Iszonyat a tárgyalóteremben
A legkeményebb ember is nehezen palástolja arcán az iszonyat jeleit, márpedig november 29-én a tárgyalóteremben jó néhány arcot eltorzított az iszonyat. A vád képviselői elhatározták, hogy levetítenek sok ezer méternyi filmet, amelyet a koncentrációs táborokban vettek fel.
Kelley őrnagy, a pszichiáter és Gilbert hadnagy, a pszichológus, a vádlottak padjának két végén helyezkedtek el, hogy figyelhessék a vádlottak reakcióit. A foglyok feje fölött égve hagyták a fluoreszkáló lámpákat, amikor a gépész magasan a sarokban elhelyezett helyiségből elkezdte a vetítést.
Göring mereven bámult, amikor a vetítővásznon megjelentek a brutalitás és a kegyetlenség első képsorai. Amikor a kínzásokat közelről mutatták, jobb karjával elfedte arcát, és felindultnak látszott. Hess is mereven nézte a vásznat, de mérsékelt érdeklődéssel, és nem tett semmiféle megjegyzést.
Keitel idegesen, feszült figyelemmel ült a helyén. Fülhallgatója drótjával babrált, és zsebkendőjével törölgette izzadt homlokát. Dönitz csak időnként pillantott a vászonra; a látottak azonban nyilvánvalóan felkavarták, mert kezét gyakran ökölbe szorította, s időnként eltakarta a szemét. Raeder fokról fokra idegesebb lett, s a vetítés vége felé láthatóan teljesen fel volt dúlva.
Amikor a koncentrációs táborok elkínzott foglyainak arcán közelről látszott a gyötrelem és a rettegés, amikor a felvevőgép végigpásztázott a holttestek halmain, Schacht hátat fordított, és nem nézte tovább a filmet. Arca azonban szenvtelen maradt.
Funk láthatóan zavarban volt. Később letört, és sírva fakadt. Amikor Krämer, a belseni tábor brutális hóhéra jelent meg a vásznon, Funk maga elé suttogott: „Az a mocskos disznó!” Frick meglepődve nézte a vásznat, de szemmel láthatóan nem volt felindulva. Rosenberg ideges lett, képtelen volt nyugodtan ülni a helyén, s gyakran elfordult.
Ribbentropot láthatóan kétségbe ejtette és felkavarta, amit látott. Hol a mennyezetet nézte, hol a cipőjét. Csak néha vetett egy-egy pillantást a vászonra. Jodl is gyakran fordította el a fejét. Mindenáron igyekezett elrejteni érzelmeit.
Tovább peregtek a látható bizonyítékok … Egy brit katonatiszt elmondta, hogy tizenhétezer holttestet temetett el.
Von Schirach feszülten figyelt. Arca azonban ritkán árult el iszonyatot vagy undort. A pszichiáter megfigyelése szerint Seyss-Inquart mindvégig sztoikusán viselkedett, csak rángatózó arcizmai árulkodtak belső feszültségéről. Speer szomorúan figyelt, és nagyokat nyelt.
A védők elsápadtak. „Iszonyatos” – jegyezte meg halkan egyikük.
Sauckel izgalomba jött, és fejét rázta az egyre szörnyűbb jelenetek láttán. Neurath feszülten figyelt, de nem látszott idegesnek. Fritzsche is figyelmesen nézte a vásznat, de egyre izgatottabb, egyre sápadtabb lett. Streicher nem lankadt. Arca nem árult el semmiféle érzést, semmiféle indulatot. Von Papen még arra sem volt hajlandó, hogy a vetítővászon felé nézzen. Vagy a padlót bámulta, vagy eltakarta arcát a kezével.
A filmfelvételek zömét maguk a németek készítették. Az egyik jelenetet SS-rohamosztagosok vették fel, s a képsorok azt mutatták be, hogyan tisztították meg a varsói gettót. Látni lehetett, hogy asszonyokat és gyerekeket szuronnyal űznek ki rejtekhelyükről, majd hidegvérrel legéppuskázzák őket. A filmoperatőr ezután az SS-katonák arcát fényképezte. A katonák hátravetett fejjel röhögtek „hőstetteiken”. Sohasem fogom elfelejteni az egyik jelenetet, amelyen egy hétéves forma kisfiú tipegett elő a romok közül az anyjával; karját magasra tartotta, arcán rémület ült. Néhány másodperc múlva a felvevőgép lesiklott, és a kisfiú földön heverő holttestét mutatta. Agyonlőtték.
