A Donald Trump amerikai elnök elleni vádemelésre vonatkozó határozat tervezet 218 demokrata támogatást kapott az amerikai képviselőházban – írja a Politicora hivatkozva a russian.rt.com
A cukk szerint ez elegendő a dokumentum képviselőházi jóváhagyásához.
A demokraták attól tették függővé a javaslatuk benyújtását, hogy a képviselőház elfogad – e egy másik beadványt, amely arra szólítja fel Mike Pence alelnököt, hogy hívja össze a kabinetet, és léptesse életbe a 25. alkotmánykiegészítés szerinti eljárást. Ennek során alkalmatlanná nyilváníthatják az elnököt hivatali teendői ellátására.
Egyhangúságra lett volna szükség ahhoz, hogy a felszólító határozat hivatalosan is életbe léphessen, de Alex Mooney nyugat – virginai republikánus képviselő azonban kifogással élt vele szemben. Emiatt kedden vita kezdődik a kérdésben, amit várhatóan szerdán, szavazás követ.
Korábban a demokraták határozatot terjesztettek a képviselőház elé az elnök felelősségre vonásáról.
A vádemelésről szóló határozatot 218 demokratával támogatta
A határozat szövegében Trumpot “zendülésre buzdítással” vádolják .
A rusvesna.su híre pedig arról szól, hogy az FBI információi szerint fegyveres akciókat terveznek a következő napokban az USA összes államában.
Ezt Aaron Katerski, az ABC TV újságírója a rendelkezésére álló FBI dokumentumra hivatkozva állította tegnap.
“Az FBI információt kapott egy azonosított fegyveres csoportról, amely Washington DC – be kíván utazni” – írta Twitter-oldalán az újságíró.
“Azzal fenyegetnek, hogy ha a kongresszus megpróbálja eltávolítani az elnököt a 25. módosítással, akkor hatalmas felkelés lesz” – idézi Kateski a dokumentum kivonatait.
A jelentés szerint a Capitoliumnál január 17. és 20. között, az ötven állam törvényhozásánál pedig ugyanazon időszak alatt tiltakozásokat terveznek.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Remélem Trump “nem feszíti tovább a húrt”! Már eddig is nagyon “túlhúzta”. A szavazatszámlásnál ott voltak az ő emberei is és az ellenzék emberei is. Biden pedig nem 1-2 szavazattal nyert, hanem sokkal több szavazata lett Bidennek. Ezt így ebben a formában nem lehet Trumpnak törvényesen választási csalásnak minősíteni.
Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).
On hány éves?
Még hisz a mikulásban?
On szerint a szavazok dontenek?
Kérem ne legyen gyerekes.
Tisztelt FSB! 2020. december 21.-én lettem pont 40 éves. Tudja Maga, hogy az USA történelmében 1 szavazaton múlt, hogy nem a német nyelv lett a hivatalos nyelv hanem az angol????? Akkor még komolyan vették a demokráciát az USA-ban!!!!!! Én vagyok gyerekes??? Kérem bővítse ismereteit!
Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).
https://www.alternativhirek.com/2021/01/a -capitoliumba-tortent-false-flag.html
Mindenki magánúton keresse ,a link nem működik,mert kiírja,hogy 404! nem találja!Pedig igenis létezik,és még műkszik!
Innen a főoldalról kiválaszthatod a téged érdeklő témát, csak a képre kell kattintani.
https://www.alternativhirek.com/
Nagy tamás-te mit nézzel,-tévét—-hatalmas fölénnyel trump nyerte a választást de elcsalták sátánisták—igy igazábol ha tényleg hazafi trump akkor beveti hadsereget s nemzeti gárdát s nemcsak mondogatja hanem tényleg boritja a bilit s nyilványosságra hozza az összes sátánista,pedofil bizonyitékokat az teljes elitröl,az eész világ összes mocskosságárol—ha nem teszi akkor nemcsak amerika fog elbukni hanem az egész világ
Tisztelt Varga István – monguzking! Bizonyítékot írjon! BIZONYÍTÉKOT!!!!!!!!!! Csak akkor hiszek magának ha felmutat valamit, különben sajnos nem tudok hinni magának!
Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).
+1
Tisztelt Vak Bottyán! Köszönöm a lájkolását! Ezekre a dolgokra mondtam én, hogy a “nagybetűs élet”. Az idő az emberiség túlélése miatt sürgeti az egész világot! Ez a jelen sajnos. Gyorsan kell most cselekedni (bárki megteheti) a fegyverekkel világháború megelőzése miatt! Ez van sajnos…… Én sem erre számítottam a múltban, hogy ez a korszak jön el……….. De ha ez van, akkor ha a ” jó terv” sikerül, akkor az emberiség “tovább lép”……… De ehhez kellenek mások is és nem csak én! A reálpolitika, demokrácia híve vagyok. Győzzön az aki a legjobb tervvel áll elő a jelenlegi emberi társadalom fejlődése érdekében! Másvalaki is lehet, nem csak én, de azt én elvárom (és parancsolom) az emberiség túlélése érdekében, hogy tegyen meg mindent az új alapok megteremtéséért! “B terv már nem létezik szerintem….” Ez a jelen, de legyünk optimisták……. De csak AKKOR lehetünk optimisták ha a “véleményformálók” jó célért küzdenek (társadalmi összefogás)……… Ha tud jobbat valaki, ÍRJA MEG! A saját e-mail címemre írhat bárki aki csatlakozna hozzám (jknt1221@gmail.com)! De a kritikát is tudomásul veszem. Bárki kritizálhat is engem, alázattal tudomásul veszem. De akkor írjon JOBBATT NÁLAM és ne miattam, hanem a földi civilizáció előrébb jutásáért! Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).
Érdekesek ezek a lefotózott kézmozdulatok,akár az elnökről akár az alelnökéről van szó!Vajon mire utalhatnak?Ja meg van biztosan arra, hogy ÉN sokkal többet tudok mint TE!!!Csak maradjon olyan elme aki fel is fogja amit mondok, illetve közölni akarok akár a kezeimmel is ha már a fejemben kazetta van!
“A jelentés szerint a Capitoliumnál január 17. és 20. között, az ötven állam törvényhozásánál pedig ugyanazon időszak alatt tiltakozásokat terveznek.”
Mi ellen ?
John F Kennedy Jr allitolag el ,gyerekkoraba megeskudött hogy bosszut all az apjaert . Az biztos ,hogy trumpal baratok voltak ,lattam közos fotokat roluk .
Tumprol is olvastam hogy fiatalkoraba tervezte a cabal lefejezreset .
Ha ez igaz , ellehet kepzelni mekkora munka van befektetve ebbe ami most törtenik .
Ezt mar reg olvastam de ebbe a tarsasagba sok olyan van aki meg a valosagot sem akarja felfogni ,vagy nem tudja ,ezert nem emlitettem eddig.
https://www.youtube.com/watch?v=gYsawh5vqFk
https://www.youtube.com/watch?v=yt-i-zgZQfo
Tisztelt MX4! Én pártatlan vagyok, független. Tőlem Trump is győzhet, lehet, ő a jó, nem tudom. Én CSAK EGY dolgot tudok. Azt, hogy az emberiség vagy akár csak az USA történelmében is az emberek megosztása rossz dolog! Én katolikus teológiai tudással is rendelkezem és tudom, hogy a Sátán vagy ördög szó magyarul semmit nem jelent, de a görög “diabolosz” vagy a latin “diavolo” szó azt jelenti magyarul, hogy “szétválasztó”……… NA ez MÁR jelent valamit! A filozófiai, politikai és vallási nézetek családokat és barátságokat szakíthatnak szét! Na én ennek vagyok az ellensége! Trump mivel megossza az embereket, ezért vagyok Trump méltó ellenfele!!!!!!!!!!!!! Valaki tud jobbat írni nálam? Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).
https://www.youtube.com/watch?v=aNCed83cEsM&fbclid=IwAR24R4U2AcSVmOf_K_NMIzuyqBghbojleuZbn3sae82HqzhSM0zUYfKbofs
Jó,amit a második videóban mond a csávó,de ugyanaz a hiba,mint sokaknak!
