„Centrum Párt újjáalakítása.
Egy rövid bemutatkozással kezdeném. Jelen személyemnek szerencséje volt 2001.-ben a 21.-ik születésnapomon Kupa Mihály vezetésével megalakult Centrum Pártnak az alakuló ülésén részt venni és az alapító tagok között szerepelve az első tagok egyike vagyok akik a tagságukat aláírták.
Életem nagy élménye volt egy asztalnál ülni Kupa Mihállyal, az alapítóval és a Párt vezetőjével.
Nagy reményeket fűztem annak a pártnak a sikeréhez. Sajnos nem tudott sikeres párttá válni.
Célomnak tartom megújítani és megreformálva újjáalakítani a régi Centrum Pártot melynek vezetőjeként és újjáalakítójaként a társadalmi béke ügyét
megfelelően és alázattal akarom szolgálni. Jelmondatom a következő: „Mindenki egyért (társadalmi béke, gazdasági és társadalmi fejlődés, közös munka által az Országunknak elért sikerek és ennek felmutatása más Országoknak is, stb.), egy (az állampolgár) mindenkiért”.
Kelt: 2020. 12. 28., Budapest. Írta: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).
Bal-Rad komm: Hogy miért nem lehetett sikeres a Centrum Párt?
MERT ORSZÁGOT ÉPÍTENI EGY PÁRTNAK – amit elnöke anno nagy igyekezettel bontott! – LEHETETLENSÉG!
Márpedig 2001 – ben Magyarország már csak egy vagyontalan jogi képződmény volt!
“…Mindenki egyért (társadalmi béke, gazdasági és társadalmi fejlődés, közös munka által az Országunknak elért sikerek és ennek felmutatása más Országoknak is, stb.), egy (az állampolgár) mindenkiért”
- De ismerős mondás! (Jah! Hogy MIND EZT MONDJA…)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Oszt’ program van ? Mert anélkül……..
Tisztelt ehnaton! Írtam Adminnak mert nagy köszönettel tartozom neki amiért “nyilvánosságot” biztosított a számomra. Amit írtam Adminnak, a következő:
“Tisztelt Admin! Köszönettel tartozom Önnek! Több szerkesztőségnek elküldtem cikkeimet, de ismét csak Ön találta közlésre méltónak!
Ez hatalmas dolog nekem. Ígérem Önnek, ha az én jövőm úgy alakul, hogy megszólítsam a jelenleg „pártoktól távol maradók” hatalmas rétegét, akkor a modellem példája a mai Kína lesz, melyben teret adnak szocialista és kapitalista elveknek egyaránt.
Ha ez probléma Önnek, akkor hajlandó leszek ezen változtatni az Ön tanácsára (azt megfogadom)!
Én egy dolgot látok csak. Azt, hogy mára Kína a világ „vezető hatalmává vált” bárki bármit is hazudik az ellenkezőjéről.
Nagy Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).” Úgyhogy Tisztelt ehnaton……… VAN PROGRAMOM!!!!
Hm…hm…nos ez egy igazi politikusi válasz volt, semmi lényegeset nem tudtam meg. Ettől nem fognak beindulni a szavazók !
Tényleg érdekes lenne megtudni, hogyan lehet megszólítani a pártoktól távol maradók hatalmas rétegét, mert ez eddig még – igazán senkinek sem sikerült !
( A kínai modellben bent van a lakosság tömeges, korlátlan megfigyelése, a pontozással értékelt társadalmi hasznosság, ezt biztosan nem fogják szeretni a magyar választók )
Tisztelt ehnaton barátom! Összefoglaltam a politikai programom végre ma közérthetően, ahogy láttad. Kiposztoltam a felületre és az “Új kezdet…..” Facebook csoportomban is. Továbbá szerkesztőségnek is elküldtem. Ha van kedved csatlakozhatsz a mozgalmamhoz. Amit írtam egész konkrétan: “Tisztelt Mindenki! Végre eljutottam odáig (nagyon akartam ezt), hogy a teljes politikai programomat röviden pár mondatban össze tudtam foglalni, hogy közérthető legyen.