Amitől aztán a foglyok még kínosabban fészkelődtek a helyükön, az Erwin Lahousen tábornok, az egykori Abwehr (elhárító)-tiszt másnapi tanúvallomása volt.
Lahousen puszta jelenléte megdöbbentette Jodlt és Keitelt; amikor pedig a tanú elmondta, hogy az Abwehren belül erős Hitler-ellenes csoport működött, amely Hitler megölését tervezte, Göring dühbe gurult.
Lahousent az amerikai ügyész, John Amen ezredes kérdezte ki. Az öreg, összetört és az éhezéstől láthatóan lesoványodott Lahousen ismertette Göring, Keitel és Jodl terveit Varsó bombázására és a lengyel zsidóság, valamint a lengyel értelmiség kiirtására. Felfedte azt a tervet is, amely szerint egy „incidensnek” kellett kiprovokálni a Lengyelország elleni német támadást.
„Amen: Felkérték-e valaha is az Abwehrt, hogy segédkezzék a lengyelországi hadjáratban?
Lahousen: Igen. Ennek a vállalkozásnak, amely közvetlenül megelőzte a Lengyelország elleni támadást, »Himmler-akció« volt a fedőneve.
Amen: Fejtse ki a bíróságnak, milyen természetű volt ez az önöktől kért támogatás.
Lahousen: Ez az akció, amelyről most tanúvallomást teszek, az egyik legtitokzatosabb volt, melyet a külföldi elhárítás központjában valaha is végrehajtottak. Én és a vezetésem alatt álló osztály … azt a feladatot kaptuk, hogy szerezzünk lengyel katonai egyenruhákat, felszereléseket, továbbá személyi iratokat a »Himmler-akció« számára. Amikor a Wehrmacht első közleménye megjelent a lengyel egységek német területek elleni támadásáról, Piekenbrock hangosan felolvasta a kezében tartott közleményt, majd hangosan megjegyezte, most már tudja, mire kellettek az egyenruhák. Ugyanazon a napon vagy néhány nappal később, már nem emlékszem pontosan, Canaris (Lahousen főnöke) közölte velünk, hogy koncentrációs táborokból kiválasztott foglyokat öltöztettek ezekbe az egyenruhákba, s megparancsolták nekik, hogy intézzenek fegyveres támadást a gleiwitzi rádióadó ellen.”
Göring undorodva nézte a tanút. A többiek dühösen morogtak. Nem sokkal ezután a dagadt, halványkék egyenruhás Göring olyan dühbe gurult, hogy hangosan szitkozódni kezdett. Erich von dem Bach-Zelewski vallomása háborította fel. Ez az SS-főtiszt, aki korábban a Keleti Front partizánelhárító tevékenységét irányította, a vád tanújaként szerepelt. Göring a vádlottak padjáról dühösen meredt rá, amikor Bach-Zelewski a náci „filozófiáról” beszélt. „Az, aki a zsidók és a szlávok aljaember voltáról prédikál, az igazán ne csodálkozzék, ha időnként robbanások történnek” – mondta a tanú. Végül, amikor Bach-Zelewski lelépett a tanúk emelvényéről és elhaladt Göring mellett, a hajdani náci vezér odavicsorogta neki: „Schweinehund und Verräter!” (Disznó kutya, áruló!)
Tisztjeim világosan hallották Göring szitkozódását. A rövid szünet alatt megkérdeztem a bíróság tagjait, vajon ők is hallották-e? A válasz tagadó volt. Következésképpen a dolog nem jelentette a bíróság megsértését. Így hát nekem kellett intézkednem, hiszen az őrizetes megsértette a börtönszabályzatot.
Közöltem Göringgel, hogy a hét végén csak kenyeret és vizet kap és nem vehet részt a napi sétán. „Kérem, ezt ne vonja meg tőlem” – könyörgött. Kérését elutasítottam.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!