Milyen baloldalról,milyen szocializmusról beszél az idiótája,amit Biden,Soros,meg a liberálisok hoznának el?!
Ez a balfaszság már nem csak az,hanem ez a legnagyobb ködösítés!
Trumptól,meg a deep state -t megbuktatni akaróktól elég ez a szándék is,nem kell itt baloldalról,meg egyebekről lamentálni!
Meg kell szüntetni a pénzügyi háttérhatalmat,aztán egymást segítve fel kell építeni a nemzetállamok gazdaságát,megszüntetni a kizsákmányolást!
Ha Biden győz,akkor nem a szocializmus győz,ezt már vegyétek tudomásul,hanem az új világrend!
Az pedig sosem volt szocializmus,hanem a pénzügyi háttérhatalom teljes terrorja,és nem a szocializmus jön el,ha Soros,és bandája!
stefimrich mar reggeben irtam rola ,hogy az amerikaiknak teljesen mast jelent a szocializmus meg a kommunizmus . most fökkeppen kinai rendszerrel kapcsoljak össze a totalis kontrol miatt , es meg a globalizacio miatt is ,mert tenleg usaval kibasztak gazdasagilag ,de nem csak usaval tulajdonkeppen sok orszaggal . tulajdon keppen a kommonizmust igy ertelmezik a töke egy kis csoprt tulajdona mi magyarok az alamra gondolunk ök meg a globalistakra ertik ,
szerintem tök mindegy minek hivjak a rendszert azert volt kitalalva ,hogy az emberiseget kontrolaljak es kihsznaljak , aveztök sosem a nepet szolgaltak csak sajat maguk hatalmat erösitettek . akar ,hogy is lessz meg Trump tervevel ez ellen mi a nepeknek tennunk kell. D.T. felnyitotta sok ember szemet .
Tisztelt MX4! Szomorú vagyok mert sajnos magára is jobban “hatottak” az összeesküvés elméletek mint a valóság reális tanulmányozása………… Van visszaút……… A valóságnak higgyen kérem ne a “szedett-vedett elméleteknek”!!!!! Kérem!
Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).
Tisztelt stefimrich! Az összeesküvés elméletekben hinni az annyira tudományosan megalapozott dolog?
Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).
Nagy Tamás – te hülye vagy – vagy hülyének nézel mást – ha majd még élsz negyven évet – akkor majd nem így fogod látni pl. ez is egy bizonyíték amiért kiabálsz itt – és van – idézem:
“….Meg kell szüntetni a pénzügyi háttérhatalmat,aztán egymást segítve fel kell építeni a nemzetállamok gazdaságát,megszüntetni a kizsákmányolást!
Ha Biden győz,akkor nem a szocializmus győz,ezt már vegyétek tudomásul,hanem az új világrend!
Az pedig sosem volt szocializmus,hanem a pénzügyi háttérhatalom teljes terrorja,…” ugye érted: bizonyíték – van pénzügyi hátérhatalom VAN! Van terrorja? VAN! Van ebben a rendszerben én a halál kultúrájának nevezem KIZSÁKMÁNYOLÁS mely NYOMORT OKOZ? van! ÉS SOK ÉS SOKK BIZONYÍTÉK – ugye tudod – ugye tudod vannak olyan bűncselekmények melyeket a ráutaló magatartásáért előkészületéért is sokkal szigorúbban büntetik mint a megtörtén bűncselekmény konkrét elkövetőjét…. cinkosaival együtt – NEM AZÉRT ÍRTAM, HOGY VÉN FEJEMMEL VITATKOZZ VAGY ELHIDD SE MEGGYŐZNI SE KIOKTATNI NINCS SZÁNDÉKOMBAN SENKIT – TÉGED SEM , HOGY BEFOLYÁSOLJALAK – AZÉRT ÍRTAM A TÉNYEKET, HOGY TUDJ RÓLA!
id Kiss László !
2021-01-13 – 06:40
.
5*
Mint minden nézőpont kérdése .