Az én politikai programom az lesz amit cikk formájában most leírtam. Az általam megreformált Centrum erő igazi programja és lényege a következő:
„Az egész élet a teljes világegyetemben a dualitás misztériuma. A “rossz” akkor keletkezik ha valamelyik részt a kettő közül “eltorzítják” és ha valamelyik rész a kettő közül kizárólagos dominanciára törekszik. A két rész jó oldalának a dominanciájának “egyesülnie” kell és egyaránt “engedni a másiknak, de oktatni is a másikat” ha kell……….. Ha ez megtörténik politikai és társadalmi szinten, akkor alakulhat ki az a világ, amelyben egy normális vezetés lesz jelen. Kelt: 2021. 01. 16., Budapest. Írta: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).”.
A cikkhez kapcsolódóan elküldöm a Pa-Dö-Dö számának a dalszövegét és a youtube linkjét is:
„Ha kedves az életed, ne ugrálj, ne ugrálj
Tedd fel a két kezed és ne mászkálj, ne mászkálj
Sose mondd, hogy nagyon fáj, hagyjál békén ne piszkálj
Mi a lényeget tudjuk már, hallgass ránk ez a szabály
Kiabálj, ha tombol a jó kedved
Kiabálj, ha valami fáj
Kiabálj, mi biztosan meghalljuk
De, ha nincs baj ne kiabálj
Ha nincsen egy kettesed ne hívjál, ne telefonálj
Fesd át a kék eget csak ne sírj már, ne sírj már
Ember küzdj és bízva bízz, ping-pongozz, hogy el ne hízz
Mi a lényeget tudjuk már, hallgass ránk ez a szabály
Kiabálj, ha tombol a jó kedved
Kiabálj, ha valami fáj
Kiabálj, mi biztosan meghalljuk
De, ha nincs baj ne kiabálj
Kiabálj, ha tombol a jó kedved
Kiabálj, ha valami fáj
Kiabálj, mi biztosan meghalljuk
De, ha nincs baj ne kiabálj”.
Youtube link: https://www.youtube.com/watch?v=OKwjFkluukE&fbclid=IwAR2vJr0EahMoCwXuSQpAT3qjK7UEsT-XGR9-DMfXeKCszRpTD4SogQ22zHI
Jelenleg tagokat toborzok. Aki csatlakozni szeretne a mozgalmamhoz, az megteheti jelzi csatlakozási szándékát ha ír nekem a jknt1221@gmail.com e-mail címre.
Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).” Baráti üdvözlettel: Tamás.
Ön ? .. Kedves Tamás ?
“Nem meglepő, hogy a Centrum rögvest az “MSZP-s felbujtás eredménye” gyanújába esett (míg másfelől sokak szerint az Új Baloldalt lengi körül a Fidesz-bérencség bűze). Nagy Tamás szerint ennek magyarázata lehet az is, hogy az emberek “talán nem szeretik az egyszerű történeteket, nem tudják elhinni, hogy a tenniakarástól hajtva az eddig különböző oldalon álló emberek öszszefogjanak”. ”
https://magyarnarancs.hu/belpol/centrum_part_futnak_meg-60599
A Trump utáni világ új jelszava “Make The World Great Again!”. Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).
“Célomnak tartom megújítani és megreformálva újjáalakítani a régi Centrum Pártot, melynek vezetőjeként és újjáalakítójaként a társadalmi béke ügyét megfelelően és alázattal akarom szolgálni. .”
Bocs, de itt már meg is buktál. Még nincs is párt, de már kinevezted magad vezetőnek. Ez innentől kezdve diktatórikus, a saját akaratod, elveid, elképzeléseidhez keresel katonákat, alattvalókat. Legalább a látszatra adnál, mint ahogy a g.ci is ad.
