmondást Mr. Files vallomásában.
https://stateofthenation.co/?p=49599
https://www.maryferrell.org/showDoc.html?docId=145536&relPageId=29
https://ronaldwederfoort.wordpress.com/2016/12/20/zionist-rothschilds-the-man-who-shot-jfk-the-chicago-connection/
Érdekes megfigyelés, érdemes követni a fejleményeket – Furcsa: A semmiből valami megingatta a Föld mágneses terét ~ 2020. június 27
(A Firefox helyett Chrome-on jön be csak)
https://roserambles.org/2020/06/27/weird-out-of-nowhere-something-just-rocked-earths-magnetic-field-june-27-2020/
Ez is Joe Biden…
https://h7iq4fjtaxfpqxsc623dxjreka–82-221-129-208.translate.goog/bidentouch.jpg
Most mivan?
Szereti a dunsi husit , na.
…a fene tudja, izlés dolga, de nekem úgy tűnik hogy más (azonos nemű) végtagjának nyilvános tapizása nem egészséges állapotra utal…
Ne legyenek illúzióink, ez nem tündérmese vagy összeesküvés elmélet, hanem valóságos gyakorlat – kivonatos nyers fordítás a themilleniumreport cikkéből /January 24, 2021/
“A bábmesterek a FED Reserve-nél dolgoznak, nem pedig az Amerikai Népnél. Tehát mindig a FED külföldi tulajdonosai választják a POTUS-t. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a POTUS, miután betelepítették az Ovális Irodába, nem válhat számukra “gazemberré”. J.F. Kennedy éppen ezt tette. Így lett belőle áldozat. – mondta egy hírszerzési elemző és volt amerikai katonatiszt.
Minél távolabb kerülünk a 2020-as választási naptól, annál könnyebb megérteni, mi is történt valójában.
– Tel-Aviv elárulta Trumpot, és új megállapodást kötött Bidennel, ezért odadobták a kutyákhoz. Sheldon Adelsonnak és a maffiának nem okoz gondot a győztes oldalra váltás horoggal vagy csalással. Pence és McConnell is elárulta Trumpot. Mintha csak Julius Caesarként sétált volna be Trump a római szenátusba, hogy agyonszúrják.
A tel-avivi kapcsolat:
A kritikus pont itt az, hogy Sheldon Adelson, a kazár maffia elsődleges támogatója, legnagyobb kampányadományozója Trumpnak a 2016-os választási ciklus során. Shelly hatalmas szerencsejátékból származó bevételeiből finanszírozták Trump kampányát, ahogyan ezt tette 2020-ban is, de sokkal kisebb mértékben, a céltudatos tervezés révén.
Kemény neokon cionistaként Adelson óriási adományokat adott Trumpnak quid pro quo (valamit valamiért) alapon, mint minden politikai kampány esetében. Ez az oka annak, hogy Trump elnök drámai módon előrelépett, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a cionista Izraelhez.
KULCSPONT: Nyugodtan kijelenthető, hogy éppen aznap, amikor Trump kirúgta Boltont, az volt a nap, amikor újraválasztási esélyei véglegesen kudarcra voltak ítélve. Trump nemcsak ellenállt Bolton javaslatinak, Irán elleni támadásainak, hanem megtagadta Szíriába és a Venezuelába történő betörését és a Maduro-kormány megdöntését.
Lásd: Egy nagy amerikai katonai konvoj gurult Irakból Szíriába Biden elnökségének első napján
A Federal Reserve (és Izrael) tulajdonosai támogatták Trumpot. Van azonban egy ok, amely mindnyájuk felett uralkodik.
Trump elnök hevesen ellenállt az ON HIGH (a legmagasabb, azaz Tel-Aviv) parancsának Irán megtámadására kiadott utasításnak. Különösen elhanyagolta Irán által nagyon féltett nukleáris telepek megsemmisítését, amelyek fikcionált (fantáziájukban létező) nukleáris fegyverek fejlesztési programjának adtak otthont. Az izraeli és az amerikai neokon cionisták számára ez volt Trump legnagyobb halálos bűne az összes többi halálos bűnből.
Ennek a megbocsáthatatlan „kudarcnak” következményeként Damokles kardját a kormányzó cionisták négy hosszú éven át Trump feje fölött tartották. Aminek az amerikai nép valóban szemtanúja volt, az a minden elképzelhető kényszer és megfélemlítés módszerének bevetése, amelyet a cionisták Trump kezének kényszerítésére fordítottak. De végül Trump határozottan megfogadta azt az ígéretét, hogy nem kezd háborúkat, vagy legalábbis semmilyen nagyobb háborút.
A nap végén a “Rejtett kéz”*, amely minden amerikai elnökválasztás végeredményét ellenőrzi, úgy döntött, hogy Trump második ciklusát megszakítja. Azért, mert nem volt hajlandó Irán és Szíria elleni támadásra hajlandóságot mutatni, amit már nem lehetett tolerálni; és különösen nem a NAGY VISSZAÁLLÍTÁS a “Great Reset” bevezetéséhez szükséges nagyon szűk időkeret fényében.
