“Donbassz” bővebben

"/>

Donbassz

2016 óta kész a forgatókönyv, csak a megvalósulása eddig ilyen – olyan okokból eddig még mindig elmaradt. De majd 2021 – ben, vagy 2022 – ben realizálódni fog.

Oroszország, Ukrajna, Germánia és Polákia háborúba keverednek.

A dolog vége: Északnyugat – Ukrajna (Galícia) a Nyugat zsákmánya lesz,  a “maradék” 70 – 80 százaléka pedig Oroszországhoz lesz csatolva! Vlagyimir Zsirinovszkij az orosz liberálisok vezetője tegnap Moszkvában ezt adta elő a GOSZDUMA – ban újságíróknak.

Aki kíváncsi a teljes szcenárióra, az elolvashatja a rusvesna.su – n.

Reagált a Kreml Andrej Bogdan “fölszólítására”! Mint ismert, a hét végén Kszenyija Szobcsak interjúvolta meg Zelenszkij bohóc hivatalának egykori vezetőjét és jókomáját. Ebben az interjúban szólította fel Bogdan az orosz államfőt, hogy lépjen visszább Donbassz ügyében!

Ma Dmitrij Peszkov a Kreml fősajtósa nyilvánult meg Bogdan “javaslata” kapcsán.

“Nem kell se visszalépni se előre, csak a minszki megállapodást kell betartani! Ilyen egyszerű ez! A visszalépésekről szóló viták, egyes megállapodások helyettesítése más megállapodásokkal, a meglévő megállapodások elutasításának burkolt kísérletei és így tovább, csak visszavetik a tárgyalásos rendezés folyamatát. A donbasszi konfliktus megoldása érdekében a minszki megállapodásokat végre kell hajtani, nem pedig keresni a tőlük való távolmaradás módját” – nyilatkozta Dmitrij Peszkov.

Kravcsuk kijevi vezértágyaló a tegnapi háromoldalú vízgereblyézés alkalmából Oroszországot sürgette, hogy ne akadályozza meg a “Normandiai négyek” idei csúcstalálkozójának megvalósulását. Úgy tűnik, hogy Kijev számára fontosabb egy ilyen csúcs tető alá hozása, mint annak sikeressége. Márpedig Moszkva szerint csak a parolázás kedvéért összejönni nem érdemes!

A donbasszi fronthelyzet semmit nem változott tegnap óta.

Figyelemre méltó viszont, hogy Kijev ordashada ontja a technikát a front közelébe. Legújabban BMP – ket, és légvédelmi rendszereket telepítettek.

Hírek szerint a népköztársaságok is készülődnek. “A karabahi háború tapasztalatait is kívánják adoptálni”. Hogy azokon kívül más – esetleges technikai “adoptáicó” – is történik – e, nincsenek hírek.

Megérkezett viszont ma Donbasszba a 100. – a jubileumi – gumkonvoj.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Donbassz” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. ha nem lenne kijárási tilalom akkor saját szemmel is láthatnátok például kelenföldi állomáson is hogy éjszakánként vonulnak vonat szállitmányok megpakolva vadiuj harckocsikkal s egyebekkel kelet felé–hatalmas fegyverarzenál özönlik kelet felé már jo ideje—nem zárhato ki éppenséggel 3.világháboru sem—

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com