Most szentségtörő leszek.A párt elnevezésektől már herótom van, a párt nem más, mint alapelveik külső kivetülésének hordozója mindegyik saját ideológiát hirdetve, -vagy a választások előtti beetető programot, amit aztán gyorsan elfelejt, amint hatalomra kerül- ami egyáltalán nem biztos hogy a nagybetűs NÉP legszélesebb érdekeit szolgálja, hanem csak bizonyos fajta csoportréteg, kartell gazdasági érdekét.A pártok legnagyobbrészt a gazdasági érdekek kivetülései (akármilyen) ideológiával spékelve.
“NEEM PÁRT – NEMZETEGYESÍTŐ MOZGALOM” – Miért hallgatják el a Nemzetegyesítő Mozgalmat? Úgy látszik semmiből sem tanulunk, csak egykedvűen rójuk a megszokott köröket a mókuskerékben…
http://nemzetepito-nepmozgalom.hu/miert-hallgatjak-el-a-nemzetegyesito-mozgalmat/
Tisztelt Ranger48! Ígérem, ha támogatást kapok, akkor a “Nemzetegyesítés” egy fő programom lesz! A demokratikus “játékszabályokat” be fogom tartani! Én megköszönöm mindenkinek ha hatalmam lenne, de emelt fővel távoznák akkor is ha semmi sikert nem érnék el és akkor is ha hatalomra kerülnék, de utána elbuknám a hatalmam. Én nem vagyok önző (mint szerintem Trump, aki jóformán csak a saját hatalmára gondol mindenáron), alázattal tudnék vezető lenni mert tudom, megtanultam: “minél nagyobb a hatalom, annál nagyobb a felelősség is”. Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).
Tisztelt Rosi Nante! A demokratikus törvények megengedik, hogy bármely nagykorú állampolgár alapíthat pártot ha akar. Az, hogy mennyire lesz az sikeres az megint más dolog. Ha maga szervez pártot, akkor maga is megteheti ha nagykorú! Aztán akkor maga dönti el, hogy kiket választ maga mellé mert egyedül nem megy. Minden vezetőnek kellenek tanácsadók például. Például. Magán múlik utána, hogy mennyire tudja “sikerre vinni” akkor az elveit! Én nem akarok “diktátor” lenni! Én alázattal akarok olyan elveket megfogalmazni, melynek révén a társadalmi béke megvalósulhat. De ez egyedül nem megy. Csapatmunkával, társadalmi összefogással lehet sikereket elérni. Ez nagyon távol áll a “diktátorságtól”. Én egy képviselőjelölt lennék csak, aztán elfogadnám a nép döntését alázattal, hogy elfogad-e engem vagy sem. A diktátorok kora már lejárt! Trump erre a szerepre például nagyon “hajt”, de neki sem fog sikerülni, annak ellenére sem, hogy (még) hivatalosan az USA jelenlegi elnöke. Úgyhogy én nem is akarok és nem is fogok diktátor lenni! Ha megválasztanak, megválasztanak, ha nem akkor nem. Ha megválasztanak és utána lemondatnának, azt is emelt fővel kell elfogadnom! A demokrácia “játékszabályait maximálisan betartva” lennék egy párt, egy mozgalom vezetője. Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).
Nagy Tamás
2020-12-29 – 01:54
A pártok mostanság mozgalomként születnek. A “mozgalmi” korukban eldől, hogy mekkora az érdeklődés a zászlajukra tűzött “értékek” iránt, mekkora tagságra tehetnek szert reálisan, mekkora támogatói (anyagi) erőre tudnak
szert tenni, tudnak-e országos párttá fejlődni. Ebben a “mozgalmi” korban nagyon nem divat arról beszélni, hogy ki lesz a vezér.
De, ha annyira magabiztos vagy, amennyire írod, akkor legelőször anyagi bázist keress, mert anélkül se a mozgalom, se a párt nem lesz életképes.
Egyébként pedig az ötleted halva született, ugyanis a pártok kezdenek kimenni a divatból, és egyre kevesebben hiszik, hogy majd egy, vagy több párt fogja érvényesíteni a többség érdekeit.
