“Nagy-Britanniában elhalasztják a Pfizer vakcina második dózisának beadását” bővebben

"/>

Nagy-Britanniában elhalasztják a Pfizer vakcina második dózisának beadását

London, 2021. január 5. kedd (MSZF)

      A brit egészségügyi vezetés úgy döntött, hogy elhalasztják a koronavírus elleni Pfizer vakcina második adagjának beadását – tudatta a Magyar Szociális Fórum az AP amerikai hírügynökség „Az amerikai szabályozó mérlegeli az oltások adagolásával kapcsolatos vitát” c. keddi jelentése alapján.

     Az emlékeztető dózist az első szérum beadásától számított három hét helyett tizenkét héttel később fogják beadni – írta az AP. Az amerikai hírügynökség nem utalt a halasztás okára, egyes amerikai és brit egészségügyi források azonban úgy tudják, hogy az első adaggal beoltottak egy részénél nemkívánatos mellékhatások jelentkeztek, és ebből arra következtettek, hogy esetleg fél adag is elegendő az oltóanyagból. A brit halasztó intézkedés az után született, miután Dr.Moncef Sloui, az amerikai Operation Warp Speed oltóprogram tanácsadója a CBS „Face the Nation” műsorában kijelentette: „egyes adatok szerint a Moderna vakcinából kétszer fél adag elég”. (A Moderna szérumot néhány napja engedélyezték az Egyesült Államokban.) Slaoui szerint ez azt mutatja, hogy egy alacsonyabb dózis jó immunreakciót váltott ki 18 és 55 év közötti embereknél, és hogy a tisztviselők megvitatják a megközelítést a Modernával és az Élelmiszer- és gyógyszerfelügyelettel  (Food and Drug Administration).

  Vita folyik arról, hogy változtassunk-e az oltás adagolási módszerén – a két oltás közötti időn, vagy az egyes oltások mennyiségén – azért, hogy a szűkös készletekből minél több embernek jusson. De az Egyesült Államok hétfőn késő este nyilvánvalóvá tette, hogy ezek közül a stratégiák közül egyik sem kerül terítékre, mert semmilyen tudományos érv nem támasztja alá – írta az AP.

  Annyi bizonyos, hogy miközben az Egyesült Államokban már közel öt millió embert oltottak be, és három hétre rá hozzáfogtak a második, úgynevezett emlékeztető adag beoltásához is, Nagy-Britanniában 3 hétről 12 hétre halasztották a második dózis beadását – jegyezte meg az MSZF.+++

FAD a Pfizer vakcina mellékhatásairól – (kiegészítés Nagy-Britanniában elhalasztják a Pfizer vakcina második dózisának beadását c. hírünkhöz)

 Silver Spring, 2021. január 5. kedd (MSZF)

      Az amerikai kormány Silver Spring székhellyel tevékenykedő Élelmiszer és Gyógyszerfelügyelete (FDA) hét nappal ezelőtt a következő tájékoztatást adta a Pfizer vakcina mellékhatásairól:

     „A leggyakrabban jelentett mellékhatások, amelyek általában több napig tartottak, az injekció beadásának helyén fellépő fájdalom, fáradtság, fejfájás, izomfájdalom, hidegrázás, ízületi fájdalom és láz voltak. Megjegyzendő, hogy a második adag után többen tapasztalták ezeket a mellékhatásokat, mint az első adag után, ezért fontos, hogy az oltást nyújtók és a befogadók számoljanak azzal, hogy bármelyik adag után előfordulhatnak mellékhatások, de még inkább a második adag után”.+++

 

Kiadta MSZF SZK

“Nagy-Britanniában elhalasztják a Pfizer vakcina második dózisának beadását” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Egy gyors számolás: 12 hét az körülbelül 3 hónap, így összességében kb. fél évre szeretnék elnyújtani a védettséget, ha az kialakul (a másodiktól még kb. +3 hónap, de csak az előírtak szerinti oltási rend alapján, szóval egyáltalán nem biztos). Ezzel spórolnak is. Szotyimanóék alighanem szintén meg fogják fontolni a lehetőséget, ha ez úgy-ahogy beválik, mire a beígért tömeges oltások elkezdődnek Magyarországon. Nehéz volna elképzelni, hogy sokáig csinálnák a javasoltak szerinti gyakorisággal. Legyen egy “tömeges” oltási PR-esemény késő tavasszal vagy nyár elején, meg a jövő évi választások előtt tél végén vagy kora tavasszal (az ember fantáziája itt már beindul, mire lehet jó majd az igazolás), aztán laposodhat a dolog. Én egyelőre erre számítok a jaffás bandától, de meglátjuk. Bár tévednék!

  2. „A leggyakrabban jelentett mellékhatások, amelyek általában több napig tartottak, az injekció beadásának helyén fellépő fájdalom, fáradtság, fejfájás, izomfájdalom, hidegrázás, ízületi fájdalom és láz voltak”
    Valamikor a hatvanas években a sorozáson beadott úgynevezett”lószérum”ugían ezeket tüneteket produkálta.
    Sorozás után automatikussan három nap betegállomány járt.
    De akkor sem adatom be ezt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com