Rómában a Termini főpályaudvar körüli utcákban péntek reggel készült felvételeken madarak, főleg seregélyek tetemének sokasága látható szerte az aszfalton.
A tömeges madárhalál okát nem tudni biztosan, de az International Organization for the Protection of Animals (OIPA) szerint a petárdák és tüzijátok által okozott szokatlanul erős hanghatásba pusztulhatott bele sok, a fákban gazdag környéken fészkelő vagy éjszakázó madár
“Lehet, hogy a félelembe haltak bele. Lehet, hogy az ijedten felrebbent madarak elveszítették tájékozódási képességüket, egymásnak ütköztek vagy ablaknak, villanyvezetéknek repültek neki. De ne felejtsük el azt sem, hogy szívrohamban is meghalhatnak az állatok” – mondta Loredana Diglio, az állatvédő szervezet szóvivője.
Az aktivista megjegyezte, hogy a pirotechnikai eszközök minden évben ijedtséget vagy sérülést okoznak mind a vadon élő, mind az otthon tartott állatoknak. A szokatlan méretű madárhalál, amelyet az OIPA “mészárlásnak” nevezett, annak ellenére következett be, hogy az olasz fővárosban betiltották a magán tüzijátékot és este 10 után kijárási tilalom van érvényben a koronavírus-járvány miatt.
A nemzetközi állatvédő szervezet újfent követelte a petárdák és tűzijátékok árusításának betiltását és az e cikkeket gyártó üzemek átalakítását más termékek előállítására. Massimo Comparotto, az OIPA elnöke szerint a petárdázást betiltó polgármesteri rendeletek semmit sem érnek, mert nem tartatják be azokat.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
5G teszt kijárásitilalom alatt.
Az 5G 150m adoja sugarában ez torténik,ha nagyobb KWkapcsolják a tornyok kapacitását.
https://www.youtube.com/watch?v=usyNc2zus-Y
Azért érdekes ez a video,mert beismerimhogy 18szor nagyobb sugárzást bocsát ki mint a 4G.
Utána azt propagálja,hogy ez nem veszélyes.
Akkor miért hullanak el a méhek és a madarak az 5G 150 méteres korzetiben.?
És senki nem akarja meggyőzően megcáfolni, csak ráfogják, hogy idióták meg összeesküvők, oszt jónapot!
Nem vagyok ált. összeesküvés párti, de sajnos villamosság szakamberféle lennén balszerencsémre, és azt tudom, hogy az áram nem mindig ér véget ott, ahol a villanydrót véget ért. Néha “nem egyszerre” közlekednek, és ezekből általában komolyabb bajok vannak. Voltam erőműben pár hónapot, a zsebben még az öngyújtókat sem volt szabad hordani, úgy, hogy gumipadlós volt a vezérlőszekrény, és üvegfal mögött volt, akkor is. Hát akkor mégis hol van az az áram, ami nem veszélyes, és ami képes arra, hogy a fémgyújtó felrobbanjon a nadrágzsebben a tökömtől arasznyi távolságra? Maximális lépéstávolság 20 cm, zsebredugott kézzel! És ez még csak 10 KV feszültség volt, tőlünk kb. 4-5 méterre.
Vagy a tüzijátékok füstje.
Ki kell pusztítani mindent mielőtt távozunk,tiszta sor!
Petárda, meg izé, hogy is híják azt a gyilkot ami okozta az egészet!A választ ha nem is tudja mindenki,de próbáljon tájékozódni!
Nevet, (mármint, a szerző nevét)és könyvet nem említve,ugyan olvasson már utána a tisztelt közönség annak a bizonyos sugárzási tervnek!!!
Egyik kedvenc filmem,Nyugaton, a helyzet változatlan!Emlékszik még valaki aki látta a filmet és még érdekelte is a történet,hogy hogyan is esik el a főhős aki szinte majdnem túlélte a háborút!???
Aki látta a filmet, szerintem mindenki emlékszik a végére. A kismadárra…
Megérett a világ, hogy végre rendet tegyenek benne. Ha mentek a géppisztolyért majd csöngessetek be hozzám is!
De te se .