Írtam már neked, hogy a ma érvényes mondás jó esetben így szól: “Egy mindenkiért, mindenki önmagáért.” De inkább csak a mondat második része igaz: “Mindenki önmagáért”. Azért, mert azok, akik hittek a közösségben, vagy abban, hogy majd mások (pl. egy párt) fogja képviselni az érdekeiket, azok már az elmúlt 30 évben kihaltak. Leginkább éhhalálban…
Tisztelt Rosi Nante! Az ““Egy mindenkiért, mindenki önmagáért” jelmondat sem rossz, de akkor így a kettő együtt. Történelmi ismereteid amúgy a nyugaton talán így vannak ahogy leírod. A mai USA talán a legjobb példa erre! De Kína feljődése pont az ellenpéldája annak amit írsz. De még a gazdag kapitalista Japánt is példának hozhatnám, ott az emberek (keleten) valóban közösségként működnek, hagyományos értelemben is. Nincs igazam?
Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).
Nagy Tamás
2020-12-29 – 11:46
Kelettel kapcsolatban nincsenek közvetlen tapasztalataim, de Mo. ilyen szempontból a nyugathoz tartozik. …és Te, itt nyugaton akarsz pártot alapítani.
Szóval pártot indítasz.
Akkor te szereted a kapitalizmust, és fenn akarod tartani.
Mégis milyen elveid vannak?
Vagy ennyire gyereks vagy (idiota), hogy képtelen vagy átlátni ezeket a dolgokat?
Akkor meg miért akarsz pártoskodni?
Be akarsz jutni az ország irányítói közé, hogy havi sok milliós bevételre tegyél szert a többi ember kizsákmányolásából?
Gondolod, hogy odaengednek a húsosfazék mellé?
Tisztelt Kontroll! Olvass tőlem és meglátod, hogy jó és konkrét elképzeléseim vannak! A kritikát is elfogadom ha “építő” jellegű. Meg mindenki azt támogat akit akar. Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).
Én senkit, semmilyen politikai pártban nem támogatok.
Ez a pártoskodás egy fontos “láb”, ami fenntartja ezt a rabszolgatartó kapitalizmust.
Az ígéretekről és az ígéretek be nem tartásáról ismerszik meg a politikus.
Önként jelentkezel rabszolgahajcsárnak.
Most ezért szeressünk, szavazzunk majd rád?
Ne bántsa senki Nagy Tamást ! Ő csak látja ezt a kuplerájt amit itt csináltak valamiféle Párt (pártok) közreműködésével, és valami jobbat akar, valamit jobbítani akar. Tisztelet érte!
De felhívom Nagy Tamás figyelmét, hogy Kupa Mihály volt az aki pénzügyminiszterként odadobta az Országot a nyugati tőkének (ő volt az egyik , az első “Nagy Privatizátor!”) mondván, hogy “Ha egy forintért is csak vigyék!” (mármint az állami vagyont!).
Tisztelt Salga István! Köszönöm a védelmét! Sajnos tudom, hogy a múltban mi történt. A jelen “más tészta”, a világpolitika is más lett. Január 6.-a történelmi nap lesz mikor Trump majd egymásnak akarja “ugrasztani” a mellette levőket az ellene lévőkkel. De mivel akár marad, akár nem mindkét elnök csak egyet tehet a “tőkések” érdekében is akiknek munkaerő kell a beteg, legyengített emberek helyett mentve ami menthető ott. Ha a vírusnak vége lesz, akkor már a gyűlölködésnek nem lesz helye. Akkor lesz jövője igazán egy “társadalmi párbeszédet” akaró mozgalomnak. Akár én vezetném, akár nem. Kína kimondatlanul, de győzött mert átvette a világhatalmi státust. Erről már írtam. Természetesen keleten más társadalom van mint nyugaton, azért nyugaton a helyi viszonyokra építve kell hasonlót megalkotni mint a keleti közösségi társadalmak. Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).
“Tisztelt Mindenki! Végre eljutottam odáig (nagyon akartam ezt), hogy a teljes politikai programomat röviden pár mondatban össze tudtam foglalni, hogy közérthető legyen.