*„A rejtett kéz azoké az embereké, akik mindig is a legmagasabb titkos, rejtett, ultragazdag tekintélyek voltak. Ez egy titkos testvériség, amely olyan titkos társaságok hálózatát irányítja, mint például (bajor) Illuminati, szabadkőművesség. Ezek a titkos társaságok végrehajtják azokat a parancsokat, amelyeket a hatalom különféle szintjein keresztül adnak át nekik, amelyeket a titkos társaságok aztán még sok más szinten továbbadnak, hogy amikor a rend végre elérte a célembert, akkor annak fogalma sincs, hogy honnan jött vagy miért jött a parancs, ami szerint kötelező cselekednie.Azok az emberek, akiket a kirakatban hatalmon látsz, azok semmik, egyszerű végrehajtó bábok. Az egyetlen igazán hatalommal bíró család a brit királyi család (Valóban talmudi, a szabadkőműves cionisták a Babiloni Testvériségből szálltak le) vérvonaluk miatt. Ők a legfelsőbb hatóság és mindenki mást irányítanak, ellenőrzik az alattuk működő titkos társaságok hálózatát. Kis testvériség, néhány ember, akiknek a “legtisztább vérvonala” van, ami az ősi világba nyúlik vissza. A Rejtett Kéz egy kis titkos testvériség, amely követi az ókori Egyiptom misztérium [sátáni] vallásait és az ókori világ más misztériumvallásait. Ők irányítják a titkos társaságok hálózatát. Hihetetlenül jól szervezettek. Adam Weishauptot hatalmas családok tanították és finanszírozták, akik a Rejtett Kéz kezei alatt voltak. Rejtett kéz volt az, aki bizonyos emberek révén Adam Weishaupt megalkotta az Illuminátusokat, amelyek közül néhány nyilvánvalóan ismertek. A Rejtett Kéz eredetét az ókori Egyiptomba, Babilonba és Sumériába vezetik vissza; ezért mindenhol az egyiptomi szimbolikát láttatja.”
Párhuzamok a JFKennedy-esetével:
Ahogy John F. Kennedyt a chicagói zsidó maffia cipelte az ovális irodába, Donald Trumpot ugyanazon kazár maffia másik ága helyezte a Fehér Házba.
Joe Kennedynek mély kapcsolatai voltak az ír maffiával, amely a chicagói demokraták politikai gépezetét irányította, és gondoskodott arról, hogy JFK az 1960-as választásokat Illinois tiltott elfoglalásával nyerje meg. Annak idején kevés politikus tudta, hogy a kazár maffia teljes mértékben irányította az ír maffiát, és a szeles városban a szicíliai maffiát is ellenőrzi.
A legfontosabb pont itt az, hogy a kazárok úgy érezték, hogy a JFK mélyen elárulta őket, miután győzelmet adtak neki. Ez azért van, mert Kennedy elnök nem volt hajlandó felfegyverezni Izraelt atomfegyverekkel, aminek következtében David Ben-Gurion, Izrael alapítója és első miniszterelnöke ballisztikus (és őrült) pecsétet adott a JFK (és az RFK) halált jelentő sorsára is. Soha senki nem lépi át kétszer a kazár maffiát, és nem ússza meg.
CHICAGO SUPERMOB: A kazár maffia, amely megölte Kennedyt
Hasonlóképpen, Trump elnök is szembeszállt Izrael közvetlen parancsával Irán megtámadására, de nem a halál fájdalmától félt; inkább azzal a kockázattal járt, hogy olyan karaktert gyilkolnak meg, mint a történelemben még senki más embert. Ahogy Adolf Hitlert és minden egyes náci munkatársait örökre elnémították a Központi Banki kartell elárulása miatt, úgy Trumpot és csapatát is vadászni fogják mindaddig, amíg minden lehetséges eszközzel nem semlegesítik őket.
Kevés patrióta érti azt, hogy a Kennedy elnöksége után minden POTUS-t kénytelen volt egy vasalatos szerződést aláírni – az amerikai vállalati részvénytársaság elnökeként/vezérigazgatójaként -, amely megtiltotta neki, hogy bármely korábbi POTUS ellen eljárást indítson az Amerikai Köztársaság elleni nagyon is valós bűncselekmények miatt. Ezért Trump elnök hirtelen megállította a „Hillary bezárását”, mivel Bill Clinton és Barack Obama elnök is mélyen belekeveredett volna a Clinton – Obama bűncselekményekbe. Így tenne Joe Biden bűnügyi összeesküvő alelnök is!
Egyébként ami a demokratákat, a Deep State-t és az NWO globalista Cabal-ját illeti, ez messze Trump legnagyobb “bűncselekménye” volt – az amerikai történelemben soha nem látott módon húzta le a leplet több évtizedes bűnhullámukról.
Ne feledje, Isten gyakran görbe sorokkal ír egyenesen. Donald Trump elnöksége csak akkor történhetett meg, ha nagy földi hatalmak ezt lehetővé tették. Ugyanez történt John Kennedyvel. Mindkét esetben azonban ezeket a félelmetes „hatalmakat és fejedelemségeket” nyíltan soha nem látták.Annyira kétségbeesettek és meggondolatlanok, hogy megismételt történelmi hibáik, tévedéseik és félrelépéseik valószínűleg mindet lebuktatják.Valójában ez a globális pszichológiai művelet túlmutat Donald Trump nyilvános megsemmisítésén.”
http://themillenniumreport.com/2021/01/heres-why-tptb-made-sure-trump-would-not-win-even-though-he-won-by-a-record-landslide/
http://stateofthenation.co/?p=49410
http://themillenniumreport.com/2019/12/the-hidden-powers-behind-the-destruction-of-america/
Minden ami érdekes lehet számodra, itt megtalálható:
(Itt a Microsoft Edge böngésző használata előnyös)
https://roserambles.org/
Ezt külön szíves figyelmetekbe ajánlanám, rendkívüli !!!
https://roserambles.org/2021/01/21/trump-ode-to-the-corporation-january-21-2021/?wref=tp
Trump búcsúzik az Egyesült Államok Vállalattól.
https://themarshallreport.wordpress.com/2021/01/20/trump-ode-to-the-corporation/amp/?__twitter_impression=true
Az USA hármas Cabal hatalom tulajdona:
https://translate.google.com/website?sl=auto&tl=hu&u=https://themarshallreport.files.wordpress.com/2021/01/image-83.png