“Döbrögisztán mai ragálylényege” bővebben

"/>

Döbrögisztán mai ragálylényege

Nah! Tessék! Japánban a koronaragály egy még újabb variánsát azonosították – közölte az egészségügyi minisztérium vasárnap.

A tájékoztatás szerint négy, Brazíliából érkezett embernél azonosították a fertőzést a tokiói Haneda repülőtéren.

A járványügyi szakértők azt közölték, hogy ez az újabb variáns különbözik az először Angliában, illetve Dél-Afrikában megjelent vírusmutációktól, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy mennyivel alacsonyabb vagy magasabb a fertőzőképessége azokénál.

Emellett három újabb esetben kimutatták a brit koronavírus-mutációt is Japánban, amely 50-75 százalékkal is fertőzőbb lehet a vírus többi variánsánál, és már a világ több pontján megjelent.

A kormány egyhónapos járványügyi vészhelyzetet hirdetett Tokióban, illetve a környező prefektúrákban.

Oroszországban is fölbukkant valamelyik mutációja a fertelemnek. Meg minden felé!

Izraelben vad iramban oltakoznak, szigorítanak, csak éppen a ragály üteme nem lassul! Ugyanez a helyzet Germániában is, meg szerte a világban!

NEM ÚGY ITT – NÁLUNK – DÖBRÖGISZTÁNBAN!

Vajdaságunk parasztvakítoldája, a koronavirus.gov.hu névre keresztelt qrmányvetítölde azzal kezdi mai (2021 01. 11.) ragálymatinéját, hogy vasárnap éjfélig Döbrögisztánban “1 419 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 343 656 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 77 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 10 725 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 203 972 fő, az aktív fertőzöttek száma 128 959 főre csökkent.  5 065 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 367-en vannak lélegeztetőgépen…”

MÉG KÉT HÉT ILYEN ÜTEMŰ ESETCSÖKKENÉS, ÉS VÉGLEGES A DIJADAL(unk) A RAGÁLY MINDEN VARIÁNSA FÖLÖTT! MOST KOMOLYAN…!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Döbrögisztán mai ragálylényege” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Lassan de biztosan közelítünk Észak-Koreához, kb. 2 hét és utolérjük őket, gratula! Mert hogy rajtunk kívül már csak ott nincs járvány.

  2. A Napiszar üdvöskéje, “Eжедневно дерьмо” március óta a következő álnéven is vetít:
    Era
    https://disqus.com/by/Tuareg78/
    “Én nem vagyok fideszes, morzsi. Csak kívülálló, sokgyermekes anyuka, heteroszexuális, jobboldali, fehér, keresuztény, mi több szőke” – hülyítia Vadak egybiteseit a B-R-on is több néven előforduló, olykor önmagával beszélgető “nővérke”, akinek igazából pöcse van.

  3. Dr. John Hunt (pulmonológus, allergológus, immunológus): COVID-teszt járvány van.
    Mindent 1000 tesztből 5 ember valóban COVID-os és minden 1000 tesztből 50 ember hamisan COVID pozitív. Kételkedik abban is, hogy a tünetmentes COVID pozitívak terjesztenék a vírust, ahogy abban is, hogy valóban minden COVID pozitív halott valóban a COVID-ban hunyt volna el.

    1. Egyszerűbben fogalmazva a politika szándékosan eltúlozza a járvány mértékét. Miért? Mert szociopaták – ahogy fogalmazott Dr. Hunt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com