Az én politikai programom az lesz amit cikk formájában most leírtam. Az általam megreformált Centrum erő igazi programja és lényege a következő:
„Az egész élet a teljes világegyetemben a dualitás misztériuma. A “rossz” akkor keletkezik ha valamelyik részt a kettő közül “eltorzítják” és ha valamelyik rész a kettő közül kizárólagos dominanciára törekszik. A két rész jó oldalának a dominanciájának “egyesülnie” kell és egyaránt “engedni a másiknak, de oktatni is a másikat” ha kell……….. Ha ez megtörténik politikai és társadalmi szinten, akkor alakulhat ki az a világ, amelyben egy normális vezetés lesz jelen. Kelt: 2021. 01. 16., Budapest. Írta: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).”.
A cikkhez kapcsolódóan elküldöm a Pa-Dö-Dö számának a dalszövegét és a youtube linkjét is:
„Ha kedves az életed, ne ugrálj, ne ugrálj
Tedd fel a két kezed és ne mászkálj, ne mászkálj
Sose mondd, hogy nagyon fáj, hagyjál békén ne piszkálj
Mi a lényeget tudjuk már, hallgass ránk ez a szabály
Kiabálj, ha tombol a jó kedved
Kiabálj, ha valami fáj
Kiabálj, mi biztosan meghalljuk
De, ha nincs baj ne kiabálj
Ha nincsen egy kettesed ne hívjál, ne telefonálj
Fesd át a kék eget csak ne sírj már, ne sírj már
Ember küzdj és bízva bízz, ping-pongozz, hogy el ne hízz
Mi a lényeget tudjuk már, hallgass ránk ez a szabály
Kiabálj, ha tombol a jó kedved
Kiabálj, ha valami fáj
Kiabálj, mi biztosan meghalljuk
De, ha nincs baj ne kiabálj
Kiabálj, ha tombol a jó kedved
Kiabálj, ha valami fáj
Kiabálj, mi biztosan meghalljuk
De, ha nincs baj ne kiabálj”.
Youtube link: https://www.youtube.com/watch?v=OKwjFkluukE&fbclid=IwAR2vJr0EahMoCwXuSQpAT3qjK7UEsT-XGR9-DMfXeKCszRpTD4SogQ22zHI
Jelenleg tagokat toborzok. Aki csatlakozni szeretne a mozgalmamhoz, az megteheti jelzi csatlakozási szándékát ha ír nekem a jknt1221@gmail.com e-mail címre.
Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).” Csatlakozhat bárki hozzám, demokrácia van. Az “alulról szerveződő társadalomban is hiszem”, de tisztességes vezető és tisztességes csapat is kell. A munka elég nagy lesz, de ez van. El kell végezni. Baráti üdvözlettel: Tamás.
Tisztelettel kérek Mindenkit, hogy aki úgy gondolja az csatlakozzon a mozgalmamhoz!
Szándékaim tisztességesek és alázatos vagyok, de tudok és képes is vagyok az irányításra és az érdekérvényesítésre is. A demokrácia értékét alapértéknek tartom. Ha bárki azt mondaná rám, hogy “diktátor” akarok lenni akkor a vádakat visszautasítanám és azt mondanám az illetőnek (ha már vezető lennék), hogy bármikor kész vagyok lemondani amikor egy szavazás után alkalmatlannak találna a többség a vezető szerepre. Akkor a mozgalmam élére egy nálam alkalmasabb személy kerülne és ennyi. A tény csak annyi, hogy a régi Centrum párt eszmeiségét én reformáltam meg 2021. 01. 16.-án Budapesten.
Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).
Tisztelt mindenki! Egy kis etológia:
https://www.pet4you.hu/macska/cikk/A_macskak_szocialis_viselkedese-314?fbclid=IwAR0KhpUliSW3GZ5VwJAXoql4tAv_-spt49mJ5Qh76pNVYdWWMMXUERIKFpI
Ebből meg lehet érteni a fajok szociális struktúráit.
Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).