A Sárgapólósok ismét akcióban.
Újból nem hagytuk szó nélkül, hogy újabb kormánypropaganda, újból közpénzből kerüljön ki az utcákra.
Történt, hogy a “MINDEN ÉLET SZÁMÍT” rendkívül fontos üzenettel rakták ismét tele az országot karácsony előtt, óriásplakátokon.
Illetve, Szigetszentmiklóst és környékét ismét kihagyták. Lehet, hogy ez a kihagyás a Sárgapólósok korábbi óriásplakát átalakításai miatt történt?
Volt már ilyen korábban, akkor távolabbra kellet utaznunk, hogy bele tudjunk szólni az orbáni önfényezésbe, uszításba, vagy éppen a teljesen értelmetlen közpénzszórásba.
Ne felejtsük el, hogy 2016 óta minden propaganda kampányban az óriásplakátokon megjelentettük a véleményünket, amik jelentősen eltértek a führerétől.
Óriásplakátot most nem találtunk a környéken, de Szigetszentmiklóson legalább huszonöt buszmegállóba, összesen nagyságrendileg harminc plakáton tették ki az orbáni bűnbanda propagandáját közpénzből a pedofideszhez köthető cégek gazdagodásával.
Majd, egy hónapot vártunk az óriásplakátokra, de azok nem érkeztek. Közben megfejtettük, hogy hogyan tudjuk a buszmegállós plakátokon is megjelentetni a véleményünket az orbáni hazugság mellett úgy, hogy ne kelljen még az üvegre sem ragasztani és más módon is elkerüljük a rongálást.
Végül 24 plakátot alakítottunk át 2021. január 6. napjának reggelén. Tettük ezt a szemlélődők nagy örömére és tetszésnyilvánítása mellett.
Ráadásul ismét adtunk alapot a jókedvre azoknak, akik évek óta azon röhögnek, hogy kövér házmesteréknek nem sikerül a Sárgapólósok véleménynyilvánításait koncepciós eljárásokkal, megfélemlítéssel ellehetetleníteni.
A majomház fura ura megint megszívta. Különösen azért, mert az egyik plakát alakításról készített élő közvetítés – nem véletlenül – a házukhoz legközelebb eső propagandaplakáton történt. Ez 1020 méterre van a Google térkép szerint a Nyár utca 23-tól. Ennél közelebb nem tudunk menni, hiszen ismét 1 km-re vagyunk eltiltva a lakóhelyüktől. Úgy tűnik, hogy nem tetszik nekik a véleményünk. És találtak olyan seggnyaló bírókat, akik ezt úgy oldották meg, hogy néhány sárgapólóst kitiltottak Szigetszentmiklós egy részéről.
Az élő közvetítés felvételről itt nézhető meg: https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/videos/448419259513015
Hát most megkapták. Aki Szigetszentmiklóson jár a főbb útvonalakon folyton láthatja, hogy mi azt gondoljuk, hogy „HAZUDNAK!”, amikor azt állítják, hogy nekik minden élet számít.
Szerintünk kövérnek, orbánnak, bűntársaiknak, csak a hatalom számít.
No, meg az ezzel járó gazdagodás. De ez már nem fért ki a plakátra.
Kíváncsian várjuk, hogy a véleményünk meddig marad látható Szigetszentmiklóson. Természetesen, ha leszedik, akkor visszatesszük.
Közpénzen kitett kormánypropagandán jogunk van megjeleníteni a véleményünket. Hiszen a plakáthely ki van fizetve. Ráadásul mindannyiónk terhére úgy, hogy az orbáni bűnbandához köthető cégek gazdagodnak rajta.
Hisszük azt, hogy a propaganda mindenütt lenullázható, ha sokan cselekednek rendszeresen.
TE mikor kezdesz hozzá?
A képek nagyobb méretben itt nézhetők meg: https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/5534388646587035
Ha megoldást akarsz, legyél kiskakas, aki minden nap berepül az ablakukba, és követeli, hogy adják vissza, amit elvettek!
NeFizess! Pörölj! Tiltakozz!
HA neked sem tetszik az orbáni önkény és a kifosztás, tegyél ellene!
Mutassuk meg az imf-eknek (idomított majom fideszeseknek) és idomárjaiknak a bankároknak, hogy a végső szót nem ők, hanem az emberek mondják ki!
Cselekedj! Legyél győztes! Állj a bátrak közé!
HAjrá!
PL
! O1G !
Sárgapólósok büntetései, eljárási költségei.
2018-ban eddig – leginkább a birtokvédelmi perekből adódóan – további 2 000 000 Ft-tal nőttek az eljárási költségeink.
Így az összes terhelésünk – büntetések, eljárási költségek – elérte az 5 000 000 Ft-ot.
Eddig a gyűjtésekből ennek töredéke, kicsit több mint 500 000 Ft jött össze.
És természetesen vannak a működési költségek is.
Azt is érdemes megjegyeznünk, hogy az akcióink videóit általában 1000 – 20 000 ember nézi meg. Néhányat többen.
Ha minden videónk után a nézők fejenként csak 10 – 100 Ft-tal járulnának hozzá a költségeinkhez, akkor sokkal könnyebben tudnánk a hatalomnak nem tetsző tetteket végrehajtani.
Ha segíteni akarsz, akkor minden megnézett videó, vagy minden neked tetsző bejegyzés után utalj, vagy küldj egy százast. Vagy amennyit tudsz.
Fontos, hogy biztass erre másokat is.
A támogatást természetesen készpénzben is odaadhatod valamelyik Sárgapólósnak.
B3 Takarékszövetkezet 73604095-10211768-00000000
Név: Golcs Roland, vagy Sárgapólós büntetésszámla
Megjegyzés: Büntetés hozzájárulás
Külföldről erre a számra tudsz utalni: IBAN szám: HU11 7360 4095 1021 1768 0000 0000
Ezt követően a legtöbb bejegyzésünkbe és videóleírásba beletesszük a fentieket. Hátha egyre többen kapnak kedvet az ellenállás támogatásához.
Részletek a büntetéseinkről az alábbi hivatkozáson érhetők el: https://www.facebook.com/notes/nem-adom-a-h%C3%A1zamat/val%C3%B3ban-a-s%C3%A1rgap%C3%B3l%C3%B3sokkal-vagy-van-r%C3%A1-n%C3%A9gysz%C3%A1z-forintod-hogy-ki-tudj%C3%A1k-fizetni-a/2256767784349154/?hc_location=ufia/2256767784349154/?hc_location=ufi
Sárgapóló #Nemadomaházamat #O1G #Ellenállás #SeViza #deviza
Póka László
Nem adom a házamat mozgalom
0630-931-9802